Begyógyul

Anno neked meséltem arról, hogy hogy megbántottak,

Hogy kegyetlenül fájt a szúrás, amit a szívembe adtak.

A tört, amit benne párszor meg is forgattak,

Szívem vörös vérének minden egyes cseppje borította.

Bár segíteni nem tudtál, meghallgattál,

Aztán egy kis időre te is továbbálltál.

Úgy jöttél vissza, hogy egy ideig nem is szóltál,

Aztán egyszerre mindent felkavartál.

Tudod, a barátunk volt, aki a szívembe szúrt,

A tied is,

Te most mégis...

Ugyanazt a tört hagytad bennem piszkosul.

De attól nem kell félned, hogy itt hagysz úgy...

Hiszen felém az égen egy új reménycsillag gyúl.

~VF~

Egy angyal céltalanul bolyongott éjszaka az erdőben. Egy pillanatra felnézett az égre és egy gyönyörűen ragyogó csillagon akadt meg a szeme. Egy ideig csak bámulta. Különleges volt ez a csillag, mert ez volt a legfényesebb az égen, viszont feketén világított. Úgy tűnt, mintha személy szerint csak az angyalnak ragyogna így. Érdekes látvány volt, talán másnak még hátborzongató is, de az angyalt valahogy boldogsággal töltötte el. Szívesen lépett rá az általa megvilágított ösvényre, azon az ösvényen pedig egy lány állt, aki barátságosan, mosolyogva Vini felé nyújtotta a karját. Vinit mintha megbabonázták volna, úgy vonzotta az a kinyújtott kar. A fekete kalapos lány kézen fogta, és magával vezette az angyalt azon a sötét ösvényen, amit Vini már napokóta keresett.