-Hova mész?-kérdezte apa amikor elindultam a quinjet felé.
-Öööö...-fordultam felé-Csak repülök egy picit...Felszabadulok akkor!-legyintettem majd folytattam az utamat, de ő se hagyta abba a kérdezősködést.
-Túl csinos vagy ahhoz, hogy csak repkedjél!-nézett végig rajtam.
-Igazából el kell mennem dolgozni!
-Dolgozni? Petra! Thanos bármikor megtámadhat és te dolgozni akarsz? Azt még megengedem, hogy engedély nélkül repkedj itt Wakanda felett, de nem mehetsz el Magyarországra egyedül!-jelentette ki így észrevettem, hogy a szigorú apuka ellen nem sok esélyem lesz.
-Múltkor is sikeresen megöltem kettő űrlényt!
-De nem magassarkúba és szűk szoknyába!
-Mire akarsz célozni?
-Hogy jövök veled!
-Ahhoz alul vagy öltözve...-mormogtam.
-De ott nem te vagy a főnök?
-Nem dolgozni megyek...-hajtottam le a fejem.
-Akkor hova mész?
-Sidneybe...-vallottam be, mert már nincs mit titkolni.
-És miért mész oda?-lépett közelebb-Petra, ha nem nézel a szemembe, akkor megharagszom!-mondta nyugodtan mire vettem egy mély levegőt.
-Lincoln-nak van egy gyereke és a végrendeletébe azt írta, hogy én leszek a kislány törvényes gyámja és ezt tegnap mondták el nekem telefonba és éppen most akartam elmenni érte...-daráltam le neki, mivel biztos voltam benne, ha nem mondom el és csak beállítok egy kisbabával, akkor kiakadna.
-Ne beszélj gyorsan, mert nem értem!
-Lincoln-nak van egy gyereke!
-Mi? Megcsalt?-akadt ki egyből a hír hallatán, de mivel ezen nem is gondolkodtam konkrétan, a kérdése a szívembe szúrt.
-Az lényegtelen! És a végrendeletébe azt írta, hogy ha meghal, én leszek a kislány törvényes gyámja.
-Mi van?
-Szóval van egy...
-Unokám! Uram atyám! Tudom, hogy nem vagyok fiatal, de azért nagypapához túl fiatal vagyok!
-Apa! Nekem is ez új! Az univerzum legkeresettebb, leggonoszabb lénye engem akar! És én most már nem egy özvegy vagyok! Van egy gyerekem! Akit fel kell nevelnem! Húsz évesen! Vagyis majdnem húsz mert majd a következő hónapba lesz a szülinapom...
-Te még nem vagy húsz?-csodálkozott a kijelentésemen.
-Tizenkilenc vagyok, jó?
-Azt hittem huszonegy leszel...
-Nem!
-Oké!-vett egy mély levegőt-Rendben!
-Ne mondogasd, hogy rendben! Egyáltalán nincs rendben! Egy anyuka leszek, úgy, hogy bármelyik percbe megtámadhatnak az űrlények!-fakadt ki belőlem, így rájöttem, hogy az önuralmamnak annyi.
-Oké! Elmegyek veled!-adta meg magát-El sem hiszem, hogy ezt csináljuk!-ment be a gépbe.
-Nekem mondod?-követtem majd leültünk a helyünkre és gyorsan felszálltunk-Azt hiszem, hogy majd kell egy kis kitérőt tennünk!
-És hova?
-Egy baba boltba...Nincs neki ágya, se ruhája, se semmije.
-Megegyeztünk!-kanyarodott Ausztrália felé majd maximális sebességre kapcsolt.

(...)

-Jó napot!-mentem be a recepcióhoz.
-Üdv!-nézett rám mosolyogva a nő-Miben segíthetek?
-Tegnap hívtak engem, egy gyerekkel kapcsolatba.
-Mi az ön neve?
-Petra Quill-válaszoltam amikor apa átkarolt, hogy jelezze, hogy itt van mellettem.
-Nem találom az adatbázisba!
-Akkor Connie Johnsonn...
-Már meg is van! Egy négyhónapos kislányról van szó, ugye?
-Igen! Azt lehet tudni, hogy Lincoln Campbell a vérszerinti apja volt, vagy csak örökbefogadta?
-A DNS-ük megegyezik! Ha csak nem a saját húgát fogadta örökbe akkor a vérszerinti gyereke-magyarázta mire apa megsimogatta a hátam-Lenne egy két kötelező kérdésem az átvétel előtt!
-Csak nyugodtan!
-Van állása, ugye?
-Igen! A Stark Vállalatnál.
-És hosszútávra vagy csak pár évre kapta.
-Hosszútávra.
-Van egy saját lakása, ahol most már egyedül lakik...
-Igen!
-Akkor ön nem a...-nézett apára mire leesett a tantusz.
-Ő az édesapám!-vágtam közbe, mielőtt félregondolná a helyzetet.
-Értem! Sajnálom a feltételezést!
-Semmi baj!
-Ön betöltötte a huszadik életévét?
-Egy hónap múlva fogom...
-És a legfontosabb! Akarja, hogy ön nevelje a gyereket?-kérdezte mire összenéztünk apával.
-Igen! Fel akarom nevelni!-bólintottam mire apa elmosolyodott.
-Akkor a kollégám felkíséri önöket!-mondta majd elindultunk egy gyakornokkal a lifthez.
Amint elmentünk a váró mellett egy nő nagyon megbámult. Olyan ismerős arca volt! De vajon honnan ismerhet engem? Mondjuk mindenki ismer Stark által! Na mindegy...De mégis az arcvonása ismerős volt, mintha láttam volna már valahol.
-Parancsoljanak!-nyitott be egy szobába-Előkészítettünk magának egy hordozót és egy táskát minden pelenkázáshoz való dologgal.
-Köszönöm szépen! Melyikőjük?-néztem végig a gyerekeken.
-Amelyik megint sír!-nézett a munkatársára-Mi történt?
-Már fél órája hisztizik, mert elvették a játékát...-magyarázta a munkatársa mire odamentem mellé.
-Szabad?-kérdeztem mire átadta nekem-Szia Kicsim!-kezdtem el ringatni-Én vagyok az anyukád! Már nincs semmi baj! Anya itt van és vigyázz rád!-kezdtem el simogatni az orrommal a fejét mire elhallgatott-Azaz! Jó kislány!-mentem vissza apához.
-Ebből játszik, hogy Mr. Campbell jól döntött!
-Legalább most...-mormogtam majd betettem a hordozóba a kislányt.
-Én nem tenném! Utálja a hordozót!
-Hát, nincs más lehetőség!-csatoltam be majd felkaptam a táskát-Mi a neve?
-Meredith Campbell...
-De szép neved van Meredith!-vettem fel-Kell még valamit csinálnom vagy mehetünk?
-Mehetnek! Kellemes utat!-biccentettek majd mi kimentünk.
-Átveszem a táskát!-vette le a hátamról apa.
-Meglepően csöndes voltál amíg megkaptuk a babát...
-Ez a te dolgod! Én csak testőrnek vagyok itt!-magyarázta amikor beszálltunk a liftbe.
-De nézd meg!-emeltem fel a hordozót-Milyen kis cuki teremtés!
-Nagyon cuki!
-Tegnap még hülyeségnek tartottam amikor felhívtak...Ugyan már! Én? Egy tizenkilenc éves nő fel tudna nevelni egy gyereket, úgy, hogy Thanos elől bújkál?
-Mi változtatta meg a véleményed?
-Mert ő igenis elveszítette az apukáját amikor Lincoln meghalt!
-Te meg a szerelmedet!
-De ő nem érdemli meg, hogy egy ilyen helyen nőjjön fel! Kell neki egy család!-magyaráztam amikor kimentünk a liftből. A nő ugyanott állt és megint megbámult.
-Kivinnéd?-adtam oda neki a babát.
-Mi a baj?
-Csak elmegyek a mosdóba!-mondtam majd apa ki is ment-Na jól van!-mentem a nő mellé-Ki maga?
-Hogy érti?-döbbent le, mintha nem is engem bámult bolna egészen eddig.
-Amióta itt vagyok figyel engem! Honnan ismer?
-Karen vagyok! Karen Campbell!
-Uram atyám! Lincoln anyukája!-esett le, így a számhoz kaptam-Sajnálom nem tudtam, hogy maga az!
-Semmi baj! Csak látni akartam, hogy az unokám biztonságba lesz...
-Karen! Segíthetek valamiben?
-Hogyan bírod? Hogyan bírod nélküle?
-Nagyon nehezen! Gondolom magának is nehéz...-jutott eszembe mire kitört belöle a sírás. Megöleltem így ő átkarolt-A fiát elvitte a S.H.I.E.L.D.! Nem temethettem el! Se maga! És ezért örökké haragudni fogok rájuk! De Lincoln elment! Miközbe megmentett egy iskolányi gyereket! Karen! Lincoln jó dologért halt meg! Megmentette az öcséimet! Nélküle több száz kisgyerek meghalt volna! Az unokája meg jó kezekbem lesz! Megígérem! Vigyázni fogok rá!
-Örökbefogadta!-mondta, így felvontam a szemöldökömet.
-Tessék?
-Meredith-t örökbefogadta! Nem csalt meg téged soha!
-Nekem mennem kell!-engedtem el, mert egy részben igaz is volt, másrészt meg nem akartam erről beszélni-Viszont ne felejtse el soha! Lincoln nem halt meg hiába! Rendben! Megmentett nagyon sok gyereket!
-Nagyon sok gyereket...
-Én szoktam imádkozni...Minden egyes este...Az ágyam mellett...-meséltem mire kicsúszott egy könycsepp az arcomra, de egyből letöröltem, hogy ne tűnjek összetörtnek-Hogy legalább Isten megbocsásson nekem, hogy nem tudtam időbe megmenteni...
-Ez nem a te hibád!
-Sajnálom! De az...-vallottam be lehajtott fejjel kimentem.