Hogy milyen volt a második évem a Roxfortban? Enyhén szólva zűrös, és itt a zűrösön van a hangsúly.

Kezdetben egész mondhatni normálisan is indult, amíg az egész valami rémálom szerűségbe torkollot, de erről majd később!

Nem sokkal azután, hogy az ikrek és Ron sikeresen megszöktették Harryt a mugliktól, beköltözött Ron szobályába a nyár további részére. Én hamarosan haza utaztam, és így már a Nagyival intéztük az Abszol úti bevásárlást, de nem találkoztunk a Weasley családdal, hiába reménykedtem végig abban, hogy valamelyik pillanatban megpillantom a két vörös hajkoronát az embertömegben. Csak egy Hugrabbugos lányt ismertem fel, akivel együtt jártam gyógynövénytanra, de nem bizonyúlt valami jó társoságnak, illetve én, mivel csak bólogatni tudtam, mert nem hagyott szóhoz jutni. Deborah csak arról tudott áradozni, hogy mennyire szépen nő az új, Franciaországból hozott roppant különleges növénykéje, amit el is visz magával a Roxfortba megmutatni Bimba professzornak. Már lassan negyed órája hallgattam, hogy az a csodálatos varázsgaz, mit csinált aznap reggel, amikor a lenagyobb szerencsémre Deborah kénytelen volt abbahagyni a beszédet, mert egy alak, aki éppen a mögöttünk lévő üzletből lépett ki, arcátlanul fellökte a lányt. És annak az arcátlan alaknak tejfölszőke haját és sunyi szürke szemeit, akárhonnan felismertem volna. Draco Malfoy volt az.

Kaján mosolyra húzta a száját, amikor észrevette, hogy kiknek is ment neki. Deborah persze meg sem szólalt, csak elvörösödött és elmotyogott egy bocsánatkérést. Malfoy bólintott mint aki pont ezt várta, és megfordul, hogy tovább induljon.

- Hogy képzeled? Te mentél neki! - szóltam utána szikrázó szemekkel. Előző évben, ugyanis egyszer addig bosszantott az egyik bájitaltan órán, amíg nekiugrottam, de Piton pont látta, és engem büntetett meg, azóta nem volt túl rózsás a viszonyunk.

- Én? Ugyan. - Válaszolt, majd lemondóan végignézett a mellettem lévő lányon. - Egy ilyen böszme teremtéstől mit vársz? Észre se veszi, hogy mások útjában áll!

Deborah még jobban elvörösödött és csak percek választották el a sírástól. Talán igaza volt Malfoynak, én se gondoltam néha szebbeket róla, de ezt soha nem kötöttem volna az orrára. Megszórítottam a lány karját, féltem, hogy különben elfutott volna, és haragosan a fiú felé fordultam, aki jól szórakozva figyelte a kialakúlt helyzetet.

- Deborah ezerszer többet ér nálad, Te aljas... - melegedtem bele, de nem tudtam végigmondani, mert egy rántást éreztem a karomon, és nem a lány irányából.

- Elizabeth! Nem illik ilyeneket mondani! - Sipította a Nagyi. Na szép, neki is most kell felbukkanni.

Malfoyra pillantottam, aki rögtön letörölte a kaján vigyort a képéről és udvarisan köszöntötte a Nagyimat, de szeme még mindig pimaszul csillogott. Deborah kirántotta a karját a kezemből és szó nélkül elfutott. Ez egyre jobb és jobb lesz!

A Nagyi értetlenül nézett a lány távolodó alakja irányába majd Malfoy felé fordult. A karomat még mindig szorította.

- Hát neked meg hol vannak a szüleid?

- Nem tudom, asszonyom. Az előbb még itt volt az apám, de fontos dolga akadt, ezért elment egy kis időre.

- Kis időre? Hmm... Mit szólnál hozzá, ha addig velünk jönnél? Épp azt terveztük, hogy elfogyasztunk valami hűsítő finomságot Floreannál, a nagy meleg miatt.

Elkerekedett szemekkel néztem hol a Nagyira, hol Malfoyra. Most komolyan elhívta fagyizni? Nem, ezt nem teheti. Ránéztem, a még mindig nevető szürke szempárba és próbáltam a tudatára adni, hogy ne fogadja el az ajánlatot. Mondj nemet! Mondd azt, hogy neked is dolgod van! Hogy sietned kell, hogy... - szugeráltan, de elkéstem.

- Örömmel. Rég voltam ott. - hangzott a bosszantó válasz.

Így mentem el a Nagyival és Dracoval fagyizni, ami hiába volt isteni finom, végig keserű ízt éreztem a számban, valahányszor rápillantottam a szőkeségre.

Kiültünk az üzlet elé felállított pavilonba, ahonnan a járókelőket szemlézve láttunk neki a finomságnak. A Nagyi ismerte az öreg Floreant, aki miközben bókokkal halmozta el, jóval nagyobb gombócokat szedett nekünk. Erre az öreg hölgy csak kimérten válaszolt neki, de közben elpirúlt. Egy időben járhattak a Roxfortba. Vajon volt közöttük valami?

A Nagyi beszélt csak a Malfoyjal, aki vidáman válaszólt neki mindenre, de én meg sem szólaltam, csak ha muszáj volt. Milyen jó lett volna lábon rúgni a fiút az asztal alatt, miután megkérdezte, hogy milyen volt a nyaram. Mintha annyira érdekelte volna! A Nagyi viszont elragadtatva nézett a vendégünkre. Mikor lesz már vége ennek a szenvedésnek?

Mázlim volt, mert Malfoy apja, egy egyáltalán nem szimpatikus, magas, szőke hajú férfi, pár perc múlva megállt elöttünk és elvitte a fiút, miután lefutotta a szokásos udvarias társalgási köröket a Nagyival. Ezután befejeztük a fagyit, és a vásárlást is, anélkül hogy egy újabb bosszantó személyben futottunk volna bele. 

A nyáriszünet vége hamar el is telt, és mire észbekaptam már a Roxfort Expresszen ültem az ikrek társoságában.

- És milyen volt a kis Malfoyjal fagyizni? - kérdezte pár perccel az után Fred, hogy elindult a vonat.

Meglepetten pillantottam rá, de nem csak én. Lee, aki szintén velünk ült, felhúzta a szemöldökét a kérdésre.

- Honnan tudod?

- Láttunk titeket. Elég jól elvoltatok - előzte meg a testvérét George a válasszal. Ő se mosolygott.

- Hát, elég kellemetlen élmény volt - válaszoltam, de valahogy rosszul esett a tudat, hogy megláttak minket. Szégyeltem? Igen, nagyon. - A Nagyi ragaszkodott hozzá. Szívesebben töltöttem volna az időmet még egy varangyos béka társaságában is.

Ez úgy lászik jó válasznak bizonyult, mert George erre elkotyogott egy békás viccet és Fred nem firtatta tovább, de furcsán méregetett még percekig. Mi járhatott a fejében?

- És idénre mit terveztetek? Vécérobbantás, a mágatörténet terem elárasztása zöld trutyival, Piton bosszantása és egy kissebb tűz az alaksorban kipipálva. Akkor most mi lesz?

- Hogy mi lesz? Ha azt hiszed, hogy egyszeri balhésok vagyunk, akkor félre ismertél minket! - vágta rá George kapásból. - Egész eddig tervezgettünk! Biztos lehetsz benne, hogy idén se lesz nyugodt évünk.

Lee erre szélesen elmosolyodott, majd el kezdte sorolnima terveit. Egy darabig követtem az ötleteiket, de szépen lassan elvesztettem a fonalat. Miért vagyok én itt? Nem a vonatra gondoltam, hanem a fiúkra. Mit látnak bennem? Nem vagyok se vicces, se szórakoztató, se olyan karakány személyiség, mint Jordan és az ikrek. Akkor miért lógnak velem? Megsajnáltak volna? Szánalomból tűrnek csak meg? Mert az évfolyamtársaim többségével nem vagyok jóban. Igen, csak ez lehet.

- És Te? Benne vagy? Eliza! Hé! - rázta meg Fred a vállamat. - Mi van veled?

- Mi? Semmi. - nyeltem egy nagyot. - Csak fáradt vagyok. De itt az idő, megyek átveszem a taláromat. - azzal kisiettem a három fürkésző tekintet gyűrűjéből.

Innentől kezdve romlott meg a baráságom az ikerpárral. Kevesebb időt töltöttem velük a tanításon kívül, de ők se keresték a társoságomat annyira. Belátták, hogy nem vagyok olyan elragadtató, mint aminek egy évvel korábban hittek. Az évnyitó vacsora volt az utolsó melegséggel töltött pillanataink egyike. Itt nevettem utoljára Georgeon, aki egy villán próbálta meg, egyensúlyozni a többi evőeszközt, amit csak a közelében talált, a pálcája segítségével. Kis ideig minden a régi volt, de csak egy kis ideig.

A vacsora vége felé azonban, úgy éreztem, mintha valaki figyelne. Szinte lyukat égetett a tekintete a tarkómba. Megfordultam és keresni kezdtem a titokzatos illetőt, hamar meg is pillantottam és haragosan néztem a szemébe. Draco Malfoy volt az, a terem másik végéből, a Mardekár asztalától, félig felém fordulva. Felhúztam az egyik szemöldököm, mire megemelte a kezében tartott poharát, az én irányomba. Mint aki az én egészségembe iszik. Gyorsan visszafodúltam az asztalhoz, mintha semmi sem történt volna. De mit akarhatott? Azt hitte, hogy ezzel felidegesíthet vagy mi? A többiek közben tovább folytatták a lakomát és a csevegést, egy személy kivételével. Fred, aki velem szemben ült gyanakodva figyelt engem. Megint azt kívántam, bárcsak tudnék olvasni a gondolataiban.

A vacsora végeztével komótosan sétáltunk fel a Griffendél ház klubhelyiségébe, ahol fáradtan terültünk el pár szabad karosszékben a kandalló előtt. A hasamra tettem a kezemet, közben azon gondolkodva, hogy nem kellett volna megennem a harmadik szelet áfonyás pitét is. Az ikrek és Lee, nem sokkal mellettem összebújva sutyorogtak, amiből csak a Mrs. Norris, Frics, trágyagránát és Tekergők térképe szavakat értettem. Nem lesz ez így jó, bajba fognak kerülni már az év elején! De mit érdekel ez engem?

Ám mielőtt beleszólhattam volna a beszélgetésbe, megláttam a klubhelyiség másik végében egyedül ücsörgő Nevillet. Egy könyvet forgatott a kezében, és szomoróan a kandallóban égő lángokat figyelte. Vajon mi bántahatta? Felálltam és elindultam felé, gondolkodás nélkül. Egy pillanatra még hallani véltem, hogy a hátam mögül valaki a nevemet suttogja, de nem álltam meg.

- Szia Neville! - köszöntöttem mire összerezzent.

- Szi-szia. - motyogta, de nem nézett a szemembe. Félt? De mitől?

- Ne csináld már! - szóltam rá, és levágtam magam a mellette lévő puffra. - Otthon is mindig együtt lógtunk.

Erre megeresztett egy gyenge mosolyt felém, amit jelnek vettem és elkezdtem csacsogni. Ezután lettem jóban Nevillel, és távolodtam el egyre jobban az ikrektől. Szép kis barátság volt a vöröskékkel, hiába tartott csak egy évig, élveztem minden percét. Neville másfajta volt. Csöndes, vissahúzódó, félénk. Vele nem keveredtem minden második nap bajba, ami a tanulás szempontjából jól jött, de hiányoztak az éjjeli kirándulások. Hívtak még az elején többször is, de nem valami nagy lelkesedéssel, így nemet mondtam, hiába bántam meg még abban a pillanatban.

Nem éreztem elég jónak magamat hozzájuk képest. Hiszen ők voltak a legendás Weasley-ikrek, akikhez hasonló páros évtizedek óta nem járt a Roxfortba. Népszerűek voltak, viccesek és remek kviddicsjátekosok. Én pedig? Még a saját apámat sem ismertem, beleolvadtam a tömegbe és folyton elszúrtam a dolgokat. Csakis az lehetett az oka, hogy annak idején beülnek mellém az üres kupéba, mert megsajnáltak. A sajnálatukból pedig nem kértem. 

Aztán Mardekár utódja visszatért az iskolába, és kövé dermesztette Mrs. Norrist és minden megváltozott kezdve azzal, hogy a vérrel írt üzenet szerint "Feltárult a Titkok kamrája".