Úgy bizony, jól hallottad. Valóban feltárult, és az események közepében Potterék álltak. Nem volt elég nekik, hogy a Forddal jöhettek a vonat helyett és leromboltak valami különleges fát, nem. Még ebben is benne voltak, nyakig.

Frics pont a megdermesztett macskája előtt talált rájuk, hát még szép, hogy menten meg akarta őket nyúzni, de Dumbledore igazgató és McGalagony professzor nem hagyta neki.

A macskán kívül egy vérvörös betűkkel mázolt üzenet volt a falon, ami közölte, hogy a Titkok kamrája feltárult - akármi is az - és, hogy az utód ellenségei reszkessenek. Mint később kiderült az egyik mágiatörténet órán, az "utód ellenségei" alatt Mardekár Malazár leszármazottját értjük, és ő tudja csak, hogy hol van a kastélyban a legándás Titkok kamrája, amit ha kinyit több sárvérű meg fog halni. Legalábbis a Mardekáros társoság előszeretettel hangoztatja ezt. A "sárvérű" szó alatt, a mugli családból származó diákokat értették. Mint például Hermionét.

Én ilyen szinten aranyvérűnek számítok, de soha nem szoktam erről beszélni, a Nagyim sem. Az én családom számára nem bír jelentősséggel, hogy milyen családba születtél bele, csak az, hogy te milyen vagy. Így nem ítélünk el senkit se a származása miatt, ellentétben az egész Mardekár házzal. Biztos voltam benne, hogy közülük írta ki valaki, mert egyetlen épp eszű diák sem csinálna ilyet.

Egy hét telt el az incidens óta, de még mindenki arról beszélt. Találgattak, hogy ki lehet Mardekár utódja, és ha tényleg létezik akkor hol lehet a kamra és mi lehet benne. Potter kis csapatát is megrázhatta a történet, mert azóta megint akcióba lendültek és nyomozni kedtek. Megint meg akarja váltani a világot. Nem volt neki elég eddig kétszer, újra hős akar lenni. Méregettem komoran szemmel a fekete hajú, villám alakú sebhelyes fiút. Éppen, hogy bele haraptam a croissanomba, Fred és George huppant le mellém a padra, és zökkentettek ki a gondolatmenetemből. Rég láttam őket, utoljára talán tegnap reggel válthattunk egy- két szót.

Neville nem volt velem, mivel reggel rosszul lett és elment a gyengélkedőre Madam Pomfreyhoz valami orvosságért. Vagy csak a dupla bájitaltant akarta megúszni. Nem rossz ötlet, de nem hittem, hogy szimulálna, hiszen gyakran voltak rémálmai a zsíros feketehajú bájitaltan tanártól.

Fred töltött magának egy pohár hideg töklevet, közben súrolva a karjával az én serlegemet, ami tele volt. Még szép, hogy fel is borúlt és az előttem lévő pergament el is ásztatta a tartalmával. Nagyokat pislogva néztem a csöpögő papírra. Egy hete dolgoztam már rajta, segítséget kérve Deborahtól, Nevilletől és még a könyvtárostól is, csak hogy be tudjam adni Pitonnak és ne szólhasson le újra. Tegnap alig tudtam aludni, mert fél éjszaka ezt írtam, a takaró alatt a pálcámmal világítva!

Éreztem, hogy elönt az indulat. Fred eddig meg sem moccant, de most lassan a szájához emelte a poharát és beleszűrcsölt az italába. Felhúzott szemöldökkel, gonoszan mosolyogva nézett rám. Direkt csinálta?! Közben lassan már a mondatokat se lehetett kivenni a papíron, annyira összemosódtak. George nem vett észre az egészből semmit se, csak tovább nevetgélt az egyik kviddicsjátékossal.

Beleharaptam az ajkamba, de közben a tekintetemmel azt üzentem az elöttem álló ikernek, hogy véged. Legszívesebben kiütöttem volna a kezéből a poharat mérgemben. Hogy hirtelen haragú vagyok? Mondhatni.

Fred letette az asztalra a kupáját, majd egy almáért nyúlt. - Valami gond van? - kérdezte nyugodt hangon.

- Igen. Gond az van! Te, Weasley! - vágtam vissza majd, megfogtam a teljesen átázott pergament és hozzávágtam. Válaszra se várva kiviharoztam a teremből, síri csend vett körbe. Mindenki minket bámúlt. Gondolkodás nélkül cselekedtem, de már túl késő volt visszakoznom, amikor megtörtént.

Fogalmam sem volt, hogy hova megyek, csak vágtattam folyosóról folyosóra, majd megláttam egy lánymosdót és beszaladtam. Szerencsémre üres volt, nem lett volna jó ha még közönségem is van. Zihálva a könnyeimmel kűzködve odaálltam egy csaphoz és megnyitottam. Illetve csak nyitottam volna, de nem jött beleőle semmi. Alaposan szemügyre vettem és mintha egy kis kukacforma állatka tekergőzött volna rajta. Érdekes, gilisztás csapok a Roxfortban. Mit ki nem találnak?

Egy másikból hideg vizet locsoltam az arcomba, hogy a pír eltünjön róla. Pár percig csak lehajtott fejjel, nekitámaszkódva a mosdó peremének pihegtem, majd felegyenesedtem. Hamarosan elkezdődik a bájitaltanom és Piton nagyörömmel fog megalázni az osztály előtt amiért nekem nincs meg a beadandóm. Vagy mártsam be Fredet? Piton őket is gyűlöli, de nem lenne szívem ehhez.

Kis idő múla elindúltam az alagsori terem felé. Minél tovább mentem annál hűvösebb lett, a falak nyirkosan ásítoztak mellttem. Némelyiken még valami zöld trutyi is volt, csodálatos. Szerencsére nem késtem el, az utolsókkal együtt értem be a terembe, és ledobtam magam egy hátul lévő helyre. Pitonnál az az ülésrend van, ahova elős koromba elősször leültem és ez is marad addig, amíg ő tanít minket. A legtöbb tanárnál szintén. Átkoztam magam, mert nem sokkal előttem Harry és Ron ült, és Piton állandóan őket leste, így én is beleestem a látószögébe. Neville helye üresen ásítozott mellettem, bár ő volt az egyik legrosszabb bájitaltanból, szóval nem szorultam a segítségére. Másik irányból Hermione, Parvati és Lavender vett körbe. Neville mellett Patricia és Demelza, akik jóformán semmit se csináltak és mögöttünk a Mardekárosok díszpityei, Malfoy és csatlósai. A terem többi észében elszortan voltak Griffendélesek és Mardekárosok egyaránt.

Piton hangos csattanással vágta be maga mögött az ajtót, jelezve, hogy az óra megkezdődött.

- Potter, szedd össze a beadandókat - adta ki a parancsot Harrynek. A fiú felállt és elindult körbe. Páran motyogtak valami kifogásfélét a professzornak aki a Mardekárosok esetében csak legyinett egyet, de amikor Dean mondta ezt levont jó pár pontot tőlünk. Harry elért Malfoyékhoz, aki szintén nem készültek semmivel sem, ráadásul Monstro megpróbálta kigáncsolni a fiút is. Most lősször éreztem iránta egy csöpnyi szánalmat, de ez is elmúlt amikor odaért hozzám. Nem szóltam, csak megráztam a fejem, majd tovább ment. Piton gúnyos mosolyra húzta a száját és mintha vett volna egy nagy levegőt is. - Nocsak, nocsak. Hát már órára se készülünk. - csóválta meg a fejét. - Az egyik be se jár már - itt Neville üres helyére bökött - És a másik arra se veszi a fáradságot, hogy készüljön rá.

A mardekárosok gúnyos kacajjal díjazták a tanárt.

- Sajnálom, többet nem fordul elő. - néztem a szemébe. Nem fogja tönkretenni ő is a napomat.

- Ajánlom is Ms Bennet. - egy pillanatra azt hittem, hogy ennyivel megúsztam. Hogy is gondolhattam ilyet? - Öt pont a Griffendéltől! - tette hozzá és tovább ment.

Az óra további részében rosszkedvűen dobáltam bele az összetevőket valamilyen főzetbe, aminek a nevére se emlékeztem már, de az biztos, hogy elrontottam. Piton tudomást se vett rólam többet, mert a kedvenc elfoglltságának időzött: Harryt alázta.

Malfoy elejtett pár sértést felém és persze Ronéknek is amikor arra járt, de rá se pillantottam. Ez zavarhatta, ezért amikor újra elhaladt a padom mellett kirúgta a széket a lábam alól. Komolyan mi van ma mindenkivel? Piton is látta persze, de hiába néztem rá szemrehányóan, nem csinált semmit. Malfoy volt a kedvence. Ő, a szőke kis kígyó, a helyéről, ahova időközbn visszaért, mosolygott rám angyalian. Ezt még megkeserülöd, üzentem a tekintetemmel, amit valóra is váltottam.

Az óra végén, mindenkinek tele kellett tölteni egy kis üvegcsét a főzettel, amit Piton asztalára kellett lerakni. Ő éppen Harryékkel ordított újra valami miatt, így eljött a tökéletes alkalom. A gyanútlan Draco Malfoy nyugotan sétált ki a professzor asztala felé, kezében egy üvegnyi trutyival, ami még az enyémnél is ilyesztőbben nézett ki. Körbenéztem, nem nézett ide senki se, a legtöbben már elhagyták a termet. Előkaptam a pálcám és halkan elmotyogtam egy lábbilincs átkot, amire még az ikrek tanítottak. Malfoy olyan ívesen esett hasra, hogy az már filmbe illő volt. Az üveg kiesett a kezéből és hangos roppanás kíséretében tört össze a kövön. A lila massza elkezdett füstölögni, amint elérte a földet.

Malfoy bosszúsan nézett rám, de nem volt mit tenni. Piton még mindig Harryvel üvöltött, nem vette észre. A fiú fintorgott egyet és megpróbált feltápászkodni, de nem sikerült neki. Gyorsan besöpörtem mindent a táskámba és kisiettem a teremből, nem akartam zűrbe keveredi. Végigsiettem egy kacskaringós lépcsőfokon közben még mindig az eseményeken merengve. Most végre megkapta Malfoy azt ami jár neki. Biztos voltam benn, hogy még bosszút fog ezért állni, de akkor nem érdekelet, csak az, hogy most az egyszer én nyertem.

- Eliza! - kiáltott valaki utánam, mire megtorpantam. - Beszélni szeretnék veled!

- Hát akkor beszélgessünk! - néztem komoran az illetőre. Az elöbbi örömöm nyomtalanul eltünt.