A boldogságom, ami olyan gyorsan jött röpke két hétig tartott. Gyorsan teltek a Beauxbatonsban a napok és a napok végén fáradtan zuhantam ágyba. A rengeteg új dolog, ami körülvett túlságosan sok volt ahhoz, hogy egyszerre feldolgozzam. Nem csupán, a hely, a nyelv vagy éppen az emberek voltak teljesen mások, de még a követelmények is, amiket teljesítenem kellett. Meg persze mindenki csak azt szerette volna tudni, hogy milyen iskola az a Roxfort és mennyivel rosszabb, mint a Beauxbatons. Ezt a témát pedig szigoróan kerültem. Hiába szerettem volna mindennél jobban megtudni, hogy mi folyik a Roxfortban, a hírek nem valami gyorsan értek el ide. A francia varázslólapok általában csak pár sort vesztegettek el a külföldi mágusiskolákra, de azt is csak ritkán, azt pedig nem sikerült megoldanom, hogy a Reggeli Próféta ide is elküldje egy példányát minden nap ide.

Aztán a korai örömömnek is vége szakadt, attól a pillanattól kezdve, hogy meg nem kaptam a választ Georgetól egyik délelőtt. A bagoly a nyitott ablakon röppent be, ami csakis azt jelenthette, hogy baj van, hiszen nem a reggeli postával jött. A levél rövid volt, ám annál inkább lényegretörőbb.

"Kedves Eliza,

Örölünk, hogy jól vagy, ez rólunk nem mondható el. Fred nem tudta leírni, ezért én teszem meg. Nem olyan régen a szörny elragadta Ginnyt és fenyegető üzenetet hagyott maga után. Anyáék úton vannak, hogy amilyen gyorsan csak tudnak ideérjenek. Percy magába roskadt, Fred szóhoz se jut, Ron pedig nem tudom, hogy hol lehet. McGalagony megüzente, hogy ráállítja Lockhartot az ügyre, de ha azon a képmutató alakon múlik, vége van. 

 ~ George"

Döbbenten olvastam át újra és újra a levelet, majd elkeseredve töröltem le az arcomon végigfolyó könnyeket. Észre se vettem, hogy sírok. Remegő térdekkel álltam fel az ágyról, majd ültem vissza. Papírt és pennát ragadtam, de mialatt lecsavartam az üveg tetejét, többször sikerült is magamra borítanom. Annyit firkantottam csak le, hogy amilyen gyorsan csak tudok megyek vissza, és kisiettem a szobából. A folyosón Fleur-be ütköztem, aki pár nála fiatalabb diákot dorgált valami miatt.

Rá se pillantba siettem tovább, de ő észre vett és lekapta a vállam. - Elizabeth, mi történt? - úgy tűnt, mintha őszinte aggodalom suhant volna át az arcán egy pillanatra, de biztosan csak a képzeletem játszott vele. - Sápadtnak látszol.

- Madam Maximéhoz kell mennem - hadartam, majd akartam volna elindult újra, de elállta az utamat.

- Mi történt? - ismételte meg a kérdést. A folyosón állók kíváncsian néztek minket.

- Az igazgatóiba kell mennem, most! - töröltem le egy újabb könnycseppet az arcomról.

- Madam Maxime jelenleg házon kívül tartozkodik. Az este folyamán már itt lesz, ha sürgős, akkor...

- Persze, hogy az! - kiáltottam rá. - Egy barátom lehet, hogy éppen életveszélyben van a Roxfortban!

Amint kimondtam elsápadt ő is. - Gyere velem - ragadta meg a karom. Az út során egy szót sem szólt, ismerte ő is a Roxfortban történteket, megértette, hogy komoly dologról van szó.

- Mivel az igazgatónő nincs itt, a helyetteséhez, Monsieur Antoine-hoz megyünk. - siettünk fel egy lépcsősoron. Egyértelmű volt, hogy az előttem haladó lány, hogy beképzelt és fontoskodó teremtés, de higgadt volt és talpraesett, amit én jelen helyzetben nem mondhattam volna el magamról.

Felsiettünk az igazgatóhelyettesi irodába, ahol egyet kopogtunk majd válaszra se várva benytottam, miután sikerült megelőznöm Fleurt.

A kopaszodó férfi, egy díványon üldögélt egy könyvet fogott és éppen egy cukros sütenényt tömött a szájába, amikor beléptünk. Gyorsan megrágta és szigorú arckifejezéssel nézett felénk. - Minek köszönhetem a ... látogatásukat?

- Azonnal vissz kell utaznom a Roxfortba - vágtam a közepébe.

- És megkérdezhetem, ugyan milyen okból?

- Egy barátomat elkapta a szörny, és félek baja esik. Jobb lesz, ha odamegyek.

- Ön tisztában van azzal, hogy miféle szerzet az a lény? - tette le a kezében tartott könyvet, majd szeretetteljes mozdulattal végigsimított a gerincén. Kezdett nagyon idegesíteni, hogy egy ilyen helyzetben is ennyire nyugodt.

- Nem, de...

- Tudja, hogy hol lehet, most a barátja?

- Nem, de...

- Akkor, úgy vélem, semmi oka veszélynek kitenni magát. Maradjon és várja ki a végét.

Elképedve hallgattam a szavait. - Micsoda? Hogy mondhat ilyet? Nem áll jogában megtiltani nekem semmit.

Fleur igyekezett kisebbre összehúzni magát mögöttem.

- Nem áll jogomban? - állt fel a kanapéról a férfi. A feje búbja egy foltban kopasz volt. - Bizonyára teljesen összezavarodhattál. Több jogom van ezt mondani, mint bárki másnak. Én felelek személy szerint itt az iskolák közti kapcsolatokért és, ha azt mondtam, hogy nem mész oda, akkor nem mész. - emelte fel a hangját. Már nem tünt többi egy haspók öregembernek. Szemei villámokat szortak és gonosz vigyorra húzta a száját.

Dühösen fújtam egyet. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lehet Ginnyvel és Fredék mit csinálhatnak. - Értse meg, oda kell mennem. Kérem, csak egy kis időre. - próbáltam határozott benyomást kelteni.

- Te most már a Beauxbathons tanulója vagy, az itteni szabályok rád is érvényesek.

- De...

- Jobb lesz, ha most visszamentek a házatokba. Delacour kisasszony, ha szükséges elkísér a gyengélkedőre. - inett az ajtó felé.

Fleur megszorította a karomat, és kilépett. Egy utolsó elkeseredettséggel teli dühös pillantást vetettem az igazgatóhelyettesre, majd én is elhagytam a helyiséget.

Kint a bagolyház felé vettem az irányt és odaérve az első bagoly lábához erősítettem a pár soros válaszomat. Fleur mellettem ácsorgott. - Mihez kezdesz most?

- Elmegyek a Roxfortba. - mondtam ki azt, amit elhatároztam és figyeltem, ahogy a bagoly eltűnik a szemünk elől.

- De megtiltották. - mondta úgy, mintha nem tudnám.

Megvontam a vállam. - A barátaim fontosabbak, mint egy vén nagyapó tiltása, akinek folyton keserű a szőlő. - siettem le a csigalépcsőn és a Nyugati szárnyban lévő szobám felé indúltam. Össze kellett szednem egy- két cuccomat.

- Ó, és megmagyaráznád, hogy hogyan akarsz eljutni Angliába? - loholt a nyomomban a szőke lány.

Ezt még én se tudtam pontosan. Hopponálni lenne a leggyorsabb, de ugyanúgy, mint a volt iskolámban a kastély területén nem lehetett, na nem mintha tudtam volna. A seprűk el voltak zárva, de úgy egyébként is túl sokáig tartott az út. A hopp-por is ki volt zárva, mert nem volt a hopphálózaton összekötve a két iskola, és még ha úgy sikerülne is eljutnom valahova a legközelebbi varázslócsalád háza is túl messze van a Roxforttól. Egy lehetőség maradt csak. - Majd megkérem Françoist, hogy dobjon el.

- A lovászt? - értetlenkedett Fleur.

- Igen, ez az egyetlen mód. Még ha végig nem is tud elvinni, majd megyek mugli eszközökkel.

Ebben a pillanatban beértünk a közös helyiségbe, átsiettünk rajta. A szobához érve ketten nyitottunk be, és hiába akartam volna egyedül lenni, nem tudtam leráni a szőkét. - Eliza, halgass rám. Ez nem jó ötlet. Ha rajtakapnak ki is csaphatnak és François is elvesztheti az állását, ha egyáltalán belemegy.

- Nem számít - de elbizonytalanodtam. Nem akartam, hogy más miattam keveredjen bajba. Majd eszembe jutott George levele és elüztem az efféle gondolatokat a fejemből. - A vége lesz, vállani fogok, minden következményt. Nem ez számít most.

- Várd meg Madam Maximét, majd ő eldönti, hogy mi lesz.

- Fleur - hagytam egy percre abba a pálcám keresését. - Ginny a legjobb barátaim húga. Egyidős Gabrielle-el és ki tudja, mi történik vele ebben a pillanatban. Te is ezt tennéd a helyemben.

Nyelt egy nagyot, majd aprót biccentett, máskor is sápadt arca a gondolattól, hogy ez a húgával is történhetett volna, mostanra krétafehér lett. - Biztosan, de gondolkodj ésszerűen. Időt spórolnál azzal, ha megvárnád az igazgatónőt. Ő gyorsabban el tudna juttatni az iskolába.

Végiggondoltam és lecsapta a ládám fedelét. Be kellett vallanom, hogy igaza volt. Kelletlenül bólintottam.

Megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Most szedd rendbe magad, és viselkedj úgy, mintha semmi se történt volna. Ha pedig megjött Madam Maxime, elmondhatod neki, hogy nem viselkedtél meggondolatlanul.

- Mit csináljak? - teljesen összezavarodtam.

- Legelőször fésülködj és mosd meg az arcod. Majd menj el az óráidra és szólni fogok neked, ha megjött.

Hálásanan pillantottam rá. - Köszönöm.

Idegesen rámmosolygott és elhagyta a szobámat. Ha rajtam múlt volna, már Françoist győzködtem volna, és valószínűleg kirúgnak, amint újra a szemük elé kerülök. Ez hidgen is hagyott, de tudtam sok mindent veszítenék, ha kicsapnának, mert felvillant elöttem Louise, Gabrielle, Fleur és az újonnan megismert Juliette arca. Nem akartam itthagyni őket, hiába voltam még csak két hete itt, ugyanakkor az ikreket is látni akartam. Hiszen gondolkodás nélkül visszasiettem vona hozzjuk, még ha ott csak annyit tudtam volna tenni, hogy fogom a kezüket és együtt várjuk a híreket. A levelet is hajnalban vagy minimum az éjszaka közepén adták fel, ezért az egész már hosszú órákkal ezelőtt történt, én pedig olyan messze voltam tőlük, hogy nem tudtam sem azonnal elérni őket, sem támogatni. Milyen barát vagyok én?

Végül úgy tettem, ahogy Fleur mondta. Rendbe szedtem magam és a bájitaltan könyvemmel a hónom alatt vonultam az harmadik órámra. Az ebédet kihagytam, egy falatot se tudtam volna lenyelni most.

A napom lassan, de eltelt, miközben Fleur válaszára, az igazgatónő felbukkanására vagy éppen valamiféle hírre vártam. Nem mondhatnám, hogy makulátlanul viselkedtem, mert jó pászor feleseltem a tanárokkal és a gyógynövénytanon lévő Francia Kúszóspága, ami rám akart tekeredni, nem úszta meg. A pálcat használtam, a metszőolló helyett, a növény darabokban végezte, a tanárnő, amikor meglátta, hogy mit művelek felsikoltott és ki küldött az óráról. Így az udvaron várakoztam, amikor egy papírvirág esett a kezembe. Szokás volt az iskolán belül elvarázsolt üzeneteket küldözgetni, ráadásul nem egyszerűen csak összehajtották őket, hanem különböző virág, vagy éppen hattyú alakúra varázsolták őket.

Fleur egyszavas üzenetetét zsebrevágva rohantam az igazgtóiba. Kettőt kopogtam, majd Madame Maxime hangját meghallva, benyitottam.

- Elnézést a zavarásért, én csak...

- Tudom, hogy miért van itt. Már tájékoztattak róla. - fordult meg. Az egyik könyvespolca előtt állt, kezében a pálcájával és egy lexikon méretű kötettel. A magasságából kiindulva soha sem kellett ráállnia egy székre, hogy elérje a felsőpolcot. Sőt, jóval magasabb volt a polc tetejénél. - És úgy hiszem szolgálhatok pár új információval az ügyeddel kapcsolatban.

- Micsoda? - izgatottan néztem rá. Ő továbbra is komoran nézett rám, ettől egy kicsit lelombozódtam. Bökje már ki!

- Nemrég beszéltem a Mágiaügyi Minisztérummal, megtalálták a kislányt. - kezdte lassú, nyugod hangon. - Az egyik bátyja és annak évfolyamtársa ment utána, már mindannyian biztonságban vannak, a szörnyeteget elintézték. Ennyit mondtak.

Lassan kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Rég éreztem ehhez hasonló megkönnyebbülést. - Harry Potter és Ron Weasley ment utána, ugye? - ez volt az első tippem. Fredék is a kereséére indultak volna, de csak együtt, így ők nem lehettek.

- Igen, igen. - bólogatott. - A Potter fiú volt az egyik. - nem voltam Harry rajongója, de abban a pillanatban legszívesebbn szorosan a karomba zártam volna.

Lesütöttem a szemem, de végül kimondtam. Nem reménykedtem benne, hogy elenged, most, hogy a helyzet ilyen hamar rendeződött. - Elmehetnék esetleg hozzájuk?

Az igazgatónő megcsóválta a fejét. - Évközben nem engedélyezhetek  ehhez hasonló utazásokat, csak ha rokonokról van szó és halaszthatatlan dolog. Ez nem az. Nemsokára nyári szünet, majd akkor hazamegy.

Igaza volt. A hírnek örültem, de egy cseppnyi keserűség is vegyült a boldogságomba. Több mint két hónap volt hátra a szünet végéig.

Újra felballagtam a bagolyházba és írtam még egy levelet. Gratuláltam benne Ronnak és Harrynek, és kértem az ikreket, hogy meséljenek el minden részletet.

Kisétáltam az udvarra és lerogytam egy padra. A mai napom idegeskedéssel és rohanással telt. Reméltem, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor tehetetlenül kell néznem valamit, és mások döntenek helyett. A saját kezembe akartam venni az irányítást.