-Hova megyünk?-ültem le Steve mellé, aki éppen pakolt valamit.
-Csak megyek...
-Hé! Mi az, hogy engem kihagysz?
-Ez nem tartozik most rád...-indult el.
-Barnes őrmester után nyomozol?-kérdeztem mire megállt-Elnéztem, hogy az első tíz küldetésre nem vittél... Oké, sérült voltam! Bevallom! Elfogadom! De most már élek és virulok! Miért nem mehetnék küldetésre?
-Bonnie...-szólt mire felálltam és elindultam felé.
-Egy csapat vagyunk! Ha te mész én is megyek...
-Ezt nem engedhetem!
-Érvényes az útlevelem...
-Nem azért!
-Akkor miért? Mert Washingtonban még boldogan fogadtad, hogy segíteni akarok! Akkor most miért ellenkezel?
-Mert féltelek!
-Ohh! Szóval féltesz? Szerinted én nem féltelek minden egyes titkos küldetésed alatt? Szerinted nem aggódok, hogy megint kórházba kerülsz? Te nem élted át azt, amit én! Én a kezeim között tartottam a belsőszerveidet, mivel meg kellett, hogy műtselek! Téged, akit a legjobban szeretek és féltek egyben! Erre mit hozol fel mentségként?
-Engem szeretsz a legjobban?-mosolyodott el miközben közeledett felém.
-Nem játszunk ilyet!-léptem hátrébb.
-Az előbb bevallottad!
-Mit?-tettem csípőre a kezem.
-Hogy szeretsz!
-Mint barátod!
-Ahha...
-Ne gondold túl a szavaimat! Szeretlek! Igen... Mint barátot!
-Ne hazudj saját magadnak!
-Én hazudok magamnak? Én hazudok magamnak?-akadtam ki-Na jól van Steve! Ennek a beszélgetésnek semmi értelme, mert egyre nagyobb hülyét csinálunk saját magunkból!-indultam fel a lépcsőn.
-Hé Bonnie!-jött utánam-Várj meg és beszéljük meg!
-Nincs mit megbeszélni!
-Ohh, dehogynem!-karolt át a velem szembe jövő Stark-Meg kell beszélnünk a támadási stratégiát!-húzott vissza a nappaliba majd Steve-t és hozta magával.
-Sajnálatos módon a Kapitány nem tud résztvenni a küldetésen!-mondtam mire Steve hitetlenkedett.
-És miért nem?
-Mert magánküldetésre akar menni, ahova engem, a tanítványát, kötelessége elvinni, de nem akarja!
-Hát...-lepődött meg Tony-A feszültség még mindig megvan köztetek, de most más miatt... Szóval! Mindenki felejtse el az előbbit és menjünk Sokoviába!
-Hogy hova?-kérdeztük egyszerre.
-Sokoviába!-engedett el minket mire mi értetlenül megálltunk-Egy Hydra bázis, ahol lehetséges, hogy ott van Loki jogara!-magyarázta mire én lefagytam.
-Loki jogara?-nyeltem nagyot.
-Akkor már nem kell sokáig ott lenned!-szólalt meg Loki a fejembe.
-Menjünk!-léptem be a liftbe majd leindultunk az öltözőbe.
-Lázba hoz a jogar?
-Csak nem akarom, hogy másnál legyen! Túl veszélyes ahhoz!
-Hát igen...
-És te még nem is ismered...-mondtam majd kimentem a liftből és a szekrényemhez mentem.
Gyorsan felkaptam a ruhámat majd a botokat és a fegyvereket a helyükre tettem. Felgumiztam a hajam miközben felsétáltam a quinjetre.
-Én megmondtam, hogy a katona stílus jobban áll!-ült le mellém Natasha.
-Jobb is! Sokkal lazább, kényelmesebb...
-Veszekedtetek Steve-vel...
-Stark?
-J.A.R.V.I.S. mindent lát és hall!
-Mindent?-ijedtem meg.
-Mindent kivéve a fürdőszobákat meg a hálószobákat...
-Tényleg?
-Igen... De erről te nem tudtál?
-Ha tudtam volna akkor nem akadtam volna ennyire ki.
-Mit titkolsz?
-Szoktam... Énekelgetni... Meg táncolni, amikor senki se lát. Általában a liftben.
-Ne már!-röhögte el magát.
-Tudom, hogy ciki vagyok!
-Nem is! Tök jó dolog, hogy kiadod magadból a feszültséget... Én el szoktam menni céllövöldébe.
-Tényleg?
-Igen... Ott kimegy belőlem minden rossz.
-Azt elhiszem!
-Te is így vagy az énekléssel?
-Én művészeti suliba jártam...
-Ezt most ne mondd! Te?
-Igen... A szüleim nem akartak katonai suliba küldeni. Azt sem akarták, hogy utána katonának menjek. De győztem!
-És hogyan?
-Bedobtam az aduászt! Elmondtam ezt papának...
-És ő meggyőzte a szüleidet?
-Igen... Azt mondta anyának... Hogyha nem tudod elfogadni, hogy te vagy a lányod példaképe és, hogy olyan akar
lenni, mint te, akkor soha se voltál igazán jó szülő!
-Wow!
-És persze anya utána engedte... Besoroztak, elhelyeztek Jordániában, százados lettem, elraboltak és megkínoztak, találkoztam a Tél katonájával...
-Elég izgalmas életed volt a fronton.
-De rájöttem, hogy én nem vagyok senki sem a seregbe a szüleim nélkül. Csak is azért lettem százados, mert a szüleim neveztek ki.
-Ők...
-Ezredesek voltak.
-Értem... Miről veszekedtetek?
-Azt tudtam, hogy gyorsan tudsz témát váltani, de ennyire?
-Én is tartogatok meglepetéseket... Na mesélj!
-Nem akart elvinni a magánküldetésére...
-De miért nem? Kötelessége, mivel a tanítványa vagy!
-Azt mondta, hogy félt engem...
-Ezen nem is csodálkozom! Fülig beléd van esve...-mondta mire felnéztem és megláttam Steve-t.
Ő is valamit beszélgetett Stark-kal miközben felszálltunk. Tekintetem csak úgy rajta maradt... Nem tudtam nem rá nézni. Ahogy a szőke haját beragyogta a besütő nap. Ahogy gyengéden mosolyra húzza a száját...
-De amint látom ez fordítva is igaz-mormogta Nat.
-Igen...
-Miért nem beszélitek meg a kapcsolatotokat egymással?
-Hogy a minket?-ráztam meg a fejem így visszatértem-Miről beszélsz?
-A kapcsolatodról Steve-vel!
-Nincs semmilyen kapcsolat köztünk!
-Amikor azt mondtam, hogy belé vagy esve, helyeseltél!
-Nem is!
-Dehogynem!
-Én nem!
-Szó szerint idézem a pillanatot! De amint látom ez fordítva is igaz, mondtam én. Erre te szerelmesen bámulod Steve-t és azt mondod, hogy igen!-mondta mikor a szemébe néztem.
-De nem érezhetem ezt!-temettem a kezemet az arcomba.
-A szerelem az fáj! Abba leszünk szerelmesek, akikbe nem szabadna...
-A nagypapám most szégyelne engem!
-Nem tehetsz ez ellen!-simogatta meg a hátam.
-De miért nem? Próbálok erős lenni és addig megy is, ameddig előtte vagyok, de utána...
-Ez a szerelem...
-Annyi mesét hallottam róla... Papámtól, Peggy nénitől... Ahogy a papám mesélte megismerhettem a hazafias, bátor, magabiztos Steve-t. Viszont Peggy néni egy teljesen más oldalát mutatta be nekem... Az érzékeny, félénk, kedves embert. Azt hittem, hogy ezután nem érhet meglepetés... De igenis ért! Mert akkoriban nem tudtam elképzelni, egy ilyen embert. És most, hogy személyesen ismerem, beleszerettem!
-Legalább bevallod!
-Te hogy állsz Banner-rel?
-Nem is tudom...
-Hallgatlak!
-Normális az, amit mi csinálunk?
-Egyáltalán mi normálisak vagyunk?
-Jó kérdés!
-Mindjárt megérkezünk-szólt hátra Stark-Bonnie és Clyde... Vagyis Bonnie és Rogers menjenek a motorokhoz!-parancsolta mire Steve nyújtotta felém a kezét. Megfogtam majd felálltam.
-Haragszol még?-kérdezte suttogva.
-Sajnálom a kirohanásomat!-indultam el a járművekhez.
-Igazad volt! Kötelességem elvinni téged! De nem tettem meg mivel az érzelmeim szembeszálltak a kötelezettségeimmel...
-Én is megérthettem volna...-ültem rá a motorra.
-Vigyázz, mert az erdőben sok az akadály!-szállt fel a mellettem lévő gépre.
-Te is vigyázz magadra!-néztem rá majd zöldé vált a gomb mellettem.
Megütöttem majd kinyílt alattam a quinjet ajtaja és elindultam.