Épp suliba tartottam,füles a fülemben és eléggé elkalandozva jártam a szokásos utat.Autók és gyalogosok siettek munkába-suliba,nem törődve azzal,hogy más is épp ugyanúgy késésben van.
-Lassú vagy törpe!-lökött fel egy idegen miközben elszelelt mellettem.Nem foglalkozva vele dugtam vissza a fülesem ami a borulásomkor kiesett helyéről.Szomorúan kapcsoltam még feljebb a hangerőt,abban reménykedve,hogy megnyugtat.
-Nyugi JiMin csak egy újabb tapló-motyogtam magam elé.

~Néhán perccel később~

A bánat végre kezdett elpárologni,de eszemben nem jutott kikapcsolni a zenét.
Hát pedig kellett volna.
A fülemben üvöltő hangok és a figyelmetlenség miatt,nem vettem észre egy biciklist,így az telibe elütött.Gázolóm szintén elesett,de hogy kerek legyen a történet,a bicaj nyilván rajtam talált helyet.Idegesen szisszentem fel az érzésre.
-Úristen nagyon sajnálom!!-ugrott fel a gázolóm és leszedte rólam a kerékpárt.Eleinte félve néztem fel rá,de amint megláttam angyali arcát elképedtem.
Az idegen nagyon helyes volt,barnai tincsei rakoncátlanul táncolták körbe finom vonalait.Szemeiben aggodalmat véltem felfedezni,de kiszúrtam,hogy Ő is épp engem vizslat.Gyorsan elkaptam róla tekintetem mielőtt feltűnik neki,hogy én is leskelődöm.
-Semmi baj-vágtam oda a kelleténél néhány fokkal idegesebben.Nem tudom mire fel.Általában kedves szoktam lenni,mindegy mit tesznek velem.Vagy ha kedves nem is,de elszontyolodva vonulok el sírni...
Egy picit hátra hőkölt,de aztán rendezte vonásait és ismét rám nézett.Huhh akkor nem bántottam meg a kirohanásommal.
-Amúgy JungKook vagyok!-nyújtott kezet egy ragyogó "nyuszi" mosollyal,feledve előbbi ijedtségét.Én visszavigyorogtam,hogy tudja nem vagyok nagyon pipa és elfogadtam a segítséget,majd JungKook felrántott.Ekkor kezdődött minden,közte és köztem.
  

. . .

Valami hideget éreztem.
Pár pislogás után konstatáltam,hogy a macskám úgy döntött fel kéne kelnem,mert valószínűleg éhes.
-Franc essen beléd Asami....-gügyögtem a kicsikémnek[Írói megj.:Asami=Szép reggel,gyakori japán macska név].
Imádom meg minden,de gyakran felbosszant.Például most is...olyan szépet álmodtam!Már nem emlékszem mit,de nagyon jó volt az fix,mert a boldog érzés még átjárja testem.Szeretek így kelni.
Persze ettől még elég fáradt vagyok.
Kivánszorogtam az ágyamból és adtam enni Asaminak.Azonnal falni kezdett aminek örültem,mert néha kicsit noszogatni kell,de így reggel élni sincs erőm,nemhogy még istápolni!
Egy fél pillanatra az órára néztem közben,4:48....AISH!!!Visszaaludni már nincs időm,de még mindig rohadt korán van.Legközelebb bezárom az ajtóm,hogy ne tudjon bejönni ez a kis "cukorborsó".
-Mit csináljak indulásig??-kérdeztem cicám.Természetesen nem válaszolt,de csak tőle tudtam kérdezni,hisz nincs más itthon és nem is lesz.
Anya lassan 3 és fél éve meghalt egy autó balesetben amit APA okozott.Utóbbi a bűntudat miatt élni sem tud és minden idejét a külföldi munkájába heccöli.Én itthon lakom,Ő küld nekem haza pénzt,de nekem nem a kib*szott pénzre van szükségem,hanem rá...Jó ha 3-4 hónaponta egyszer hazajön.Persze tudom,hogy milyen nehéz neki itt lenni,de ha elköltöznénk.....Jobb lenne,de azt mondja,hogy szeretné,ha itt maradnék a "barátaimmal".Na igen....egy gramm barátom nincs.
Régen a suliban úgyahogy,de legalább szóba álltak velem a többiek.Nos anya halálakor kicsit elszigetelődtem, viszont később vissza már nem engedtek.Kivül álló maradtam,sőt ebben az évben néhány "kemény legény" évfolyamtársam boxzsáknak is használ mikor kedvük van hozzá.Félek tőlük,de nem mutatom,mert akkor rosszabb.Elég,ha néha hagyom,hogy laposra verjenek.
Szóval nem túl fényes a helyzet,de legalább itt van nekem Asami.Ő mindig meghallgat,dorombol és hozzám bújik.Szószerint Ő helyettesíti a családot-barátokat-szerelmet.Azt hiszem nekem Asami a legfontosabb "személy" az életemben.
*Purrr,purrr*-dörgölőzik a lábamhoz az előbb említett cicus.
-Mi van te?-símtom meg buksiát,majd az ölembe veszem és beülök vele az utcára nyíló ablakomba.Emeletes ház,de a másodikon vagyok,így annyira nem magas,hogy ne láthassam jól a reggeli életet a városban.

[Egy kép JiMinről és Asamiról az ablakban]

Emberek rohannak vagy komótosan sétálgatnak felalá,tetszik ez az ellentétes kavalkád.Mindig megihlet a reggel.
Kezembe kaptam a naplóm és rajzolni kezdtem volna,de megláttam egy régi álmom leírást.Bár semmi komoly,viszont meghozta a kedvem.
-Ide nézz Asami!Megint leírhatnám egy álmom-jutott eszembe-De mit is álmodtam?-kezdtem morfondírozni.Erősen koncentráltam,hogy visszajöjjön az estém ábrándja.

~Kb 3 perc visszaemlékezés után~

Beugrott egy arc és egy név.Több sajnos nem,szóval nem fogom tudni leírni mit is álmodtam.Marad az eredeti terv,miszerint rajzolok azzal a különbséggel,hogy a srácot próbálom megteremteni a papíron.

~1 órával később~

[JiMin rajza JungKookról]

Hát ez egészen jó lett!Mondjuk betudható annak,hogy rengeteget rajzolok a sok szabadidőm miatt.Meg amúgy is imádok rajzolni.Anya mindig szeretett velem rajzolni,ha volt rá időnk.Folytattam a szokást nélküle is,de miatta csinálom még mindig,ezzel emlékezve rá.
-Na Asami,hogy tetszik?-mutattam cicámnak érdeklődően-Ő itt JungKook-mutattam be.A cicám válaszul hozzám dörgölőzött,mintha tetszene neki és így jelezné.Őrület,de néha biztosan érti amit mondok,mert reagál a mondataimra.
Ekkor azonban hangzavarra lettem figyelmes,kinyitott a kávézó.A kávézó ami felett élek.A tulaj működteti a lakóházakkal együtt.Viszont a kávézó reggel 6-kor nyit....ami azt jelenti,hogy késésben vagyok!!!!
Fél órám van elkészülni,aztán futás a buszhoz.
Gyorsan rendbe szedtem magam és már jöhetett is a reggeleim kedvenc harca.
JiMin VS Busz
Aki előbb a megállóba ér az nyer.
Lélekszakadva rohantam,de megérte,mert elértem az öreg,rozoga járművet.
A reggeli kiábrándultság szaga áthatotta az egész buszt és kiegészítésként egy teljesen hulla ellenőr is felszállt.
-Jegyeket,bérleteket!-jött felém fáradt ellenőr.Nem is tartottam hát fel,azonnal mutattam a bérletem.Nem sokat vacilált rajta,nem igazán érdekelte valószínűleg.Épphogy rápillantott,aztán fáradtan slattyogott tovább.Jót tenne neki egy kávé.

~Egy unalmas út után~

Besiettem az épületbe,ahol mindennapi magányom lezajlódik.

"Tömegben is magányos árnyék,szél viharban is rideg fuvallat,kiáltások közt is csak elhaló nyöszörgés..."

Maga az iskola meglepően szép volt és hozzátartozott egy kellemes park.Szerettem itt lenni,ha leszámoljuk a többi embert.Üresen maga lenne az álom.
Az osztálytermünk az ominózus parkra nézett amit imádtam.Bármikor kipillanthattam és láthattam a szabadságot,a természetet,a gonosz emberek nélküli hibátlan világot.
Az első óránk pont itt zajlott,matek.

~Jó néhány órával később~

Tízórai szünet.Hát ez engem nem igazán érint,nem eszek sokat suliban,mert nincs időm kaját pakolni és büfé sincs.De legalább kimehetek a parkba és ücsöröghetek nyugodtan egy fél órát az egyik padon.Ugye?
-Mizu Park?-gúnyolódott T.O.P.A rendes nevét nem tudom,másik osztályba jár,a diákok pedig ezt a becenevet használják,ha róla van szó.
Kérdésére nem feleltem,hisz felesleges,tudtam mi jön.
-Kérdeztem valamit nyomorék!!-kapta el a nyakam és annál fogva rántott talpra.Hmmm,de hiányzott ez.
-Elég lesz bro-veregette meg a vállát GD.Nos az Ő nevével is az előbbi helyzet van.Sőt az 5-ös fogatban mindenkivel ez a helyzet,kivéve DaeSunggal,mert Ő osztálytársam.
-Most miért?-sajnálkozott T.O.P.
-Rég rendeztük át az ütnivaló kis képét!!-kontrázott TaeYang és ezzel megindult felém,be is húzott volna,ha GD nem állja útját.
-Ma nem.-jelentette ki-Nem akarsz segíteni nekünk kicsit Park?-tudakolta magához képest kedvesen.Na basszus mi lesz még itt?!
-Úgy érti segítesz vagy a szart is kiverjük belőled-helyesbített SeungRi,bár valahogy sejtettem e nélkül is.
-Dagadt törpe-erősített szorításán T.O.P demonstráció gyanánt.
-Jó,jó ki ne nyírjátok,hisz segít igaz?-bólintottam,hisz nem volt választásom.Erre egy elég beteges mosoly kúszott arcára-Na,az lenne a feladatod,hogy beindítsd a tűz jelzőt.Én lesz*rom hogyan,csak érd el,hogy működjön és hazamehessünk,NAGYON fontos-emelte ki a "nagyon" szócskát feladatom végén.Aprót bólintottam,nem mertem mást tenni.GD elégedetten vigyorgott továbbra is,majd közel hajolt hozzám.
-Remek!Még a szünet alatt csináld meg,vagy kinyírunk drága JiMinie~!-a nevem említésére összerezzentem.T.O.P elengedett,én pedig a földre estem,ők meg egyszerűen otthagytak.Sokat nem filózhattam ezen,hisz sietnem kellett.Felpattantam,leporoltam a ruhám és már indultam is volna,de semmi ötletem nem volt a cél elérése érdekében.
-Ki kell találnom valamit!-mormogtam magam elé.

~5 perccel később~

Végülis a füstnél maradtam,az annyira nem veszélyes és mégis beindítja a tűzjelzőt.Felkaptam egy gallyat,majd megindultam az épületbe.
Bementem a kémia szertárba és kerestem gyufát,egy szálat el is hoztam(azért csak egyet, hogy ne legyen feltűnő),majd a kintről hozott faágat meggyújtottam vele.Felálltam a legmagasabb padra és közvetlenül a füstjelző alá tartottam az égő botot.Hamar jött is az eredmény,ezért gyorsan eltűntem a helyszínről.A szívem szélsebesen vert,még sosem csináltam ilyesmit.De ugyan ki akarná,hogy megint agyonverjék?Inkább ez!
Mintha közöm sem lenne hozzá siettem én is haza,szerencsére a táskám rajtam maradt így nem kellett megvárnom míg megállapítják,hogy nincs baj és lehet menni a bent maradt cuccokért.
Belül mondjuk rendesen paráztam, hogy rájönnek én tettem...akkor repülök a suliból,az hiányzik még!
Inkább elhessegettem ezeket a gondolatokat és felszálltam a visszaigyekvő járatra.

~Mikor JiMin hazaért~

Otthon Asami lelkesen fogadott,mint mindig.Egy kicsit simiztem,majd elmentem kaját csinálni magamnak.
Japchae mellett döntöttem és már készítettem is.

~Kb 45 perc után~

[A képen látható a japchae.Jellegzetes koreai étel,alapja az üvegtészta.Általában ünnepekkor eszik,de most JiMin ezt eszi és pont😂]

Elkészültem a kajával és hozzá is láttam volna,de a Asami nyávogni kezdett,jelezvén Ő is kérne valamit enni.
Felpattantam és gyorsan adtam neki egy kis száraztápot.Boldogan kezdte ropogtatni,közben ide-oda legyezett farkával.Édes.
-Szerencséd,hogy mindig te kapsz előbb enni.Sőt szerencséd,hogy ennyire szeretlek-forgattam meg a szemem,majd elmentem elfogyasztani a kajám.

~Étkezés után~

Kis tanulás előtti szieszta gyanánt bekapcsoltam a telóm,de ami ott várt,eddigi életem legmeglepőbb történése volt.