Athénának minden porcikája gyönyörű volt. Adrián sokszor csak csodálni tudta hosszú, nehéz csokoládészín fürtjeit, diószínű szemét, telt, dús alkatát és finom vonalú száját, amit legtöbbször meggyvörös rúzs fedett. Leggyönyörűbb azonban a bőre volt: mint a krém, lágy, tiszta, fehér. Adrián mindennél jobban meg akarta ízlelni, vajon tényleg olyan-e, mint a krém. A gondolatnak keserű utóíze volt.

¥¥¥

Sarolt mindig meghallgatta, mindig ott volt Adrián mellett. A legjobb barát volt. És amikor Adrián egy züllött éjszakán meggyónta, hogy meg akarja ízlelni Athénát, csak annyit kérdezett:
„Mi tart vissza?"
Sarolt tökéletes barát volt, de Adrián nem volt biztos benne, hogy ezt komolyan mondta.

¥¥¥

Adrián mélységesen egyetértett a közhellyel, hogy a tiltott gyümölcs a legédesebb. Athéna tiltva volt számára, és ezért nem tudott rá nem vágyakozni. Néha átnézett az étkezőasztal fölött, és Athénát nézte, ahogy beszélget. Minden alkalommal, amikor a meggyszínű ajkak megmozdultak, dobbant a szíve.

¥¥¥

Nem emlékezett, mikor volt az első alkalom, amikor elalvás előtt a krémszínű bőrre gondolt. Nem emlékezett, mikor kívánta meg először azokat a meggyszín ajkakat. Nem emlékezett, mikor gondolt először a csokoládéfürtökre és a diószemekre, miközben ujjait maga köré fonta. De emlékezett a romlottság epeízére, ami minden alkalommal elöntötte a száját. Meg kóstolni Athénát, mindennél jobban, de félt, hogy az édes ízek alatt ugyanilyen poshadt utóíze lenne a lánynak.

¥¥¥

Sarolt szerint ez ostobaság volt.
„Nem lesz tőle semmi bajod" mondta. „Nem lesz semmi másfajta íz a szádban."
Adrián hinni akart neki. Azt mondta magának, Sarolt tudja.
Sarolt már harapott tiltott gyümölcsbe, és élvezte is.

¥¥¥

Egyszer Athéna megvágta magát egy papírral. Adrián nézte, ahogy kövét cseppekben folyik a vér az aprócska vágásból, és érezte, ahogy kiszárad a torka. Athénának még a vére is különleges, ebben biztos volt. Elképzelte, ahogy a sebes cseppek lassan feltöltenek egy borospoharat. Finomabb lenne bármi földi nedűnél, mert ez az Ő vére.

Az ő vérük.

¥¥¥

Sarolt lassan, élvezettel nyalta le ujjairól a hús szaftját. Adrián nem tudta nem bámulni közben. Meredten figyelte a lány rózsaszín nyelvét, ahogy körülfonja az ujjakat, de nem érzett semmit. Ez csak Sarolt volt. Nem váltott ki semmit belőle.

Sarolt elkapta a pillantását. Kihívóan felvonta a fél szemöldökét, majd lassan végignyalta az ajka szélét.
– Áll lent a kiskatona?
Adriánnak szeme se rezdült. Ez csak Sarolt volt. Túlságosan ismerte.
– Nem éppen.
Sarolt elégedetten felkuncogott. Szeme különös fénnyel fénylett.
– Túlságosan ismersz.

¥¥¥

Adrián egyszer felszerelt egy kamerát a fürdőszobában. A kísértés túl nagy volt, és elhessegette az összes félelmét attól, mi lesz, ha az anyja találja meg. De nem találták meg.
Amikor levette és megnézte, látta Athénát meztelenül. Csak bámulni tudta a kerek idomokat, a krémszínű, barackpuha bőrt. A látványtól különös éhség tört rá. Mohón vágyakozott arra, hogy megérinthesse, hogy szájába vegye, hogy ízlelje Athénát. Elképzelte, ahogy óvatosan ráharap a bőrre, ahogy finoman végignyal rajta, és megérti az ízét.
Szinte másodpercek alatt megvolt az orgazmusa.

¥¥¥

Adrián nem volt ostoba, és könnyen le tudta olvasni anyja szeméből a gondolatait. Az aggodalom teljesen megszokott volt az idősebb nőtől. Szinte mindig ez csillogott tekintetében. Nemritkán zavartnak vagy bizonytalannak tűnt.

Athéna egy nap elment a barátnőivel vásárolni. Amikor visszatért, felvette az összes ruháját, és megmutatta a családjának. Adrián kedvence a puncsrózsaszín miniruha volt, ami pont tökéletesen emelte ki Athéna alakját. Igazi édesség volt.
„Gyönyörű vagy" mosolygott rá őszintén. Athéna eperpirosra pirult, és nevetett. A nevetése is édes volt, akár a méz.

Amikor Adrián oldra nézett, viszolygást látott az anyja szemében.

¥¥¥

Két joint között és pár olcsó bor után felszabadítóan könnyű volt Saroltnak elmondani, mennyire vágyik Athénára. Sarolt akkor mondta: „mi tart vissza?"
Adrián próbálta menteni magát.
„A nővérem" felelte kétségbeesetten. Nem tudta, akarja-e hogy Sarolt lebeszélje.
Sarolt csak felvonta fél szemöldökét, és azt mondta:
„Tudod, hogy lehet a kísértéstől végleg megszabadulni? Ha megadod magad neki."
Adrián nem tudta, hol olvasta ez Sarolt, de zavaróan igaznak érezte.

¥¥¥

Athéna igazi rejtély volt. Néha édes volt és könnyű, mint a hab, máskor elutasító és merev. Adrián nem tudta, merjen-e lépni. A kínzó tudatlanság is jobb, mintha örökre eltiltanák Athéna finomságától.

¥¥¥

Nyári délután volt, a Nap fényesen ragyogott az égen, és minden élőlény bágyadtan vonszolta magát a hőségben. Athéna epret szemezgetett, egyenként vette a szájába, és Adrián vágyakozva nézte a gyümölcs lédús húsának csillanását ajkai között. A meleg őt is elbódította, így hajolt előre, hogy ő is csemegézhessen az édes gyümölcsből.

¥¥¥

– Szóval röviden összefoglalva kudarc.
– Így is mondhatjuk.
– Rosszabb is lehetett volna.
– Ja.
Csend.
Aztán Sarolt:
– Hozd el egy vacsorára.
– Soha.
– Mert ő a tiéd, igaz?
Gyúnyolódik.
– Igen. Mondj le róla.
– Nem is.
– De az lesz. Csak az enyém.

¥¥¥

Adrián még pár másodpercig habozott, mielőtt ajkait Athénáéhoz érintette volna. Végül megadta magát a kísértésnek.
A csók édes volt, édesebb, mint valaha el tudta képzelni. Az íz megrészegítette, és szenvedélyesen megragadta a lányt, hogy többet kaphasson. Melegség öntötte el minden tagját, szíve kétszeres sebességgel dobogott. Halk nyögés hagyta el torkát, állatias vágy szállta meg, és érezte, ahogy merevedése lesz. Mindez egy csóktól.

Nem bírt betelni az érzéssel, nem bírt betelni Athénával, többet akart, még többet. Fel akarta falni a lányt, élve akarta elfogyasztani, húsát akarta kóstolni, a vérét inni. Érezni akarta őt. Eggyé akart válni vele.

Lázasan beletúrt Athéna hajába, a csokoládé tincsekbe tépett, másik kezével a mellét fogta. Erősen beleharapott az ajkaiba, addig, amíg nem vérzett. A fémes íz a nyelvén még jobban felkorbácsolta vágyát, és állatiasan mordult egyet.

Az ízek, az illatok, Athéna teste a kezei alatt... elméje már nem bírta befogadni a gyönyört, érzékei túl voltak terhelve, úgy érezte, a mennyekben van, magasan a felhők fölött.

A fellegekből zuhansz a legnagyobbat.

¥¥¥

A csók annyira csodálatos volt, hogy Adrián már várta a keserű utóízét. Soha semmi nem lehet tökéletes.

A csók az volt. De amíg egyik percben Athéna vérét kóstolta, a következőben már a poros földdel volt tele a szája, arca zsibbadt egy ponton, ahol az ütés érte. Feje fölül sikoltozást hallott.

„Értem aggódik" – öntötte el a boldogság, mielőtt megértette volna a szavakat. De Athéna nem őt féltette. Segítségért kiabált. Nem neki. Magának.

Az árulása száraz volt, keserű és fémes.

¥¥¥

– Mikor láthatlak legközelebb?
Az intézetben a telefonokat hetente egyszer adták ki. Adrián hiába hívott bárkit azon a napon, egyedül Sarolt vette fel neki.
– Két hét múlva hétvégén kiengednek. Két napra.
Athéna nem volt vele hajlandó találkozni. A szülei undorodtak tőle. Látta az arcukon. Méreg öntötte el, valahányszor rágondolt. Nem volt joguk ahhoz, amit tettek.
– Akkor arra készülök. Vacsira leszel hozzám hivatalos.
Sarolt volt az egyetlen, aki úgy viselkedett vele, mint azelőtt. Sarolt volt az egyetlen, aki megértette őt.

Sarolt is szerette az ikrét. Mindenkinél közelebb álltak egymáshoz. Ők egy voltak, két testbe osztva. Mindent megtettek, hogy újra egyesülni tudjanak.

¥¥¥

Adrián is egy volt Athénával. Egy vér folyt ereikben. Ők ketten összetartoztak, olyan kötelék volt köztük, amit nem lehet eltépni, amit nem lehet elfeledni. Árulást követ el az, aki nem figyel a vér szavára. Nekik egyesülniük kellett, hogy együtt tökéletes egészet alkossanak. Minden így rendelte el.

¥¥¥

Athéna eltűnt. Senki nem tudta, hol lehetett. Este lefeküdt az ágyába, és reggel egy mások számára ismeretlen helyen kelt. Ha felkelt egyáltalán.

Adrián magánkívül volt. Keresni akarta Athénát, kutatni, újra maga mellett tudni. Újra biztonságban tudni. Rettegett, hogy bármi bántódása eshet. Nem bírta volna elviselni.

¥¥¥

Sarolton nem látszott semmi érzelem. Máskor sem szokott. Ezúttal Adriánt ez feldühítette: a nővére eltűnt, Sarolt csak ne merészeljen érzéketlen, és ami a legfőbb, nyugodt lenni! Ha Athéna nincs biztonságban, senki nem érdemli meg, hogy nyugalmas legyen az élete.

Saroltot nem érdekelte, hogy Adrián dühös rá.
– Na gyere, a kaja már kész. Ne hagyjuk, hogy kihűljön.
Sarolt higgadtsága egy idő után Adriánt is lecsitította.

¥¥¥

Fent Sarolt lakásán az asztal ízlésesen meg volt terítve. Sarolt mindig ügyelt a látványra. Porcelán tányérok voltak kirakva, fényes, ezüstnek tűnő étkészlettel, csillogó, talpas üvegpoharakkal együtt. Textilszalvéta volt kikészítve a tányérok mellé, a poharak mellett pedig egy üveg bor és egy címke nélküli üvegben vörös ital állt. Az asztal közepén kerámiatálcákon álltak a fogások. Elegáns és kifinomult, ahogy Sarolttól el lehetett várni. Adrián szívét kissé felderítette a látvány, és őszinte szívvel gratulált Saroltnak.

Sarolt csak legyintett.
– Az étel a lényeg.
Helyet foglaltak mindketten. Sarolt töltött egy kevés bort a poharaikba, majd szedett a tányérokba a főfogásból. Adrián kíváncsian várta, ezúttal mit készített a tehetséges, kiváló főzőtudással megáldott lány.

Külsőre viszonylag átlagosnak, de gusztusosnak tűnt: közepesen átsütött bélszín volt, köretként tört burgonyával és gyümölcsös szósszal. Mélyen belélegezte az illatát, és gyomra éhesen kordult egyet.

Sarolt koccintásra emelte borát, és Adrián kötelésségtudóan fel is emelte a saját poharát, hogy a halk csilingelés után rögtön bele is kortyoljon. Sarolt még nem ivott a sajátjából, csak kifejezéstelen tekintettel figyelte Adriánt a pohara pereme felül.

¥¥¥

A krumpli pont megfelelően omlós volt. A gyümölcsszósz tökéletesen harmonizált a többi ízzel. De a vacsora fénypontja így is a bélszín volt. Adrián először csak egy falatot kapott kapott be előle, de az íz, ami elöntötte száját, mindennél jobban megbabonázta. Még soha nem ízelt hasonlót, semmilyen általa ismert állatéhoz nem hasonlított.

Szinte egyben nyelte le a falatot, majd mohón vágott magának egy lényegesen nagyobb darabot, amikor Sarolt a kezére tette a kezét.
– Lassan – utasította. – Rágd meg jól. Élvezd ki az ízét.
Adrián engedelmeskedett.

¥¥¥

Három nap a kimenetelig.

– Tudod, hol van Athéna?
A kérdést nehezen nyögte ki, minden egyes szavát egyenként öklendezte fel, megkönnyebbülve amikor végre kiszakadt belőle. A vége bizonytalan: kérdés lett, holott egy (elbizakodott) kijelentésnek indult.

Sarolt csöndben volt, majd visszakérdezett:
– Miből kéne?
Tűntek már el korábban is mások. Volt, aki soha nem került elő. És Sarolt mindig többet tud, mint amennyit mond.
– Hazudsz?
– Nem.
– Most se?
– Nem.
– Honnan tudhatnám?
Csend.
– Honnan tud az ember bármit is?

¥¥¥

Adrián szájában megkeseredett a bor.
– Tudod, hol van Athéna?
Muszáj volt feltennie a kérdést. Hallania kell a választ.
– Honnan tudhatnám? – felel Sarolt.
Adrián egy percre megkönnybbül.
– Hacsak nem onnan, ahonnan az ember minden mást is.
Adrián megfeszül.
– Hazudtál?
– Miből gondolod?
– Válaszolj a kérdésre.
– Megtettem.
Adrián dühödten összeszorítja a száját.
– Honnan tud az ember dolgokat? – kérdezi hirtelen.
Sarolt tekintete a falra szegeződik, magasan és kissé oldalra. A falon feszület.
– Anyám azt válaszolná, Istentől.
Adrián felmordult, és félig felállt az asztaltól. Sarolt nem törődött vele.

– Tudtad, hogy a keresztények megeszik az istenüket? – kérdezte, majd lágyan bekapott egy falatot. Rág, rág, nyel. – Azt mondják, a kenyérben és a borban van. Olyanok akarnak lenni, mint ő.
Adrián megdermedett. Nem értette.

– Ülj vissza – utasította Sarolt. – Fejezd be a vacsorádat.

¥¥¥

A bélszín elfogyott. Adrián Sarolttal szemben ült, és magyarázatot várt. Sarolt tudott dolgokat, és Adrián ha szükséges, húskampókkal cibálta volna ki belőle az igazságot cafatról-cafatra, nem nyugodva, amíg nem tud meg mindent.

Sarolt ujjai között forgatta a karcsú borospoharat. Az alján egy korty bor még csúszkált. Elmélyülten figyelte.
– Szeretnél Athénával lenni?
A kérdés költői. De Adrián válaszolt:
– Még szép.
Sarolt hunyorogva rápillantott.
– Úgy értem, mindig. Örökké. Együtt, elválaszthatatlanul.
Adrián a gyomrában érezte a zuhanást. Ezúttal a lába alatt nyílt meg a föld, egyenesen a pokolba.
– Még szép.

Sarolt egyetértően bólint.
– Én is ezt akartam. Mindig Vele lenni. – Sóvárogva mondja. Ikrére gondol.
– Te elvesztetted. Én nem fogom.
Sarolt halkan felsóhajt.
– A marha... meghalt. Képes volt, és lezúgott a lépcsőn.
Adrián torka összeszorult.
– Soha... soha nem mondtad. Azt hittem... kollégiumba ment.
– Mert elvesztettem. És fájt.
Terhes csend.
– De aztán egyesültünk. És most már mindig velem van.

Adrián torka kiszáradt. Döbbenet hullámzott át rajta, de elvonulva csak türelmetlenség maradt benne.
– Hogy érted ezt?
Hangja halk. Vihar előtti csend. Ha nem kap válaszokat, villámlani és mennydörögni fog.

Sarolt csak feláll, felbontja a címke nélküli palackot és tölt a belőle a poharakba. Adrián jobb híján a vörös folyadékot nézi, ahogy lustán csorog, felvéve tárolója formáját.
– Azt mondták, Jézus a kenyérben és a borban van – mondta végül Sarolt, belekortyolva az italba. – De bármennyi kenyeret ettem, és bármennyi bort ittam, nem találtam Istent. Isten nem volt ott, mert nincs Isten.
Tekintetét Adriánra emeli.
– Igyál! – parancsolja. Adrián iszik. Jeges félelem és bizonytalanság önti el, fémes ízt hagyva a szájában.

– De nem tudtam kiverni a fejemből – folytatta Sarolt. – Mert igazuk volt. Ha megeszel valamit, az a részeddé válik. Ha Isten nem is... – tartott szünetet –, más igen.

Adriánnal megszédült a világ. Az üvegpohár kicsúszott ernyedet ujjai közül, és halk koppanással felborult az asztalon, vörösre színezve a fehér terítőt.
– Megetted – suttogta elborzadva. – Megetted az ikertestvéredet.
Sarolt szemében szemernyi megbánás sem volt. Pupillája tágra nyílt, és fényesen csillogott.
– Mennyei íze volt. Ettem a húsából, ittam a véréből, és éreztem, ahogy a lénye belém ivódik. Elválaszthatatlnok lettünk. Most már örökké velem van.

Adrián hátrahőköl, de nem tud mozdulni. Úgy érzi, még mindig zuhan. Próbál levegőt venni, de teljes teste megbénult, csak a szíve ver hevesen, mint ami fél, hogy leáll.
– Lefeküdtünk korábban, de az nem volt elég. Éreztem magamban, de csak kis ideig – mesélte tovább Sarolt, gyomorforgatóan nyugodt hangon. – Ez sokkal intimebb és sokkal maradandóbb. Ez az egyetlen mód, hogy valakivel örökké együtt légy.

Adrián zihálva megrázta a fejét, és kétségbeesetten pillantott a kijáratra. Menekülni akart, futni az igazság elől, maga mögött hagyva a groteksz valóságot. Izmai újra működni kezdtek, talpra ugrott, de újra megszédült, ahogy a terítőre pillantott. A korábban kiömlött ital vöröse vérfoltként tündökölt.

Torkából panaszos nyüszítés tört fel, világa darabokra hasadt és pillantokig csak a mélység sötétjét látta maga előtt.
– Mit műveltél... – nyöszörögte. – Mit műveltél Athénával?!
Sarolt komolyan nézett.
– Mit tennél meg, hogy örökre együtt lehess vele? Meddig mennél el?
Adrián kétségbeesetten felzokog.
– Mit tettél... mit tettél?!

Sarolt arcán először tűnt fel mosoly. Elégedett, fogakat villantó. Adrián csak a csont fehér villanását látta.
– Az Ő húsa zamatosabb volt, mint bármi, amit addig kóstoltam. – Adrián a fülére tapasztja a kezét, és hangosan zokog, nem akarja hallani, de Sarolt felemeli a hangját, és elhúzza a kezét a csuklójánál fogva.
– A vére pedig édesebb volt, mint a legjobb borok. Olyan volt az íze, mint Neki. És Neki olyan íze volt, mint nekem.
Szelíd vigyor, csupa csont, csupa mohóság.
– Nem bírtam betelni vele. Az volt a rendeltetése, hogy az enyém legyen.

Megsimította Adrián arcát, aki hangosan felüvöltött, és öklendezni kezdett, torkába hányadék tolódott. Sarolt arckifejezése megváltozott, egyik kezével Adrián torkát kezdte szorongatni, másikat a szájára tapasztotta.
– Ennyit ért neked Athéna?! – förmedt rá. – Letagadod a gyönyört, amit adott, kiveted magadtól, mint valami szemetet?! Visszautasítod őt, mintha csak egy olcsó kurva lenne?!
Adrián levegőért hörög, arcán könnyek csorognak le. „Ó Athéna, édes Athéna! Tényleg ez lett volna a sorsod? Tested tényleg értem adatott?"

Sarolt szorítása enyhült, majd megszűnt. Adrián a padlón térdepelt, könnyáztatta arccal, üresen nézve. Már a pokolban volt, és soha nem tér onnan vissza. Az egyetlen, mi hatalmában állt, hogy lerántsa magával az angyalt, aki a mennyekbe repítette.

Sarolt visszatért, kezében tele pohárral. Adrián a vörös folyadék mélyére nézett. Szó nélkül elvette Sarolt kezéből, és ajkához emelte.
„Ezt érted, drága Athéna, hogy egymáséi lehessünk, miután elválasztottak minket."

Lassú, hosszú kortyokban nyelte a nedűt, rég ismert vendégként üdvözölve a fémes ízt, mely nyelvére telepedett. Belül, mélyen, melegség öntötte el, és már érezte; nincs egyedül.