11.
Az ajtón kilépve a téli hideg szél süvítésétől megborzongtam. Még a vastag kabáton keresztül is fáztam. Mégis jó érzéssel töltött el a zimankós idő. Nézni a hópelyhek lassú táncát a szélben, a fehér táj szépségét. Ez mindig is lenyűgözött. Sokszor jártam ki sétálni ilyenkor, magam lehettem a gondolataimmal.
Az ajtó csukódását hallottam magam mögött. Nehezen, de sikerült Lokit rávenni, hogy jöjjön ki velem. Őfelsége csak egy vékony kabátot vett fel, és látszólag meg se érezte a kinti fagyos levegőt.
- Szeretem a telet. - lépett mellém.
- Én is. - mosolyogtam fel rá, majd megragadtam a kezét és elkezdtem húzni a ház elé, ahol a hó már sűrűn fedte a talajt.
Fogtam egy adag havat és összegyúrtam, majd elkezdtem gurigatni a földön, mire egy értetlen pillantást kaptam az asgarditól.
- Na, gyere már! - intettem neki, hogy csinálja, amit én.
/Loki szemszöge/
Érdekes és egyben értelmetlen dolognak találtam ezt az egészet, de csináltam, amit a midgardi mondott.
Egy idő után, már szinte a derekamig ért a hógömb, meglepődve vettem észre, hogy amit Noémi készít sokkal kisebb.
- Lassú vagy. - sétáltam oda mellé és gúnyosan elmosolyodtam.
- Nem mindeni lehet isten... Azta!- hüledezett mikor meglátta az én művemet. - Látom kész vagy. Akkor segíthetsz ebbe is. Már teljesen megfájdult a hátam. - hátrált el a térdéig sem érő gömbtől.
- Nem a segítés istene vagyok! Dolgozz csak meg vele!- biccentettem a hókupac felé. "Semmi sincs ingyen. Nem a segítőkészségemről vagyok híres."
Farkasszemet néztünk egy darabig, majd kérlelőre váltott. Ekkor valami megmozdult bennem. A kezem bizseregni kezdett, és a lábam önkéntelenül indult el a hógolyó felé. "Mi a szentséges Yggdrasil?"
- Köszönöm!- jelent meg egy diadalittas mosoly az arcán.
- Csak segítek, nem csinálom meg helyetted!- emeltem fel mutatóujjam. Bólintott egyet, majd együtt kezdtük el görgetni a hókupacot.
Fél óra múlva már készen állt a "hóember". " Nem értem miért hívják hóembernek?! Egyáltalán nincs humanoid alakja!"
A ház melletti fa alatt szemléltük a "művünket", mikor a halandó hatalmas mosollyal az arcán rám pillantott. A szemei huncutul csillogtak, ami teljesen elbűvölt. A karom mozdult, hogy átöleljem, mikor megrántotta az egyik ágat, ezáltal egy halom hó zuhant a nyakamba. Felnevetett és elkezdett szaladni be a házba, majd a kapuban megállt és visszapillantott.
Haragudni akartam rá, de egyszerűen képtelen voltam. Lesöpörtem magamról a havat, ekkor vettem észre, hogy a kezem elkezd kékülni. "Hélbe!" Egy varázslat segítségével megőriztem emberi színem, és indultam a lány után. "Ezt még megbosszulom. Majd megtudja, milyen az mikor vagy 4 kiló hó zúdul rá! Vagy... sokkal jobb ötletem lett." Tökéletes tervem miatt gonosz mosolyra húztam ajkaim.
A kis midgardi már majdnem elért az ajtóhoz, mikor elkaptam a karját és visszarántottam. Ijedten felsikított, majd nevetve szabadulni próbált.
- Nem mész te sehova. - búgtam a fülébe és felvettem egy adag havat. Kétségbeesetten, mégis izgatottan nézett rám, mire megragadtam a kabátja hátulját és beleraktam a havat. A hirtelen hidegtől felsikoltott és megpróbálta kirázni, de mivel sikertelen volt gyorsan beszaladt a házba. Mosolyogva néztem, majd bezártam a kaput és utána sétáltam.
Beérve leráztam a kabátom és felakasztottam a kabáttartó eszközre. Miután Noémi kijött a fürdőből, bementem levenni a vizes ruháimat, és mert a drága halandóm annyira könnyen zavarba jön, kisétáltam a szokásos, egy szál alsóneműben.
- Loki, én most elmegyek pár órára. - közölte, mikor beértem.
- Hová mész?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Csak az osztálytársaimmal kimegyünk sétálni. - felelte a telefont bújva.
- Mehetek veled?- csúszott ki a számon. Érdeklődve pillantott fel rám.
- Nem, és egyáltalán minek akarsz velem jönni?- kíváncsiskodott. "Na, most találj ki valamit! Minek is akarok menni?"
- Hát... amm... Nem is tudom... - " A szavak embere vagyok, most mégsem tudok kitalálni semmit?! Petra!" - Gondolom, Petra is ott lesz. - kikerekedett szemmel meredt rám. "Csak nem féltékeny? Mikor megtudta, hogy lefeküdtem Petrával nagyon felkapta a vizet. - De miért nem akarod, hogy veled mennyek?
- Mert...- megvillant a tekintete, majd mély levegőt vett és folytatta. - Mert, a többiek is látták a filmeket és lehet, ők félnének tőled. Ezt pedig nem akarom. - hadarta el egy szuszra. " Ez kedves?! Nem erre számítottam, de megértem. Csodálom, hogy ő nem fél tőlem." Sóhajtva bólintottam.
- Mikor jössz?- kérdeztem.
- Nem tudom, majd írok. - emelte fel a mobilját. Befelé menet még hallottam az ajtó csukódását.
Leültem a kanapéra és a kezembe temettem az arcom. "Miért csinálja ezt velem? Miért vágyom a társaságára? Évezredek óta először, úgy érzem, valaki törődik velem. Nem akarok most egyedül lenni."
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top