A mi történetünk egyszerűen kezdődött. Találkoztunk. Talán ez volt az első hiba, amit elkövettünk. És a hibák sokszorozódtak. Amikor megpillantottalak, tudtam, hogy különleges vagy számomra. Pedig átlagos voltál. Göndör barna haj, gesztenye barna szemek, amiket órákig tudtam volna bámulni. Szép voltál. Mások számára csak egy átlagos szép lány voltál, számomra azonban maga a megtestesült tökély. Beléd szerettem az első perctől fogva, bár ezt akkor még nem tudtam. Egy barom voltam, hogy nem mondtam el. Most pedig már késő. Nem tudom, Te mit éreztél irántam. Már mindegy. Én egy borzasztó ember vagyok, és ha itt lennél velem, remélem meg tudnál bocsátani nekem. Már sose tudom meg. Szeretlek, mindig is szerettelek és mindig is szeretni foglak. Megtudtam, milyen érzés a szerelem. És azt is, milyen az egyoldalú szerelem. Annyira vártam arra, hogy Te tedd meg az első lépést, mert én képtelen voltam rá. De Te nem mutattál semmi olyan jelet, hogy többet érzel irántam, és akárhányszor meg akartam fogni a kezed, meg akartalak csókolni, mindig elfordultál. Ezt már sose fogod elolvasni. Nem baj. Csak le kellett írnom. Tudod, annyira vágytam az ölelésedre, a csókodra, a szerelmedre. Annyira vágytam rád. És sose kaptalak meg. Ezt már soha nem mondhatom el neked. Már mindegy, ezt már elrontottam. A mi történetünk nem lett happy end. Soha nem foglak elfelejteni. Soha nem foglak elárulni. Szeretni foglak az idők végezetéig.