-Connie!-szólt Lincoln amikor befordultam a gyerek megörző felé Parker társaságában.
-Igen?-fordultam felé mire Peter utánzott engem, mintha neki is szóltak volna, bár igazából már nekem se kellett volna felfigyelnem erre a névre, mert a rendes nevem Petra, de majdnem húsz éven keresztül ezt használtam, így az agyam akaratlanul is felfigyelt.
-Mehetünk?-kérdezte miközben megigazította a nagy utazótáskámat a vállán, így erőt kellett magamon vennem, hogy nehogy kiadjak, vagy hogy Wakanda nehogy egy földrengés epicentruma legyen.
-De nekem még be kell mennem a gyerekekhez!-mutattam értetlenkedve az épületre.
-És sürgős? Mert sietnünk kéne!-fintorgott, így kidülledt szemmekkrl lefagytam teljesen-Coulson-hoz be kéne menni, hogy felmondjak...-hozta fel, így eszembe jutott az ígérete, amit nekem tett pár héttel ezelőtt, hogy igenis vissza akar vonulni és velem akar lenni.
-De...-makogtam, mert nem tudtam hirtelen mondani semmit sem.
-Bent lehetsz pár percre!-ajánlotta fel így bennem akkor összetört minden.
-Petra-fogta meg a vállamat Peter, így ránéztem könnyes szemekkel.
-Szia Peter!-mormogtam szipogva majd elindultam Lincoln felé.
-Mehetünk akkor?-mosolyodott el Lincoln tudva, hogy vele tartok.
-Persze!-bólintottam amikor visszanéztem a palotára-Csak nehéz ezt itthagyni!-jegyeztem meg miközben az emlékeimben rengeteg emlék cikázott az itteni helyen történt eseményekről.
-Miért lenne nehéz?
-Mert ők a családom...-mentem tovább vállat vonva.
-A családod Magyarországon van!-ellenkezett, így vettem egy mély levegőt.
-Nem...-suttogtam.
-Nem értelek!-kuncogott amikor odaértünk a quinjethez-Miért kötődsz ennyire hozzájuk? Mit látsz például Vasemberben az egóján kívül? Vagy például Űrlordban a hülye viccein kívül? Mit látsz Amerika Kapitányban az arroganciáján kívül?-ment fel a gépre miközben én lefagytam-Feljönnél?-fordult felém.
-Nem!-morogtam már szinte a dühtől teli hangon.
-Nem hallom!-mutatott a fülére jelezve, hogy nem értette, hogy mit beszélek.
-Nem!-mondtam egy picit hangosabban.
-Hogy mi? Connie, nem hallak!
-A nevem Petra!-javítottam ki normál hangon.
-Tudom, ezt már megbeszéltük!-fogta meg a karomat majd felhúzott.
-Én nem megyek veled!-rántottam vissza a kezét majd lesétáltam a fűre.
-Mi?-lepődött meg.
-Vasember a világon a legkedvesebb ember tud lenni, ha viszonozzák vele! Amerika Kapitány a leghűbb, a legrendesebb, a legszorgalmassabb ember, akit ismerek! És Űrlord az apám! És sokkal jobb ember, mint bárki más gondolja!-álltam ki az előbb megsértett emberek mellett-És azért kötődök ehhez a csapathoz, mert ők mutatták meg, hogy én igazán ki is vagyok!-tettem a szívemre, mert már szinte sírtam a dühtől és ez nagyon nem tetszett, mert a gyógyszer hatása miatt nem tudtam visszatartani az érzelmeim-Te meghaltál!-mutattam rá jelezve, hogy ez nagyon fájt nekem-Sírtam, imádkoztam érted minden este! Neveltem helyetted Meredith-t!-legyintettem az adott épület felé.
-Kit?-vonta fel a szemöldökét.
-A kislányodat!-kiabáltam az arcába, így hirtelen minden leesett neki-Akit ügyesen eltitkoltál előttem! Megcsaltál!-dobtam felé a mankót mire eltaláltam a műszerfalat így elindultak a meghajtók-Undorító, hogy még a lányod nevét se tudod!-töröltem le a könnyeimet amikor becsukódott az ajtó és felszállt.
Nem is tudtam, hogy mit éreztem. Fájdalmat, düht, megcsalást, vagy esetleg megbánást... Minden kavargott a fejemben a rohadt infúzió miatt és az erős gyógyszertől, amit az orvosok adtak. Erősnek kellett maradnom, mert tudtam, hogy amíg lát engem, addig visszanézhet, így csak csípőre tett kézzel álltam egy helyben és mélyen vettem a levegőt, hogy megnyugodjak. Amint eltűnt a légtérben, visszaindultam a palotába. Bementem egyből a konyhába mire megláttam a többieket. Rám néztek teljesen meglepedt, de aztán mindannyian mosolyra húzták a szájukat.
-Boldog szülinapot Petra!-állt fel apa majd odajött hozzám és megölelt-Istenem!-borult a nyakamba-Azt hittem elmész!
-Nem hagylak el!-mondtam ki, hogy megnyugtassam-Te vagy a legjobb apa!-engedtem el.
-Maradsz akkor?
-Leszólt téged!-fintorogtam, így felvonta a szemöldökét.
-Akkor nem is illik hozzád!-kuncogott majd átkarolta Gamora-t, aki idő közben mellénk jött.
-Boldog szülinapot Petra!-jelentette ki Gamora.
-Köszönöm!-fordultam felé majd hozzá bújtam, hogy rendesen megköszönhessem a gesztust.

(...)

-Én most elmegyek Meredith-ért! Ti menjetek pihenni nyugodtan!-mondtam apáéknak miután a többiek elmentek.
-Biztos? Unokáznék egy kicsit...-jegyezte meg apa így fintorra húztam a számat.
-De már elmúlt este nyolc, a nyugdíjasoknak már takarodó!-szóltam így nevetve lepacsizott velem.
-Megtiltom, hogy Mordállyal beszéljél ezentúl!-jelentette ki így én is felkacagtam.
-Tényleg mehettek! Megoldom!-nyugtattam meg őket, így Gamora biccentett.
-Rendben!-puszilt meg apa majd elmentek.
Egyedül maradván körbenéztem a helyiségen, hogy mi maradt a szülinapi partimból, de szinte csak üres tányérok és poharak. Mosolyogva bólintottam a látvány miatt majd kiindultam a palotából. Amint kiléptem az épületből megláttam Peter-t a tisztáson feküdni. Egy darabig csak álltam egy helyben és átgondoltam, hogy mi lenne, ha hagynám ott feküdni és szó nélkül tovább mennénk, vagy ha odamennék, akkor szorosan megölelne, és örülne, hogy itt vagyok... Elindultam arra erőt véve magamon, de annyit tétlenkedtem, hogy ő időközben felállt és felém fordult. Felnézett a földről és hirtelen megtorpant amikor meglátott engem.
-Azt hittem elmentél...-masszírozta meg a tarkóját.
-Ahh!-legyintettem-Tudod, egy halottal együttélni nem olyan jó...-vontam vállat mire odarohant hozzám és felkapott majd körbe-körbe pörgetett. Letett majd jó szorosan magához húzott.
-Azt hittem elveszítelek!-suttogta alig hallhatóan, így megnyugodtam, hogy nem nekem kellett megtennem az első lépést.
-Nem úszol meg engem!-hajoltam vele szembe-Hiányoztál a bulin!
-Azt hittem, hogy elmentél, arra számítottam, hogy szomorúan tömik a szájukba a tortát!
-Helyette inkább nevetve ettünk és élveztük a társaságot! Bár jobb lett volna, ha ott vagy!
-Úgyse vett volna engem észre senki se!
-Egy ember biztos észrevett volna téged! És az az egy ember hiányolt téged!-mondtam majd elkezdtem közeledni hozzá. Nem ellenkezett így hagyta, hogy csináljam. Közelebb hajolt majd szépen lassan megcsókolt.
-Olyan szép az ég!-jelentette ki Stark mire szétrobbantunk. Elröhögte magát majd tovább ment.
-Nekem mennem kell Meredith-ért!-ráztam meg a fejem, hogy visszatérjek a valóságba, ahhonan Parker által elvesztem, mert hülye tiniként viselkedve újra az érzéseim vezették a testem. Intettem gyorsan majd kibújva a karjai közül elindultam a bölcsöde felé.
-Elkísérhetlek!-szólt utánam így megtorpantam majd visszafordultam.
-Jó éjt Peter!-köszöntem el végül majd beléptem az épületbe.
-Jó estét!-köszönt a recepciós-Meredith már elvitték!-mondta így egyből megtorpantam a kijelentés miatt.
-Hogy érti? Ki vitte el?-néztem rá a lehető minimálisan meglepődve.
-Mr. Stark vitte el pár perccel ezelőtt!
-Stark? Meredith-t?-döbbentem le-Aki, nem merte eddig megfogni, mert félt, hogy leejti, de ezt senkinek se vallotta be, hogy fenn?
-Igen!-erősítette meg önmagát-Nagyon jól megvolt a kicsivel!-emlékezett vissza.
-Köszönöm!-biccentett majd gyorsan átgondoltam, hogy hova vihette a lányomat Stark-Jó éjt!-mentem ki majd elindultam a labor felé.
Nem kis léptekkel sétáltam, mert nem tudtam, hogy Tony mire készül Mer-rel, és ez őszintén megijesztett. Amikor beértem a romos kapuhoz, akkor az őrök hirtelen elém álltak. Én szokásosan keresztbe tettem a kezem a mellkasom előtt, így utánozva engem beengedtek. A folyosón végig futottam, de az összes léptemnek a hangját magamba szívtam, hogy Stark-nak ne legyen ideje mindent leállítani. Beérve a laborva egyből megláttam, ahogy vizsgálja, miközben Meredith a hordozóban játszik.
-Mit csinálsz a kislányommal?-kérdeztem kiakadva fentről így elindultam a lépcsőn lefelé-Itt a mami!-vettem ki a hordozóból majd magamhoz szorítottam-Jaj, de hiányoztál! A mami szeret téged és soha se hagy el!-öleltem meg így ő erre csak ujjongva felkuncogott.
-Ez mind szép és jó, de folytathatnám a vizsgálatot?-nézett rám Stark miközben felém fordult a székén.
-Nem! Neki most aludnia kell! Nem fogod laborpatkánnyá tenni!-jelentettem ki.
-De...
-Jó éjt!-indultam ki a hordozót megragadva mire elém állt.
-Nem!-állított meg.
-Szia Stark!
-Nem viszed el!
-De, elviszem!
-Nem!
-De!
-Egyébként most együttvagy Peter-rel?-terelte el a témát, hátha itt maradok vele csevegni, de ez nagyon nem jött be neki.
-Szia!-löktem a rengéssel a falnak gyengén, így könnyen fel tudtam menni mellette a lépcsőn.
-Ez nem ér!
-Dehogynem!-jegyeztem meg a csigalépcsőn haladva.
-És ha te is beszállnál a kísérletbe?-állt utat előttem egy páncél, így megforgatva a szemem lepillantottam a társamra.
-Stark! Meredith egy pár hónapos kisbaba! A legfontosabb neki a szeretet és a gondoskodás! Nem fogom megengedni, hogy egy kísérletnek az alanyává tegyed! Ez undorító és arrogáns! Egy anyuka vagyok, aki nem teszi ki ilyennek a gyerekét!-löktem le a páncélt majd kiléptem a folyosóra.
-Az embertelenségről kutatok!-futott utánam kiabálva.
-Nagyon szép! Én már kutattam! Nézd meg a jegyzeteimet!-válaszoltam a vállam felett.
-De Petra!-ért utól lihegve.
-Petra mi?
-Ő még nem változott át! A te anyagod megvan, de a változásod után! Nekem olyan kell, aki nem változott még át!-magyarázta amikor kiértünk a szabad égre.
-Nem!-ráztam meg a fejem.
-Kérlek!
-Stark, jelenleg úgy kezdődött a szülinapom, hogy Thanos megjelent és harcolnom kellett ellene! Azt hittem, hogy mindenki meghalt, de aztán mégse! Felbukkant a halottnak tűnt barátom és haza akart vinni! Konkrétan elküldtem a francba, csókolóztam Parker-rel és most meg azzal jössz, hogy kísérleteznél a lányomon! Ez rohadt sok a mai napra, főleg, hogy a felét kómában töltöttem és a gyógyszert még mindig érzem magamon.
-Várjunk!-emelte fel a kezét-Lincoln él?
-Igen, és talán még baromabb lett, mint volt...-vontam meg a vállam-Nem fogsz leállni, mi?-kérdeztem.
-Ismersz!
-Igen, ilyenné változtattál engem is-emlékeztettem így igazat adva bólintott-Rendben!-adtam be a derekam-Vehetsz vért tőle, de csak egyszer egy minimálisat! Holnap reggel leveszed és aztán meg segítek neked! És akkor már tőlem is kapsz vért, hogy jobban össze tudjad hasonlítani!
-Köszönöm!-puszilt meg majd ujjongva visszarohant a barlangba-Szeretlek!-fordult vissza a fordulónál puszit küldva így kuncogva elindultam a palotához.
-Mit szólsz egy kis pancsihoz?-kérdeztem Mer-től mire elkezdett urgálni örömébe és apró pacsikat csinálni-Akkor pancsizzunk egyet!-ujjongtam én is bemenve az épületbe.