Ááááááá BUM! Hírtelen arra keltem, hogy az ébresztőórám lerezegett a polcomról én meg éppen rosz helyen voltam és az arcomban landolt. Egy gyors mozdulattal ki dobtam a kukába a zajt keltő tárgyat.

Mikor már nagyából életképesnek éreztem magamat ahoz hogy ki keljek az ágyamból neki áltam készűlödni.

Gyorsan felöltöztem. Egy egyszerű fekete hosszú nadrágot vettem fel és egy sima szürke polót.  A hajamat egy sima kontyba fogtam össze aztán bepakoltam a sulihoz.

Lerohantam a konyhába ami a földszinten volt így elrohantam a fürdő és anyu szobája mellett. A folyosó másik végén fal volt így el kellett fordulni balra hogy a lépcsőn le lehessen menni. Közben a táskát pedig magam után húztam végig a földön.

Amikor leértem finom illatok csapták meg az orromat. Innen tudtam, hogy anya már fent van és nem én keltettem ma reggel. Ennek örültem mert néha nekem kellett keltenem. Gyorsan berohantam a konyhába köszöntem anyunak és össze ütöttem a kajámat a suliba ami egy szenvics volt.

Elrohantam a naptár mellet és a szememsarkából kiszúrtam valamit. Meg fordultam és vissza toladtam a naptárig.
- anyu! Milyen nap is van ma? - kérdeztem miközben feléfordultam. Anyu éppen a mosogatónál munkálkodott valamit.
- ha jól tudom akkor szombat.- fordult felém és a naptárra sandított ő is. Bologatva nyugtázta hogy jól tudta és ezúttal ő nézett rám kérdőn.
- csak nem megint elfelejtetted? Pedig annyira várod mindig a hétvégéket. - misolygott rám és végig mért rajtam ahogy a naptár elött picit zavarodott tekintettel állok miközben a bepakolt taskámat lógatom a kezemben. Mosolya csak nagyobb lett a szendvicsem láttán.
- most, hogy nem kell már a suliba vinned a szendvicsedet akkár reggelire is megeheted. - mosilygott mégeggyett rám és vissza tért ahhoz amit eddig csinált. Én pedig kicsomagoltam a reggelimet és egy tányérra raktam hogy reggeliként elfogyasszam.

A kezemben a tányérommal és mostmár egy mosollyal az arcomon mentem vissza a szobámba reggelizni.
Becsuktam a lila ajtómat magam után és laültem a ágyamra enni. A táskámat pedig magam mellé tettem a földre.  Evés közben azon töprengtem, hogy mit kéne ma csinálni. A tekintetem átvándorolt a szorólapra ami még mindig az éjelis szekrényemen pihent. A kezembe vettem. Miért is ne. Úgy sincs semmi dolgom mára. A házin kívül.

Lementem a konyhába és elmostam a tányéromat. Felmentem anyuhoz a szobájához.
- anyu? Elmehetek megnézni egy boltot? - kérdeztem anyutól miközben benyitottam a szobájába. Anyu az ágyon ült és egy képet nézett. A hangomra felkapta a fejét és a figyelmét felém irányitotta. A szeme sarkában egy könycseppet láttam. A szeme szomorúságot sugárzott. Elszorult a szívem. Beljebb léptem a kis helyiségbe. Megláttam milyen képet nézegetett. Egy fotót anyuról apuról és rólam. A fotón öt éves lehettem. Apu és anyu boldogan ölelték át egymást míg én köztük áltam és életvidáman mosolyogtam. Apu ezután nem sokkal halt meg. Nekem azt mondták hogy kiakarták rabolni és e közben vesztette el az életét.

Rátettem a kezemet anyu vállára és együttérzően rámosolyogtam. Anyu elösször a kezemre majd pedig rám nézett. Ő is vissza mosolygott.
- hiányzik.- modta elhaló hangon.
- tudom. Nekem is.- mondtam aztán megöleltem. Egy kicsit így maradtunk. Mind a ketten élveztük egymás társaságát és a csendet ami körbe vett minket.
Anyu mindtha most kelt volna fel megtörölte az arcát és gyengéden eltolt magától.
- mibe is kezdtél bele az elöbb? - nézett rám kérdő tekintettel. Nekem is vissza kellett rázodnom a valóságba.
- ja én csak meg akartam kérdezni hogy el mehetek e megnézni egy boltot. - húztam a számat kicsit zavarodottan.
- persze hogy elmehetsz édesem.- végig símított a karomon.
- köszike- mondtam pici büntudattal a hangomban. Lehet nem kellenne magára hagynom. Anyu lehet észre vette mivel kapásból hozzá is fűzte.
- miattam nem kell aggódnod. Egy kis magány rám fér. Illetve nem is nagyon mozdulsz ki. Neked is néha el kell hagyni a házat- hejeslően bologattam. Aztán elindultam, utoljára még vissza mosolyogtam majd elköszöntünk egymástól. Lementem a lépcsőn a bejárati ajtóhoz mentem és kiléptem rajta.

A szél kellemesen simogadta az arcomat. A fák meghajoltak a szél elött mintha csak tiszteletüket tették volna. A fű úgy hullámzott mint a tenger hullámai.

Nem volt sem meleg sem hideg idő pont jó volt egy kis sétához.

Szép lassan kiértem a házunk elé. Sétáltam, sétáltam és sétáltam. Nem tudom menyi idő telt el mire oda értem de biztos, hogy nem csak 10 perc. Már fájtak a lábaim. Pedig én imádok sétálni. Örültem hogy a címet letudtam olvasni a papíról. Így negalább volt egy útvonal a fejemben hogy merre kellett menni.

Meg láttam a boltot. Meg néztem a papírt, hogy biztosra menjek hogy jó helre jötem.

Elraktam a papírt a táskámba és megindúltam a bolt felé. A valóságba nagyobb volt. Volt valami fura érzésem. Odamentem az ajtóhoz. A kezemet rá raktam a hideg kilincsre. Olyan déjá vu érzésem lett hirtelen. Lenyomtam a kilincset és benyitottam.

Bellül hagyományos játékboltnak nézett ki. Barna a plafonig tornyosuló polcok voltak elhelyezve sorokba. Volt vagy kettő sor középen. A falak mentén is voltak polcok. A polcokon pedig rengetek játék kapott helyett.  Voltak fa játékok, plüss játékok, vonatok. Körbe jartam a plocokat és nézelődtem. A pénztárpult a jobb oldalt volt az ajtó melett. Senki nem volt ott. Miután körbe jártam láttam hogy volt egy kék ajtó a bejárati ajtóval szemben.
Fura hogy eddig mem is vettem észre. Biztos ez a személyzeti ajtó. De olyan ismerős.
Közelebb mentem az ajtóhoz. Sima faajtó volt. Csak az volt a fura, hogy kék volt. Minél jobban néztem annál jobban rossz érzés kerített a hatalmába. Megbabonázva tettem a kezemet a kilincsre. Viszont valaki más nyitotta ki a túloldalról. Az ajtó nyikordulva kinyílt és valami ismerős várt a túloldalt.
Ez nem lehet.
Felnéztem egyenesen a szemébe.
Ez nem. Nem lehet ő.
Azok az ismerős aranyszínű szemek.
Ő az. Ennyi idő után végre újra látom őt.

Helló belló. Itt az új rész tudom nem valami jó. De remélem hogy azért tetszik. Bye.