(Shawn Mendes: Life of the party)

Reggel Shawn keltett. Valószínűleg átaludtam az ébresztőt. Az arcomat simogatta, miközben szólongatott. Szeretek így kelni. Csak nem mindig van erre lehetőségem.

Kikeltünk az ágyból, majd elindultunk készülődni. Mivel sokszor alszunk a másiknál, így nekem van itt ruhám, neki meg nálam. Szóval mikor a szekrényéhez lépett, követtem. Elővett magának egy fekete pólót egy azonos színű nadrággal és egy szürke pulcsit. A kezembe nyomott egy szürke farmert, egy sötétkék melegítőfelsőt és egy fekete pólót. Én elvonultam a fürdőszobába készülődni. Ilyenkor ő a szobájába felöltözik, aztán lemegy összedobni valami reggelit. Miután elkészültem, lementem hozzá, ő pedig elfoglalta a fürdőt. Megreggeliztem, megvártam a még mindig kómás fiút, aztán indultunk hozzánk, hogy összeszedjem a könyveim.

Az otthonomtól a suliba vettük az irányt. Az út tíz perc buszos nyomorgással és öt perc sétával jár. Hurrá! Remélem érzed a szarkazmust.

Mivel drága barátom általánoson van - azaz nem tanul SEMMIT emelt szinten - én meg emelt matek és infó tagon, így nem minden óránk közös. De a legtöbb igen. Azokon egymás mellet ülünk és kikészítjük a tanárokat a hülye kérdéseinkkel. Még szerencse, hogy szeretnek minket. Mindketten jó tanulók vagyunk. Nem akarok dicsekedni, de... khm... dicséretes vagyok matekból..., ami annyit tesz, hogy csak ötösöm van. Shawn is mindig hozzám fordul, ha nem ért valamit.

Minden úgy történik, mint egy átlagos hétfőn. Többen felköszöntenek, de a többiek szerintem nem is sejtik - és nem is érdekli őket -, hogy tegnap volt a szülinapom. De se baj. Shawn barátai is tesznek a fejemre, de nem nagyon zavar.

A suli után - végre szabadság - a Mendes házba mentünk. Megírtuk a házit, Aztán a lényegre tértem.

- Megmutatod a dalod? - Néztem rá boci szemekkel. Kinevetett.

- Cuki vagy ilyenkor. Többször kéne ilyen fejet vágnod. - Erre egy csúnya nézést kapott. - Oké, oké. Megmutatom. - Mosollyal nyugtáztam a sikerem.

A sarokból elővette a gitárját. Leült velem szemben az ágyra és rám nézett.

- Mi a címe? - Már lassan megölt a kíváncsiság. Erre a percre vártam egész nap.

- Life of the party - És már kezdte is. A szemembe nézett és nekem énekelt. Már az első dallamok megbabonáztak. Elvesztem a szemeiben és élveztem dallamos hangját. Azt szerettem volna, hogy ez a pillanat örökké tartson. Szinte tudtam, hogy ez a dal nekem szól. Szerettem volna, ha nekem írta volna meg. A szemkontaktust tartotta a szám végéig. Akkor viszont elkapta tekintetét és zavarában a padlóra meredt. Én még sokkos állapotban voltam. Ez maga volt a csoda. Elhatároztam, hogy ehhez a lehető legjobb videó klipet fogom leforgatni. Aztán felteszem a netre, hogy a világ is megtudja, milyen tehetséges. Jelenleg ez az életcélom.

- Ez... ez... - Nem találtam szavakat rá.

- Ha rossz, akkor mond meg nyugodtan, nem... - A szavába vágtam.

- Fantasztikus volt. Elképesztő. Ezt nem is tudtam. Tehetséges vagy és megtiszteltetés lesz veled dolgozni. - Lenyűgözött.

- Örülök, hogy tetszett. - Mosolygott szégyenlősen.

- Kiről írtad? - Nagyon kíváncsivá tett.

- Az titok. - Mondta zavartan.

- De nekünk nincsenek titkaink egymás előtt. Bennem megbízhatsz! - Jelentettem ki magabiztosan.

- Tudom. - Elgondolkodott. - Ha kész a klip, elmondom.

- Megegyeztünk. - Nyújtottam a kezem, amit mosolyogva megrázott.

A délutánt és az estét a klip részleteinek megbeszélésével töltöttük. Nem akartuk, hogy túl "csicsás" legyen. Inkább egyszerű. Egy kávézóban lenne a helyszín. Énekelne és egy szalvétára írogatna. Közben egy pincérnő dolgozgatna, de rajtuk kívül senki sem lenne bent. A szerkesztést rám hagyta. Hogy szavait idézzem: "Lepj meg!". Azt szeretném, ha tetszene neki. Egyszerű lesz, de mutatós.

Megbeszéltük, hogy ma nálam alszunk. Este nyolckor indultunk el, miután mindenkitől elköszöntünk. Odaérve a szüleimet a munkájukba temetkezve találtuk. Még ma is fáj, de már nem mutatom ki. Nem tudhatják meg.

Rendeltünk egy pizzát, amit aztán meg is ettünk. A szobámban hülyültünk. Komolyabb témára tereltem a szót.

- Szereted? - Az ágyon feküdtünk, egymás mellett. Felkönyököltem, hogy lássam az arcát.

- Kit? - Nézett rám értetlenül. Hát igen. Az előző téma a lakatlan szigetre költözés volt. Nem hibáztatom, hogy nem tudja miről is beszélek.

- A lányt akinek a dalt írtad. Szereted? - A plafont bámulta.

- Te őrzöd a legtöbb titkom. Ezt is megosztom veled. De ne gondolj rosszra! - Figyelmeztetett és a szemembe nézett. - Igen, szeretem. És ha megtudod, kiről írtam, akkor azt is tudni fogod, hogy hogyan is szeretem. Akkor érteni fogod. Most viszont amennyire ismerlek..., márpedig nagyon..., azt gondolod, hogy beleszerettem. Ne gondolkodj ilyesmiben. Megértesz mindent. Ahogy azt is, miért nehéz a helyzetem.- Na jó. Semmit sem értek. A szavai igencsak megleptek. Ki az a lány, aki ezt váltotta ki belőle? Egyre inkább meg akarom ismerni. Bár az is lehet, hogy már ismerem. Vagy hogy én vagyok. Vagyis nem. Én nem lehetek. Ez hülyeség volt. De akkor ki? Megöl a kíváncsiság. Ki az a lány, akit még talán nálam is jobban szeret?

- Fontosabb neked, mint én? - Hosszú idő óta most először éreztem magam védtelennek.

- Nálad senki sem fontosabb nekem. Belehalnék, ha elveszítenélek. Te vagy az én másik felem. Veled vagyok egy egész. Nélküled csak fél ember lennék. - Szoros ölelésbe húzott, így jóformán rajta feküdtem.

- Tudod, ilyeneket a szerelmesek mondanak egymásnak. - Mosolyodtam el a gondolatra. Jobban éreztem magam a szavaitól, mégis fájt. Csak tudnám, hogy mi.

Nem válaszolt csak nevetett. Úgy szorongatott, mintha az élete múlna rajta. Viszont nem bántam. Szeretem ilyen közel érezni magamhoz. Nem csak testileg, hanem lelkileg is. Emlékszem, amikor oviban azt mondta, hogy szerelmes belém. Amíg élek, nem felejtem el.

Reggel anya vitt oviba. Nem mindig ért rá. Különleges pillanat volt ez számomra. Máskor mindig papa hozott. Örültem, hogy ma anyu ad búcsúpuszit. Így boldogan mentem be a többiekhez. Shawn már ott volt. Amióta az eszemet tudom, legjobb barátok vagyunk. Elválaszthatatlanok. Ő is hét éves, ahogy én. Csak egy kicsit idősebb nálam. És erre büszke is. Azt mondja, az ő feladata, hogy vigyázzon rám. És én nem bánom. Szeretek vele lenni. Megígérte, hogy mindig vigyázni fog rám. Nagyon szeretem őt.

- Szia! - Épp kirakózik, de a hangomat hallva rögtön felkapja a fejét.

- Szia hercegnőm! - Tudja, hogy nem szeretem ha így hívnak. De csak fintorgok egyet a becenév hallatán. Jól kinevet. - Segítesz? - Nem kell kétszer mondania. Szeretek kirakózni. De még jobban szeretem nézni őt, ahogy kirakózik. Mindig ráncolja a homlokát közben. Ilyenkor nagyon cuki és komoly egyszerre.

Már egy ideje játszunk, amikor megszólal. - Mondanom kell valamit. - Néz rám komolyan. Szóval ez egy komoly téma lesz. Felé fordulok és a szemébe nézve csak rá figyelek. - Nem csak barátként nézek rád. Anyu azt mondta, hogy el kell mondanom neked, hogy mit érzek. - Meglepődtem. Nem találtam szavakat. - Szerelmes vagyok beléd. - Azzal közelebb hajolt és adott egy puszit a számra. Elvörösödtem. Válaszolni azonban nem tudtam. Visszafordult a kirakóhoz és úgy tett, mintha semmi sem történt volna.

Azóta sem került szóba az a nap. Számomra azonban fontos volt. Senki nem mondott nekem soha hasonlót azután sem. Ezt ő is pontosan tudja. És tudom, hogy ő is emlékszik arra a napra.

- Jó éjt hercegnőm! - Leoltotta az éjjeli lámpát, így sötét lett a szobában.

- Jó éjt hercegem! - Ezek a becenevek is az oviból vannak. Sűrűn halljuk egymástól. De más nem tud róla. Csak mi. Ez a titok egy a sok közül, amit együtt őrzünk és sosem felejtünk.