Megvártam, amíg megszünnek a léptek és visszadőltem az ágyra. Meglepett Gabrielle látogatása, de sokkal inkább az a tény, miszerint Fleur húga, aki valami miatt nem zárt a szívébe. A szabadidőm további részében kipakoltam a többi cuccomat is és pennát vettem a kezembe.

A pergamenen címként a "Roxfort Boszorkány és varázslóképző Szakiskola, Griffendél ház hálókörlete - Fred és George Weasley" - tüntettem fel, majd a nevüket még felírtam a lap tetejére is és a pennám végével kopogtatni kezdtem az ölembe vett könyvön, amin írtam. A Roxfort története volt az, amit képtelen voltam otthon hagyni. Elég volt egy pillantást vetnem a kopott borítóra, máris sebesen róni kezdtem a sorokat.

"Nemrég pakoltam ki az szobámban, az új talárom valami borzalomas. Ez egész iskola úgy néz, ki mintha valami antik múzeum lenne masnikkal és kék virágokkal. Az itteni "mentorom" legalább annyira kedves mint Friccs, ha éjjel elkap egy diákot a Zárolt szekcióban kószálni.

Az igazgató Hagriddal egymagas és hintóval szállítják a diákokat. A nyelv pedig rémes. Abban reménykedek, hogy vacsorára nem csiga lesz." - tettem le a tollam, majd felsóhajtottam és folytattam:

" Remélem jól vagytok, és nem támadott meg mást a szörny. Lockhart, hogy van? Piton? McGalagony? És az öreg Malfoy igazgatóként?" - mindenre kíváncsi voltam, így egyszerűbb utat választottam annál, hogy még két oldalon keresztül sorolnám a kérdéseimet.

"Számoljatok be mindenről! Tudom, hogy ez a vég, már mágiatörténet is órák kezdenek hiányozni, persze ti is!

Azonnal feladom, amint megtudom itt vannak e baglyok, vagy egy pegazushoz kell e erősítenem a levelet.

~ Eliza"

Írtam még pár sort a Nagyinak is, amiben összefoglaltam, hogy megérkeztem és, hogy utálom a franciákat. Rövid, de annál inkább lényegre törő levél volt. Amikor végeztem elkezdtem lapozgatni egy könyvet, hamar el is szaladt az idő. Merő véletlenségből az ikrektől kapott Büszkeség és balítélet volt az, majd becsúsztattam a párnám alá, amikor kopogtak. Nem a korábbi, Gabrielle féle csendes kopogtatás volt, nem. Csak Fleur tudta így verni az ajtót.

Kinyitottam és persze ő volt az. Végighordozta a tekintetét a kirakott cuccaimon és biccentett egy aprót. Lehet, hogy elégedett volt? A következő mondatával rögtön megcáfolta az elhamarkodott gondolatomat. - Rettenetes rendetlenség van itt! A Beauxbatonsban, mindig rendet kell tartanod! A szobákat hetente megnézzük és pontozzuk. Azt javaslom, jobb ha nem te miattad vonnak le pontot.

- Csúcs! Imádok pakolni - nem nagyon érthette a szarkazmust a hangomban, mert valami olyasmit motyogott, hogy "pompás". Megráztam előtte a két levelet. - Hol tudom ezeket feladni? Tartotok baglyokat?

Kecsesen felkapta a fejét. - Természetesen! A Beauxbatonsnak van a legnagyobb bagolyháza a varázslóiskolák között.

- A Roxfortnak se kicsi.

- De a Beauxbatonsé nagyobb! - szólt indulatosan, mire megvontam a vállam. Úgy fogta fel, mint valami versenyt, aminél kevesebb értelmetlennek dolgot tudtam elképzelni. Hiszen "általánosan elismert igazság volt" (ha már Austent lapozgattam), hogy a Roxfort volt a legjobb varázslóiskola.

- Jó, mindegy. Menjünk.

***

Valóságos útvesztő volt a kastély. Minden folyosóról legalább három másik nyílt és sehogyan se tudtam megkülönböztetni őket. Némelyiknek volt neve, ahogy a termeknek is, de rögtön elfelejtettem mindegyiket, amint Fleur elmondta, mert egyik személynév sem csengett ismerősen.

- És, hogy hogy a Nyugati szárnyban kaptam szobát? - törtem meg a csendet, hátha kifejti bővebben, miért gondolta úgy az igazgató, hogy nekem itt a helyem. Valami olyan választ vártam, hogy azért mert a képességeim vagy a jellemem ide illik be a legjobban, pont úgy, ahogy az a Roxfortban lett volna, de természetesen nem így történt.

- A beosztási ceremóniáról már lekésétél, és nem nem olyan rég kirúgtak egy diákot, aki ott lakott, ahol te fogsz. Madam Maxime úgy gondolta az a legkézenfekvőbb megoldás, ha bököltöztet oda.

- És miért rúgták ki azt a diákot?

Megtorpant és összevont szemöldökkel nézett rám. - Mert nem illett közénk. Nem volt méltó arra, hogy a Beauxbatonsba járhasson. - továbbindúlt. - Remélem, te nem így végzed.

- Én is.

A bagolyház ugyanolyan pazarul volt berendezve, mint az iskola többi része. Külön rúd jutott, minden egyes madárnak és nem borította kosz a padlót, ahogy a Roxfortban. Fleur elmondása szerint itt nincsenek kisállataik a diákoknak, mert nem lehet behozni őket az iskola területére, hacsak nem az órán kell csinálni velük valamit, de arra a célra külön adnak majd. Ezért kellett nekem is a Nagyinál hagynom Minát, remélem ő majd jól gondoskodik róla, de máris hiányzott.

Kiválasztottam egy kis kuvikot, ami sárga szemeivel figyelmesen nézte, ahogy felerősítem a lábára a Nagyi levelét. Azt, amit Fredéknek szántam, egy gyöngybagollyal küldtem el. Fleur idegesen szemlélte a madarakat és toporogva várta, hogy végezzek.

Mielőtt a kuvik útnak indúlt kedveskedve megcsipkedte az ujjamat, majd felszállt.

- Végre, azt hittem sosem repül el az az állat - sóhajtott fel a mentorom és kisietett a helységből. Még egyszer körbenéztem, majd követtem.

Ezután az ebédlőbe kalauzolt el, ahol már jópáran lézengtek. Kíváncsian mereszgették ránk a tekintetüket, de mi csak áthaladtunk közöttük, nem mentünk beljebb. Helyette az udvarra siettünk ki, ahol nem volt rajtunk kívül senki. Tegnap este a sötétben nem igen néztem meg a környezetet, erre most alkalmam volt, és mit os mondhattam volna? Varázslatos volt. A kastély előtt, ahonan az út vezetett le François házához és az istállóhoz, szimmetrikus bokorsor állt, két oldalán lenyírt csillogó zöld pázsittal és több tucat számomra ismeretlen virággal, amiknek a bódító illata azonnal megtöltötte az orrom.

Hátul is volt kijárata a kastélynak két télikerten át, de azt csak hétvégente vagy esténként szokták használni tanulásra. A park, ami elöttünk terült el, ugyanolyan volt mint az iskola többi része. Sehol nem láttam egy másik irányba néző virágot, vagy ferde fűszálat sem. Az egész az üvegházaik nyúlt el, amik (szintén) nem hasonlítottak a Roxfortban megszokottakra.

Bokrok, fura alakzatú virágágyások kis fasorok álltak mindenhol. A közepében, egy tujasor takarásában két oldalról egy szökőkút állt. Odasétáltunk és a csobogását hallgatva Fleur mesélni kezdett, a maga kioktató stílisában. - Ha még nem tudtad volna, a 14. században Beauxbatonba járt Nicolas Flamel és itt ismerkedett meg a jövőbeli felségével Perenelle-el is.

- Ő volt az, aki megalkotta a Bölcsek kövét, nem? - Persze, hogy tudtam, ki volt Nicolas Flamel, tavaly év végén erről beszélt mindenki.

- Ne vágj a szavamba! - fújt mérgesen. - De igen, ő volt az. És az ő és a felesége tiszteletére neveztük el róluk ezt a szökőkutat. - bökött a hófehér és világoskék színekben játszó kút felé. - A kastélyban a legtöbb név, amivel találkozni fogsz híres személyek előtt tiszteleg, akiknek közve volt az iskolához.

Tovább sétáltunk és a lány tovább áradozott a tájról, az iskoláról, koboldokról, akik néhe megjelennek az épület környékén és persze Madam Maximéről. Annak ellenére, hogy tiszta szívből gyűlöltem az egészet, mégis be kellett ismernem, hogy csodálatos hely volt.

***

Kettőt kopogtam a vastag tölgyfaajtón, mire kiszólt valaki.

- Gyere csak - szűrődött ki az igazgatónő hangja.

Benyitottam és becsuktam magam után az ajtót. Madam Maxime a szoba túlsó végében elhelyezett emelvényen lévő íróasztal mögött ült és egy pennával a kezében írt valamit. Felnézett és intett a pálcájával, mire a fal mellett lévő szék az asztala elé ugrott. - Foglalj helyet - mondta és visszafordult a pergamen felé.

Engedelmeskedtem és közben szemügyre vettem a szobát. A falak halvány lilák voltak és portrékat ábrázoló képek lógtak rajtuk. A legtöbb személy békésen szunyókált, de akadt pár üres képkeret is. Az ablak elött egy kanapé állt mellette egy kecskelábú asztal. Több könyvespolc is helyet kapott a szobában és rajtuk szobrok. A legközelebbi, ami a nő mögül kandikált ki egy vöröses kőből faragott sárkány volt. Fölötte egy halványkék unikornis pihent. Érdeke ízlése volt, azt már tudtam.

- Nos - rakta le a sastollpennát. - Hogy telt az első napod?

- Jól - a megfelelő szavakat kerestem. - Kellemesen.

Elégdetten bólintott. - Delacour kisasszony körbevezetett?

- Igen. - nem értettem, hogy minek kérdezi meg, ugyanis amikor végigjártuk a legtöbb tantermet, rögtön idejöttünk és Fleur egyedül jött be. Majdnem negyed óráig kint vártam a folyosón, és amikor kijött csak intett, hogy én következem és elsietett. Biztosan megbeszéltek mindent.

- A holnapi naptól kezdve már te is fogsz tanórákra járni. Elvárom, hogy igyekezz, ne lógj ki a többiek közül. Dumbledore azt írta kitűnő varázsló vagy, remélem nem tévedett. A többiek mindent meg fognak mutatni, Delacour kisasszony pedig mindenben a segítségedre lesz. Van kérdésed?

- Bocsánat lehet, hogy rosszul hallottam. Dumbledort professzort mondott?

- Jól értetted, őt. A levelében biztosított róla, hogy megfelelsz az itteni elvárásoknak és nem fogsz csalódást okozni. Van valami hozzáfűzni valód?

- Nincs, csak nem tudtam, hogy írt önnek. - az én érdekemben küldött levelet a professzor? Ez a hír váratlanul ért. Soha nem gondoltam volna, hogy figyel rám.

- Ez csak rám és Albusra tartozik. - szólt szigorúan. - A továbbiakban viszont jól figyelj, elmondom neked a házirendet és az egyéb tudnivalókat. Ez a része már valami miatt nem kötött le, hiszen minden jó dolog tilos volt, kezdve az állattartással.

Egy órával később befordulam egy sarkon és bosszankodva néztem körbe. Miután Madam Maxime elengedett vissza akartam menni a Nyugati szárnyhoz, hogy megkeressem Fleurt a további program miatt, de fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Ugyanúgy nézett ki minden, így találomra kiválasztottam egy másik irány és elindultam arra. Szerencsém volt, mert hamar belefutottam egy szőke hajú lányba, aki a barátnőit lerázva odasietett hozzám.

- Szia, Gabrielle.

- Elizabeth - mosolygott rám. - Vagyis Eliza. Mit csinálsz itt?

- Fogalmam sincs merre kell visszamenni. - túrtam bele a hajamba. - Nem mutatnád meg?

- De, szívesen. A lányokkal éppen vacsorázni mentünk, nem tartassz velünk?

A vacsora említésére megkordúlt a gyomrom. Utoljára délelőtt ettünk az elöttem álló lány nővérével valamilyen édes kekszet, ami arany színű volt és túl édes. - Örömmel.

Ő boldogan fecsegett a napjáról és mutatott be a barátainak. A négy lány közül három fiatalabb volt, mint én, a negyedik viszont velem egyidős. Louise kedves, határozott lánynak tűnt, hátramaradva a többiektől elegyedtünk szóba. Annyit mondott magáról csak, hogy testvére, aki idősebb nála, szintén ide jár. Megkérdezte, hogy ki lett a pártfogóm, amikor elmondtam neki, és megborzongott. Nem nagyon kedvelte Fleurt, még ha a húgát igen.

Az ebédlőben nem négy nagy asztal volt, mint a Roxfortban, hanem sok kicsi kerek, hogy mindenki ott ülhessen ahol akar. Ezt pozitívumként könyveltem el magamban. Elfoglaltunk egyet az ablakok előtt és, amikor mindenki elcsendesedett, megjelent elöttünk az étel. Mertem valamilyen tejszínes kagylólevesből, amire Gabrielle beszélt rá, és amikor belekostóltam kiderült, hogy nem is annyira rossz. A diákok halk csevegését és evőeszközök összekoccanását hallgatva nyugalom szállt meg. A két oldalamon Gabrielle és Louise ült, folyton bíztatva valami új megkóstolására. Hangosan kacagtak, amikor elborzadva rágtam meg egy falat vajszínű lében ázó zöldségdarabot és elképdve hallgatták a történeteimet a Roxfortról. Bár nem pótolhatták az ikreket vagy éppenséggel Nevillet sem, de jól éreztem magam velük.

Gabrielle csupa bűbáj és gyermeki kedvesség volt, míg Louise érettebbnek tűnt a koránál és naivitás nélkül mondott véleményt a szóbakerült témákról. Sütött róla, hogy nem egy visszafogott személy, ráadásul a pimasz megjegyzései nagyon emlékeztettek valakikre.

Az este alatt minden mást elfelejtettem, amit magam mögött hagytam és úgy éreztem most először, hogy talán be tudok illeszkedni és mégsem lesz ez az egész olyan rossz.