Csalódottan értem vissza Namjoonnal a sétából. Láttam azt a lányt, és még mindig ismeretlen számomra. 

- Na sétálók? - Hobie hangja szűrődött ki a nappaliból.

- Css! Mit kiabálsz? Yoongi megint ideges lesz, mert nem tud nyugodtan aludni. - csitította Jimin a srácot.

- SUGA DRÁGA! IDEJE FELKELNED NEM GONDOLOD? FÉL 1 VAN MÁR! - kiáltja hangosan, vicceskedve, de az ajtócsapódás nem jelentett jót. Na persze ezt RapMonnal végig kellett néznünk.
Yoongi csattogása nem jelentett jót, sőt Jin már be is vonult a konyhába elrejtőzni. Én is ezt tettem volna, de a gondolataim elterelése érdekében, maradtam a küszöbön.

- Hope. - áll meg a lépcsőn a srác, majd mutatóujját rá szegezi. - Ha nem mondtam el neked 937-szer, hogy szabadnapokon hagyj aludni, akkor egyszer sem. - hangja teljesen nyugodt volt, bár annál ijesztőbb is. Karikás szemei a kialvatlanságáról árulkodtak.

- Yoongi, nyugi. Tudod, hogy csak poénkodott. - próbálta Jimin oldani a helyzetet. Namjoon pedig inkább unottan leült a gép elé és azon munkálkodott.

- Mindennek van határa. Én nem figyelmeztetek senkit, de az én rovásomra fog ez menni, mert nem vagyok kipihent. Ha a koncert közben rosszul leszek, az e miatt lesz. - sarkon fordult és visszament a szobájába.

- Húha. - vakarja a fejét J-Hope. - Most felidegesítettem eléggé. - nézett komoran Jiminre, majd rám. Tae értetlenül jött le hozzánk az emeletről, majd Jimin elmesélte neki mi történt.

- Biztos lenyugszik majd. - kuncogva vágódott le a kanapéra, közben bekapcsolta a TV-t.

Pislogva néztem a társaságot, egyszerűen nem tudtam hozzászólni a dolgokhoz, így felszaladtam az emeletre és bezárkóztam a szobámba.
Elővettem a telefonom, miközben kiültem a kicsi erkélyre, majd bekapcsoltam a Love is not over című számunkat. Elkezdtem énekelni, s merengtem a lányon, aki megváltoztatta a mindennapjaimat. Vele kelek, vele fekszem, mindenhol csak rá gondolok. A bőrdzsekik, az eső, a káprázatos szempárok, mind rá emlékeztetnek. Ezt nem hívhatom szerelemnek, csupán rajongásnak. Nem ismerem, hogy lehetnék belé szerelmes egyáltalán? Most így belegondolva... Lehetséges lenne egyáltalán? Távkapcsolatban élni? Az egyre sűrűsödő programok mellett? Mit szólna hozzá a cég? A fanok? Vajon hányat veszítenék el, ha nem lennék többé szingli?

Az ég beborult, sötét felhők gyülekeztek. A szél feltámadt, az eső illata erősödött. Vihar készülődött. Nyomós indokom volt bevonulni a szobába, majd bezárni az ajtót, ami az erkélyre vezetett.
Végigdőltem a puha ágyon, majd szép lassan lecsukódtak a szemeim, ahogy a fehér plafont bámultam.

Kint állok az utcán. Szakad az eső, apró cseppekben borítják be testem. Az érzés teljesen olyan, mintha már ezt átéltem volna egyszer. A tömeg halad körülöttem, észre se vesznek. Az utca ismerős, mindig erre járok haza, így megindulok a Bangtan lakása felé. Lépteim belassulnak, amint megpillantom azt a lányt, aki sosem hord magánál esernyőt. Vagy legalábbis akkor nem volt nála. A dzsekim rajtam van, ezért gyorsan levetem, majd ahogy egyre közelebb érek a háttal álló személyhez, kezd homályosodni a kép. Sietek, látni szeretném az arcát. A semmiből megszólal a Run című számunk, mire futni kezdek. Csak nem érek oda hozzá, sőt egyre távolodik. Kezemet nyújtom felé, reményekkel teli gondolatokkal próbálom megérinteni, de a sötétségben tapogatózom csak.

Felébredtem. Az első kép, ami megjelent szemem előtt, az Tae frufruja. Hunyorítva simítottam hátra a srác haját, mire megláttam az aggodalommal teli fejét.

- Te.. sírtál. - majd megtörölte kezével a szemem alatti részt.

- Valóban? - sóhajtottam mélyet, s kezem odavándorolt, ahova Hyung-é is.

- Rosszat álmodtál?

- Nem. - ültem fel az ágyon. Tae letelepedett elém törökülésben, majd megfogta a kezeimet.

- Minden rendben? Tudom, csajos dumcsinak tűnik az egész, de olyan furcsán viselkedsz mostanában. Valami nyomaszt és pont nekem nem mondod el. - vágott sértődött fejet. - Jó lenne ezt megbeszélni.

- Ha valami problémám lenne, elmondtam volna. - vigyorodtam el.

- A szerelmi bánat is probléma! - emelte fel mutató ujját, miközben tudálékos arckifejezéssel nézett.

- Aztán kibe lennék én szerelmes? Egy idegenbe? - nevettem fel halkan, ezután azonnal rájöttem, hogy lebuktattam saját magam. Aish.

- Pontosan ez a helyzet. Én tudtam! - lelkesen csápolt a karjaival, majd újra rátapasztotta tenyereit az enyémekre.

- Nem is láttam a kinézetét. Nem ismerem. Csak azt vettem észre, hogy lassan elázik azon az esős napon, amikor először találkoztam vele és odaadtam neki a dzsekimet. Ma láttam... A ruhámban volt TaeTae. Hordja a dzsekimet. - ábrándoztam. A srác széles mosollyal fogta meg az arcom úgy, hogy csücsörítettem az ajkaimmal, annyira összenyomta a pofikám.

- Tudod mi lesz? - Válaszként a fejemet csóváltam. - Megkeressük a lányt!