-Mi legyen?-jött be Stark a szobámba ideges, mert annak ellenére, hogy nem érintett az ügyben, nagyon megviselte ez a támadás őt.
-Küldjél pár embert Missouriba!-néztem rá nyugtatóan-Én megyek Magyarországra! Először elintézem a gyárnál levőket, majd megyek haza, hogy ott is szétverjem a sok robot segget!-tájékoztattam.
-Honnan tudod, hogy ott vannak?-vontam fel a szemöldökét meglepetten.
-Mert én is ezt tenném a S.H.I.E.L.D. helyében!-jelentettem ki megfogva a táskám-Ott támadunk, ahol gyenge!-vontam vállat-És ott nagyon tudják, hogy nekem az első az mindig is a család volt!-indultam ki a szobából.
-Petra!-jött velem együtt kifelé-Vigyázz magadra!-kérte így biccentettem.
-Kell egy őrség Meredith mellé!-jutott eszembe-Vagy add oda apáéknak őt! Apa és Gamora jók lesznek mellette, ha a végén megtámadnák megint Wakandát. Missouriba nagyon vigyázzatok! A mamám nagyon félénk! De alapból cuki, ha kibontakozik! Én megyek akkor és elintézem a magyar frontot!-mondtam majd lepacsiztam fele, így elindult a tárgyaló felé. Kilépve a palotából egyből csatlakozott hozzám oldalról Steve.
-Hova megyünk?-kérdezte miközben követett engem egészen a gépig.
-Csak megyek!-javítottam ki.
-Hé!-hitetlenkedett majd megfogta a karom, hogy szemtől szembe átbeszélhessük a helyzetet-Azt hittem, egy csapat vagyunk!
-Ha velem jösz, akkor meg fogsz sérülni!-jegyeztem meg eléggé aggódóan.
-Ugyan Petra!-lökte meg poénból a vállam.
-Steve!-néztem a szemébe-Kérlek!
-Nem lesz semmi bajom!-rázta meg a fejét, de én is és még ő is legbelül tudta, hogy nem így van.
-Ezt hittük múltkor is!-emlékeztettem, így lehajtotta a fejét-És lásd! Majdnem meghaltál! Nem vagy mellettem biztonságba! Ez a csapat már nem létezik!-tudtam le ennyivel.
-És mégis mióta?-akadt ki a mondandóm miatt.
-Mióta miattam ott haldokoltál a kórházba! Ez nem működik!
-Dehogynem! Ez a csapatunk lényege! Te megmentesz így életben maradok! Ez történt öt éve is!-hozta fel a magán akciómat, amikor leugrottam a mentőhajóról, hogy megmentsem az életét.
-Nem a magyarok Stark emberei...-vallottam be suttogva, mert tudtam, hogy hazugsággal nem tzdom meggyőzni.
-Hanem ki?-csodálkozott.
-Én vagyok!-suttogtam magamra mutatva-Akit most elkaptunk, engem célzott és vádlin is talált! Steve, nem tudlak most megvédeni! Ezért kérlek, mivel tudom, hogy mi a kettőnk csapatának a feladata, hogy ne gyere velem! Nem tudlak megvédeni!-ellenkeztem.
-Itt az ideje, hogy én fedezzelek!
-Valamiért akar engem a S.H.I.E.L.D...Nem tudom miért! És ezt magamtól kell kiderítenem! Egyedül! Amerika csillagos hőse már túl feltűnő!-tettem hozzá így elmosolyodott-Engem Magyarországon csak Connie Johnsonn-nak ismernek! Ott nem tudjak, hogy én vagyok Quake! Vagy, hogy az apám Űrlord! Isten ments! Tönkretenném a magánéletemet!
-A midet?-vonta fel a szemöldökét így nevetve lehajtottam a fejem.
-Na jó! Emiatt a megjegyzés miatt most el kell menned!-jelentettem ki mire elröhögtük magunkat.
-Vigyázz magadra!-ölelt meg engem jó szorosan így vettem egy mély levegőt.
-Maradj itt! Lehet, hogy megint visszajönnek!
-Biztonságban lesz Meredith!-ígérte meg majd hátrébb lépet nekem utat adva fel egyenes a gépre.
-Azt csak hiszed!-nyomtam meg az ajtó gombját így becsukódott az ajtó. Ledobtam a táskám majd lehuppantam a pilóta ülésbe. Bekapcsoltam a gépet majd lassan felszálltam majd a gázra nyomva elrepültem Wakanda területéről. Egész úton szidtam a volt csapatomat, hogy ezt hogyan képzelték, de akárhányszor kimondtam ezt, akkor egyből ki is álltam mellettük, hogy én nem így ismertem meg őket, az lehetetlen, hogy humanoidokat küldjenek ellenem és beléjük táplálják a likvidálásomat. Ez egyáltalán nem Coulson módszere! Maximális sebességgel mentem, ami csak a csövön kifért. Először úgy döntöttem, hogy a gyárhoz megyek, így egyenesen Magyarország közepét céloztam meg. Bekapcsoltam az álcázó proframot a rend kedvéért, hogy ne lásson senki se. Pár kilométerre leszálltam az épülettől majd egyedül mentem tovább felszerelkezve minden egyes fegyverrel. Volt nálam sokkoló, kés, bicska... Meg persze én magam is egy hatalmas élő fegyver vagyok, de az mellékes volt. Ahogy közelebb értem a területhez, néhány őrbotot észrevettem, így egyesével szedáltam le őket. A bicskát egyszerűem a nyakukba szúrtam, ahol a legfőbb áramkörök haladtak, így nem volt nehéz dolgom. Amikor kiiktattam az egész kinti egységet, a hátsó ajtón beosontam majd a gyár részleghez indultam, mert ott volt villany felkapcsolva. Az épületben is voltak járőrök, nem könnyítették meg a feladatom. Sorra tettem tönkre Fitz hatalmas munkáját, amiért egy kis megbánást éreztem, de valószínű volt, hogy ez fog velük történni, ha küldetésre küldjük őket. Beérve a hatalmas részhet megálltam az ajtóba és mivel a cipőm sarka kopogott, így mindenki felnézett rám.
-Helló fiúk!-intettem körbe így észrevettem a fogságba ejtett munkásokat. Mindenki egyszerre rám nézett, sőt a beosztottjaim hirtelen meg is örültek, hogy látnak engem-Engem kerestek?-mosolyodtam el majd megvizsgáltam a humanoidok arcát-De jó! A valóságban mind halott emberek vagytok! Szóval, semmi kockázat nem fog történni, ha én ezt csinálom!-csettintettem, így az összes robot szétesett a rengéstől, amit generáltam bennük.
-Hála égnek Ms. Johnsonn!-ujjongtak a foglyok miközben odafutottam hozzájuk, majd eloldoztam őket.
-Mindenki jól van?-érdeklődtem mire még lesokkolva ugyan, de bólogattak-A terep tiszta már! Mindenki menjen haza és egy hétig nem akarok senkit se látni dolgozni!-jelentettem ki majd kifutottam a helyiségből, hogy tovább mehessek a másik helyszínre.

(...)

-Hol a faszomba vagytok?-néztem körül idegesen a fa tetejéről, mivel egy ideje már nagyban figyeltem a helyszínt a rokonaim házánál, de nem volt semmi mozgás, egészen mostanáig, amikor felbukkant valaki-Ahha! Megvagy!-ugrottam le elé-Fitz?-láttam meg az arcát, így egyből lesokkolódtam.
-Connie?-örült meg majd a nyakamba borult.
-Te mit keresel itt?-kérdeztem meglepődve.
-Aggódtam miattad! Elleneztem ezt a támadást ellened!
-Mi történt?-toltam el magam, hogy elmesélhessen mindent.
-Coulson megőrült! Azt hiszi, hogy te vagy a legfőbb ellenség!
-És ezért a rokonaimhoz küld robotokat?-vontam fel a szemöldökömet. Nem egészen Coulson stílusa, még ha meg is őrült volna.
-Nem beszéltél vele mostanába?
-Hova tűnt az akcentusod?-vettem észre mire egyből megtámadott. Megállítottam a levegőben az egész testet majd összenyomtam-Túl szép lett volna ha nem lenne akcentusod!-mormogtam mire valaki hátulról megrúgott.
-Mire tanítottalak-kérdezte May.
-Mindig állj készen a támadásra!-válaszoltam.
-Pontosan!-biccentett, így félig mosolyra húztam a számat.
-Kár, hogy soha se ezt mondtad!-repítettem fel az űrbe-Azt tanítottad, hogy...
-Egy ügynök soha sem pihen-hallottam meg mögülem a saját hangom.
-Ez de menő!-néztem végig magamon-Rohadt dögös vagyok!-ámultam el, mert nem mindennapi dolog, hogy az ember saját magával álljon szembe.
-Vagyunk-javított ki a replika.
-Na jó!-teremtettem egy botot-Mindkettőnk tudja, hogy kinek kell meghalnia!-vettem egy mély levegőt.
-Oh, szerintem másra gondolunk!-rázta meg a fejét majd megtámadtam, amíg nem figyelt rám teljesen. Mindent gyorsan kivédett majd hirtelen gyomorba rúgott, így hátra estem.
-Szia Connie!-indította a kezét mire Peter megfogta és kirúgta a lábát.
Bekapcsolódott a talpán lévő rakéta és egyből gyorsan elrepült menekülő út gyanánt.
-Jól vagy?-húzott fel a társam, így a nyakába borultam és elkezdtem sírni.
-Én ezt nem bírom!-vallottam be.
-Jól van!-simogatott meg-Itt vagyok!-nyugtatott meg.
-Köszönöm!
-Miért nem kértél segítséget?
-Azt hittem bírok velük...-engedtem el-De így, hogy bármilyen ügynök alakját fel tudják venni...
-Ki volt a másik három?
-Három? Kettőtt intéztem el...
-Csak kettőt?
-A francba!-töröltem le a könnyeimet-Oké! Hogyha én lennék a saját célpontom, akkor nem a családjához mennék!-szedtem össze magam, mert tudtam, hogy mi a következő helyszín.
-Hanem hova?-értetlenkedett Parker.
-A barátaihoz! Mennyi az idő?-kérdeztem, mert a telefonom és az órám is a gépen maradt.
-Mindjárt hat...
-A francba!-esett le-Öltözz át a ruhádba!-kértem-Találkozzunk a csarnokban!-jelentettem ki majd gyorsan felszálltam. Elrepültem az adott épülethez majd landoltam a bejárat előtt. Már nem érdekelt, hogy ki látná a szupererőmet, itt most a barátaim élete a tét.
-Szia!-rohantam be a portához.
-De rég láttalak! Milyen a vakáció?-lepődött meg Gabi.
-Üzleti körúton vagyok...Tudod, meeting meg minden...-hazudtam, hátha elhiszi, de láthatólag úgy történt, szóval nem volt semmi bajom.
-Te szegény!
-Milyen edzés van most?-érdeklődtem.
-Jelenleg a kézisek vannak, és utána jöttök ti!
-Láttál egy magas szőke embert bejönni baseball sapkával és napszemüveggel?
-Meghívott egy italra...Nagyon kedves!-emlékezett vissza így elmosolyodtam az alakítás kedvéért.
-Azt meghiszem!
-Ott van a nézőtéren!-mutatott át a vállam fölött így arra fordultam. Sajnos a csapatomból már pár ember ott volt, így vettem egy mély levegőt.
-Gabi!-pillantottam rá, így felfigyelt-Az a kedves férfi egy humanoid! Azaz egy embernek kiadó robot! Az én likvidálásommal van megbízva, szóval ameddig én bemegyek és szólok a csapatoknak a veszélyről, addig te az uszodában értesítsd az embereket és bújjatok fedezékbe! Öltözökbe, vécékbe! Semmi pánik mutatás, fő a biztonság!-magyaráztam így nyelt egy nagyot majd biccentve elindult-Köszönöm szépen!-biccentettem majd bementem a csarnokba-Sziasztok lányok!-köszöntem nekik ujjongva, így mindenki felém kapta a fejét, még a humanoid is, így észrevettem, hogy kinek az alakját vette fel.
-Connie!-jöttek ölelkezni.
-Minden rendben?-kérdezte Nóri.
-Mosolyogjatok, és tartsátok fenn az álcát!-kértem így egymásra néztek-A felső sorban ülő férfi egy humanoid és azért van itt, hogy engem megöljön, de bele van programozva, hogy a barátaimat bántva tud csak a közelembe jutni. Szóval, kérlek menjetek fel az öltözőbe és maradjatok ott, amíg nem adok jelet!-daráltam le így mindannyiuk elnevették magukat, csak az a baj, hogy valódi nevetés volt és nem hamis-Komolyan beszélek!-jelentettem ki, így mindannyian komollyá váltak-Semmi feltűnés, biztonságban van mindenki, csak menjetek fel az öltözőbe!-mutattam a helyiségre, így elindultak.
Nem volt kérdés, hogy a felnőtt kézi játékosok is megbámultak engem. Egy ideje nem jártam edzésre és hirtelen feltűntem és öröm volt, erre még a hülye is felfigyelne. Leültem a második sorba, mert tudtam, hogy a humanoidnak szuper hallása van, csakúgy, mint nekem az embertelenség miatt.
-Azt hittem a Lincoln hasonmást külditek ide...-suttogtam a kézi edzést nézve.
-Neki máshol van dolga!-válaszolt egyből a Steve klón.
-Mivel Amerika Kapitány nem bántana ártatlan embereket, ezért gondolom te se fogsz, mivel Steve tulajdonságai beléd vannak táplálva. Szóval! Engedd el a pisztolyt, amit fogsz!-mondtam, mert a beléptemkor egyből észrevettem a fegyvert, amit a pulcsija zsebében tartogatott, de a kezét folyamatosan a ravaszon tartotta, így nem volt nehéz ezt kitalálni-És menjél ki a csarnokból! Kint lerendezzük!
-Kár, hogy a programozó felülírja a tevékenységeimet-vette elő a fegyvert majd rálőtt a kézisekre.
-Fedezékbe!-kiabáltam el magam majd gyorsan beugrottam a pályára majd csináltam egy pajzsot a csapat elé-Menjetek az öltözőbe, most!-parancsoltam így mindenki felfutott. Szerencsére Peter is megérkezett így az ajtóba megállt, mert lefagyott a humanoid arcától.
-Most tényleg a Kapitány arcát viseli?
-Ne is beszéljünk róla! Nekem nehezebb ezt elviselnem, mint neked!-forgattam meg a szemeimet majd eltűntettem a pajzsot-Akármilyen kapcsolatban vagyunk Rogers Kapitánnyal, most ezt a humanoidot meg kell ölnünk!-jelentettem ki majd felrepültem a nézőtérre és megtámadtam.
Eléggé kijöttem a Kapitány elleni formámból, mert a mostani Steve még nem nyerte vissza a régi erejét és harci taktikáját a kórház óta. Persze nekem se kellett olyan sok, hogy visszaszokjam a stílust. Főleg, hogy Parker is ott volt mellettem és segített. Felváltva harcoltunk a robot ellen, amikor az egyikünket úgymond kiütötte, akkor jött a másikünk. És ez így ment nem ki darabig, egészen addig, amíg Peter rosszul nem esett majd a bokája nem fordult volna ki. Én kikaptam a bicskát a csizmámból majd a levegőbe megfordítotva megragadtam és megtámadtam. Hálát adtam a Bucky által tartott ilyen órákra, mert sokat segített. Már a huszadik szúrás majdnem a nyakáb talált, amikor elkapta a hajamat és a karjai közé húzott , így a kés az én nyakamhoz volt közelebb. Gyorsan ráharaptam a csuklójára, és mivel volt beleprogramozva emberi érzelem, elejtette a bicskát. Szerencsétlenségemre teljes erejéből lerúgott a pályára, így körülbelül három métert csúsztam a parkettán. Halkan káromkodva felpattantam majd átugrova Petert, kiütöttem a humanoidot, de olyan szinten, hogy a kezem egyenesen átment a mellkasán.
-El sem hiszem, hogy ez történt!- lihegtem majd leültem és kivettem a kezem a gépből.
-Gyere! Pihenjünk egy kicsit!-húzott fel Peter-Stark mondta, hogy Missouri tiszta!
-Te jól vagy?-kérdeztem mikor elindultunk-Peter, te sántítasz!-vettem észre-Olyan szinten lesérültél?
-Jól vagyok! Csak meghúztam!
-Biztos?
-Igen!
-Oké! Én gyorsan szólok a többieknek, hogy tiszta a levegő, te addig tüntesd el a robotot!-kértem majd felfutottam a lépcsőn egyenesen az öltözőkhöz, de annak ellenére, hogy mindenkinek azt mondtam, hogy menjen be a termekbe, kint voltak és az ablakból nézték az egész jelenetet. Ezt onnan tudtam, hogy lesokkolva vártak engem kint a folyosón.
-Te mióta vagy egy rohadt menő szuperhős?-kérdezte kiakadva Kata.
-Meg tudom magyarázni!-kezdtem nagyot nyelve, de mindenki engem nézett, mind a kosaras és a kézis csapat-Öt éve Bosszúálló vagyok és hat éve csatlakoztam a S.H.I.E.L.D. ügynökeihez!-vallottam be, mert tudtam, hogy úgy is felesleges hazudnom, láttak mindent.
-Hát ez szuper menő!-jegyezték meg mindannyian egyszerre, így kitört belőlünk egyszerre a nevetés.