-Oké! Kérem azt tegye oda!-mutattam az asztalra miközben a segítő megállt velem a kérdéses csokorral-Középre és köré lesznek az evőeszközök!-mutattam meg a tervet majd meg is csinálta egyből a kérésemnek megfelelően.
-Így gondolja?-kérdezte miután megigazította.
-Igen!-bólintottam felemelve a hüvelykujjamat-Akkor a többit is így!-mosolyogtam a mellettem levő személyre majd megnéztem a listámat-A névreszóló kártyákat az ülésrend által osszák ki! Elküldtem mindenkinek a fájlt a beosztásról!
-Rendben asszonyom!
-És a lufiknál ugyanannyi darab legyen minden színből!-jutott eszembe, amint elhaladtak előttem az emberek, a nagy köteg lufival.
-Értettem!
-Akkor megyek az oltárhoz, ha keresnének!-jelentettem ki mire biccentett.
-Rendben!
-De csak vészhelyzetnél keressenek!-kértem miközben elindultam a helyszín felé.
-Vettem!
Kiindultam a tisztásra, ahol fel volt állítva az oltár. Amint kiléptem az épületből megláttam Petert. Teljesen elfelejtettem, hogy fél órája körülbelül szóltak nekem, hogy Parker nekiállt segíteni a díszítésben. Gyorsan visszafordultam, mielőtt még észrevett volna mire nekimentem Steve-nek.
-Az előbb még nem voltál itt!-hitetlenkedtem az akadályom megjelenése miatt.
-Minden rendben?-nézett rám furán.
-Azt hiszem!-válaszoltam leporolva a ruhámat.
-Nem kell segítség?-érdeklődött mire végre felnéztem rá.
-Nem!-ráztam meg egyből a fejem-Teljesen jól megy minden! Az ebédlő mindjárt kész! Az oltárhoz most megyek majd már csak a vendégekre és a párra várunk!-újságoltam, így nekidőlt az ajtónak.
-Pihenned kéne!-hozta fel-Nemrég majdnem meghaltál!
-Az egy hete volt!-legyintettem így elkuncogta magát-Azóta teljesen újjá születtem!
-Parker figyel téged!-váltott témát átnézve a vállam felett.
-Ez várható volt, és mind a ketten tudjuk az okát!
-Feszült a hangulat köztetek mióta visszajöttél!
-Nem! Nincs is feszkó közöttünk! Nem is tudom, hogy miről beszélsz!-tűrtem egy hajtincset a fülem mögé makogva, mert valahogy Rogers-nek soha nem sikerült hazudnom.
-Szóval még nem vallottad be neki, hogy mit érzel...-jött rá egyből a viselkedésem miatt-Szívás Petra! Ezt tapasztaltam!
-Ne szólj be papi, mert a te szerelmi életedet nézve rosszabb helyzetben vagy, mint én!-emlékeztettem, így felkacagott.
-Mert te jobbnak neveznéd a te szerelmi életedet az enyémnek?-vágott vissza.
-És mi a jó tanácsod?
-Hogy mondd el neki, hogy nehéz ezt neked kimondani és, hogy legyen türelmes! Idővel sikerülni fog!-ajánlotta-Nem kell egyből megkérni a kezét, csak valld be, hogy nehezedre esik elmondani az érzéseidet a múltad miatt!
-Köszönöm Steve!-húztam mosolyra a számat mire biccentett.
-Szívesen!-indult el a szobák fele.
-Egyébként, ez az az ing amibe leszel?-szóltam utána, mire visszafordult.
-Igen, miért?
-Van rajta egy folt!-mutattam meg az ujjánánál lévő világos barna pacát.
-A francba!-vette ő is észre.
-Van másik inged?-kérdeztem mire elgondolkozott.
-Nincs...
-Akkor fehérítő szappannal mosd ki és szárítsd meg gyorsan! Csak azt a területet vizezd be és hamar meg fog száradni!
-Kösz, Petra!-ment el miközben küldött nekem egy puszit.
Gyorsan vettem egy mély levegőt majd megfordultam. Elindultam az oltár felé miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan nem kéne Parker-rel foglalkoznom vagy hozzászólnom, de semmi se jutott eszembe. Felemeltem a mappámat majd a kottákhoz lapoztam és elkezdtem azokat vizsgálni. Dúdolgattam a dallamot, amíg sétáltam. Kétséges volt az, hogy én énekelnék, mert apáék nem kértek meg rá, viszont a banda meg felkért egy dalra, a beszédek előtt. 
-Tell me something, boy
Aren't you tired tryin' to fill that void-énekeltem mire megtorpantam-Ez nem fog menni!-jelentettem ki megmasszírozva a halántékomat majd dúdolva átvettem a hanglejtéseket-Feladom!-dobtam le a pódiumra a mappát kiakadva mire mindenki rám nézett körülöttem-Nem én vagyok a nagy szám, hanem az esküvő, hopp-hopp!-tapsoltam mire visszaálltak dolgozni.
-Mi a baj?-nézett rám Peter a létráról, így lehajtottam a fejem majd csípőre tettem a kezem.
-Semmi!-válaszoltam majd nekiálltam a virágokat az oltárra felhelyezni.
-Semmi?-ismételt meg-Én nem úgy ismerem a hatalmas Petra Quill-t, hogy könnyen feladna akármit is, és hogy bármi is nehéz lenne számára!-jegyezte meg mire kifújtam a levegőmet.
-Nem fog menni! Nem leszek képes énekelni!-vallottam be.
-Miért? Tök jól csináltad!-hozta fel az előbbi pillanatot, amit, mint kiderült, hallottak.
-Az csak a hangom!-vontam vállat-De nem érzem át a dalt, ami a legfontosabb dolog az éneklésben! Ezt az egyet tanították a Voice ének óráin! Nem érdekes, ha nem találom el a hangot, vagy hogy mennyire változtatom át a zenét és dolgozom fel az adott dalt, a lényeg, hogy érezzem, hogy mit mond a dal!
-Egy szerelmes dalt nehéz átérezni!-mondta miközben lehött a létráról-Csak egy módon lehet!
-És mégis hogyan?-értetlenkedtem.
-Ha szerelmes vagy!-ment a mappámhoz majd kivette a kottákat.
-Ezt honnan tudod?-lepődtem meg.
-Banda tag voltam a suliban pár éve!
-Jaj, tényleg!-jutott eszembe-Ezzel az indokkal ráztad le Tony-t, amikor volt a komp incidens-emlékeztem vissza mire elkuncogta magát Peter, hogy én erre emlékszek egyáltalán.
-Na nézzük ezt!-terelte a témát majd elkezdte nézni a dalt. Olvasgatta majd bólintott egyet-Tiszta sor, nem értem, hogy miért ne menne pont neked! Neked, aki csuklóból elénekelte a magas hangokkal teli You raise me up dalt!-hozta fel a két évvel ezelőtti fellépésemet.
-Mert a You raise me up és a Shallow teljesen ugyanarról szólnak!-vontam fel a szemöldökömet.
-Mint mondtam! Szerelmes dalt, csak úgy lehet átérezni, ha szerelmes vagy!-mondta mire a szemembe nézett és egyből rájöttem, hogy a válaszomat várta, hogy megtudja, hogy pontosan mit érzek iránta. Hát igen, ez az, amit még én sem tudtam!

-Értem! Köszönöm szépen!-biccentettem majd folytattam a díszítést, így hitetlenkedve megforgatta a szemét.
-Segíthetek valamit még?-kérdezte, így megráztam a fejem. 
-Igazából én azért jöttem, hogy megnézzem, hogy minden rendben van-e és, hogy segítsek díszíteni, de mivel nagyon jól megcsináltad eddig egyedül a segítőkkel, akkor nem is zavarok és akkor tudod tovább csinálni, amiben jó vagy!-tudtam le ennyivel majd megfogtam a mappát és elindultam vissza mire megragadta a kezem és visszahúzott magához.
-Várj még!-kérte mire lehajtottam a fejem.
-Nekem mennem kéne...
-Beszélnünk kell!
-Nincs miről beszélnünk!-ellenkeztem mire elém állt és elengedte a kezem.
-Hogy nincs?-akadt ki a válaszomon-Tényleg?

-Peter...

-Elmentem utánad New Yorkba, és le is...

-Tudom, hogy mit tettünk!-vágtam közbe, hogy nehogy megtudja egész Wakanda, hogy megtörtént az köztünk, ami-Kezdem azt hinni, hogy rosszul tettük!

-Ezért kerülsz egy hete?

-Azért nem voltam a közeledbe, mert szerveztem az esküvőt, újraalkottam a szabályzót, amit szerencsédre most viselek, és a lányommal foglalkoztam!-magyaráztam-Próbálom helyrehozni a múltam hibáit!
-A múltad hibáit?-tört ki belőle a nevetés-Egy hete folyamatosan elfoglalod magad valamivel! Direkt kerülsz engem, hogy helyrehozd azt ami köztünk van azzal, hogy jobb, ha semmi sincs?
-Azért nem foglalkoztam veled, mert nem tartozol a múltam hibái közé!-jelentettem be már eléggé idegesen, így elnézett oldalra majd zsebre tette a kezét-Sajnálom, hogy próbálom helyre rakni az életemet, miután majdnem meghaltam és, hogy nem te vagy az első a listán!
-Akkor mégis hányadik vagyok? Mindenkivel foglalkoztál, vagy beszéltél ebben az egy hétben csak velem nem és Tony-tól kell megtudnum, hogy mi van veled és, hogy mit csinálsz! Tán én vagyok az utolsó?-mutatott magára mire lefagytam mert a szívembe hatolt, hogy egyáltalán képes ezt gondolni, hogy nálam ő bármiben is utolsó lenne.
-Soha se voltál utolsó!-ellenkeztem megrázva a fejem nyugodt hangon, hogy lenyugodjunk mind a ketten, mert nem kis figyelemmel hallgattak minket, ebben biztos voltam.
-Hát nem úgy tűnik!
-Peter én...-kezdtem mire megszólalt a karkötőm, így felemeltem a karom.
-Ne vedd fel!-suttogta Peter, így szomorúan ránéztem. Nem volt más lehetőségem, minthogy megtenni, amire kért, hogy ne tegyem.
-De apa hív!
-Hagyjad!-lépett hozzám közelebb majd megsimogatta a karom-Ne vedd fel!
-Muszáj! Ő a vőlegény és szüksége van rám!-magyaráztam majd visszaindultam és felvettem a hívást-Igen?
-Gyere gyorsan!-jelent meg a hologramja.
-Mi történt?-ijedtem meg a hangja miatt, ami idegességet és félelmet sugárzott.
-Csak gyere!-jelentette ki mire elkezdtem rohanni a palota felé. Egyből felugrottam az ajtónál a pár lépcsőfokra majd a lendülettel végig csúsztam a palota csúszos parkettáján. Szerencsémre nem estem el a magassarkúmba, de hatalmas erőt vett igénybe, hogy megtartsam magam.

-Mi a baj?-csörtettem be apa ajtaján.
-Nem megy!-fordult felém félig begombolt inggel, így egyből leesett, hogy sokkot kapott.
-Oké!-vettem egy mély levegőt-Bepánikoltál!-jelentettem ki, hogy ő is felfogja-Rendben van ez!-nyugtattam felemelte kézzel majd becsuktam mögöttem az ajtót.
-Nincs rendben egyáltalán!-ellenkezett.
-Jól van!-tettem le az asztalra a mappámat-Mi segítene?-érdeklődtem-Pánikoljak én is veled, vagy inkább nyugtassalak?
-Ha a pánikolás Parker-rel kapcsolatos, akkor megnyugtatna, hogy nem csak én vagyok berezelve az egész eseménytől!
-Melyikkel kezdjek akkor?
-A pánikolással.
-Rendben! Uram isten!-tört ki belőlem, így elkezdtem ideges fel és alá járkálni-Mindjárt kezdődik az esküvő és ahelyett, hogy arra gondolnék, hogy mondjuk, az apám hozzámegy élete szerelméhez, az én adjam csak azon jár, hogy miért vagyok ennyire elcseszett, hogy nem vagyok képes bevallani Parker-nek, hogy mit is érzek iránta! És szerintem az előbbi jelenetemmel, amit levágtam előtte, szerintem örökre megutáltattam magam vele!
-Mit mondtál neki?-szólalt meg apa, így ránéztem.
-Épp ez az, hogy semmit! Nem melleslet, mindjárt kezdődik az esküvő és a vőlegény még fel sincs öltözve! De még ezen se tudok rendesen kiakadni, mert az jár a fejembe, hogy mit jelent a kapcsolatunknak Peter-rel, hogy lefeküdtünk...
-Te lefeküdtél vele?-lepődött meg, így leesett, hogy hangosan kimondtam az egészet, így kidülledt a szemem.
-Egyébként is, elmúltam már húsz éves, tudom, hogy mit csinálok! Egy felnőtt nő vagyok!-védtem meg magam mire felvonta a szemöldökét-Egy kész csődtömeg vagyok!-javítottam ki magam lehajtva a fejem-Erre te idehívsz, mert te be vagy pánikolva és megkérsz, hogy én is pánikoljak a saját gondjaim miatt, de csak konkrétan elcsesztem az egész hangulatot szóval, mindegy!-legyintettem mire félig mosolyra húzta a száját-Így akartad, hogy pánikoljak?-kérdeztem.
-Nem számítottam ekkora bajra, de jól esett!-vallotta be, így biccentettem.
-Oké!-léptem elé majd elkezdtem begombolni az ingjét-Nem kell izgulnod! Ez lesz életed legjobb napja!-jegyeztem meg már lenyugodva-Végre összekötheted az életedet azzal akit szeretsz! Mindenki ittvan aki szeret! Nincs okod pánikolni!-tettem a nyakába a nyakkendőt majd meghúztam azt és megigazítottam a gallérját-Gamora a legjobb nő, akit megismerhettél! És hiszem, hogy a legjobb családot fogjátok alkotni! És egyébként is... A fogadást a lehető legjobban szerveztem meg!-tettem hozzá, így felkacagott-Nem kell aggódnod! Nem kell félned! Nem kell pánikolnod! Minden a legnagyobb rendben van-húztam fel rá a zakót-És ha menekülni akarsz, akkor terveztem útvonalat is!-suttogtam.
-Menekülni?-ijedt meg.
-Csak végső esetben!-vontam vállat miközben leporoltam az öltönyt.

(...)

-Készen áll?-kérdezte Stark a fülesbe.
-Indítsd a zenét!-kértem mire átváltott az adott számra emiatt elindultunk apával együtt. Amint végére értünk, akkor beálltam apa mellé, mint tanú majd vártuk a mennyasszonyt. Először a kislányok megjelentek rózsaszirmokat dobálva majd q következő pillanatba Drax kíséretében megjelent Gamora. Amint az oltárhoz értek, egyből Drax mellém is állt majd a király a pódiumra lépett.
-Kedves egybegyűltek!-kezdte-A mai nap egy gyönyörű házasság kezdetét láthatjuk! Először is! Ha bárkinek van valami nyomós indoka, hogy ez a friggy ne valósuljon meg, azt most jelezze vagy hallgasson örökre! Petra a tudtomra hozta, hogy vele gyűlik meg a baja ha bármi baja van az illetőnek-tette hozzá mire a közönség felkacagott velünk együtt-Akkor kezdjük!-tudta le ennyivel a néma csöndet majd nekiállt a szövegének.
Nem húzta olyan hosszúra szerencsére, mert mondjuk megkértem rá, de ő is tudta volna, hogy idegileg egyikünk se bírta volna végig várni a beszéde végét, ha a rendes királyi szöveget. Amikor kellett, akkor nevettünk, mert egy viccet mesélt, vagy egy nagyon cikis pillanatot. Amikor eljött a gyűrűk ideje, akkor fénysebességgel nyomtam apa kezébe Gamora gyűrűjét, hogy ne rajtam legyen a figyelem középpontja. Bár egy embernek a figyelme egész végig rajtam volt, és mindannyian tudtuk, hogy kié volt az, mert a mellette ülő Tony se szólt neki emiatt.
-

Végül megkérdezném tőletek a legfontosabbat-jegyezte meg T'challa-Peter Quill! Akarod-e, hogy ez a hölgy a te feleséged legyen?
-Akarom!-válaszolta apa egyből, így Drax és én egyből biccentettünk.
-Gamora! Akarod-e, hogy ez a férfi a te férjed legyen?
-Akarom!-mosolyodott el.
-Akkor az Bastet által rám ruházott hatalomnál fogva, házastársakká nyílvánítalak titeket. Csókold meg az arát!-fejezte be mire apa megcsókolta Gamorát-Sok boldogságot kívánok!
-És most!-szóltam a fülesbe, mire Shuri kiengedte a fehér pillangókat-Enkosi! (Köszönöm!)-suttogtam mire a távolban szalutált-Éljen az ifjú pár!-kiabáltam mire mindenki ujjongott velem együtt.
Ezután apáék megöleltek engem majd a többiekhez mentek. Megköszönném a felségnek a ceremóniát, majd lassan követtük a házaspárt, ahogy fokozatosan haladtak a palota felé. Miután mindenkinek megköszönték, akkor beindultak az épületbe majd átsétáltak a belső udvarba, ahol az asztalok már készen fogadták őket. Mindenki helyet foglalt, így körbenézve megnyugodtam, hogy mondhatom a szövegemet.
-Egy kis figyelmet kérnék!-álltam fel, így mindenki rám pillantott-Emelném poharamat erre a csodás párra!-mondtam mire a kezembe fogtam az említett tárgyat-Gamora, ha te nem lennél, akkor valószínűleg apa az egész univerzűm női élőlényét a barátnői listájára írhatná a mai nap!-jegyeztem meg így mindenki felkacagott-Megváltoztattad pozitív értelemben és megmutattad, hogy nem gyengeség szeretni valakit! Nem mellesleg engem is te vettél rá, hogy kezdeményezzek, amikor megtudtam, hogy ő az apám és egyszerűen a legrosszabb pillanataimat éltem. A legkisebb erőfeszítéssel és az őszinteségeddel összehoztál minket, amiért mindig is hálás leszek! És ígérem, ha lesz egy féltesóm, akkor gondját viselem, hogy pihenni tudjál!-tettem hozzá, így küldött nekem egy puszit-És apa! Mi Quill-ek soha se voltunk tökéletesek! De Gamora mellett annak érzed magad és emiatt olyan jó a kqpcsolatotok! Kiegészítitek egymást és a másik gyengeségét erősséggé alakítjátok! Ilyen egy jó párkapcsolat! Pár hónapja mondhatlak az apámnak, de a mai napig többet segítettél nekem, mint aki felnevelt engem! Keménynek és törhetetlennek kellett tűnnöm Magyarországon, mert anya azt mondta és ebben ő támogatta. Te voltál az első aki azt mondta: Semmi baj! Add csak ki magadból! Ott az útja!-idéztem fel mire észrevettem, hogy letörölte a könnyeit-Hónapok óta vagy csak apuka, de az egyik legjobb! De csak is miatta!-suttogtan Gamora felé biccentve így ő is helyeselt-Szóval emelem poharam a tökéletes párra! Isten óvja a párt, Amerikát és Vasembert!-jelentettem ki majd felemeltem a poharamat és lehúztam az egész pohár pezsgőt. Egyből helyet foglaltam majd Nat felé fordultam, aki ölébe Mer ült-Gyere ide a mamihoz!-vettem át-Köszönöm, hogy vigyáztál rá, a szertartás alatt!-mondta a mellettem ülőnek.
-Semmiség volt! Úgyis régen csináltam ilyet! Clint-nél már nem valószínű, hogy fogok, és ott meg felnőttek a gyerekek!
-Öt éves ott a legfiatalabb, ugye?
-Igen! De akkor a legjobb, amikor még nem tudnak beszélni és cukik!-csipte meg Meredith orrát, így elnevette magát a kisbaba-Tetszett?-hajolt oda majd megpuszilta az adott részt-Meg valljuk be! Egy Bosszúálló gyerek mindenkinek a gyereke!-dőlt hátra kuncogva.
-Nem is ismerem Clint gyerekeit!
-Majd elmegyünk egyik nap!
-Megbeszéltük!-bólintottam mire letették elénk a kaját-Nézd Mer, micsoda hami!-igazítottam meg az ölembe majd felhúztam az előkét.
Egyből adtam neki a krumpli pűrét, kétség kívül nagy étvágya volt. Szó nélkül evett és sokáig nem utasította vissza a következő kanalat. Mikor már nem kért többet, akkor már én is nyugodtan nekiálltam az én részemnek tudva, hogy nem fogja kinézni az ételt a számból a lányom. Bár így is figyelt, mert csodálkozott, hogy ő ilyet miért nem ehetett. Vágtam közbe neki a pofákat majd amikor végeztem, akkor felálltam majd bocsánatot kérve apáéktól elmentem lefektetni Meredith-t. Nem tartott sokáig mert a teli hasa nagyon elnyomta és már ringatva mentem a szobámhoz is. Amint végeztem, akkor beállítottam a babaőrt majd visszamentem a többiekhez. Éppen akkor álltak fel mindannyian, hogy kikísérjék apáékat az űrhajóhoz. Csatlakoztam a többiekhez majd a gép előtt megálltunk, így én melléjük mentem és jó erősen megöleltem őket.
-Vigyázzatok egymásra!-kértem miközben elengedtem őket mosolyogva-Főleg te Gamora, vigyázz apára!
-Hé!-akadt ki apa a megszólalásomon.
-Viccelek! Érezzétek jól magatokat a nászúton az űrben! És néha gondoljatok ránk, hogy mi itt unatkozunk!-poénkodtam, így apa megsimogatta a karom majd hátrébb léptek.
-Jó unatkozást!-röhögte el magát mire kinyújtottam rá a nyelvem. Erre fel is mentek a fedélzetre majd utoljára visszanéztek így én küldtem nekik egy puszit majd integetve elköszöntem tőlük. Az ajtó becsukódott majd pillanatokkal később fel is szálltak így megigazítottam a szélben szétfújt ruhámat. A többiek egyből beindultak, de én maradtam egy helyben, így Steve erre felfigyelt.
-Te nem jössz?-kérdezte mire megrázva a fejem ránéztem.
-Nekiállok szétszedni az oltárt! Nem akarok mindent a szolgákra hagyni!-legyintettem.
-Segíthetek, ha akarod!-ajánlotta fel, mire lehajtottam a fejem-Gondopkodni szeretnél, mi?
-Nem ártana!-adtam igazat mosolyra húzva a számat.
-Bent leszünk, ha megunod az egyedüllétet!
-Arra várhatsz, hogy én megunjam!
-Csak csatlakozz valamikor!-tudta le ennyivel majd ő is beindult.
-Este hánykor lesz a tábortűz?-jutott eszembe.
-Kilenc után!-válaszolt visszafordulva, így biccentve az oltár felé fordultam majd odamentem.
Odaérve megfogtam az egyik dobozta majd a virágokat nekiálltam abba visszarakni. Dúdolgattam közben, hogy ne teljen csendben az idő, és mert a zene mellett könnyebben járta az agyam. Egy idő után már az erőmet használva felemelkedten, hogy létra nélkül is elérhem a vár felső részét.
-Segíthetek?-szólalt meg Parker a hátam mögül, mire a szívemhez kaptam ijedtemben.
-Legközelebb mondjuk ne csinálj ilyet, amikor a levegőben vagyok!-kérten háttan neki majd landoltam, mivel végeztem felül.
-Segíthetek?-ismételte meg a kérdését mire rápillanrottam.
-Nem kell, köszönöm! Menj csak beszélgetni meg iszogatni a többiekkel!-legyintettem majd folytattam a takarítást.
-Akkor beszélgethetünk?
-Azt hittem letudtuk a beszélgetést azzal, hogy mi még arra se vagyunk képesek normálisan!
-Elfoglalt voltál az esküvővel!
-Most meg elfoglalt vagyok a pakolással!
-Direkt csinálod már ezt!-jelentette ki mire ledobtam a teli dobozt.
-Talán, ki tudja?-vontam vállat majd megnyomtan a vázon a gombot, így összecsukódott.
-Hiányoltam a dalodat!-hozta fel.
-Milyen dalomat?-értetlenkedtem amikor a vasvázat a dobozba behelyeztem.
-Shallow! Azt énekelted volna!
-Alapból kérdéses volt, hogy énekel-e! Csak a banda kért meg engem, de apáék nem kérték, mert tudták, hogy nem akarok kitűnni!
-Ennek ellenére mindig kitűntél!
-Akaratom ellenére, igen!
-Petra, mi van köztünk?-tért vissza mire lefagytam miközben felemeltem a két dobozt majd egyből letettem a pódium közepére majd átmentem a székekhez.
-Hogy köztünk? Levegő, szén-dioxidból, oxigénból, nitrogénból és egyéb gázokból. Olyan három méteres távolság van kettőnk között és éppen alattad ásnak a vakondokok!-éreztem meg a föld mozgását majd elkezdtem összeralni a székeket.
-Direkt csinálod ezt?-tette keresztbe a kezét.
-Hogy direkt? Én csak válaszolok a kérdéseidre! Több értelmű kérdéseket teszel fel, konkretizáld azt, ha arra szeretnél választ kapni, amire!-ajánlottam, amikor az egyik oldallal végeztem.
-Hogy áll a kettőnk közti kapcsolat?
-Nem tudom, mondd meg te!-kértem folytatva a munkámat mellette. Egyből amikor felemeltem volna a széket, ő mögülem visszanyomta azt majd velem szembe állt.
-Érzel valamit irántam! Ez már több hónapja tiszta, de arra még nem jöttem rá, hogy mi tart vissza, hogy ezt bevalld!
-Minek kell bevallanom, ha tudod?-tettem csípőre a kezem.
-Mert én már bevallottam New Yorkban annak ellenére, hogy tudtad! Most rajtad a sor!-mondta mire kuncogva az erőmmel feltekertem a szőnyeget majd keresztbe tettem a kezeim.
-Egyetlen egy nagy szerelmem volt a húsz év alatt! Ez a hatalmas szerelem hat évig tartott... Ebben a hat évben többször is majdnem meghaltam, a barátom konkrétan többször is meghalt, veszekedtünk, de nagyon sokat, mert olyan forrófejű diktátor jelleme volt, hogy nem adtam be a derekamat egykönnyen, megcsalt és ebből a kis félre lépésből született is egy gyereke, aki persze végül hozzám került, mert ő úgy gondolta, hogy mellettem van a legjobb helye, nem mellesleg meg is akart ölni. De ennek ellenére itt állok az eltakarított oltár előtt és bavallom, hogy a halála napjáig elképzeltem, hogy igenis eljutunk ide, erre a pontra! Sőt egy kicsit, még a halála után is, mert nem hittem el, hogy tényleg meghalt. Nem vagyok képes túllépni rajta, mert annak ellenére, hogy mennyire elcseszett volt szeretett! A saját módján, de szeretett teljes szívéből!-meséltem mire látszott Parker arcán, hogy mennyire rosszul esett neki a Lincolnról szólo beszédem-Ennek ellenére itt vagyok én, Petra Quill, a Föld... Sőt az univerzum egyik legnagyobb hőse húsz évesen, Wakanda kellős közepén, és azon gondolkozok, kijavítva arra késztetsz, hogy gondolkozzak, mit érzek irántad!-értelmeztem a helyzetet-Fájdalmat!-vágtam rá egyből mire furán rám nézett-Fájdalmat, mert annyira rosszul esik, hogy nem voltam képes azt érezni Lincoln iránt hat éven keresztül, amit veled az első percekben éreztem! Mert te tényleg érdeklődtél az iránt, ami velem történik és egy kérdés után nem untad meg a válaszomat. Mert te nem a hatalmam vagy az erőm miatt szerettél belém, hanem azért, amit érzek, amilyen vagyok! És nem mellesleg ez annyira fáj, mert szívesen lennék veled, de én magam is jól tudom, hogy nem kérhetlek meg arra, hogy legyél velem és vállald be az apai szerepet egy kisbabánál, amikor még csak tizennyolc vagy! Nem tehetem és nem is szeretném ezt tenni veled! Kettőnk közül inkább nekem legyen elcseszett életem!-vontam vállat majd szipogtam egyet és letöröltem a könnyemet, ami a beszédem által jött ki-Mindig is az volt én már hozzászoktam!-tudtam le ennyivel majd vettem egy mély levegőt-Na, elmondtam, amit akartál, hogy elmondjak...-fejeztem be majd elindultam.
-Petra!-szólt utánam Peter mire megráztam a fejem.
-Inkább ne Peter!-kértem visszapillantva majd tovább mentem egyenesen az épületbe.
-Mit mondtál neki?-kérdezte Stark az ajtóban várva engem.
-Amit érzek! Kiderült, hogy mégse akart hallani!-legyintettem majd folytattam az utam.
-Azt honnan tudod?-ellenkezett mire megtorpantam.
-Megérzés!-suttogtam majd lekanyarodtam.

(...)

-És jó újra itt lenni?-érdeklődött Okoye, így egyből bólintottam.
-Hát nem sokat mozdultam ki az előző egy hétben, mert az esküvőt szerveztem, plusz valaki nem engedte!-biccentettem Shuri felé, így elnevettük magunkat.
-Felsőbb körökből kaptam az utasítást!-emelte fel védekezően a kezét.
-Ne hazudj! Megijedtél, mert leesett, hogy rajtam kívül senki se olyan okos, mint te!
-Na jó, egy kicsit megijedtem, hogy egyedül géniuszként!-vallotta be így kitört belőlünk a röhögés-Meredith hogyan fogadta az anyja visszatértét?
-Imád a gyerekem!-menőztem egy vállrántással!
-Na majd ha olyan kamasz lesz, mint az anyja!-szállt be Wanda.
-Kő kövön nem!-csatlakozott Natasha is-Miről is beszélünk?-tette hozzá, így újra felharsogtunk. Abban a pillanatban észrevettem Wanda válla fölött, hogy Parker is megérkezett.
-Hogy Meredith milyen lesz kamaszként.
-Akkor jót mondtam!-nyugodott meg.
-És te hogy állsz az androiddal?-érdeklődött Shuri.
-A neve a Vízió!-javította ki-És szerintem alakul valami!
-De ugye nem olyan szinten, mint a Parker-Quill páros?
-Ez csúnya volt!-jegyeztem meg suttogva.
-De igaz!-fintorgott kimutatva a támogatását.
-Sajnos igaz!-helyeseltem mire megszólalt a karkötőm-Mennem kell! Mer felébredt!
-Hív az anyai kötelesség!-emelte fel a hangját Nat így megpusziltam a lányokat majd beindultam.
-Jó éjszakát!-köszöntem el a többiektől is.
-Nem jössz vissza?-kérdezte Stark mire megtorpantam.
-Jobb dolgom is akad, minthogy századjára is a hatalmas történeteidet hallgassam!
-Még pedig!-vonta fel a szemöldökét.
-Bármi más!-szóltam be mire megtapsolva értékelték a poént majd Stark is küldött egy puszit így azt viszonozva bementem a palotába.
Gyorsan lerendeztem a kisbabát, akinél pelenkát kellett cserélni, majd kiosontam a párduc szoborhoz és felmásztam a tetejére. Lefeküdtem majd néztem a csillagokat és hallgattam, hogy mit beszélgetnek a többiek. Szuperhallásnak köszönhetően semmiről se maradtam le annyi volt a baj, hogy lassan szállingóztak az emberek. Addig volt a legjobb hangulat, amíg ott voltam, az is volt úgy pár óra. Amikor már nem hallottam beszédet, akkor a tűz pattogására koncentráltam miközben a csillagjegyeket kerestem meg. Megtaláltam a Nyilast, a Szűzt, az Ikreket, a Nagy Medvét és a többit meg nem ismertem fel. A három csillagjegy a családomban van, csak onnan ismertem őket. A Nagy Medve, meg öcséim kedvence, így sokszor töltöttük azzal a nyári éjszakákat, hogy azt kerestük.
-És ha nem kérsz meg rá, hanem én vállalkozom rá?-szólalt meg Peter mire megdörzsöltem a szemem. Egyből rájöttem, hogy mire gondolt-Egy Bosszúálló gyereke minden Bosszúállónak a gyereke! Más szempontból véve úgyis lányomként néznék rá.
-Épphogy csak felnőtté váltál!-hoztam fel.
-Ki is volt, aki azt mondta, hogy az ember kora nem számít, hanem az, hogy szellemileg mennyire fejlett? Valahogy most nem jut az eszembe.
-Tizenkettő voltam, és a legnagyobb bajom az volt, hogy nem vettek fel egy programba!-jegyeztem meg felülve-Túl fiatal voltam, hülyeségeket mondtam.
-Húsz évesen is mondasz néha hülyeséget!-érvelt mire fél szemmel rápillantottam-Tudom, hogy te nem játszadozhatsz a kapcsolatokkal! Felfogtam, mert anyuka vagy, akármennyire nem terveztél az lenni!-magyarázta majd vett egy nagy levegőt-Megtisztelnél azzal legalább, hogy a szemembe nézel?-kérdezte mire elkuncogtam magam majd felé fordultam-Köszönöm!-biccentett-Na szóval! De Bosszúálló se szerettél volna lenni, mégis itt vagy! Te is és én is! Az életeink a tetejére vannak forgatva! Bármelyik pillanatban meghalhatunk! Én meg is tettem, mert Thanos csettintése által elporladtam! Te is többször majdnem meghaltál, de küzdesz, miért?
-A családomért!-vontam vállat.
-Ne hazudj magadnak!-rázta meg a fejét, így meglepődtem, hogy észrevette a hamis választ-Igazából!
-Nem értem el semmit!-vallottam be-Úgy neveltek, hogy a sikeres vagyok, akkor mindig újabb és újabb lépcsőfokokat kell megtennem, míg el nem értem a lépcső tetejét! Még nem sikerült odaérnem! Nem akarok így meghalni!
-Megnyertél egy tehetségkutató gyerekszériáját! Tizenkét évesen olyan IQ-val rendelkeztél, mint más még negyven évesen sem ér el! Osztályelső voltál! Tizennégy évesen ügynök vált belőled. Tizenöt évesen már Bosszúálló voltál és teljes jogú tagként tartottak. Megmentetted a Kapitány, Rhodey életét. Mentorként ott voltál nekem. Kettős életet éltél, mert mem akartam, hogy megtudják, hogy ki vagy! Harcoltál az univerzum legerősebb gonosza ellen és nem buktál, mert mindenkit él és virul rajtad kívűl! Miért?
-Ha olyan gyerekkorod lett volna, mint nekem, akkor értenéd! Elvárás elvárás hátán és még szépen fogalmaztam. Amiket felsoroltál, mint követelés voot a szüleimtől. Egyedül Bosszúállónak szeretek lenni, mert itt érzem, hogy nem várnak el tőlem semmit! Nem kérnek olyanra, amit nem akarok! Végre megmutatják, hogy hogyan élvezzem az életet!
-De nem tudod!-jött rá mire leugrottam hozzá.
-Hogyan tudnám, ha még azt se tudom, hogy hogyan kell boldognak lenni?-értetlenkedtem majd beindultam, de elém állt.
-Végre eljönne az én időm és én segítenék neked!-válaszolt.
-Mert képes lennél elfogadni tizennyolc éves létedre egy húsz éves anyukát, aki érzelmileg olyan szinten nulla, hogy olyat még a történelem nem írt?
-Tégy próbára!-vont vállat miközben a szemembe nézett.
-Nem kockáztatok! Nem szokásom!
-Oh, dehogynem!-ellenkezett majd megfogta a kezével a derekam.
-Túl nagy fába vágod a fejszéd Peter!
-Nem túl nagy, csak túl kemény!-javított ki majd közelebb lépett hozzám.
-Tegyük fel... Sikerül ez az egész, mit kérsz érte?
-Igazi üzlet ember vagy!-döntötte a homlokát az enyémnek.
-A Stark Vállalatnál dolgozom! Mit vársz? Szóval?
-Hogy bízz bennem!
-Apró betűs rész?
-Ne hagyj cserbe!-suttogta a számhoz közelebb hajolva, így egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni-És ne hagyj el ok nélkül!
-Jó üzletnek tűnik!-mormogtam-De túl kevés az ár a hatalmas munkádért!
-Érted megéri!-vont vállat majd lejjebb hajolt és megcsókolt így végül én átkaroltam a nyakát gyengén.

!The end!