Fáradtan néztem McGalagonyra, aki már vagy negyed órája a hopp porról magyarázott nekem. Mintha én nem tudnám és nem használtam volna már vagy ezerszer!

A terv az volt, hogy az összes cuccommal együtt a Nagyi kandallójában fogok landolni, mert ez most így a leggyorsabb. Hopponállni nem lehet az iskola területén és a Roxfort Expressz nem indul el csak miattam. Így Dumbledore igazgató engedélyével pontosan tizenkilenc perc múlva szépen beszállok majd a lángok közé és elhagyom a Roxfortot.

Hogy mi volt az utolsó napokban? Sok sok változás, az biztos.

Hagridot, a vadőrt letartóztatták és most az Azkabanban csücsül, valami óráspók miatt, aki régen a kis házi kedvence volt.  Míg Lucius Malfoy, Draco apja, meggyőzte a felügyelő bizottságot arról, hogy Dumbledore nem jó igazgatónak, így a professzornak is el kellett hagyni az iskolát és Lucius lépett a helyébe.

A sors fintora volt, hogy a Nagyi annyira tiszteli Dumbledoret, ha már nem lenne új iskolám, azonnal aláírásokat kezdene gyűjteni és levelekkel bombázná az új igazgatót arról, hogy alkalmatlan és jobban teszi, ha félrelép. Hiába hívta meg egyszer régen a Nagyi egy fagyira a Malfoy fiút, Dumbledore első számú csodálója volt.

- Készen áll? - zökkentett ki McGalagony a gondolataimból.

- Azt hiszem, igen - halk volt a hangom, féltem, ha ennél hangosabban válaszolok, megremeg.

És ekkor váratlan dolog történt. A professzor asszony a vállamra rakta a kezét biztatást képpen. Két éve az átváltoztatástan és házvezetőtanárom volt, de még soha nem láttam tőle ilyen szintű érzelem megnyilvánulást. Persze nem úgy kell ezt elképzelni, hogy könnyekkel a szemében karolta át a vállamat és közben megnyugatató szavakat súgott a fülembe, hanem csak szimplán rátette a kezét a taláromra és halványan rám mosolygott. De ennyi is elég volt ahhoz, hogy ebből a kis gesztusból bátorságot merítsek.

- Elbúcsúzott akiktől szeretett volna?

Az ajkamba haraptam. - Nem - mondtam ki őszintén. Mert így volt igaz. Az utolsó beszélgetésem az ikrekkel nem az érzékeny búcsú jegyében telt. Inkább indulatos szóváltásokkal volt tele.

McGalagony a falon lévő hangosan ketyegő baglyos órára nézett. - Még van tizenhét perce. Azt javaslom jól ossza be. - mondta és az íróasztalához fordult. Én csak álltam ott ledermedve, nem értettem, hogy mire gondol. - Mire vár?

- De-de most folynak a tanórák. - nem volt nyomós indok, de most csak ez jutott eszembe. Tényleg, mire vártam?

- Úgy tudom ez magukat sosem zavarta. - vonta föl a szemöldökét. - Ms Bennet, már csak tizenhat perce van - nyomta meg a szavait éllel.

Bólintottam és a kezemben lévő táskát ledobva rohantam ki az ajtón. Körbenéztem és rohanni kezdtem a pincefolyosók felé. Az ikreknek ilyenkor volt bájitaltan órájuk. Lépteim hangját visszaverték a folyosók, a közelben lévő termekben is hallani lehetett, hogy valaki éppen idekint szaladgál, ráadásul egyedül, ami tilos dolog volt.

Rohantam, ahogy csak tudtam és szinte hallottam az óra ketyegését a fülemben. Túl gyorsan fékeztem le a Piton ajtaja előtt, majdnem elterültem a hideg padlón. Izzadó tenyérrel kopogtattam a vastag fa felületen. Még az is nyirkos volt.

- Igen? - hallatszott a teremből Piton gúnyos hangja.

Kifújtam az eddig bent tartott levegőt és beléptem a helyiségbe. Minden szem rám szegeződött. A Mardekárosok szerencsére az ajtótól távolabb ültek, így a Griffendélesekkel nézte most farkasszemet. Egyből kiszúrtam a két vörös hajkoronát tőlem nem messze.

- Miért zavarta meg az órámat Ms Bennet? - indult el fenyegetően a tanári asztaltól Piton. Mindenki lélegzet vissza fojtva figyelte, hogy mi fog történni.

Úgy éreztem a szavak cserbenhagynak. Nem készültem beszéddel vagy kiselőadással, azt gondoltam majd rögtönzök. Hát ez jól tettem! - Én csak beszélni szerettem volna valakikkel. Csak elbúcsúzni jöttem. - pillantottam az ikrek irányába. Mindketten faarccal bámultak vissza rá. Mellettük Lee feltartott hüvelykujjal jelezte, hogy hajrá.

- Szóval elbúcsúzni? - mennydörögte Piton gonoszan. - AZ ÉN TANÓRÁMON SENKI SEM FOG BÚCSÚZKODNI! - a szavait visszaverték a zárt pincehelyiség falai.

- Öhm... hát igen... pedig jó lenne - tettem félszegen keresztbe a karjaimat a mellkasom előtt.

Piton pislogott párat, mint aki nem érti jól. - Azonnal hagyja el a tantermet! - nézett megsemmisítően a szemembe. - És levonok ötven pontot a szemtelenségéért. - húzta gonosz mosolyra a száját. Várta, hogy még van merszem ezek után is visszaszólni.

- De Piton professzor, miattam nem vonhat le pontokat az egyik háztól sem. - néztem vissza rá bátran. Legbelül reszkettem a félelemtől.

Fogcsikorgatva fordult újra felém. - Csakugyan. El is felejtettem, hogy maga már nem jár ide. Akkor azok miatt vonok le, akiket meglátogatni jött. - fordított újra hátat nekem.

Nem akartam, hogy az utolsó perceimben is miattam vesszen pár pontja el a Griffendélnek. Sőt, nem is pár, hanem kereken ötven! Ennyi pontot igazságtalan valami miatt levonni, pláne ezért. Piton viszont erről híres. Csak a Mardekárnak kedvez.

- Nem gondolja a tanár úr, hogy ez így igazságtalan? Én Higgshez és Maddockhoz jöttem - néztem a terem sarkába, ahol a két nagydarab Mardekáros kevergetett valamit egy üstben.

A két említett értetlenül nézett, hol rám hol Pitonra. Életükben nem szóltam még hozzájuk. A nevüket is csak az ikrektől tudom.

- Valóban, fiúk? - Piton persze átlátott rajtam.

Terence Higgs volt az okosabb és miután lerakta az üvegcsét, ami a kezében volt haragosan pillantott rám. - Soha sem beszéltem még vele. - intett a fejével újra felém. - Majd, pont egy kicsi Griffendélessel vakarccsal állok le.

A társai ezen jót röhögtek. Piton is elégedetten nyugtázta a beszólását.

- Gondolkozz már! - néztem tettetett felháborodással a Mardekárosra. - Éppen ezért akartam elköszönni. Most már nem is fogunk. - színpadias mozdulattal a hajamba túrtam.

A válaszában viszont csöppnyi kedvesség sem volt. Ellenkezőleg. Amint befejezte a mondanivalóját az ikrek és Lee egy emberként pattantak fel, hogy behúzzanak neki egyet. Ez tisztán az arcukra volt írva.

Ám mielőtt Piton megszólalhatott volna, gyorsan odafordultam hozzá. A legjobb az lesz, ha most lelépek. - Én most megyek is. Elmondtam amiért jöttem.

Piton intett egyet, hogy ott az ajtó, és bár ettől legszívesebben kipróbáltam volna, hogy hogyan reagál a Higgsék által kotyvasztott főzet a hajával, csak megfordultam és kisétáltam a teremből. - És keresse fel a tanár úr McGalagony professzort, ő tisztában van a pontozási rendszerrel. - szóltam vissza az ajtóból, és még mielőtt válaszolhatott volna elsiettem a folyosón. Nem akartam még egyszer üvölteni hallani.

***

A tőlem telhető leglassabb tempóban sétáltam vissza McGalagony irodájába. A végén már a lépéseimet is számoltam.

Azonban amikor már rég magam mögött hagytam az alaksort és egyenes út vezetett a célomhoz, lábdobogást véltem hallani a hátam mögül. Megfordultam és vártam egy percet hátha erre tart valaki. Igazam volt, erre jött a hang forrása. Illetve jöttek, mivelhogy két vörös színű hajkorona bukkant fel a lépcső alján.

Visszasiettem és zavartan néztem rájuk. Percekkel korábban még az üstjük előtt ültek, jó fiúk módjára.

- Mit kerestek itt?

- Csak elköszönni jöttünk - tette meg a köztünk lévő távolságot George és szorosan megölelt. Én is átkaroltam és a vállára hajtottam a fejemet. Furcsa egy gesztus volt tőle, mert ők nem azok az ölelgetős típusok, de jól esett.

- Köszönöm. - fogalmam sincs, hogy mit köszöntem meg, mert annyi mindenért hálás voltam az ikreknek.

Ő bólintott és mosolyogva hátra lépett. Fred is megszorongatott és ő is csatlakozott a testvéréhez. Ott álltak előttem, de nem jutott eszembe semmi, amit mondhatnék nekik.

- Pitont magadra haragítottad. Jobb lesz ha mielőbb meglépsz, mert rég láttuk ilyen dühösnek. - törte meg a csendet George.

Megvontam a vállam. - Most már mindegy. De, hogy jutottatok ki tőle?

- A "soha meg nem ismert barátod" üstje felrobbant. Most épp a trutyit vakarják le az ő és Piton talárjáról. Lyukakat égetett rá a cucc.

- Mit raktatok bele?

Erre mindketten védekezően rakták fel a kezüket. - Mi? Ugyan már! - vigyorgott rám Fred.

- De lehet, hogy Lee véletlenül beleejthetett pár trágyagránátot, amikor elhaladt mellettük - töprengett el színpadiasan George.

- Véletlenül? - kérdeztem szórakozottan.

- Igen, hogy máshogy?

- Akkor mondjátok meg Lee-nek, hogy büszke vagyok rá.

- Feltétlenül.

Elhúztam a számat, eszembe jutott, hogy mostanra már vissza kellett volna érnem McGalagonyhoz. - Vigyázzatok magatokra! - köszöntem el kelletlenül. -

- Te is, ne kevered balhékba abba a flancos új iskolában!

- Nem ígérhetek semmit - tártam szát a karom. - De én nem kérek tőletek ilyet! - ráztam meg a fejem kuncogva.

- Elkísérjünk? - fordította Fred komolyra a szót.

- Jó lenne - összeszorult a torkom, alig tudtam kiejteni ezt a két szót. Egymás mellett indúltunk el szorosan a Griffendél házvezetője felé.

Mikor az ajtóhoz értünk még egyszer utoljára megszorítottam a kezüket és hátra sem nézve beléptem az ajtón. McGalagony pontosan ott állt, ahol amikor eljöttem és rosszallóan csóválta a fejét. - Elkésett. Már öt perce el kellett volna indulnia.

- Sajnálom - egyáltalán nem sajnáltam.

A kandalló felé intett, ahova már be voltak készítve a cuccaim és én is beálltam melléjük. Minát a szállító dobozában magamhoz öleltem és kivettem egy kicsi port a tanárnő kezében lévő díszes dobozkából.

- Viszlát, McGalagony professzor!

- Érezze jól magát a Beauxbatonsban, és ne hozzon szégyent a Roxfortra. - lépett hátra a kandallótól én pedig beleszórtam a port a lángok közé. Ettől zöldes árnyalatot öltöttek és hűvösen csiklandozták a bokámat. Hangosan és tisztán ejtettem ki a Nagyi címét, utána forogni kezdett velem a világ. Összeugrott a gyomrom és behunytam a szemem.

- Végre! - harsogta a Nagyi, amikor kizuhantam a kandallóból és pont a lábai előtt értem földet. Fájdalmasan felszisszenten, mert a csuklómra estem, de szerencsére a macskás doboz még a kezemben volt, és a kis szőrgombócomnak nem esett baja. - Késtél, nem tűröm el, hogy megvárakoztass még egyszer!

Semmitmondó arckifejezéssel pillantottam vissza rá, miközben legördült egy könnycsepp az arcomon. - Pedig el kéne. Én is beletörődtem, ebbe a cirkuszba! - böktem a cuccaim felé. - És ez volt az utolsó. Nem fognak mások helyettem dönteni - tápászkodtam fel és leporoltam a talárom.

Az otthonomat kellett ott hagynom. Ettől pedig piszok mérges lettem.