-Készen vagy már Sharon?-álltam meg türelmetlenül az ajtónál.
-El fogunk késni!
-Dehogy fogunk!
-Az mondja, akire várni kell? Én már készen vagyok! Itt állok az ajtóban! Várva rád!
-Nem voltál soha se ilyen pontos!-futott ki a fürdőből-Mi történt veled?
-Bosszúálló lettem... Majd kirúgtak...
-Meddig akarsz maradni?
-A temetés után elmegyek... Nem akarok zavarni!
-Engem nem zavarsz!
-Nem is rád gondoltam!
-Ohh-esett le neki-Szerinted elmondta a többieknek?
-Őszintén? Nem tudom! Szerintem a többiek egyből megkérdezték, hogy hol vagyok és elmondott mindent. Viszont egy kis részem abban reménykedik, hogy magában tartotta és csak annyit mondott el, hogy szakítottunk és én meg elmentem... De ha megtudja, hogy a kezeimben halt meg Peggy néni...
-Meg fogja érteni!
-Hát ezt kétlem!-nyitottam ki az ajtót-Ha egy másodpercen belül nem végzel, itthagylak!
-Megyek már-húzta fel a cipőjét majd megfogta a kabátját és követett engem.
(...)
-Hova üljek?-kérdeztem.
-Az első sorba... Foglalj helyet majd később csatlakozom hozzád!
-Akkor a kabátomat mellém teszem!-biccentettem majd elindultam az első sor felé.
Ahogy sétáltam nekem jöttek így felnéztem. Hátrafordultam és észrevettem Steve-t ahogy kifelé megy. Ő jött belém... És még csak egy bocsánatot se mondott... Akkor itt nagyobb baj van, mint gondoltam!
-Bonnie!-szólt halkan Sam.
-Helló!-néztem rá majd tovább mentem.
-Figyelj!-mondta mire visszafordultam-Tudom, hogy szakítottatok, de biztos jó ötlet volt kilépni?
-Hagynom kell neki egy kis időt... Eléggé durván összevesztünk...
-Azt mesélte! Viszont most rád van a legjobban szüksége!
-Miért? Olyan nagy a baj?
-A csapat kezd két felé szakadni...
-Figyelj Sam! Én nem jövök vissza! Egy darabig biztos nem! Viszont te ott vagy mellette egész végig! Segíts neki és értsd meg! Sokkal jobban fogja magát érezni, ha tudja, hogy mellette vannak a barátai! Te és Na...
-Natasha alá akarja írni!
-Hogy mi?-lepődtem meg mire elkezdett a kórus énekelni-Én... Mennem kell!
-Bonnie!
-Igen?
-Részvétem!-biccentett majd ő is a helyére ment így leültem.
Behozták a koporsót majd letették az oltár elé. Mindenki a helyére ült majd a pap bevonult. Elkezdte a szokásos szöveget, amit szinte már én is kívülről fújok majd becsukta a könyvet és felnézett.
-És most-vett egy mély levegőt-Szeretném megkérni Sharon Carter-t, szóljon néhány szót-mondta mire mindenki a dobogóhoz fordult amikor meghallottuk Sharon magassarkújának a kopogását. Rám nézett majd Steve-re mivel szinte csak a folyosó választott el minket. Nyelt egy nagyot majd felnézett.
-Margaret Carter-t a S.H.I.E.L.D. alapítójaként ismerték, de számomra csak Peggy néni volt... Ki volt téve egy fénykép az irodájában, amin Peggy néni John F. Kennedy mellett állt... Gyerek szemmel nagyon menő volt!-tette hozzá mire felém fordult és egyszerre elmosolyodtunk. Igaza van! Az nagyon jó volt!-De igen csak magasra tette a lécet! Ezért nem mondtam el senkinek, hogy a rokonom... Egyszer megkérdeztem tőle, hogy sikerült kitanulnia a diplomáciát és a kémkedést egy olyan korban, mikor nem akarták, hogy egy nő bármelyikben is kitűnjön... Azt mondta alkudj meg ha tudsz! De ha nem tudsz, ne tedd! Még ha mindenki azt mondja is valami rosszra, hogy az jó, még ha úgy tűnik is, hogy félre akár söpörni a világ... Kötelességed szilárdan megvetni a lábad, a szemükbe nézni és azt mondani... Te állj félre!-fejezte be majd tapsoltunk neki.
A pap még elmondatott egy imát velünk majd ő kiment. Ezután mindenki kiindult a temetőbe. Sharon is megsimogatta a vállamat majd kisétált. Felálltam és a képhez mentem. A terem szinte már üres volt így nem volt okom tovább tartani magam. Elkezdtem könnyezni.
-Emlékszel Peggy néni, hogy régen együtt néztük a Grace klinikát?-emlékeztem vissza-Callie volt a kedvenced! Imádtad a stílusát és a munkáját! Főleg a musical résznél szeretted. Hányszor kellett azt a dalt elénekelnünk...
If i lay here
If i just lay here
Would you lie with me
And just forget the world?

Forget what we're told
Before we get too old
Show me a garden
That's bursting into life

All that I am...-dúdolgattam mikor kitört belőlem a sírás. Meghallottam lépteket mögülem így megpróbáltam elfolytani a könnyeimet. Megfordultam és szembetaláltam magamat Steve-vel. Lefagyva néztünk egymás szemébe. Megijedtem, mert még nem láttam ilyen szomorúnak.
-Most szükségem lenne nekem is egy olyan ölelésre, amilyet folyton adtál... Amitől felvidultam minden egyes pillanatban...-mormogta-És ahogy végignézek rajtad, látom neked is kell!-mondta mire a nyakába borultam és jó szorosan megöleltem.
Percekig ott álltunk. Néma csöndben csak ölelkezve. Lassan elengedtem majd elhajoltam mellőle, de ő még fogott a derekamnál így egymás szemébe merülve ácsorugtunk-Hogyan jutottunk el idáig?-suttogta.
-Az én hibám! Igazad volt! Megbántottalak! Vállalom érte a felelősséget! Nem én vagyok a számodra való! Hazudtam neked! Ezért inkább jobb ha nem is beszélünk vagy találkozunk, mivel csak egyre jobban bántjuk a másikat!-vettem le a derekamról a kezét majd otthagyva kimentem. Elővettem a telefonomat majd írtam egy üzenetet Sharon-nak, hogy visszamentem Asgardba-Heimdall!Vigyél el innen!-parancsoltam mire lecsuktam a szememet és éreztem, hogy a szivárvány-híd beszippant. Amint megálltam két lábon már Asgardban gyorsan levettem a magassarkúmat majd letöröltem a könnyeimet.
-Mindent tud!-jelentette ki Heimdall.
-Hol van?
-Most indult el nemrég!-biccentett a híd felé-Próbálja lemondani a Nidavellirbe való utat, hogy melletted lehessen! Nem tudom, hogy mit csináltál Odin-nal, de nagyon megkedvelt téged!
-Loki mindig is be akart neki mutatni...
-Lehet, hogy emiatt van ez... Megsajnált!
-Beszélek vele!-futottam utána.
(...)
-Felség-értem utól.
-Bonnie!-fordult felém-Azt hittem, hogy Midgardon vagy!
-Visszajöttem!-jelentettem ki mire behúzott a legközelebbi szobába.
-Lemondom az utat!-változott vissza Lokivá.
-Ne! Muszáj megtenned! Én megleszek!
-De hiszen szenvedsz!-simogatta meg az arcom.
-Az már segít, hogy miattam képes lettél volna a királyi dolgaidat eltörölni...
-Megbocsátasz?
-Kaphatok egy olyan ölelést, amit mindig adtál? Amitől mindig boldog lettem akárhányszor találkoztunk és elfelejtette velem a hiányt és az egyedüllétet?-kérdeztem szipogva mire felemelte a fejemet, hogy a szemébe nézzek majd megsimogatta az arcom.
-Persze szerelmem!-ölelt meg majd megpuszilta a homlokom-Nagyon sajnálom! Őszinte részvétem!
-Nagyon örülök Loki, hogy kezdesz megváltozni!
-Miattad bármire képes lennék!
-Bármire...-ismételtem meg mikor szorítottam az ölelésen-Heimdall gyanakodik!
-Az nem jó!
-Terv?
-Árulás vádja és akkor elmenekül...
-Rendben!-bólintottam.