Háma emberei sorfalat álltak nekünk, védelmezőn óvtak bennünket. Így mentünk egészen Osgiliathig. Ott  azt mondták, holnap elkísér minket pár katona egy kisebb faluba, ahol pihent lovakat, és új testőröket kapunk. Kissé furcsáltam hogy ennyire vigyáznak ránk, de azzal magyaráztam hogy Boromír a helytartó fia, ezért történik minden.
Elkísértek minket a szállásunkra, hoztak pár szelet kenyeret, sajtot, és egy kupa bort mindenkinek. Ez az egyszerű étel is fenséges lakomának tűnt. Miután megettük, még beszélgettünk, majd aludni tértünk.        Másnap hajnalban felkeltettek minket. Lovat adtak. A nyerget furcsán képezték ki. Fel nyitható volt, és az alatt lehetett tárolni az ételt, és az italt. Kulacsokba bort adtak, ezen kívül szárított húst, és kenyeret. Egy kisebb kést is elhelyeztek végszükség estére. Aztán vezetőink megindultak.
  Egész napos lovaglás után teljesen kimerülve értünk a falucskába. Az ott lakók érdeklődve nyujtogatták nyakuk. Erről Petúnia néni jutott eszembe, majd nevetve elhessegettem a képet.
Még így is jó a Dursley nélküli lét. Az életveszélyes kalandok vérpezsdítően hatottak, és titokban még élveztem is. A falusiak elszállásoltak minket, és ételt adtak, amit hálásan fogadtunk. Vizet hoztak, amit szintén köszönet mondás közepette elfogadtunk. Amint elfogyasztottuk amit hoztak, álomba merültünk.