----------------1 hónappal később-----------------

-És mit csinálsz holnap?-kérdezte Parker-Végülis holnap szülinapod van...
-A szülinapokat túlbecsülik! Ez csak egy nap, amikor megszülettünk - vontam vállat.
-De ez benne a jó!
-Igazából nem tudom-ráztam meg a fejem tudatlanul-Meredith alakítja a napomat egy ideje, szóval nem nagyon tudok előre tervezni!
-Olyan cukin alszik!-nézte meg az alvó gyereket a babakocsiban-Hogyan tud ilyen nyugodtan aludni?
-Ez a macskaköves út kirázza belőle a lelket, de legalább elringatja-kuncogtam el magam-Wakanda segít nekem!
-Tényleg nem terveztél semmit a szülinapodra?-tért vissza a lényegre komolyan és ledöbbenten.
-Elvileg elmegyünk apával meg Gamora-val egyet repkedni. Meredith megismeri az univerzumot, persze közben játszunk, meg minden.
-Remek családi program!-jegyezte meg mosolyogva.
-Stark megtiltotta, hogy még a gépnek is megparancsoljam, hogy aznap dolgozzon helyettem. Egyszerűen nem csinálhatok mást, mint pihenhetek.
-Stark ilyet is tud?-kuncogta el magát Peter.
-Úgy tűnik!-vontam vállat mikor Mer felébrett és elkezdett sírni-Hoppá!-álltam meg.
-Majd én!-vette ki Peter majd az ölébe vitte tovább. Meredith ránézett és egyből elmosolyodott.
-Kedvel téged...-jegyeztem meg halkan.
-Én is őt!-vallotta be-Tényleg! Mit csinálsz ma edzésen?-jutott eszébe, így hirtelen először el kellett gondolkoznom, hogy kivel leszek, mert teljesen kiment a mai edzés a fejemből.
-Nem tudom, miért?
-Mert Stark engem is hívott...
-Nem tudom!-fintorgott-Mindig ott helyben mondják el, hogy ne legyen lehetőségem elfutni-poénkodtam így felkacagott.
-Elfutnál, ha tudnád?
-Csak Thor elől. Tudom, hogy negyedbe isten vagyok, de azért mégse vagyok asgardi, hogy bírjam a hatalmas erőnléti feladatokat!
-Meredith is isten?
-Nem! Mivel nem az én gyerekem, ezért nem az, de mondjuk ha az is lenne, akkor csak nyolcad részben lenne isten.
-Én akkor lennék harminketted részbe is isten, de nem vagyok!-nevette el magát.
-Ahh! Neked szar életed van!-vontam vállat viccelődve.
-Ilyen embernek is kell lennie!
-Hát most már mindenféle keverékek vannak a Földön! Azt hiszed, hogy egy normális ember, majd a végén kiderül, hogy igazi látnok és látja a jövőt. Vagy egy mutáns. Vagy egy embertelen. Vagy akár valahányad részben űrlény-soroltam fel az opciókat, amiről tudtam, mert régebben ezeket fel kellett kutatnom, amikor még ügynökként dolgoztam.
-Vajon milyen lehetett ilyen szuperemberek nélkül?
-Az újkőkorba keletkeztek az embertelenek.
-Szóval ti egész régóta éltek...
-Úgymond! Volt elvileg egy ősi embertelen, akiket még a Kreek alkottak...Ő volt az első. Általa jöttünk létre mi...De elvileg a S.H.I.E.L.D. harcolt ellene, amikor nem voltam ott. Azt mondták gonosz volt és megőrjítette az embereket...
-Akkor jó, hogy nem voltál akkor még!
-Néha azon gondolkozom, hogy akkor az iskola előtt miért szálltam fel a gépre-emlékeztem vissza a hat évvel ezelőtti jelenethez-Azt mondták biztonságba lehetek. Én akkor megijedtem...
-Hány éves voltál?
-Tizennégy...Tudtam, hogy nem vagyok normális, de nem erre számítottam. Azt hittem, hogy rendesen majd tizennyolc éves koromba anya átváltoztat. Nem egy szar halolajtól változok át!
-És az iskola előtt?
-Igen...
-És milyen volt?
-Kővé dermedtem...Az egész testem bizsergett, azt mire észbekaptam már rengett a föld körülöttem és szétrobbantottam a burkot. Már akkor is erős voltam, de az a baj, hogy ahogy öregszem, úgy egyre erősebb lesz az erőm...És ez harminc éves koromig megy.
-Engem csak megcsípett egy pók-kuncogott.
-Mindenkinek máshogy lesz képessége-legyintettem-Elvileg az embertelenek mindig a szükséges képességet kapják...Volt olyan pillanat, hogy nekem a rengés lett a képességem. Mai napig nem tudom, hogy miért...-értünk vissza a palotába-Köszönöm, hogy elkísértél a déli sétára...
-Szívesen tettem!-tette vissza a babát a helyére-Akkor majd délután!-ment el nekem intve.
-Szia!-köszöntem majd bementünk a palotába-Ohh! Meredith te előbb is jöhettél volna!-jelentettem ki mire kiröhögött-Tudom, hogy nem illik kihasználni, mert kisbaba vagy, de legalább miattad tudok beszélgetni Parker-rel...-léptem be a szobámba majd kipakoltam a babakocsiból.
-Szép napot!-jött be apa.
-Segíthetek valamit?-kérdeztem tovább pakolva.
-Megetetted Meredith-t?
-Most akartam, mert éppen most érkeztünk meg a sétából.
-Majd azt én megcsinálom! Nálam marad éjszakára Mer!-jelentette ki így gyorsan felé kaptam a fejem meglepődve.
-Miért?
-Hogy a szülinapodra rendesen ki tudjad magad aludni és pihenni-vette ki a kocsiból a kisbabát majd a vállára kapta a táskáját is.
-De ne vidd a gyerekemet! Velem szokott aludni és hiányozni fog!-nyavalyogtam toporzékolva, mintha öt éves lettem volna és éppen a játék babámat vették volna el.
-Na jó!-emelte fel a kezét, így leálltam a hisztiv-Egy igazi anyuka lett belőled, de mivel azoknak is kell pihenni, így szia!-ment ki a gyerekkel együtt.
-Wa!-szóltam a programnak miközben csípőre tettem a kezem.
-Igen, Petra?
-Azt hiszem gyerekmentes lesz az éjszakám és a napom további része-vakartam meg a tarkómat.
-Arra gondolsz, amire én?
-Nyomasd a zenét!-terültem el az ágyamon mire beszúrt valamiért a hátam-A francba!-vettem ki alólam a játékot-Legközelebb elpakolok!-kuncogtam majd eldobtam az adott tárgyat.
-Nem ártana!-jegyezte meg majd elindította a zenét.

(...)

-Megjöttem!-léptem a hatalmas fekete párduc szobor alá-Miért vagyunk a labornál?-kérdeztem a kijövő emberektől.
-Kellett egy kis dolog Peter-nek-vont vállat Stark amikor Parker kijött.
-Mit csinálunk?
-Táncolunk a levegőben!-húzta fel boldogan Stark a páncélját-Vagyis ti ketten...Peter-nek le kell győzni a tériszonyát, míg Petra-nak az erejét kell használnia, hogy a levegőben táncoljon... Szóval! Ki kezd?-nézett felváltva ránk így egyből rápillantottam a velem egykorúra, aki reszketett a gondolattól.
-Majd én!-vontam vállat mire Peter megnyugodott-Mivel kezdek?
-Tudsz balettozni?
-Elvileg...-léptem arrébb majd beálltam a kezdőállásba.
Stark elindította a zenét. Ahogy léptem, hogy a lábamból generáltam rengéseket, annyira gyengén, hogy repüljek. És ez így ment, amíg a dal felénél nem értem fel a palota tetejével egy vonalba. És akkor forgásnak kezdtem! Ahogy forogtam körbe-körbe, úgy lejjebb mentem. Amikor a zene a vége feléhez ért, én már a talajhoz közel voltam. Az utolsó szólamba én földet értem majd beálltam a végső pózba. Kicsit lihegve fejeztem be, de nem érdekelt, mert nagyon is jól esett, ahogy táncolás közben még a gyönyörű tájat is láthattam.
-Elvileg tudok balettozni...-utánzott Stark elvékonyítva a hangját-Te lenyomtál egy teljes koreográfiát!-emlékezett vissza-Te titokba táncos is vagy?
-Volt táncórám a S.H.I.E.L.D.-nél...
-Szóval minden táncot tudsz?
-Pontosan!
-Parker! Bécsi keringő!-jelentette ki Stark majd elindította a zenét.
-Tudsz keringőzni?-léptem közelebb hozzá.
-Az angolnak jobban örültem volna-fintorgott majd megfogta a kezem meg a derekam és elkezdtünk táncolni.

(...)

-Megjöttem Wa!-csuktam be az ajtót.
-Hogy táncoltál Parker-rel!-jelentette ki így megforgattam a szemeim.
-Most szívatsz?-feküdtem el a hatalmas ágyamon.
-Tök jól néztetek ki! Ahogy a bálba is, amikor együtt táncoltatok...
-Mire akarsz célozni?
-Szerintem szimpi pár lehetnétek...
-Kösz, már tudom! Két éve gondolkozom ezen...
-Két éve?-hallottam meg a döbbent arcát.
-Ja...Majdnem már akkor is volt köztünk egy csók, de akkor még Lincoln-nal voltam...
-Majdnem megcsaltad a barátod?
-Ő is megcsalt engem!
-Ezt még nem tudjuk!
-Már nem tudhatjuk! Lincoln meghalt...A válasszal együtt! Meg úgy őszintén!-ültem fel-A teszt kimutatja, hogy az apja, és tisztán emlékszem, hogy nem én vagyok az anyja!
-Mit fogsz csinálni, amíg nem lesz itt a gyereked?
-Pihenek! Mondjuk nem mintha Meredith mellett nem lehet pihenni! Nagyon jó kisgyerek! Az egész éjszakát átalussza... Csak akkor kel fel, ha jön a foga vagy éhes vagy pelenkacsere kell...De ilyen ritkán van! Napközben is egy angyal!
-Ezért lesz egy kész katasztrófa kamaszként...
-Valószínű-adtam igazat felnevetve-Vajon tudom majd kontrolálni a kamaszkort?
-Azt senki se tudja...
-Anyának sikerült!
-De ő látnok!
-Igaz! De én igazából kamaszként már a S.H.I.E.L.D.-nél voltam...
-Te nem is voltál igazi tinédzser! Kimaradtak a lázadások, a visszafelelések... Minden, ami egy rendes kamaszkorhoz kapcsolódik.
-Hát ez az! Tökéletes vagyok!-poénkodtam.
-Pihenjél Petra!
-Jó éjt Wa!-takaróztam be majd lehunytam a szemem.

(...)

-Na jó, én ezt feladom!-keltem fel-Nem tudok elaludni!
-Igazából tizennyolc percet aludtál!
-Hiányzik a kisbabám!-hisztiztam majd megálltam a szoba közepén.
-Akkor menj el sétálni!
-Nem is rossz ötlet!-gondolkoztam el rajta-Kösz Wa!-szalutáltam majd beléptem a fürdőbe.
Gyorsan lefürödtem, mert megizzadtam az állandó forgolodásban. Miután végeztem odaléptem a gardróbhoz majd felvettem egy melegítő szettet. Szépen elindultam majd percekkel később kiértem a friss levegőre. Nagyon jól esett csak a tudat, hogy nyzgodtság van és béke. Össze-vissza mentem, míg valahogy elértem a laborhoz. Felnéztem a szobor tetejére és megláttam Parker-t.
-Nem tudsz aludni?-kérdeztem lentről mire megijedt és egyből készítette a hálóvetőt.
-Úgy tűnik te se!-mosolyodott el majd felrepültem mellé.
-Ez a te kis búvóhelyed?-néztem körbe majd helyet foglaltam mellette.
-Igen! Mindig idejövök, ha nem tudok aludni...
-Miért?
-Pókérzék...És te?
-Gyerekhiány. Apa elvitte Meredith-t!
-És túl csöndes nélküle-jött rá egyből a dologra.
-Hiányzik! Pedig csak délbe vitte el!
-Te is hiányzol neki!-lökött meg vállból, hogy jobban érezzem magam, így mosolyra húztam a számat.
-Lehetséges...
-Mindjárt éjfél van...Gondolkoztál már a kívánságodon?
-Milyen kívánságomon?-néztem rá összehúzott szemöldökkel.
-Szülinapod előtti éjfélkor kívánnod kell!
-Hát, eddig mindig átaludtam!-vallottam be kuncogva-De azt tudom, hogy minden egyes szülinapomkor a szeretteimmel voltam!
-És most bánod, hogy nem?
-Miről beszélsz?-vontam kérdőre-Most is a szeretteimmel fogom eltölteni!
-Nem hiányoznak a szüleid? Így, hogy anyuka lettél...Nem is vitted bemutatni Meredith-t!
-Fölösleges visszamennem!
-De miért?
-Mert szörnyű gyerekkorom volt-hajtottam le a fejem.
-Miért?
-Így, hogy anya mindent előrelátott, nem mehettem ki az utcára...Beíratott egy bentlakásos suliba, ahol nem lehetett semmit se csinálni a kosárlabdán kívül...Az engedélye nélkül jelentkeztem a Voice-ba...Mert tudtam, hogy nemet mond. A tanárom segített nekem és így kijutottam a "börtönből"... És akárhányszor látom, hogy az öcséimnek milyen jó gyerekkoruk van egyszerűen őrjöngök, hogy nekem miért volt ennyire elcseszett tíz évem!
-De attól még az anyukád...
-Szeretem meg minden, de ezt ő is tudja, hiszen látta, hogy beszélünk...De én meg tiszteletlen módon itt beszélek a szüleimről míg...-néztem Peter-re-Mindegy! Sajnálom!
-Csak add ki!-legyintett-Az a legjobb!
-Köszönöm!
-Na jó! Van egy perced, hogy elmondd a kívánságodat!-nézte meg az óráját majd egymás felé fordultunk.
-Oké! Azt kívánom, hogy boldog anyuka legyek, egy nagyon jó gyerekkel! Hogy mindig azokkal lehessek, akiket szeretek! Hogy meg tudjam védeni a kislányomat! És bár lenne egy ember, aki betölthetné Meredith apjának a szerepét!-fejeztem be mire beállt köztünk a csend és csak néztük egymást.
Lassan mindketten közeledtünk egymáshoz. Amint már egy szál fű sem fért volna közénk hirtelen becsapódott valami a burokba. Szinte egyszerre felnéztünk és megláttuk az űrhajókat.
-Minden Bosszúállónak riasztás!-mondtam a karkötőmbe miközben felpattantam-Thanos itt van! Ismétlen Thanos itt van!