-Mi történt?-mormogtam miközben még begyógyzerezett fejjel kinyitottam a szemem mire megláttam apát és Petert-Ti éltek?-néztem végig rajtuk meglepődve.
-Azt hittem, hogy elvesztettelek!-vallotta be apa félve miközben a nyakamba borult és magához húzott-Köszönöm!
-Mit?
-Megmentettél...Mindenkit!-folytatta Peter.
-Senki se halt meg?-értelmeztem megnyugodva, hogy alapból a jóslat nem vált valóra-Meredith jól van?
-Igen!
-De volt egy látomásom! Meghaltatok!-néztem apára miközben elengedtem őt-Mind!-emlékeztem vissza mire a fiúk lehajtották a fejüket, mert egyikünknek se volt ez egy olyan kellemes téma-Mi ez?-vontam össze a szemöldökömet.
-Mi?-kérdezte apa.
-Lehajtottátok a fejeteket amikor szóbahoztam a mindenkit! Talán nem mindenki?-érdeklődtem, mert egyre nagyobb lett bennem a félelem ezáltal.
-Petra...
-Azt mondtátok, hogy nem halt meg senki! Senki!-ismételtem el már megijedve.
-Nem halt meg...
-Csak nem stabil-folytatta Peter így rápillantottam, hogy kivegyem a tekintetéből, hogy ki az az illető-Rogers-suttogta így hirtelen elállt a lélegzetem a név hallatán.
-Látnom kell őt!-szedtem ki a madzagokat.
-Nem!-fogta le a kezemet apa-Tedd vissza azokat!-kérte szigorúan, de én csak kirántottam a karjai közül a kezemet majd tovább tisztítottam meg magam a remgeteg felesleges csőtől.
-Miattam haldoklik Amerika csillagos hőse!-szipogtam a tudatt miatt. Egyből megértette ezáltal, hogy mennyit jelent Steve nekem, ezért nem rántott vissza, amikor felpattantam. Hirtelen összeestem a gyors mozdulattól.
-Tartalak!-kapott el Peter.
-Jól vagyok!-álltam fel majd sántikálva kiindultam.
-Petra!-szólt utánam apa, de csak tovább mentem nem érdekelve, hogy mit akar mondani.
-Segítek!-karolt át Peter miután utolért engem.
-Köszönöm!-mosolyogtam majd tovább mentünk-Teljesen meggyőzödtem arról, hogy meghaltatok...Thanos felrobbantotta a labort!-emlékeztem vissza a jelenetre, így az agyam újrajátszotta nekem.
-Csak a bejáratot...A vibránium megmentett minket!
-Hála istennek!-nyugodtam meg mikor kiértünk a volt szobor helyénél.
-Hála neked! Te mentettél meg minket! Miattad élünk!
-Ez nem igaz!
-Dehogynem!-állt meg-Petra, mindenki neked köszönheti az életét!-fordult felém így én is megtettem feléje ugyanezt.
-Csak tettem, amit tennem kellett!-vontam vállat-Hülye voltam és nem gondoltam arra, hogy bajotok esik amikor kikapcsolom a burkot...
-Jó voltál! Én százszor rosszabbul csináltam volna!-nyugtatott meg elmosolyogva, így a nyakába borultam. Gyengéden átkarolt és megsimogatta a hátamat.
-Köszönöm, hogy tartod bennem a lelket!-mondtam miközben elengedtem, de valahogy mégis közeledtünk a másik. Éreztem a szívverését amikor meghallottam egy quinjet hangját. Elléptem mellőle majd a gép felé fordultam. Amint leszállt, a hátsó ajtaja kinyílt.
-Szia Connie!-sétált ki belőle Lincoln mire a számhoz kaptam és lerogytam a földre.
-Hogy én mennyire utállak!-jött ki belőlem hirtelenül miközben Parker leguggolt hozzám, hogy tudja, hogy nem esett semmi bajom se.
-Jól vagy?-térdelt le mellém majd megölelt-Megsérültél?
-Lincoln, jól vagyok! Azt hiszem...-tettem hozzá, mert még mindig emésztettem azt a tudatot, hogy a halott barátom most mégis él és itt van velem együtt.
-Boldog szülinapot drágám!-puszilta meg a nyakamat mire ránéztem Parker-re. Bólintott egyet és elment, emiatt vettem egy mély levegőt majd magamhoz vontam Lincoln-t.
-Azt hittem meghaltál!-szorítottam magamhoz.
-Hála neked nem!-engedett el.
-Ezt nem értem! A Kree vér elfogyott! Hogyan tudtak újraéleszteni?
-A te véreddel!-húzott fel.
-Az enyémmel?
-A véredben még megvannak a Kree sejtek.
-Te élsz...-mosolyogtam el-Lincoln! El sem hiszed, hogy mennyire hiányoltalak!-mondtam könnyezve, mert végigment rajtam abban a pillanatban az egész gyász és a gyűlölet, amit a halálakor éreztem.
-Én is!-karolt át majd elindultunk a palota felé.
-Hová megyünk?-kérdeztem, mert biztos voltam, hogy nem quinjettel jött volna, ha nem menne utána még valahova.
-Haza!
-Milyen haza?-torpantam meg meglepődve.
-Hát Komlóra...
-Lincoln...Én itthon vagyok!-mutattam körbe így ő is rákényszerült arra, hpgy megvizsgálja a tájat. A tájat, ami minden egyes nap elragadott engem, amióta itt vagyok, nem úgy mint Magyarország.
-Wakandában?-kacagott fel-Ugyan Connie!
-A nevem Petra!-javítottam ki.
-Mi? Honnan veszed?-értetlenkedett.
-Miután meghaltál, rájöttem, hogy nem az apukám a vérszerinti szülőm. És megkerestem. A nevem Petra Quill.
-Petra? Ugyan! Sokkal jobb név a Connie!-mondta mire próbáltam színészkedni.
-Igazad van!-vontam vállat-Petra Quill...Milyen hülye név!-mentem utána, bár egy kis részem ebben a pillanatban teljesen összeomlott.
-Gyere! Menjünk haza!
-Megtennéd, hogy elpakolod a cuccaimat? Beszélnem kell valakivel!
-Persze drágám!-puszilta meg a homlokom majd bement a palotába. Elindultam a kórház felé. Hamar oda is értem, mert közel volt a palotához.
-Elnézést!-mentem a recepcióhoz.
-Steve Rogers a harmadikon van!-nézett rám.
-Köszönöm szépen!-indultam el.
-Jól van hölgyem? Maga sántít!-jött utánam majd átkarolt.
-Jól vagyok!-legyintettem, hogy megnyugtassam semmi gond.
-Segítsek önnek felmenni?
-Nem kell, köszönöm!
-Akkor egy mankót adhatok?
-Azt megköszönném!-mosolyogtam rá majd visszament a pulthoz és elővett egy mankót.
-Parancsoljon!-adta át.
-Köszönöm szépen!-mentem be a liftbe majd felmentem a harmadikra.
Kiszálltam a liftből majd elbicegtem a kórteremhez. Benéztem az ablakon és pont Natasha volt bent. Odamentem az ajtóhoz majd kopogtam.
-Zavarhatok egy kicsit?-kérdeztem mire egyből letörölte a könnyeit majd gyorsan szipogott egyet.
-Most akartam hozzád menni!-fordult felém tettetve, hogy az előbb még nem volt lelkileg összeomolva.
-Megelőztelek!-ültem le mellé-Hogy van?-kérdeztem a beteg felé biccentve
-Még négy órát kéne kibírnia stabilon...Ami lehetlenség!-fújta ki a levegőt.
-Miért?
-Akárhányszor megközelíti az időkorlát végét, összeesik és leáll a szíve.
-Ez az én hibám!-hajtottam le a fejem
-Nem is!-karolt át, hogy tudassa velem, hogy tévedek-Thanos hibája!
-De miattam jött ide!
-De emiatt nem te okoztad ezt! Egyébként minek a mankó?-biccentett a tárgy felé kuncogva.
-Picit még remeg a lábam...
-Kijött quinjettel? Láttam leszállni!
-Nem fontos!-ráztam meg a fejem majd Natasha felállt.
-Kettesbe hagylak titeket!-ment ki így egyből a kezembe fogtam a kórlapot majd elolvastam a problémát. Hitetlenkedve vettem egy mély levegőt majd Rogers felé fordultam.
-Steve!-ültem hozzá közelebb-Tudom, hogy most a testedben egy hatalmas harc folyik egy idegen anyag ellen. Én is átéltem már hasonlót! Tudom, hogy képes vagy legyőzni, oké?-magyaráztam, de nem történt semmi sem-Steve! Kérlek! Ébredj fel!-kértem szipogva mire elkezdett csökkenni a pulzusa-Jól van!-álltam fel megijedve-Ezt nem veszem figyelembe! Steve! Kellesz nekem! Te vagy a legjobb barátom! Légyszíves!-kezdtem el könnyezni mire tovább csökkent-Eljött értem Lincoln-vallottam be, hátha annyira meglepődne, hogy még a kómából is felébredne a hatalmas sokk miatt-Azt akarja, hogy hazamenjek vele...Mit szólsz ehhez? Én nem tudom, hogy mi legyen? Hiszen ti vagytok a családom! És ő meg meghalt...-vontam vállat amikor megláttam, hogy mindjárt defibrillál-Kérlek ne akarj Peggy-vel lenni! Maradj velünk! Kellesz nekünk!-jelentettem ki mire elkezdett csipogni a gép-Azt mondtam, hogy maradj itt!-kezdtem el a szívmasszást-Steven Grant Rogers Kapitány! Ez egy parancs! Maradjon velem katona!
-Mi történt?-rohant be az orvos.
-Alacsony szaturáció! Egy perce megy a szívmasszás...
-Defibrilátort!-szólt a nővéreknek majd az ágy másik oldalára ment.
-Ne!
-Mi az, hogy ne? Hölgyem! Én vagyok itt az orvos!
-Képbe vagyok vele uram, köszönöm!-vágtam vissza.
-Töltés kétszázra!-vette elő a tappancsokat.
-Azt mondtam, hogy nem!-néztem rá miközben folytattam a masszást-Az árammal való kiütés tartja életben a testében lévő idegen anyagot!-jegyeztem meg így kidülledt szemmekkel rám nézett, hogy én ezt honnan tudom-Nem mellesleg ennek az embernek nincs kedve élni és azért áll le folyamatosan a szíve! Akárhányszor újraéleszti, annyiszor fog elmenni! Megértette vagy tagoljam le ritmusra, ahogy masszírozom a szívét?-szóltam be már dühösen, hiszen nem bírtam már ideggel a helyzetet.
-Nem hölgyem!-tette el a gépet.
-Köszönöm! Most menjen ki!
-De...
-AZT MONDTAM MENJEN KI!-kiabáltam, mert már tényleg elegem volt a jelenlétéből-Steve! Peggy elment! Hagynod kell őt! Ne menjél vele, mert neked van még itt dolgod! Még nem mutattam meg neked az űrt! Még nem kóstoltál magyar kaját! Még nem köszöntem meg neked ezt az öt évet! Oké! Egy nagyot ütök a mellkasodra! És aztán magától elkezd dobogni a szíved! Vetted az adást?-kérdeztem mintha nagyon is képes lenne a válasz megadására-Remélem!-ütöttem rá majd elengedtem.
A gépre néztem, ami csak egy csíkot mutatott. Leültem a székre majd kitört belőlem a sírás. Mindent elrontottam! Az életemet! A párkapcsolatomat! A csapatomat! Amerika csillagos hősét...Két szipogás között meghallottam a normál szívverést. Felnéztem és a monitor egy normál szívdobogást mutatott. Elmosolyodtam és a számhoz kaptam.
-Azért ennyire nem vagyok rosszul!-mormogta Steve. Gyorsan a nyakába borultam majd megöleltem.
-Ne csinálj velem ilyet többet! Majdnem meghaltál miattam! Nem érek ennyit! Ne áldozd fel magad miattam! Maradj életben! Maradj velünk!-szorítottam az ölelésen.
-Jól van Petra! Megfolytasz!-tette hozzá.
-Bocsánat!-engedtem el kuncogva majd visszaültem.
-Sajnálom ha rádijesztettem...
-Itt van Lincoln!-ismételtem el, mert tudtam, hogy nem hallotta, amit kómás állapotában mondtam neki, de igazából jól esett kiadni, szóval nem volt számomra kérdés, hogy most is elmondom neki.
-Mi?-akadt ki.
-Újraélesztették...
-Tényleg?-csodálkozott kidülledt szemekkel-Ez még mindig lesokkol Coulson után is.
-Azt akarja, hogy elmenjek...-hajtottam le a fejem.
-És te mit akarsz?-kérdezte mire ránéztem.
-Nem tudom!-vallottam be, mert őszintén egy hatalmas kavalkád volt a fejemben.
-Akkor sétálj!
-Tessék?-kacagtam fel a kijelentésétől.
-Ha nem tudsz valamit, akkor sétálj! Tisztítsd ki a fejedet! Úgy megkapod a választ!
-Még csak most tértél magadhoz, de mégis segítesz...
-Ez a dolgom! Valakinek helyre kell téged tennie, hogy ne ronts el mindent-szólt be így kitört belőlünk a nevetés.
-Stark ideküldött egy csomagot!-jött be Parker-Elvileg valamilyen Sharon Carter-től jött!-nézett fel mire meglátta, hogy Steve magánál van-Jó újra köztünk tudni Kapitány!
-Jó visszatérni Parker!-mosolyodott el mire Peter odaadta neki a csomagot.
-Na én megyek, az a bizonyos Sharon nem tűr halasztást!-álltam fel röhögve-Hosszú nap volt és még nem láttam a kislányom!-fogtam meg a mankóm majd kiindultam.
-Veled tartok!-jött utánam Peter-Én tudom, hogy hol van!