Gabriel arcán felismerés suhant át, amikor meglátta őket, amiből arra következtettem, hogy tényleg élethű volt a rajz. Malfoy utálkozva méregette őket én pedig nem tudtam, hogy mit csinájak. A Nagyi nem volt sehol, ellenben egy néha jófej néha kevésbé az iskolatársam, egy utálatos volt évfolyamtársam és két barátom, akiknek a levelét ostoba módon ketté téptem tegnap, itt ácsorgott velem szemben. Ezek szerint valami fontosat írtak benne, ezért vannak itt én pedig nem tudom, hogy mit.

- Mire vársz, Bennet? - szólalt meg először Malfoy. - Nem olyan ijesztőek.

- Az életben egyszer nem tudnád befogni? - néztem rá szúrós szemmel, és kicsit hangosabban mondhattam, mert egy mellettünk elhaladó középkorú nő kérdőn kapta rám a fejét. Láttam, hogy a francia fiú már nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de gyorsan a karjára tettem a kezem. Mindkettőnket meglepett ez a gesztus, ezért azonnal el is rántottam. - Jó nyarat, Gabe!

- Neked is. - biccentett aprót, de látni lehetett, hogy más jár a fejében, de végül elmosolyodott. - Azt javaslom, hogy készülj mert leverlek a párbajszakkörön újra.

- Újra? - kaptam fel a fejem miközben felvettem a cuccaimat. - Döntetlen volt!

Unottan oldalra billentette a fejét. - Ha te ezt annak tartottad. Mindenki tudja, hogy egy- két pilanat...

- Mi? Úgy néztél ki mint egy mókus! - Malfoy felvont szemöldökkel kapkodta köztünk a fejét, erről eszembe is jutott, hogy kik állnak mögöttünk ezért lehervadt a mosoly az arcomról. - Malfoy... - kaptam el a szemem Gabe mogyoróbarna szeméről - remélem nem nyírjátok ki egymást. 

Mielőtt válaszólhatott volna megfordultam és elindultam az ikrek felé. Pár méterrel előttük egy pillanatra hátranéztem és furcsa pillanatnak lehettem a tanuja. Narcissa és Lucius Malfoy éppen Gabrielt üdvözölte, aki mintha megérezte volna azt, hogy figyelem és rám pillantott. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, majd elkaptam róla és már oda is értem a kitűzütt célomhoz.

- Sziasztok. - nem tudtam, hogy mit mondjak. 

- Nem olvastad el, mi? - szólalt meg először Fred gunyoros hangon. - Eléggé meglepettnek tüntél.

Nem volt értelme hazudnom. - Nem. Mit kerestek itt?

- Rád vártunk. - válaszolt most George. Sose láttam még őket ilyennek. A pár hónap alatt, amíg nem láttuk egymást nem változtak sokat, de most mindkettőjuk szája lefelé görbült és George homloka ráncba szaladt. 

- Hát jó, hogy kijöttetek. - pont annyira tűntek hitelesnek a szavaim, mint korábban Malfoyé. De felidézve azokat az álmatlansággal és könnyáztatta arccal való ébredéssel töltött éjszakákat, elmúlt a kezdeti zavarom. Én el akartam menni hozzájuk, amikor Ginny bajban volt és nem az én hibám volt, hogy nem engedtek el, ami mostanra már beláttam, hogy jogos döntés volt. Aztán a levelemre kapott pár soros válasz után már nem is írtam többet. Ők nem kerestek és szóltak meg abban a nyavalyás levélben. - De a Nagyi hamarosan itt lesz értem.

- Ha olvastad volna a levelet, akkor tudnád, hogy Fred és én váltottunk pár levelet a nagymamáddal és beleegyezett, hogy elgyere velünk az Odúba és csak onnan menj haza.

Felsóhajottam. - Miért? Miért akartátok ezt?

- Sokkal jobb kérdés az, hogy miért nem olvastad el a levelet? - nézett rám vádlón Fred.

- Az igazat akarjátok hallani? - dobtam le a cuccomat, mire bólintottak. - Nem tartottam fontosnak. Nem értettem, hogy mi ez a hirtelen érdeklődés az irányomba, amikor egy csomó ideig néma csend volt. Olyan dolgokért hibáztattatok, amikről nem is én tehetek. 

Két nagyokat pislogó Weasley nézett rám elképedve. - Eliza - kezdte Fred. - Mi abban reménykedtünk, hogy így újra minden a régi lehet, de ha nem vagy hajlandó nyitni felénk...

- Én nem vagyok hajlandó nyitni felétek? - legszívesebben belerúgtam volna a táskámba a fiúk szavai miatt. - Ti zártatok ki!

George lehajtotta a fejét, majd megérintette Fred vállát és kimondta azokat a szavakat, amikről tisztában volt, hogy így megbánt. - Nőjj fel végre. Mindig is tudtuk, hogy egyáltalán nem hasonlítunk, azért voltunk kedvesek veled, mert egyedül voltál, nem azért mert olyan különleges személyiség lennél. - hallottam, ahogy kiejti a szavakat, de nem tudtam felfogni, hogy komolyan gondolja őket -  Ginny érettebben viselkedik nálad. Miféle kislány nem olvas el egy levelet azért, amiért megsértődött valakire? Valakikre, akik mindent megmozgattak, hogy most itt legyenek, de kár volt. - még George is meglepődve fogadta a testvére szavait.

- Tudjátok mit? - vettem át a szót. Azonban nem remegett meg a hangom. Annyi minden történt mostanában, hogy nem borultam ki ilyen hamar. Rosszul esett, amit Fred mondott, de most nem tudott ez meghatni. - Nekem is volt olyan idő, amikor nagy szükségem lett volna valakire, aki megért, de ti nem voltatok ott. Most pedig számonkérnétek rajtam, hogy nem olvasok el valamit? De nem bántam meg. Soha nem voltam olyan bolog, mint a Beauxbatonsban. Nem csak egy rokont találtam, hanem új barátokat is. - George a rokon szónál kérdőn nézett rám, tudta, hogy mi a helyzet a családomban, de nem fejtettem ki. - Sőt, azt hiszem jobb lesz, ha most megyek. Nem tudom, hogy mi történt veletek, de tartsátok meg magatoknak.

- Semmi sem történt velünk, te változtál meg! - lépett hátrébb Fred. Vörös hajuk kirítt a környezetből. Kezdett kiürülni a pályaudvar.

- Azt hittem nem érdekel ez titeket, hiszen úgyis csak egy buta kislány vagyok, akit kegyesen megszántatok. - mosolyodtam el szomorúan. Nem beszéltünk sokáig, de ennyi is elég volt. - Ég veletek! - fordúltam meg és siettem el az ellenkező irányba. Még hallottam, ahogy George utánam kiállt, de nem fordultam meg. 

Átsiettem az érkező és távozó embereken és a kijárat felé vettem az irányt. Egyetlen esélyem volt. Itt voltam egyedül, mugli pénz nélkül a King's Cross-on és azok, akik haza vittek volna, valószínűleg már leléptek. Fájt bevallani, de muszáj volt elérnem a Malfoy családot. 

Odakint viszont minden tele volt emberekkel. Percenként megállva kémleltem körül, amikor végre megpillantottam a jól ismert tejfölszőke hajkoronát, a szülei mellett. Lihegve siettem oda. Draco arrébb állt, hogy ne a szülei előtt beszéjünk, azonban Gaberiel nem volt sehol. 

- Gabe hol van? - intéztem Malfoyhoz a szavaimat.

- Elment téged megkeresni, ezek szerint elkerültétek egymést. - vonta meg a vállát. Szemei gonoszan csillogtak.

- Miért? 

- Úgy nézek ki, mint aki tudja, hogy mi jár annak az őrült franciának a fejében? 

- Pontosan úgy. - néztem újra körbe és akkor végre megláttam a hiányzó fiút, aki a kijárattól tartott felénk. - Hol voltál? - kérdeztem, amikor hallótávolságon belűlre ért.

- Gondoltam, jobb ha visszamegyek. - tárta szét a karját. - Igazam volt. 

- Nagyon úgy fest. - húztam el a számat. - Hopponálltok? - néztem Malfoyra.

Bólintott, mire nagy levegőt vettem és odalépetm a szüleihez. Udvariasan köszöntem, majd a közepébe vágtam. - Azt szeretném megkérdezni, hogy haza tudnának vinni, mert azok akik vittek volna... - haraptam az ajkamba - mégsem visznek és nem tudok senkinek sem szólni.

Lucius Malfoy ugyanolyan hideg pillantással illetett, mint a fia, Narcissa pedig gőgösen felhúzta az orrát, de meglepődtem, amikor kedves, lágy hangon válaszolt. - Hát persze, drágám. Draco mondta, hogy a véráruló Weasleyk magadra hagytak. Meg sem lepődtünk ezen, eddig rád vártunk.

Elállt a szavam. Rám vártak? Draco mondta? - Nagyon köszönöm.

Így pár perccel később Narcissa Malfoy bal karját szorosan fogva szippantott be a sötétség. Draco és Gabriel Luciussal mentek.

Most hopponálltam először és be kell vallani, rettenetes élmény volt. Úgy éreztem, mintha egy szűk csövön paszíroztak volna át. Háromszor. A térdemre támaszkodva értem földet a Malfoy kúria előtt, aminek a kertjéből egy fehér páva nézett velem farkasszemet.

- Odebent ideiglenesen rákötöm a kandallónkat a titétekre, így hopp porral el tudsz menni. - hallottam mellőlem Narcissa szavait, de még mindig forgott velem a világ. Gabriel hasonló állapotban pihegett mellettem. Igaza volt a Malfoy ház első asszonyának, teljesen ki is ment a fejemből, hogy ők nem tudnak a házhoz hopponállni, mert még soha nem voltak ott. Logikus volt, hogy az otthonukba hoztak.

Miután már nem remegett a térdem Dracora vigyorogtam. - Azt hittem várárok is lesz. - vettem szemügyre a házat. Régi épület volt hatalmas lépcsősorral és a már említett madárral a gondosan lenyírt pázsiton előtte. 

- Kiszáradt. - sietett a szülei után. Gabrielel együtt követtük. 

*** 

Alig egy órával később kormosan estem be a nappalinkba. A Nagyi a kandallóval szemben lévő piros fotelben olvasott és a szemüvegét letéve állt fel. Kimérten üdvözöltem aztán felsiettem az emeletre.

Még magamat is megleptem azzal, hogy nem ejtettem könnyeket a Weasley ikrek miatt. Különösen Fred szavai bántottak meg, de valahogy kizártam őket most a tudatomból. Legszívesebben napokig ki sem másztam volna az ágyból, annyira fáradt voltam, nem volt erőm még kipakolni sem. Megvár az.

A Nagyit aznap már nem láttam. Érezte ő is, hogy valami történt, meg persze, nem volt nehéz kideríteni, hogy nem az Odúból érkeztem, hanem a Malfoy házból. Nem kérdezett rá az okára még másnap sem. Mert nem volt rá sok lehetősége.