Körbe vizslatok nagy szemekkel, lassan felnyomom magam ülőhelyzetbe. A fejem kómás, a valóság még szinte úszkál körülöttem, de az is lehet, hogy én váltam hallá és úszkálok a lét akváriumában. Kezeim térdeimre téve veszek fel egy védekezésre jellemző magzat pozíciót. A szoba üres. Ezt nem csak úgy értve, hogy nincs benne kedvenc bűnbandám egy tagja sem, de néhány bútoron kívül valóban üres. Letisztult, modern stílus, értem én, tetszethetne is akár, de nem ezen a helyen. Nyomoromra azonban itt vagyok ugye, ilyen körülmények között csak halálra rémítenek a csupasz falak.
Néhány percig csendben ücsörögve igyekszem feldolgozni ennek a helynek a "varázsát", majd elhatározom, hogy kilesek. Vékonykás lábaim óvatosan leengedem az ágy oldalán, a padlón egy rövid csíkban bolyhos szőnyeg lóg ki a bútor alól. Ez az egy dolog szürke, illetve a tapintása is meglepően megnyugtató, nem hinné az ember, hogy ilyet is lehet érezni egy ilyen helyzetben. De lehet azzal menekül az agyam az összeomlástól, hogy normálisan igyekszik felfogni dolgokat, amikor csak lehet.

Lábujjaim begörnyesztem, hogy a szőnyeg puha anyaga beszökhessen a közökbe. Aztán lassan ki és finoman elmosolyodom. Nehézkesen feltolom magam álló helyzetbe, de amint két lábamra súlyozódom teljesen visszacsuklom a fehér ágyra. A szintén hústól és izomtól megfosztott csont színű plafon most remeg. Persze pillanatok alatt enyhül a lüktetése és ismét szilárdan áll, de így is megrémít.

Miért érzékelek így mindent?!

Újra a feltápászkodást választom.
A lábaim igyekszem szikla szilárdan a földbe nyomni ezúttal. Kezemmel a falnak támaszkodom. Sikerül megállni, így magasabbról is körbe nézhetek. Rögtön szembe a saját tükör képem tűnik fel és a frissen festett vattacukor hajam.

Bizonytalan és erőtlen léptekkel elszerencsétlenkedem a tükörig, hogy jobban megszemlélhessem magam. A szemem furcsán pirosas, mintha beteg lennék. Mi tagadás szúr is az orrom, de inkább GD altatójának tudom be, mint betegségnek.
Ahogy az orromra kezdek fókuszálni megérzem mennyire mar a levegő ki-be áramlása. Óvatosan testrészemhez kapok, de amint a vöröses részhez érnek ujjaim elrántom a fejem.
Fáj. Érzékeny.

Összeszorítom fogaim, kellemetlenül csikorogtatva őket egymáson. Kezeim ökölbe szorulnak, minden eddig történt esemény dühe eláraszt.
Persze még ezzel a kis adrenalin lökettel se tudnék innen kijutni. Vagy akár legalább behúzni valamelyik harcképzettebb gyökérnek. Ugyebár volt idejük eddzeni az arcomon a tavalyi és ideji évben egyaránt.

Belegondolva, hol a toszban voltak ezek előtte?
Úgyértve..
Ez nem egy olyan nagy város, de az előtt az év előtt sose láttam őket. Ráadásul már akkoris túl korosnak tűntek a gimihez.
A mostani információk birtokában megmerem kockáztatni, hogy azok is.
De akkor minek?
Minek jön bárki felnőttként vissza?
Főleg, ha egy gazdag maffia rendszer feje?
Szimplán engem elverni?
Vagyis.. hisz mostmár biztos, hogy több közünk van egymáshoz, mint valaha gondoltam. De mi lehet a kapocs?

Kopogás töri meg a csendet. Ki lehet ilyen udvarias éppen VELEM itt?

-JiMin úrfi -egy kedves női hang szólongat- JiYong úrfi szeretné ha kijönne.
Meglep a titulus és persze az is, hogy nem pisztollyal a fejemnek szegezve kell távoznom innen.

-M-megyek -dadogom még mindig sokkolva és egy utolsó pillantást vetve kiábrándító vattacukor képemre kimegyek.

A nő látszólag egy hotel egyenruhájában van, viszonylag idős és az arca anyaian kedves. Barna haja egy kopott fehér sapka alá van tűrve, szeme sarkában már gyűlnek a szarkalábak a sok mosolygástól. Most is derűsen néz, érdekes milyen boldog itt néhány ember.

-JiYong úrfi ideges lesz, ha nem érünk időben fel hozzá -mondja szórakozottan és karon ragadva húzni kezd a folyosón balra egy lépcsőig- Én nem mehetek fel arra az emeletre, de bizonyára a fiatal ember a lépcső tetején tud segíteni önnek -mosolyogva integet a hölgy és el is megy a dolgára.
Lassan vezetem fel tekintetem a vörös szőnyeges lépcsőn ahol is "Jiyong úrfi" áll.
Nyelek egyet és fellépkedek.

-Jóreggelt -köhögöm szinte, a torkom hirtelen száraz és érdes érzetet kelt.
Semmit sem szól csak elindul balra egy nagy terem felé.
Az ajtó nyitva így látom mennyire elüt a belseje a folyosótól. A falak és bútorok ugyan azt a könnyedséget és letisztultságot sugározzák, mint abban a szobában, ahol felkeltem.
GD bemegy így követem a társalgó szerű helységbe.
A tér itt baromi nagy, a fal egy része csupa ablak, így világos is.
Fehér fotelek, fekete asztalok és a BIGBANG középen.
GD leül az ötödik fotelbe, így én a velük kicsit szembe forduló, szemlátomást alacsonyabb fotelbe ülök. El tudom képzelni, hogy kokain bárókkal vagy más gazdag és veszélyes emberekkel tárgyalnak itt.

-Szereted a kávét? -hallatszik egy egyszerű kérdés.

-Tejjel és cukorral igen -viszonzom egyszerű válasszal. Közben egy újabb hotel személyzetnek öltözött ember reggelit hoz és kávét. Mivel hallotta válaszom már vissza is fordult tejért és cukorért.

-Gondolom szeretnéd tudni miért vagy itt -kezdi a sárkány -Van egy ismerősöm. Valaki, aki tényleg számít és megkért, hogy vigyázzak egy szőke kis angyalra. Szóval átcuccoltunk a fiúkkal ide és gimibe jártunk. Én is tudom, hogy röhejesen hangzik, de tényleg nagyon fontos ember kérte. Gondolom megkérdeznéd miért. Lövésem sincs szóval ne is kérdezd. Először azt hittem lógsz neki pénzzel csak nincs ideje behajtani, szóval emiatt. Emiatt bántottunk, de értesített, hogy a vigyázni ez esetben VIGYÁZNIT jelent szóval mostantól két opciód van. A látókörünkből soha el nem mozdulva éled az életed vagy bezárunk itt egy szobába. -vázolja lehetőségeim végtelen tárházát.

-Nyilván az egyes -Taeyang halkan kuncog, de GD egy pillantása csendre kényszeríti.

-Rendben. Akkor mostantól hivatalosan is a BigBang tagja vagy, legalábbis a normál emberek szerinti jelentésben -jelentibe somolyogva.
Ezután hagyják, hogy megreggelizzek, ők nyugodtan beszélgetnek átlagos dolgokról. Meglepően normális emberek is amellett, hogy fura maffiózók, akik homályos indokokkal elraboltak engem.
Az étel elképesztően jó annak ellenére, hogy én nem vendég vagyok itt kifejezetten. Van krémmel töltött süti és valami tojásos étel is. Illetve a kávém tejjel és cukorral.
Ha ilyen bánásmódban részesülök lehet nem is lesz annyira szörnyű a Bigbanggel letöltendő időm.

Sziasztok!
Jó rég volt rész mi?
Igazából ismét egy ismerős és az unalom húzott ide, nem tudom meddig tart ki, de reménykedjünk, hogy sokáig, hisz vannak itt még fényre derülésre váró titkok.
Szokás szerint, ha véletlen egy év után az ezt megelőző résszel még itt vagy akkor dobj egy csillagot vagy valami jó kis kommentet pl. "Szent Kacsaszósz"
Puszi mindenki pocijára