Jobb lett volna a saját érdekemben, ha mégis a Mardekárt választom? Talán. Megbántam-e, hogy nemet mondtam erre? A legkevésbé sem! Mivel imádtam a Griffendélt.

Több mint 2 hónap telt el az iskolából, és még most is meglepetéssel és rajongással néztem minden egyes lépcsőfokra a Roxfortban. Persze csak képletesen! Ugyanis borzasztóan idegesítő tudott lenni, ha amúgy is siettem az órámra és a lépcsősor amin épp végigrohantam, egyszerűen gondolt egyet és másik emeletnél rakott ki. Szó szerint irányt változtatott, én pedig elkéstem. Így szépen lassan fogytak is a Griffendél pontjai az jóvoltomból. Hiába mondtam, hogy nem az én hibám, a tanárok nem törődtek vele. És amikor Piton professzor kapott késésen, mintha el lett volna ragadtatva gyönyörtől és gonosz vigyorral az arcán vont le dupla - néha tripla - annyi pontot mint a többi oktató. Szóval őt szerettem a legkevésbé. Pedig amúgy magával a bájitaltan órával nem lett volna bajom, sőt! A Nagyinak hála annyi főzet és bájital receptét tudtam fejből, mint senki más a gólyák közül és örömmel nézten valahányszor a professzor próbál belekötni a munkámba sikertelenül. Bár legtöbbször másba bele tudott, így azok miatt vont le pontokat.
Ugyanakkor az egyik lépcsős kalandom következtében találkozhattam újra a Weasley ikrekkel, ami sorsfordító pillanat volt.

Éppen lélekszakadva szedtem a lépcsőket és csak fokok választottak a célomtól, amikor a lépcső lassan irányt váltott és jobbra fordult. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy jobb lenne, ha megállnék, de már késő volt. Ugrottam. Nem túl nőies mozdulatokkal landoltam a kőpadlőn, egy hangos csattanás kíséretében, persze el is estem. Percekkel később remegve próbáltam feltápászkodni. Nem azért mert megsérültem - bár a könyököm eléggé fájt -, nem. Inkább a kisebb sokktól.

El sem hittem, hogy leugrottam a lépcsőről. Ilyet régen nem csináltam volna! Régen. Azelőtt, hogy a Teszlek Süveg a számára legtermészetesebb módon majdnem beosztott a Mardekárba, közölvén, hogy én is oda való vagyok. Nem múlt el nap, hogy ne jutottak volna eszembe a szavai. Becsvágy... bizonyítási vágy... ravaszság... szabályszegésre való hajlam... Ez lennék én? Bár mostanában egyre inkább így viselkedtem. Felelőtlenül mondtam ki dolgokat, így elüldöztem azokat is a közelemből, akik az elején barátságosak voltak velem. Nem fogadtam el mástól segítséget és most már ezek szerint a testi épségemre se figyelek oda. Komor arccal álltam fel, közben a fájó könyökömet dörgölve, de nem vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Percekkel később láttam meg a két fiút.

- Hát ti? - kérdeztem, de nem csak én voltam meglepett. Ők is csodálkozva figyeltek engem, mire az egyikük közelebb jött aggódó tekintettel méregetve.

- Jól vagy? Elég nagyot estél.

Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Miért? Miért kellett nekik meglátni? Dühösen kisöpörtem pár kósza tincset ami az arcomba lógott, és megigazítottam a gyűrött taláromat, ezzel is húzva az időt.

- Igen, nem történt semmi. De most mennem is kell... - motyogtam magam elé, szándékosan kerülve a tekintetüket, majd elindultam a bájitaltan terem felé. Naná, hogy megint Piton órájáról kell elkésnem.

- Várj! Kivel van órád? - kiáltott utánam az egyikük.

Megálltam és elmondtam nekik, hogy Pitonnal. Hozzátettem, hogy sietnék, de ez nem hatotta meg őket. Kajánul mosolyogva néztek össze és egyszerre fordultak felém.

- Segíthetünk... - kezdte a baloldali, de a másik közbevágott:

- Ismerünk egy rövidebb utat.

- Illetve többet is! De...

- Vigyázni kell...

- Friccsel. Ha elkap véged.

Össze- vissza kapkodtam a fejemet közöttük, ahogy a mondatokkal dobálóztak.

- Frics? A gondnok? Miért?

- Hogy miért? - kerekedett el a szeme. - Azért mert a kedves kis gondnokunk évek óta könyörög az igazgatónak, hogy valami drasztikusabb módon büntethesse meg a diákokat. Szerencsére Dumbledore tartja magát az elveihez. Képzelheted mi lenne itt, ha Frics valóra válthatná az álmait. Azért így is igyekszik a lehető legszigorúbb módon megbüntetni a tilosban járókat. És te is az vagy most. Óra alatt, a tanár engedélye nélkül ténferegni az iskola folyosóin...

- De Én épp órára tartanék, ha nem tartanátok fel!

- Akkor mutathatunk egy gyorsabb utat is. - kezdte a másikuk, és elővett a talárjából egy gyűrött permagment. Rákoppintott a pálcájával miközben motyogott valamit, és elkezdte tanulmányozni. 

Pislogtam párat, azt hittem, hogy rosszul látok, de nem. A papíron egymás után bontakoztak ki a vonalak, amiből maga a Roxfort térképe lett. Közelebb léptem, hogy jobban szemügyre vehessem, mire rámmosolygott a másik iker.

- Mi ez?

- Csak egy kis szuvenír Fricstől. A Tekergők Térképe. Georgieval még elsős korunkban csentük el az irodájából. Az volt aztán csak az ártatlan korszakunk...

- Ártatlan? Akkor, hogy kerültetek az irodájába? - közben egy pillanatra se vettem le a szememet a térképről. Apró mozgó pöttyök villantak fel itt- ott rajta, melletük feliratokkal amiken nevek álltak.

- A mostanihoz képest. Na hol őrködik most Friccs?

Erre George rábökött egy pontra a térképen, ami közelebbről megnézve két kis két cipő volt, mellette a címkével amin az Argus Frics felirat állt. Arrébb húzta a kezét így most három pontot mutatot pár folyosóval arrébb a gondnoktól. - Mi itt vagyunk. Egyenes utunk van az alagsorba ezen a folyosón át. - mutatott egy hosszú vonalra a térképen.  

- De itt nincs semmi. - néztem körbe. Csak két irányba lehetett onan menni ahol  mi álltunk. Arra amerről jöttem, a lépcső, vagy ahonnan az ikrek, de ha arra mennénk, akkor egyenesen beleszaladtunk volna a gondnok karjaiba. A térkép olyan utat jelölt ami nincs is.

Fred látva a kételyekkel teli pillantásomat, a mellettem lévő falikárpithoz lépett és félrehúzta. Elkerekedett szemekkel néztem a sötét folyosóra ami feltárult elöttem. A térkép nem hazudott!

- Majd később ráérsz csodálkozni, most siessünk, Frics erre tart! - suttogta George és gyorsan beugrott a nyílásba. Fred is követte a példáját, így más csak én álltam a folyosón. Egy pillanatra hallottam a folyosó végéről, ahogy valaki felém csoszog, és egy macska nyávogását is ki tudtam venni. Nem haboztam egy pillanatig sem. Megragadtam Fred kinyújtott kezeit, és egy nagy lendülettel beugrottem mellé.

Abban a pillanatban húzta vissza a kárpitot  helyére amikor Frics odaért. A gyér fényben csak a körvonalait tudtam kivenni a szorosan mellettem álló fiúnak, aki igyekezett minél halkabban venni a levegőt. Úgy éreztem, hogy olyan hangosan ver a szívem, hogy a gondnok pillanatok belül elrántja a szőnyeget, mert még ő is hallja. De nem így történt. Perceken keresztül álltunk mozdulatlanul még mindig egymás kezét szorongatva, majd amikor végre meghallottuk a távolodó lépteket megkönnyebbűlten sóhajtottunk fel. Fred gyorsan elmotyogott egy lumost mire a pálcája végén apró lángocska lobbant fel. Intett, hogy kövessem és George után sietett a sötét járatban, aki már messze járt. 

Hamar odaértünk egy másik szőnyegajtóhoz, ami előtt a testvére várt ránk.

- Tiszta a terep - suttogta és elúzta a függönyt. 

Tétovázva néztem az ajtóra ami mögött épp Piton órája folyt. Már majdnem a fele eltelt és ha most esnék be óriási patáliát csapna. Óvatosan visszapillantottam az ikrekre akik mögöttem várakoztak. Gyávának tünnék, ha azt mondaám, hogy semmi kedvem nincsen most bemeni? Hiszen egész eddig az volt a célom, hogy minél előbb ideérjek.

- Kihagyod? - kérdezte Fred.

Aprót bólintottam mire mindkettőjük hatalmas vigyorral nézett rám amit Én is viszonoztam. Ki akarna Piton óráján gőzerővel aprítani valamilyen halott állat maradványát, ha helyette a Weasley ikrekkel is csavaroghat?

- Nektek nem kellene órán lennetek? - kérdeztem miután elhagytuk az alagsort és Griffendél klubhelyisége felé tartottunk, mert ilyenkor az üres általában.

- Kellene. De valahogy a mai mágiatörténethez nem volt sok kedvünk. - válaszolt George mosolyogva. Fred mióta elhagytuk a pincefolyosókat meg se szólalt így már csak a másik ikerrel beszélgettem, de így is remekül szórakoztam.

Késsőbb kényelmesen elhelyezkedtünk a klubhelyiség pár puha karosszékében a kandalló előtt és egy hatalmas doboz csokibéka evése közben (amit még a Nagyi küldött nekem a  sulikezdésre, de nem volt szívem egyedül megenni) jól megvitattuk a roxfortos ügyeket. Legtöbbet persze Piton szerepelt, akiről kiderűlt, hogy nem az ikrek legnagyobb kedvence. Sorra vették a csinnyeket amiket álmomban se hittem volna el, hogy elkövettek, de megtették. Fredbe is hamar visszatért a jókedv, így két elbeszélő személyében is tudtam hallgatni már a történeteket. 

Elbeszélgettük az egész ebédszünetet is majdnem, a végére értünk csak le, így ott is csak édességgel laktam jól. Bár úgyis a duplacsokis muffin volt a kedvencem a kis lila csillagokkal a tetején, így nem panaszkodhattam.

Így lettem jóban az Weasley ikrekkel, akik az egész roxfortban való tartózkodásomat szebbét tették, és persze elkísértek az elején minden órámra is. Piton professzor se tudott több pontot levonni a késésemért nagy sajnálatára.