Az első évem a Roxfortban kalandokkal, új barátok szerzésével és persze csínyekkel volt tele. Hamar elrepűlt az idő amit még a kastélyban tölthettem , kevesebb mint egy hét volt hátra a haza utazásig, amit nem nagyon vártam. Bár rég láttam a Nagyit, és írtam neki szorgalmasan az élménybeszámolómat, amit még egy januári levelében kért tőlem. Persze az éjszakai kalandozásokat a kastélyban, a tréfákat az ikrekkel, és a kisebb szópárbajokat a Mardekárosokkal kihagytam belőle. És az ezekért kapott büntetőmunkát beleértve, amikből jó pár volt.

A két év korkülönbségtől eltekintve, közelebb kerültem a vörös hajú testvérpárhoz, mint eddig senkihez sem. A hideg januári estéken a kandalló előtt olyan titkok és komoly beszélgtések hangzottak el, amikről eddig még soha sem beszélgettem. Mivel ezek túl komoly témák voltak egy nem túl komoly diáktársoság számára, így miután jól kibeszéltük őket, áttértünk egy doboz csokibákára, amit jó párkör robbantós snapszli közben fogyasztottunk el. Volt egy füzetük telis- tele a saját találmányaikkal, amiket még az évek alatt fejlesztettek ki. Minden volt benne egészen a kannibál sakkfigurától az orrvérzést keltő cukorkáig. Egyszerűen zseniálisak voltak!

A Roxfortban jobban otthon éreztem magam, mint valaha is a Nagyi házában, de ezt szégyeltem volna bevallani magamnak. A Nagyi befogadott, ezért hálásnak kéne lennem. De hiába, a kellemes családi hangulat és a barátságos légkör ami az esetek többségében körüllengte a Griffendél házat varázslatos volt.

Molly Weasley a Húsvékor is kitett magáért. Hatalmas házi, töltött csokitojást kaptam tőle, amit alig győsztem megköszönni utána egy levélben. És ami mégjobb: Újra meghívott, hogy ha van kedvem, a nyáron töltsek náluk el pár hetet! Szinte ugrálva írtam neki a levelet, amiben igent mondtam, és utána perceken keresztül ölelgettem az ikreket. Bár Karácsonykor is meghívott már, most még kedvesebb volt, ami lehetetlennek tűnt, tekintetbe véve, hogy csak a levelei alapján is a világ legbarátságosabb asszonyának tartottam.

Persze nem csak én keverdtem kalandokba, és az övüké mellett az enyém Hóborccal, Friccsel és az ikrekkel, eltörpült. Mert Ron, az ikrek öccse, Harry és persze Hermione egy csomó szabályt megszegve, majdnem megölették magukat miközben valamilyen követ próbáltak megvédeni. Napokig tartott utána a felhajtás, amit persze Potter élvezett is. Lehet, hogy ezzel egy rakás csodálót szerzett magának, de az én szimpátiámat elvesztette. Rosszallóan szemléltem, ahogyan megköszöni a bókokat, és nagyképűen szónokól a hőstettéről. Már azelőtt elég erős véleményem volt róla, hogy találkoztam volna vele, a Nagyi jóvoltából, de igazat kellett neki adnom, hiszen állandóan a közzéppontba került. Nem volt neki elég a kviddics, Piton sértegetése, még valami sákányos ügyletbe is belekeveredett, aztán ott volt s kő is. Tőle és kis csapatától eltekintve viszont kedveltem mindenki mást a kluban.

Hamar eltelet a hátralévő idő és csüggedten ültem az ágyam szélén. A bőröndöm már útra készen várakozott a szoba végében, Mina pedig az utazódobozában szunyókált. Szomorúan végigsimítottam a vörös ágytakaróan, majd felálltam. Ezek voltak az utolsó percek, amiket a Roxfortban tölthettem, ezért nem akartam őket búsalkodással tölteni. Leszaladtam a klubhelyiségbe, ahol az ikrek is mélabúsan ücsörögtek. De amint felvázóltam nekik a tervemet, engergikusan felpattantak, azzal futásnak eredtünk. Kinek ne esne jól egy búcsúbalhé?

* 1 hónappal és pár nappal később*

Kimerülve terültem el az ágyamon. Nem volt elég az, hogy olyan forróság uralkodott a házban, hogy meg lehetett főni, MÉG a Nagyi jóvoltából egész nap szaladgálnom kellett. Irigykedve néztem Minára - aki időközben megnőtt-, ahogy a hét minden egyes napját lustálkodással tölti csak.

Hiába volt nyáriszünet, nem sokat pihentem eddig. Az időm nagyrészét tanulással töltöttem, takarítottam a házban vagy a Nagyi és a barátnői parancsait követtem. Lassan úgy éreztem magam, mintha egy házimanó lennék. Ám, visszatérve a tanuláshoz, nem az iskolai házifeladatokat csináltam. Nem, azok még ott vártak az íróasztalom legalján. Hanem franciát tanultam. Úgy bizony. Ugyanis a Nagyi elhatározta, hogy egy fiatal boszorkánynak nem elég ha csak az anyanyelvén tud. Így felfogadott egy magántanárt aki kétnaponta meglátogatott és hosszú órákra kiültünk a kertbe vagy a könyvtárba tanúlni. Persze a köztük lévő napokon sem pihenhettem, mivel Madam Lou-Anne bőven ellátott házifeladattal meg párbeszédekkel amiket meg kellett tanulnom. Hiába könyörögtem a Nagyinak, nem engedett, ezért már számoltam a napokat a Weasley családhoz való utazásig, de sajnos arra a nyár végén kerűlt sor.

Amikor bejelentettem, hogy elmegyek hozzájuk elősször el se akart engedi. Napokon keresztül győzködtem, de ő hajthatatlan volt. Ezután jött elő a nagyszerű tanuljunk franciául tervével, amit meg én nem akartam. Így egyeszséget kötöttünk. Én szorgalmasan tanulom azt amit Madam Lou-Anne felad, ő pedig cserébe elenged Weasleyékhez. Nem tartottam valami jó üzletnek, de ennél többet nem engedett meg.

Azokban az órákban, amikor nem a franciával kellett szenvednem és nem a padlást portalanítani, átmentem a szomszédba Neville-hez. Ő is az én évfolyamomba tartozott és szintén Griffendéles volt, de nagyon félénk. Szintén a Nagymamájával élt, aki még az enyémnél is szigorúbb volt. Két utcányira laktak, és mindkét asszony örült ha együtt voltunk Neville-el. Eleinte amikor kettesben voltunk, csak én beszéltem, de szépen lassan felbátorodott ő is. Nem sok közös témánk akadt, de valahogy megértettük egymást. Ha a nagyszüleink együtt teáztak mi kiszöktünk a közeli erdőbe, ahol aztán az egész napot eltöltöttük. Neville a legtöbbször vitt magával valamilyen könyvet és a fűbe leülve olvasott, míg én vagy rajzoltam valamit, vagy követtem a fiú példáját és olvastam. Szóval egész jól elvoltunk. Ha nincs ott még a felénk fiú sem, akkor biztosan kikészültem volna az előre eltervezett szoros napirendtől és a nyelvtanulástól, aminek nem láttam értelmét. Hiszen éveken át ászt hallgattam, hogy az ilyen esetekre találtak fel a fordító bűbájokat meg különleges bájitalokat.

Szerencsére azonban ennek az időszaknak is végeszakadt, és elutazhattam Weasleyékhez. Kellemes időt töltöttünk együtt, amit a legjobban élveztem a nyárban. Molly Weasley alacsony, telt, mosolygós asszonyság volt, és úgy bánt velem, mintha a saját lánya lennék, nagyon a szívembe zártam. Ez elmondható volt a férjéről is, Arthurról, aki a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozott, és megszállottan rajongott a mugli tárgyakért. Hóbortos egy ember volt, jó párszor láttam, hogy Mrs Weasley homloka ráncba szaladt, a férje egy- két ötletétől, de mindig szerettetel néztek egymásra. Az ikrek húga, Ginny szeptemberben kezdi majd az első évét a Roxfortban, de őt nem ismertem meg annyira. Félénk, visszahúzódó típus volt, ráadásúul reménytelenül szerelmes Harry Potterbe. Ha szóba elegyedtem is vele, csak azok a mondataim voltak számára érdekesek, amikben Harry neve is szerepet kapott. Így leginkább Fredékkel töltöttem az időmet az Odúban, mert így hívták a házukat. 

Egyik nap Ron, akit az ott tartózkodásom alatt szinte alig láttam - ami igaz volt ez Percyre is -, zaklatottan viharzott le a konyhába, ahol éppen hármasban pucoltunk egy nagy fazék főtt krumplit. Mrs Weasley egy pálcamozdulattal elintézhette volna ezt helyettünk, de nem tette, ezzel büntetve az ikreket és engem az előző esti csavargásért.

-Fred... George... baj van! - zihálta Ron ijedten.

Erre George halálos nyugalommal lerakta a kést, majd az öccse felé fordúlt és kihúzta magát.

- Önsd ki a szíved öcsikém. Mondd el nekünk ki nyomja a kis érzékeny lelkecskéd.

Fred és én kajánul mosolyogtunk össze mert Ron arca lassan olyan árnyalatot kezdett ölteni, mint a haja. Mérgesen nézett vissza a bátyjára, aki közben hívogató mozdulatot tett a kezével, hogy üljön az ölébe.

- Nem értietek! Ez fontos! - kiáltotta, de gyorsan körbenézett, hátha ott van az anyja, de Mrs Weasley nem volt környéken, ezért folytatta. Nem szakítottuk félbe.

- Harryről van szó. A muglik fogva tartják. Se az én, se Hermione leveleire nem válaszól, pedig megígérte hogy fog rendszeresen írni. - Mióta itt voltam ez volt a második eset, hogy szót emelt ez ügyben, de most tényleg lászott rajta, hogy kiakadt.

Fred és George töprengve néztek össze, mintha megint szavak nélkül kommunikáltak volna. Ez pedig gyakran előfodult. Ron közben továbbra is ecsetelte a véleményét Harry gonosz rokonairól és arról, hogy tenni kéne valamit. Meg akarja szöktetni talán?

Kis idő után George aprót bólintott, mire Fred megszólalt.

- Akkor, úgyhiszem eljött az ideje, hogy kipróbáljuk a Fordot.