Ez is egy szokásos napnak indult, mint a többi, de a végén katasztrófálisan végződött. Mondjuk ez előtt sem voltak valami jó napjaim, de ez a mai volt eddigi tizenhét évem legszörnyűbbike. De kezdjük rögtön az elején.

Reggel hét órakor ébredtem és mikor kinyitottam a szemem láthattam, hogy az egész szobámba sötétség honolt, így arra a megállapításra jutottam, hogy hiába van június közepe borongós az időjárás. Szóval miután megállapítottam, hogy már úgy se fogok tudni vissza aludni egyrészt, mert ma van a suli utolsó tanítási napra, így kikecmeregtem a puha, meleg ágyamból és, ahogy a hideg parkettához ért a lábam szinte az egész testem bele borzongott. Gyorsan piszkosfehér szőrös mamuszomba dugtam lábfejemet, majd szobám ajtaja felé vettem az irányt azon kilépve a folyón elindultam balra a szobám melletti fürdőszobába, ezután halkan kopogtam az ajtón, hogy megbizonyosodjak arról, hogy senki sincs bent, miután nem jött válasz benyitottam az üres helyiségbe és elkezdtem rendbe szedni magam. Mikor csokoládébarna hullámos hátam közepéig érő hajamat kifésültem és egy kis szempillaspirált, meg egy kevés korrektor felvitele után, majd kész is voltam, így elindultam öltözni. Felvettem gyorsan egy hófehér rövid ujjú pólót és egy rövid szárú farmer overált, meg az esős időre való tekintettel a bokámig érő bézs színű bőr bakancsomat.
- Lexie Kincsem gyere reggelizni!- hallottam anya hangját az ajtó előtt.
- Megyek anya!- mondom, majd elindultok kifelé a szobából. Anya sötétszőke szokás szerint egyenesre vasalt haja és keretes szemüvege mögött, gyönyörű menta zöld színű szemeivel nézett rám, mindig is irigyeltem emiatt anyát na meg persze az öcsémet, hogy nekik ilyen szép zöld szemük van. Ahogy végig néztem anyán most is egy hófehér inget viselt, amit zafír fekete vászon nadrágjába tűrt bele, éjfekete bőrből készült magassarkúval és a nadrágjával megegyező színű plézerében most is tökéletesen festett. Anyu egy kedves somolygót rám, majd közelebb lépve hozzám homlokon puszilt.
- Menjen le reggelizni, apa lent vár- mondta kedvesen anya, ezután pedig elindult a húgom szobája felé. Ez fura apa nem szokott velünk enni, általában minden reggel korán elmegy az irodába dolgozni, ugyanis egy céget vezet emiatt is nem sok időt szokott velünk foglalkozni. Hát, azért remélem nincs semmi baj. Ezzel a gondolattal indultam lefelé a lépcsőn, ám az emeleten még hallottam, ahogy anya éppen a húgomat és az öcsémet próbálja felébreszteni. A lépcsőn leérve, balra kanyarodtam, majd a nappalinkon átvágva az ebédlőbe értem, ahol apa ebben az öt főre előre megterített asztalnál fogyasztotta a rántottáját. Apa rövid világos szőke haja ezúttal is gondosan be van állítva, gesztenyebarna szemeivel, pedig éppen az arcomat fürkészi.
- Jó reggelt apa!- puszilom arcon, az után leülök vele szemben.
- Kislányom beszélnünk kell!- jelentette ki.
- Rendben és miről szeretnél?- kérdezem érdeklődve miközben kissé előre dőlök.
- Hát ugye egy hónap múlva lesz a születésnapod, de anyáddal gondoltuk, hogy már most odaadjuk neked- mesélte, ám én már alig bírtam kivárni, hogy elmondja mi is az.- Ezért vettünk neked egy új autót!- mondta mosolyogva. Én pedig e hír hallatán örömtelien apám nyakába ugrottam.
- Jaj, nagyon köszi apa! Imádlak!- hálálkodom.
- Anyádnak köszönd ő vett rá, hogy megvegyük.
- De, ha te nem egyezel bele, akkor nem vettétek volna meg- mondom széles mosollyal az arcomon.
- Ez igaz, viszont ne felejtsd el anyának is megköszönni!- figyelmeztett.
- Nyugi nem fogom- mondom miközben továbbra is egy levakarhatatlan vigyor ül az arcomon. Gondoltam, hogy venni fognak egy kocsit nekem a születésnapomra tekintve, hogy már pár hónapja meg van a jogsim.- És most hol van?- kérdezem érdeklődve, ugyanis remélem nem egy hét múlva fogják kiszállítani.
- Itt parkol a ház előtt- mondta mire én rögtön pattantam volna fel a helyemről, azonban apa kezét kitartva megállított ebben.-Viszont csak azután mehetsz megnézni, miután megreggeliztél.- kötötte ki, ezért vissza is ültem azonnal a székemben és gyorsan el is kezdtem enni.- Azért nem kell ennyire sietni, nyugi a kocsi megvár nem fog magától elgurulni- viccelődött.
- Jó tudom csak szeretném mihamarabb kipróbálni végre- nevetek fel halkan.
- Megértem én is hasonló képpen voltam, amikor megkaptam az első autóm, de nyugi lesz még rengeteg alkalmad vezetni- nyugtatott apa.- Sőt, ha szeretnéd, akkor ma azzal mehetsz a suliba, úgyis ez az utolsó nap.
- Köszi apa!- mondom boldogan. Csakhogy ebben a pillanatban anya lépett be a konyhába egy cinkos mosollyal száján, nézett apára.
- Ha jól sejtem nem vártál meg a hírrel William- kuncog halkan fel anyám.
- Jól sejted Mildred- röhög apám, amit már én is képtelen vagyok vihogás nélkül megállni.
- Nos Lexie, hogy tetszik az ajándékunk?- kérdezi anyám.
- Ugyan még nem láttam, de nagyon örülök neki és nagyon szépen köszönöm nektek!
- Még nem? Hát, akkor siess és gyorsan nézd meg!- bátorít anyu én, pedig nem is várok többet, így azonnal felállok és elindulok kifelé, de még út közben gyorsan megölelem anyát.
- A kocsikulcs ott van a nappali asztalán- mondta apa mikor már a nappaliba jártam. Felkaptam a kulcsot, majd kiérve a ház elé egy csodaszép grafitszürke BMW fogad, szinte azonnal beleszerettem, ahogy megláttam. Kinyitottam a kocsi ajtaját és, ahogy beültem az ülésbe átjárta orromat az új kocsi illata, ezután alaposan megfigyeltem, hogy mi hol található, ezt követően beállítottam a tükröket, de mivel fél óra múlva muszáj indulnunk, ezért kénytelen voltam kiszállni. Visszaérve a házba a konyha felé vettem az irányt, hogy elmondjam anyáéknak mennyire tetszik az ajándékuk és még egyszer megköszönjem nekik. Ám a konyha ajtaja éppen zár volt és, mivel bentről hallottam anyuékat beszélni, így gondoltam mielőtt benyitnék megzavarva őket kihallgatom, hogy miről folyik a bájcsevely.
- William tudod, hogy eljött a nap- mondja anya kissé gondterhelt hangon.
- Igen tudom- sóhaj apa feszülten.- Minden jel arra utal, hogy ma fog megtörténni.
- Szerinted Lexie készen áll már rá?- kérdezi anya idegesen.
- Muszáj lesz neki, meg amúgyis nem sokára tizenhét éves. Menni fog neki, bíznunk kell benne. Elvérge ő egy talpraesett, erős lány. Ne aggódj Mildred.- nyugtatta apa anyut, csak nem nagyon értettem, hogy pontosan miről is van szó, mert annyi biztos, hogy nem a saját kocsimről, vagy a vezetésről beszél.
- Rendben megpróbálok, de nehéz és valószínűleg, ezzel te is egyet értesz- mondta anya. - Na jó megyek szólni a gyermekeknek, különben még elkésnek az utolsó napjukon- jelentette ki anyu, ám nekem több se kellett rögtön rohantam is fel a szobámba. Ahogy becsukodott mögöttem az ajtó idegesen és hevesen dobogó szívvel dőltem neki. Gondolataimban kutattam valamiféle válaszra, ami megmagyarázhatná az imént hallottakat, de semmi nem jutott eszembe. Csak két kérdés volt, ami jelen pillanatban foglalkoztatott.

Mi fog velem történni? És ebből kifolyólag, hogy készen állok e rá?

Sziasztok! Itt is vagyok az első résszel! Remélem felkeltette az érdeklődéseteket. Viszont a következő részt, akkor szeretném publikálni, ha már legalább ezt 60-an láttátok. Ha tetszett a rész vote-oljátok, illetve várom a véleményeket kommentben. Minden jót vigyázzatok magatokra és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!❤️❤️❤️🎉
Lily122915