Több hét is eltelt azóta, hogy Madam Maxime elmondta, hogy mi történt a Roxfortban, azóta mégsem tudtam meg az esetről többet, ezért kénytelen voltam az ittlétemre koncentrálni.

Háromszor megkevertem az üstöm tartalmát az óramutató járásával ellentétes irányban, majd szortam bele még egy kis porított holdkövet. Ettől a főzet gyöngyház színt öltött és lilás pára lengte körbe.

- Kitűnő - állt meg mögöttem a Mademoiselle Boudet, a bájitaltan professzorunk. Az üstöm fölé hajolt és beleszimatolt. - Tökéletes. A Roxfortban már megcsinálták, ugye?

- Igen - azt nem tettem, hozzá, hogy akkor valamiért mocsárszínű lett a főzetem és majdnem felrobbant. Páros munka volt és Neville-el dolgoztam együtt.

A tanárnő tovább sétált és szemre vette az elöttem ülő lány üstjét is. Az óra a vége felé közeledett, a legtöbben már kis fiolákba mertek a Béke Elixérjét. Én is követtem a példájukat és miután végeztem, intettem egyet a pálcámmal és kiürült az üstöm.

Az itteni bájitaltan terem nem egy dohos, hideg alagsori szoba volt, hanem a kastély harmadik emeletén kapott helyet, egy világos, nagy abalakokkal teli helyiségben. Némelyik mályva színű függöny be volt húzva, így félhomály uralkodott körülöttünk. A falakon polcok sokasága roskadozott a rájuk pakolt üvegcséktől, dobozoktól és papírtasakoktól. A bal oldalamon befőttesüvegben zöld és rozsdabarna bogarak úszkáltak sárga lében, amiket Piton is megirigyelte volna.

Egy paddal arrébb Juliette kavarta bosszankodó arckifejezéssel az élénkvörös lét, ami az üstjében forrt. Tehetséges boszorkány volt, majdnem mindenből a legjobb, de a bájitaltan volt a gyengéje. Sajnáltam, hogy eltüntettem már a sajátomat, mert így nem tudtam neki adni abból. Gyorsan körbenéztem és megláttam a tanárnőt hátúl egy fiú asztalánál. Éppen kiselőadást tartott neki valamiről.

Meglobogtattam a barátnőm elött egy közepes méretű fiolát. - Hunyorszirup? - tátogtam.

A homlokára csapott és elővette az üvegcséjét a könyve alól. Öntött a főzetbe pár cseppet és elégedetten bólintott, amikor az hasonló állapotot vett fel, mint a képen lévő. Egy kicsit csomós lett, de nem zavarta. Hálásan mosolygott rám.

Fél órával később vele és Louise társaságában ballagtam le egy csigalépcsőn a következő óránk helyszínére. A Sötét Varázslatok Kivédése mindig is a kedvenceim közé tartozott, hiába volt a Roxfortban mindkét évben átlagon aluli tanár. Mógus professzor a saját árnyékától is megijedt, Lockhart pedig csak a hőstetteit zengte. Itt azonban, imádtam az órákat.

A legöbb alkalommal hagytuk az elméletet és gyakorlatban próbáltunk ki valamit. A Beauxbatons tanulói híresek voltak a kitűnő bűbájaikról és rontásaikról, em okozott nehézséget fölvenni velük a versenyt.

- Én ezt nem értem. Mindig páratlanok a főzeteid, Boudet lassan a tenyeredből eszik - rázta a fejét Juliette.

- Ne félj, csak nem szereti, ha vetélytársa akad. - rakta a vállamra a kezét Louise.

Megvontam a vállam. - Nem számít.- majd cinkosan összevigyorogtam Louise-szel. - Meg úgyis kiderül majd, hogy ki a jobb az évvégi vizsgákon.

- Azt még meglátjuk! - szólt ránk Juliett és előresietett. Homokszőke tincsei kis göndör fürtökben omlottak a hátára.

- Julie, ne csináld már! - kiáltott utána Louise. Igen, az újonnan hozzánk csatlakozott barátnőnk, elég sokszor megsértődött. Főleg, ha a tanulásról volt szó. Az volt számára a legfontosabb és képes volt néha hajnalig magolni. Soha nem kérdeztük tőle, hogy miért, de szinte már mániákusan szeretett volna mindenből kitűnő lenni.

A kiszemelt tanterembe belépve megint elfogott az a jóleső érzés, ami valahányszor átléptem ezt a küszöböt a hatalmába kerített. Ez volt számomra az egyik legérdekesebb helyiség. Hosszú, magas szoba volt a legelején egy pódiummal, ahol a szóbanforgó íróasztal is állt. Vele szemben padok sorakoztak szigorú oszlopkban. Talán azért szerettem annyira, mert egyszerre volt a régi könyvek, tinta, föld és levendula illata a levegőnek. A könyvek a hátsó falohoz támasztott roskadozó polcokon sorakoztak, de voltak a sarokban feltornyozott párnák, sárga növények és még kölönös leláncolt dobozok is.

Páran már a helyükön pakolásztak, mi is bementünk és kipakoltunk. Juliette, ránk se pillantva temetkezett bele a tankönyvébe, ha megsértődött, ha nem, ez volt a szokása. Orrvérzésig készűlt az órákra.

Mi Louval izgatottan mondtuk fel újra és újra az átkokat és ellenátkokat, amiket az elmúlt pár hétben tanultunk. Ugyanis a mai órán, nem tanulni fogunk, hanem a professzor mára tűzte ki a párbajszakkörbe való  válogatás időpontját. A szakkörre csak  harmadévtől lehetett bekerülni, így mi eddig csak figyeltük őket a szombat délutáni alkalmakkor. Ez volt minden álmunk, amióta megtudtuk, hogy esélyünk lehet a bejutásra.

Azóta a hétvégék zömét a könyvtárban töltöttük tanulással és üres tantermekben az új átkok begyakorlásával. Itt is volt ugyan Zárolt Szekció, de sokkal nagyobb volt a számunkra engedélyezett könyvek száma, válogathattunk bőven. Persze nem csak mi akartunk bekerülni. Juliette azonban csak unottan megvonta a vállát, valahányszor elmentünk gyakorolni, őt nem izgatta a szakkör. Szerinte nem lenne elég ideje a tanulásra, ha még egy délutánt elpocsékolna ezzel.

- Izgulsz? - kérdezte Louise, aki látta rajtam, hogy nem nagyon figyeltem az elmúlt percekben.

- Persze. Te?

- Kicsit - vett egy nagy levegőt. Rúzsvörös haja folyamatosan az arcába lógott, nem győzte a füle mögé tűrni. - Remélem, nem Gabriel lesz a párom. - nézett az említett irányába, aki az egyik barátjával, Daniellel sutyorgott hátul a könyveknél. Igaza volt, Gabriel volt az egyik legjobb a mi évfolyamunkban ebben a tantárgyban. Egyszer láttam párbajozni, de akkor úgy szórta az ellenfelére a rontásokat és átkokat, mintha egész életében ezekkel foglalkozott volna, pedig ez volt a második éve itt. Nem sok ilyesmit tanulhatott az iskolában, csak otthon. A legtöbben még egy egyszerű rontást sem tudtak megidézni, csak azoknak ment egy kicsivel több, aki már külön elkezdett foglalkozni vele. A Roxfortban ebben a pillanatban is Lockhart egyik műve feletett kornyadoztunk volna, jól esett végre csinálni valami hasznosat, még ha ez otthon ijesztőnek tűnt volna, itt korán kezdték a gyakorlati oktatást.

- Én is. De, ha mégis, akkor azon leszek, hogy lehervadjon az az önelégűlt mosoly a képéről - mértem végig a fiút. Malfoyra emlékeztetett, a szőkésbarna hajával és tenyérbemászó stílusával. Viszont a szeme barátságos mogyoróbarna volt és nem hideg szürke.

Ebben a pillanatban kinyílt a pódium mögött lévő ajtó, és kilépett rajta Mademoiselle Artois. Szőke haját ezúttal is szoros kontyba rendezte fogta össze a fején, drótkerétes szemüvege éveket öregített rajta, pedig nem lehetett olyan idős.  Végignézett rajtunk és elégedetten bólintott. - Szép napot!

Mi sietve helyet foglaltunk és üdvözöltük őt. Louise izgatottan fészkelődött a helyén. Juliette nyugodtan elrakta a könyvét a táskájába és a padjára könyökölve figyelte a tanárnőt. A többiek hol lelkesen várták a folytatást, másokat Juliettehez hasonlóan figyelmen kívül hagytott a mai óra. Végigsiklott a tekintetem Gabrielen is, azon gondolkoztam, hogy ő is izgul e, de pont felnézett és találkozott a tekintetünk. Egy pillanatig farkasszemet néztünk, majd előre fordultam. Pár szót váltottam csak eddig vele, nem is ismertük egymást, de valami miatt, mindig sikerült neki az, hogy folyamatosan magára terelje a figyelmet.

- Mint tudjátok mára terveztem azt, hogy házi bajnokságot rendezünk és azok, akik ügyesen szerepelnek bekerülhetnek a párbajszakkörösök közé jövőre - csapta össze a kezét. - Álljatok fel és menjetek hátra - mindenki így tett,  mire Artois intett a pálcájával, mire az összes asztal a fal mellé repült. - Na, most már helyünk is van - motyogta magának. - Tehát a szabályok. Mindenki, aki legyőzte a párját továbbjut, és megmérkőzik valaki mással, addig, amíg már csak négyen maradtok. Az első három jöhet a szakköre, akik vesztettek álljanak félre. Egyszerre két páros mérkőzik meg.

Ezt eddig is tudtuk, továbbra is visszafolytott lélegzettel vártuk, hogy elhangozzanak a nevek. Nem volt nagy tétje a dolognak, hiszen nem sok varázslatot ismertünk így sem, csupán azon múlott, hogy ki a gyorsabb és tehetségesebb. Hiába tanultam szorgalmasan azóta, hogy kiderült, mit is tervez a tanárnő, úgy éreztem hatamas hátrányban indulok a többiekkel szemben, hiszen ők már lassan két éve tanulnak olyan bűbájokat, amiket én az utóbbi hetekben magoltam csak be.

A professzornő látta ezt ezt mosolyogva folytatta: - Elsőként Eloise meg Augutine és Chloë, Jules páros jön. A többiek menjenek arrébb, nem szeretném, ha valakit eltalálna valamilyen félrement átok - az említettek megálltak egymással szemben. - Azt még tudjátok, hogy nincs mitől félnetek, ha valami félresiklik itt leszek. A többit tudjátok. Hátbatámadni és földön fekvőre pálcát emelni tilos, a bűbájok nem okozhatnak maradandó sérülést és elvárom, hogy tisztességesen kűzdjetek. Sok sikert!

Mind a négyen meghajoltak az ellenfelük felé, majd hátrasétáltak pár lépést és egyszerre fordúltak meg felemelt pálcával. Eloise lőtte ki az első átkot, ami sóbálvánnyá változtatta az ellenfelét. Pillanatok alatt nyert. Gyér taps volt a jutalma. Ezzel egyidőben Jules is megátkozta Cholët és a lány összeesett. Lábbilincs rontást használt. Egyik sem volt valami bonyolult bűbáj, mindegyik a Rendes Bűbájos Fokozat követelménye volt, amit itt a Beauxbatonsban egy évvel korábban kellett letenni, mint a Roxfortban. 

A tanárnő tapsolt és szólította a következő párosokat. Majd az utána lévőket. Nem sokkal később pedig Juliettet és egy másik lányt, akivel még soha nem beszéltem. Juliette pillanatok alatt leverte és összekulcsolt kézzel ült le mellénk.

- Nagy voltál! - súgtam neki. Elégedetten elmosolyodott. Tudta ő azt. De nem volt sok időm csevegni mert én következtem. Az ellenfelem pedig nem más volt, mint Louise. Elkerekedett szemmel néztünk egymásra. Meg se fordúlt a fejünkben, hogy nekünk kell majd megmérkőznünk. Ő is ezen gondolkodhatott, majd megvonta a vállát. Mindegy. Egyikünk megy csak tovább, de mindketten ismerjük a másik erősségeit és gyengéit. Meg kellett lepnem.

Meghajoltunk, majd a másikra szegeztük a pálcánat.