------------------Apa szemszöge-------------------
-Meg akarok gyógyulni!-motyogta Petra egy többször, így biztatóan megsimogattam a karját-Ahh!-kiabálta el magát szenvedve amikor keletkezett egy burok körénk, ami gyorsan ki is pukkant, mint egy lufi, semmi kárt nem téve a környezetünkben. Lenéztem Petra sebére, szinte ez volt az első dolgom, de nem találtam semmit se, így kifújtam a levegőm.
-Szép volt Kicsim!-fogtam meg a helyet a hasán, ahol volt egy lyuk-Megcsináltad!-pillantottam az arcára mire észrevettem, hogy csukva van a szeme-Petra!-ráztam meg-Petra! Petra, kicsim!-szóltam neki folyamatosan, mire rájöttem, hogy mi történik-Ne! NE!-üvöltöttem el magam majd kitört belőlem a zokogás.
-Peter!-futott hozzánk ki Gamora-Nincs semmi bajod? Peter!-fordította a fejemet felé mire leesett neki a szomorúságomból, hogy mi történt-Ne! Nem lehet!-vedte ki a kezemből Petra-t majd megnézte a pulzusát-Kék kód!-mondta a fülesbe majd elkezdte az újraélesztést-Ismétlem, hogyha hall valaki! Kék kód! Petra Quill! Húsz éves embertelen! Kék kód!
-Itt vagyok!-jött ki Banner majd rárakta Petrát a hordágyra-Mi történt!
-Csak meggyógyította önmagát...-néztem fel lesokkolva.
-Az nem jó!-pittyegett valamit a gépen majd feltérdelt Petra fölé majd folytatta a szívmasszást.
-Mi történik?-álltam fel aggódva.
-Még nem tudom!-motyogta Bruce majd a hordágy beindult a kórházba.
-Édesem!-szólt Gamora miközben megfogta a karomat.
-Még csak most kaptam vissza!-hoztam fel mormogva.
-Tudom!-ölelt meg hátulról.
-Még csak most ismertem meg rendesen!-jutott eszembe így úura kitört belőlem a sírás, emiatt lehajtottam a fejem és Gamora felé fordultam majd magamhoz vontam.

(...)

-Hogy állnak?-ült le velem szembe Parker idegesen, így felnéztem a parkettáról.
-Lassan tíz órája tart a műtét...-válaszoltam közömbösen, mert nem tudtam igazából. A műtét hosszától, vagy az esélyes komplikációktól.
-Nem mondtak semmit?-kérdezte engem kizökkente az aggódásomból.
-Miért mentél New Yorkba?-hoztam fel, mert jobb ötletnek tűnt, mint csak kínos csendben ülni egymással szemben, miközben magamban azzal kínoznám magamat, hogy miért vittem a mezőre és nem a kórházba.
-Ez most egy fenyegetés lesz, hogy mit csináltam a lányoddal?-húzta félig mosolyra a száját Peter, így hátradőltem.
-Nem tudom... Van okom fenyegetőre venni a hangsúlyt, vagy maradhat baráti?-érdeklődtem, így megvakarta a tarkóját.
-Elmentem bevallani, hogy mit érzek!-válaszolta, de egyből látszott rajta a megkönnyebbülés, hogy ezt elmesélte nekem.
-Mióta érzed ezt?
-Hát, lassan már két éve...
-Tényleg?
-Igen...
-Nagyon bénának tűnsz ezzel a körülménnyel leírva, Parker!-poénkodtam, így elkuncogta magát-Már ha őszinte lehetek veled!
-Csak most szakított a barátjával...
-És nem mondtad el, hogy mit érzel csak is amiatt, mert volt barátja?
-Igen...
-Igen, a béna jelző egyre jobban nagyobb betűkkel jelenik meg a fejemben!-folytattam, így lehajtotta a fejét-De emellett rendes vagy...-tettem hozzá.
-Csak nem akartam tönkretenni, egy boldog párt...
-Azt megtette Lincoln!
-Igen!
-Bár nem hinném, hogy valaha is boldogak lettek volna! Vagyis Connie nem hiszem...
-Ezt miért gondolod?
-Volt egyáltalán saját véleménye Campbell mellett?
-Persze, hogy volt!
-Biztos?-vontam fel a szemöldökömet, mire elgondolkozott.
-Csak egy hétig volt a Bosszúállókkal, amikor Lincoln-nal volt. Akkor maradt tovább, amikor azt hitte, hogy halott vagy szakított vele.
-Valami elképzelés, hogy miért?
-Hallottam, hogy Lincoln mindig is Bosszúálló akart lenni.
-Petra titkolta előtte, hogy ő a csapatunk tagja, hogy Lincoln ne féltékenykedjen. Szerinted boldog volt?
-Annak tűnt!-ellenkezett tovább-Szerették egymást, és ezt előtérbe helyezte Petra és miatta le is mondott a csapatáról!
-Nem ismertem Lincolnt csak annyira, amit Petra elmondott, bár az se volt valami egetrengető mennyiség! De az ismertek alapján te jobb vagy!-vallottam be, így a szemembe pillantott-De hogy tisztázzuk, ezt csak azért mondtam el, mert ideges vagyok és valamivel el kell terelnem a figyelmem!
-Köszönöm!-biccentett, így vettem egy mély levegőt majd megütöttem a mellettem lévő széket, így átült mellém.
-Na és mit csináltatok a toronyba ketten?-tettem fel a kérdést mire felkacagtunk.
-Beszélgettünk a kettőnk közte levő dologról! Aztán meg jött Doctor Octopus és történt, ami történt.
-Beszélgettetek...-értelmeztem-Pedig már kezdtem örülni, hogy lesz még egy unokám-poénkodtam, így lehajtotta a fejét.
-Talán majd később!
-Mert lesz még később? Elég bátran kijelentetted
-Én szeretném, ha lenne!-vonta meg a vállát.
-Mikor találkoztál legelőször vele?-váltottam témát, mert éreztem, hogy fájt neki, hogy a kapcsolatuk jövője azon múlt, hogy Petra hogyan viseli a műtétet.
-Négy éve!
-Azt hittem régebb óta ismeritek egymást!-lepődtem meg.
-Amikor a Kapitány és Stark harcoltak egymás ellen, engem Tony bevett a csapatába. Újonc voltam senki se ismert... De Petra már egy éve ott volt velük. Csak úgy szó nélkül beszállt a harcba és próbált véget vetni az egész mizériának.
-Próbálta egyben tartani a csapatot...
-Nekem meg Stark szólt, hogy lőjjem le, akit ellenségesnek találok. Ő volt az első. Azt le is ordította a fejemet, hogy mi a francot képzelek, hiszen ő csak le akarja őket állítani!
-Miért őt lőtted le?
-Mert Stark csapatát állította le először.
-Így már érthető!
-Te hogyan találkoztál vele?
-Beszélgetett Mordállyal... Szóba kerültem és becsatlakoztam hozzájuk. Egyből megláttam benne az anyukáját, csak persze nem jutott eszembe, hogy ő a lánya lehet... De szimpi lány volt! Egyből megkedveltem-meséltem el, így hátradőlt ő is majd keresztbe tette a kezét.
-Petra sokat segített nekem...
-Tényleg?
-Három éve volt egy nehéz időszakom. Volt egy gonosz, a Keselyű...
-Az a zöld madár szerkós ürge?-emlékeztem vissza az adott emberre, aki Wakandába eljött Petra-val együtt a küldetése során.
-Igen! Akkor Starkkal nem nagyon volt tiszta a kapcsolatunk és Petra segített egy-két dologgal, hogy hogyan kaphatok plusz pontot Tony-nál...
-Tényleg?
-Mindvégig kettős életet élt Lincoln és a S.H.I.E.L.D. miatt. Mindig is irigyeltem, hogyan képes ezt végigcsinálni.
-Kettős élet? Azt hittem, hogy csak a drága szerelme elől titkolta a hősi létét!-fordultam felé csodálkozva mire megrázta a fejét.
-A csapata előtt is. Csak a főnöke tudta, aki anyukája személyes barátja volt.
-Az anyja mindenkit ismer, ezen nem is csodálkozom, hogy a barátja-jutott eszembe mire egy kedves emlék is beugrott az emlékeim közé-Amikor megkérdeztem Petra-t, hogy mi is szeretne lenni, akkor azt mondta sebész...
-Vagy pszichológus!-folytatta Parker.
-Vagy ügyvéd-vontam vállat befejezve.
-Mindent ki akart próbálni.
-De maradt Bosszúálló... És úgy döntött, hogy menti az univerzumot egész életében...-mondtam mire Bruce kijött a műtőből-Banner!-örültem meg a látványának, így egyből felpattantam.
-Átvizsgáltuk Petra szervezetét!
-És?-vágtam közbe mire mutatta, hogy üljek vissza, így lehuppantam majf ő is helyet foglalt velem szembe.
-Az agyában nem minden működött jól...
-Agytumora van?-esett le, hogy a lányommal is ugyanaz megtörténik, mint az anyámmal.
-Láttad azt az elszíneződött részt.
-Igen!
-Na, az átalakult adenómává...
-Mivé?-értetlenkedtem.
-Jóindulatú daganattá...-segített Parker.
-Operálható?-kérdeztem.
-Shuri éppen most szedi ki. A felét már kivette, de a nehezebb rész még hátrébb van!
-Szóval kiszedi...-fújtam ki a levegőt-Oké! Akkor ez nem olyan, mint anyával!-esett le, így megnyugodtam-Nagyobb a túlélési esély! Fiatal még, szóval gyorsan gyógyul a szervezete... És mivel még embertelen is, így mégjobban... Oké!
-Te pánikolsz!
-Már hogyne pánikolnék?-tört ki belőlem idegesen-A lányomnak egy daganat van az agyában! Úgy, mint az anyukámnak! Őt elvesztettem így nyolc évesen. Rohadtul nem szeretném így elveszíteni a lányomat főleg, hogy van egy unokám, akinek szüksége van rá!-temettem az arcomat a tenyerembe.
-Mindent megteszünk!
-A lehető legtöbbet!-tettem hozzá-Tudom! Kulcsmondat volt ez gyermekkoromban!
-Én viszamegyek segíteni Shuri-nak!-jelentette ki majd fel is állt és visszament.
-Köszönjük Bruce!-szólalt meg Parker-Tudtad, hogy több nyelven beszél?-tért vissza a beszélgetésünkhöz, így megdörzsöltem az arcom.
-Magyar, angol, spanyol, francia, kínai és német.
-Bemagoltad?
-Ezeken a nyelveken beszélt előttem.
-Megértetted mindegyik nyelvet?
-Egy multinyelves implantátum van belém rakva-legyintettem mire eltátotta a száját.
-Wow!
-Mivel eljutottunk a jelenbe, nincs már mit mesélnünk!-vontam vállat hátradőlve-Megtippeled, hogy milyen nyelven beszélek?-ajánlottam a játékot, mert tudtam, hogy egyikünknek se lesz jobb, ha nem foglaljuk le magunkat.
-Rendben!-egyezett bele, így nyeltem egy nagyot.

(...)

-Végeztünk!-jöttek hozzánk Shuri-ék.
-Y que...-pillantottam a párosra, így megráztam a fejem, hogy visszarázódjak-Bocsánat! Csak elkavarodtam a nyelvekben! Mi volt?-álltam fel.
-A műtét sikerült! Kiszedtem a daganatot!-mosolyodott el Shuri.
-És voltak valami komplikációk? Ért olyan területet a tumor, hogy bármi baj lehet amiatt, hogy kiszedted?
-Nem! Minden rendben volt! Az első huszonnégy óra kritikus, de ezt úgy is tudod'
-Bemehetünk hozzá?-csatlakozott mellém Parker.
-Persze! De mielőtt megijednétek, lélegeztetőn van...
-Majd ha felébred, akkor leveszitek...-folytattam-Köszönöm!-öleltem meg őt-Shuri, nélküled ő már nem lenne köztünk!
-Petra erős! Fel fog épülni! Meg fog gyógyulni! Meg kell, hogy gyógyuljon!-magyarázta miközben megsimogatta a karomat.
-Akkor mi megnéznénk...-engedtem el majd elindultunk a kórteremhez-Erős vagy?-néztem Parker-re miközben megálltam az ajtó előtt.
-Ne ijessz meg előre, kérlek!-mormogta miközben látszott a szemében, hogy tiszta ideg.
-Szólj, ha nem bírod!-veregettem meg a vállát majd beléptem a szobába.