Reggel borzasztó korán keltem. Hogy pontos legyek hajnali öt óra tizenhét perckor. Az izgalom nem hagyott aludni. Ma végre felteszem a netre a klipet. Hihetetlen!

A mellettem békésen szunyókáló fiúra néztem. Nyugodt arcát tanulmányozva mosoly kúszott a számra. Nagyon aranyos ilyenkor. És ha ma minden a terv szerint megy, sztár lesz belőle.

Nem húztam tovább az időt. Felpattantam az ágyról és az íróasztalon pihenő laptopomhoz siettem. Beültem az asztal előtti gurulós székbe és beüzemeltem a gépem. Megnyitottam a Youtube-ot és létrehoztam egy profilt ShawnMendes néven. Feltöltöttem az első videóját és ezzel a világ számára is elérhetővé tettem. Izgalmamban halkan sikkantottam egyet, majd hátra fordulva leellenőriztem, alszik-e még a sztárocskám. Szerencsére igen. Visszafordultam a képernyő felé és eszeveszett vigyorgásba kezdtem. A szívem majd ki ugrott a helyéről. Vártam, hogy nőjön a nézettsége, de nem történt semmi. Aztán képzeletben homlokon csaptam magam, mert elfelejtettem frissíteni. Amint rámentem a gombra az oldal újratöltése után a számlálóra néztem. A kezem a szám elé kaptam, mert már hárman látták. Jó tudom, másnak ez kevés. Én azonban büszke voltam a szám láttán. Hisz' ők már látták és ha tetszett nekik, akkor megmutatják a barátaiknak is. És ez a szám csak nőni fog ezek után.

Az órára néztem, ami még csak hatot mutatott. Klassz. Mivel nem akartam betegesen rövid időnként frissítgetni - figyelembe véve azt is, hogy elég korán van és még sokan alszanak -, visszabújtam az ágyba békésen szuszogó barátom mellé. Pár perccel később álmában szorosan magához ölelt. A szemeim kezdtek ólom súlyúvá válni, úgyhogy lecsuktam azokat és elaludtam.

Később mocorgásra keltem. Shawn forgolódott és csak azután hagyta abba, hogy mellkasára húzott. Felnéztem rá és láttam, ahogy a homlokát ráncolja. Adtam oda agy puszit, mire abba hagyta. Álmosan kinyitotta a szemét, majd engem meglátva elmosolyodott. Viszonoztam a gesztusát és fejem a szíve felé hajtottam. Hallgattam, ahogy dobog.

- Feltöltöttem a klipet. - Szólaltam meg pár perc múlva.

- Mikor? - Értetlen hangján jót kuncogtam.

- Olyan fél hat körül. - Megvontam a vállam. - Addig nem tudtam nyugodtan aludni, amíg ezt meg nem tettem.

- Nem is te lennél. - Halkan felnevetett.

Az órára néztem. Már tíz óra is elmúlt.

- Kíváncsi vagyok, hányan látták már. - Amint kimondtam, fel is álltam a laptopomért. Megkaparintva azt, vissza huppantam az ágyba. Mivel nem kapcsoltam ki, csak párszor végig kellet húznom az ujjam az touchpadon. A képernyő kivilágosodott, én pedig rögtön a frissítés gombra vezettem az egerem. Az oldal betöltődése után a számlálóra néztem. Azt hittem abban a pillanatba elájulok. Már ezren látták. Shawnra néztem, aki legalább annyira megdöbbent, mint én. Mindkettőnk szeme tányér méretűre tágult, szánk pedig tátva maradt. Lehajtottam a gép tetejét ezzel elérve, hogy rám nézzen. Óvatosan letettem a földre, majd felálltam és az ágy végébe sétáltam. Barátom felé fordultam és hirtelen sikongatni és ugrálni kezdtem. Nem bírtam abbahagyni. Az ezer megtekintés rengeteg embert jelent. El sem hiszem. Az én sztárocskám is fel állt, mellém sétált és komoly arccal nézett rám. Abbahagytam az ugrálást és értetlenül néztem rá. Miért nem örül? Épp rá akartam kérdezni, amikor hirtelen felkapott és megpörgetett a levegőben. A lélegzetem is elállt a meglepettségtől. Pár forgással később letett. Homlokát az enyémnek döntötte. Lihegve és mosolyogva nézett a szemembe. Meglepetten álltam tekintetét. Arckifejezésemen jót nevetett. Szorosan magához ölelt és arcát a nyakamba fúrta.

- Köszönöm! Mindent köszönök! - Mostanában túl sokszor érzékenyülök el. Ez is egy ilyen pillanat. - Ha te nem lennél, akkor nem jutottam volna el idáig. Valószínűleg a dalt se írtam volna meg. Te ihletted. Nélküled sehol sem lennék. Köszönöm, hogy vagy nekem! - Ennél a résznél úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta. Éreztem, hogy jót mosolyog ezen. Lehelete szinte égette a bőrömet. - Je t'aime comme personne d'autre!* - Ez a francia mondat a szívemet is megremegtette. - Most és mindörökké?

- Most és mindörökké. - Szerintem ő is tudja, hogy ez buta kérdés volt. Egyikünk sem tudna élni a másik nélkül.

Aaliyah mindig tudta, hogy kell a legváratlanabb pillanatokban betoppanni. Szinte beesett az ajtón. Arcán hatalmas vigyor terült el, ami még jobban kiszélesedett - már ha lehetséges -, amikor megpillantott minket.

- Láttam a klipet. Nagyon jó lett és már a kétezerhez közeledik a nézettsége. Fantasztikus! Hihetetlenek vagytok! - Jól hallottam? Kétezer?!

A laptopomhoz szaladtam és elismételtem a pár perccel ezelőtti mozdulataimat. Amint az oldal betöltött, tekintetem a számlálóra irányítottam. Kezem reflex-szerűen emeltem a szám elé. Valóban közel vagyunk a kétezerhez, mert még hatan megnézik és meg is van. Hihetetlen!

Aaleyah kiszaladt a szobából azt kiabálva, hogy ezt a szülőknek is tudnia kell. Pár perccel később lementünk a nappaliba. Karen és Manuel rögtön letámadtak minket. Elmondták milyen büszkék ránk. Mindketten megnézték a videót a saját laptopjukról, hogy növeljék a nézettséget. Ezen jót kuncogtam.

Shawn édesanyja elment, hogy reggelit készítsen "szeme fényeinek" - ahogy ő mondta. Miután mindenki evett én és drága barátom a szobájába vettük az irányt. Miután bezárta az ajtót az ágyra ültünk.

- Mit szólnál, ha írnék még egy dalt? - Halványan mosolygott.

- Az szuper lenne. Miről szólna? - Hangomban tagadhatatlan volt a kíváncsiság.

- Az meglepi. - Sejtelmes vigyor terült el az arcán.

Csalódottan felnyögtem, amin jót nevetett. Tettetett szomorúsággal néztem rá, amit persze nem vett be. Tudom, megpróbálhatnám a kiskutya szemeket, de nekem az nem megy. Csak kiröhögne. Inkább feladom.

- Mit csinálunk ma? - Muszáj valamivel elterelnem a figyelmem, nehogy megöljön a kíváncsiság.

- Paintball? - Felvont szemöldökkel nézett rám. Tudja, hogy szeretem.

- Igen. - Örömömben felugrottam az ágyról és a szekrényhez siettem. Még nem öltöztem fel és mindössze egy szürke sportmelltartó és egy fekete rövid gatya volt rajtam. Egy kényelmes, sötétszürke testhezálló gatyát és egy fekete pólót vettem fel. Megfordulva drága barátommal néztem szembe, aki mosolyogva csóválta a fejét. Rávigyorogtam és utat engedtem neki a szekrényhez. Amíg ő kotorászott, addig felkaptam a ruháim. Nem félek előtte felöltözni, mert már volt rá példa. Így van ezzel ő is. Nyilván a fehérneműt nem egymás előtt vesszük le, de mást simán. Ezt Shawn is bebizonyította azzal, hogy lazán lekapta magáról nadrágját és ráérős öltözködésbe kezdett. Mint már korábban említettem, a lányok ölni tudnának, hogy a helyemben legyenek egy ilyen helyzetben.

Miután késznek nyilvánítottuk magunkat, lementünk a nappaliba. Bejelentettük a mai programot, mire Manuel felajánlotta, hogy elfuvaroz minket.

Megérkeztünk, megköszöntük a fuvart és elindultunk a bejárathoz.

- Csak a miénk a pálya. - Drága barátom kijelentésére én is a pályára néztem. Valóban. Senki nem volt rajta. Az ilyesmi ritka. Általában kihasználják, hogy nincs még annyira hideg.

- Érdekes. - Azt hiszem sejtem, miért.

- Lefoglaltam mára. - Vigyorát le sem tudnám törölni. Néha lefoglaljuk, hogy egymás ellen játszhassunk. Most viszont nem beszéltünk erről.

- Megsértődhetnék, hogy nélkülem intézkedtél, de kivételesen nem bánom. Bár szerintem azért tetted, hogy senki ne lássa, ahogy használt festővászonná lövöm a csinos kis pofidat. - Szinte mindig én nyerek, szóval nem félek. Jót nevettem az arckifejezésén, ám ezt hamar felváltotta egy magabiztos mosoly.

- Ma én fogok nyerni. - Ezen kicsit meglepődtem. Eddig is mondta már, de ilyen magabiztosan még soha.

A pénztárnál kifizettük a jegyeket, felvettük a felszerelést, majd megrohamoztuk a pályát. A megbeszéltek alapján kaptunk két percet elrejtőzni. Ezt követte a felderítés, ami kicsit hosszabb folyamat. Mivel a pálya egy romos város képét keltette a lerombolt épületekkel, így könnyen járkálhattam a még álló falak között. Pár perc kóborlás után megláttam, ahogy épp rejtekhelyet vált. A fegyverem készenlétben felemeltem, hogy amikor előjön a fal mögül rögtön lőhessek. Ez nem sokkal később be is következett. Céloztam és lőttem. Az oldalát kapta a lövedék. A meglepettségtől megbotlott és a földön kötött ki. A szabály szerint nem lőhetek rá, amíg össze nem szedi magát. Így a legfontosabb jelenleg az, hogy a másik oldalára kerüljek. Gyorsan mozogtam, nem hittem, hogy meglát. Az embert azonban érheti meglepetés. Épp egy fal mögé futottam, amikor egy lövedék eltalálta a lábszáram. A fal mögött a földre rogytam. Fájt a lábam, de össze kellett szednem magam. Most kell figyelnem, mert helyet fog váltani. Kilestem egy nagyobb lyukon, amin simán átférnék. Körbe kémleltem és tekintetem rátalált egy kilógó lábfejre. Céloztam és lőttem. Telitalálat. Hátam a falnak vetettem és vártam. Füleltem, hogy halljam, merre megy. Türelmem meghozta gyümölcsét, mert jobbról lépteket hallottam. Felálltam és kisebb falmaradványhoz mentem. A hangok a hátam mögül jöttek. A rejtekhelyem másik oldalán rejtőzött el. Most mi legyen? Csak remélni mertem, hogy nem látott vagy hallott meg. Balra indult el, így én jobbra akartam, amikor hátba lőtt. Gyorsan szedte a lábát, de közben hallottam, hogy kinevet. Kedves mondhatom. Még épp láttam, hogy hova rejtőzött. Most kell a leginkább odafigyelnem. Kettő - kettő az állás. Most jön a mindent eldöntő utolsó lövés. Talán ma mégis ő nyer. De azért nem adom fel egykönnyen. Mélyen beszívtam a levegőt és útnak eredtem. A cél, hogy észrevétlenül a közelébe férkőzzek. Akkor váltok helyet, amikor ő, így nem hallja a lépteim. Kb. két méterre tőle felveszem a lövő pozícióm. Ujjam már a ravaszon van, amikor észrevesz. Már emeli a fegyverét, de esélyt sem adok neki. Meghúzom a ravaszt, mire a mellkasán, pontosan a szíve fölött egy piros festékgolyó csapódik be. Megtántorodik, majd visszanyerve az egyensúlyát meglepetten pislog rám. Drámaian a szívéhez kap és eljátssza a halálát.

- Miért? - Suttogása erőtlennek hat. - Én szerettelek! - Na ezen már muszáj felkuncognom.

Közelebb lépek hozzá és a kezem nyújtom felé, hogy felsegítsem a földről. - Még most is szeretsz.

Elfogadta segítő jobbosom. Miután két lábra állt, karöltve mentünk vissza a pénztárhoz. Levettük a katonai szerkót és a fegyverekkel együtt leadtuk őket. Megcsörgettük Manuelt, aki nemsokára meg is érkezett. A hazaúton elmeséltük a szoros küzdelmünket, amit izgatottan hallgatott végig. Az ilyesmit neki szoktuk elmesélni, mert talán ő az egyetlen, akit valóban érdekel.

Megérkezve kirobbantunk a kocsiból, megköszöntük a fuvart és Shawn szobájáig meg sem álltunk. Jót vitatkoztunk a fürdőn, de mint mindig, én nyertem. Miután mindketten letusoltunk az ágyba vetettük magunkat. Délután négy óra révén úgy döntöttünk, hogy felnézünk Youtube-ra. Be is kapcsoltam a gépem, majd megnéztük, hogy áll a videó nézettsége. Mindkettőnk álla a padlón koppant. Már több mint hétezer ember látta. Hát ez hihetetlen.

A kábulatból Shawn tért vissza hamarabb. Kivette az ölemből a laptopot, majd szorosan megölelgetett. Az ölébe húzott és egy másodpercre sem engedett el, amit egyáltalán nem bántam.

A vacsoránál elújságoltuk a többieknek is. Nagy örömmel fogadták a hírt. Karen már reggel annyira büszke volt ránk, hogy desszertnek tortát sütött. Méghozzá csokisat. Én és legjobb barátom annyit ettünk, hogy alig bírtunk felmászni a lépcsőn. A szobába érve annyira elfáradtunk, hogy bedőlve az ágyba mindkettőnket elnyomott az álom.

*Je t'aime comme personne d'autre = Szeretlek, mint senki más