Na nem úgy. Nem fogunk odalépni a holdfényes tisztáson táncot lejtő légies lényekhez és nem ragadunk el egyet közülök, hogy később egy boncasztalra fektetve megvizsgáljuk az anatómiáját. Most magát, mint figurát és koncepciót fogunk részletekbe menően kibontani, remélve, hogy inspirációt és ötleteket adok az íróknak a saját elf népük kialakításához.

Az elf szó az óangol nyelvből származik, aminek jelentése "fehér lény", de megtalálható más germán nyelvekben is. Az ó-norvégben alfr, addig az ónémetben alp néven nevezik ezeket a mitológiai lényeket. Ez azt mutatja, hogy azon nép hitvilágában is megvolt, akik a germán ősnyelvet beszélték. A német alp szó rokonságba áll a latin "albus" vagyis fehér és az albán ailbhín, nyáj szavakkal. Jakob Grimm meseíró és folklorista szerint az ősi, indoeurópai népeknél a fény szépséges istenei. Adalberth Khun 1855-ös tanulmányában azon elmélettel áll elő, hogy az elfek figurája a rhibusokkal, az indiai mitológia félisteni származású kézműveseivel állhatnak rokonságban.

Az elfek, mint mitológiai lények említése óangol orvosi szövegekben történik. Itt, mint betegségeket hozó szellemeket említik. Ez a hiedelem egészen modern időkig fennmaradt, ugyanis a skót néphagyományban az elfek, mint nagy természetfeletti erővel rendelkező teremtmények jelennek meg, akik az emberek mellett láthatatlanul élnek. A néphit szerint az elfek nyíllövéssel okoznak betegséget áldozatuknak, ezt úgy nevezett elftalálatnak nevezik.

A XX. századra a folklóristák ezért az elfeket apró, démoni lényeknek gondolták, akik nyílvesszővel lesnek áldozatukra. A keresztény kultúrkörben például az elfeket, mint incubbusokat, a nőket megerőszakoló démonokat ábrázolják. Míg az angolszász keresztényeknél az ördög megtestesülései voltak, addig az izlandiaknál olyan, az Isten által a Földre száműzött angyalok, akik nem állnak egyik oldalon se. Később a középkori angolszász és a modern skót irodalomban ennek megfelelően az elf figurája emberszerűbb lett, azonban nem lett kevésbé ördögibb. Megjelent a férfiakat elcsábító tündérkirálynő figurája, valamint a nőket megerőszakoló, a gyermekeket elrabló és torz csecsemőre kicserélő éjszakai lények alakja.

Azonban eddig csak a keresztény hagyományok szempontjából mutattam be ezen mitológiai teremtményeket, de mi újság a kereszténység előtti forrásokkal?  A leggazdagabb ilyen forrás az Izland szigetén íródott eddákban az elfek azonosak az uralkodó isteni családdal az Ázokkal, szóval Odin, Thor és a többiek elfek. Vannak utalások, mi szerint azonban Frey, az északi termékenységisten maga is elf volt, sőt ezen lények vezetője lehetett. Érdekes feltevés még, hogy az elfek a német néphit szerint természetdémonok voltak, akik a germánoknál faunok, a félig kecske-félig ember lények megfelelői voltak.

A következő lépést az elfek evolúciójában a viktoriánus kor hozta. Az angol mesekönyvekben az elfek apró, szárnyas kis manók voltak vörös sipkában és hegyes fülekkel, aki segítettek a gyerekeknek és a kézműveseknek. De megmaradt a klasszikus, romantikus légiesen könnyű és csalárd tünde képe.

Később ebből nőtt ki a Tolkieni tünde koncepciója. Persze ez sem volt előzmények nélküli. 1924-ben megjelent Lord Dunsay Elfland király leánya című fantasy regénye, ami az elfek földjén játszódik, ahol lassan tellik az idő és három hatalmas varázslat véd. Ide lép be az emberek birodalmának Erl egyik bajnoka, hogy tünde lányt hódítson meg. 1937-ben jött Tolkien műve, a Hobbit.

J.R.R. Tolkien művének tündéit a norvég mitológia istenszerű elfeire alapozta, akik viszont biológiailag halhatatlanok. Ő hozta vissza az "elven" és "elvish" szót a köztudatba. És hasonlóan a hindu rhibusokhoz ügyes kovácsok, akiknek kezei alól varázserejű tárgyak és fegyverek kerülnek ki, és birodalmaikat varázslat védi. Szóval Tolkien tündéiről elmondható, hogy bizony ősi, indoeurópai gyökerekkel rendelkeznek, és talán az akkori istenképet akarta ezzel a jeles író és filológus rekonstruálni.

Ez a későbbiekben annyira meghatározó lett, hogy egyszerűen máshogy nem tudják elképzelni az elfeket, hanem mint kimért és távolságtartó teremtményeket. Igen ám, de lehetne e máshogy ábrázolni őket, eltávolodva a sablonoktól, mégis megtartva istenszerűségüket és misztikusságukat.

Lehetséges, de ahhoz el kell távolodni az nordikus elfek figuráitól, és más, hasonló mitológikus alakokat keresni, amiken alapulhat ezen lények pszichológiája, anatómiája és kultúrája.

Talán az egyik legmeglepőbb jelölt a dzsinn lehet. Igen az arab mesék,kívánságteljesítő, kedves szellemei vagy pusztító démonjai. Vannak teóriák, hogy az arab jinn szó ("birtoklási őrület) hangalakban hasonlít az óangol ylfig szóra, valamint az utóbbi "módosult tudatállapot" jelentésében. Igazi kaotikus lények, mivel természetüknél fogva se nem jók, se nem rosszak, az iszlám hiába próbálta őket ezen karakterek valamelyikébe besüríteni. Az iszlám előtti arab mitológiában egyfajta alakváltó, sivatagi szellemek voltak. Nagyon sok típusuk volt, így simán lehet válogatni közülök, hogy ha igazi keleties, sivatagban élő kaotikus elfeken agyalsz. Például ez nagyon hiányzik.

A következő érdekes alapul vehető teremtmény az Orang bunian, amely a maláj, brunei és indonéz mitológia fontos része. Mély erdőkben és magas hegyekben élő gyönyörű, emberszerű lények, akik közül előfordul hogy sokan az emberek közelében rejtőznek el. Ha egy bunian és egy ember összeházasodik, a gyermekük képes láthatatlanná válni. A bunianok birodalmában az idő máshogy telik, így ha egy ember hazatér onnan, előfordulhat, hogy évtizedek is elteltek és mindenki akit addig ismert meghalt. Ezek a lények különösen kedvesek a varázslókkal és a sámánokkal.

Leshy, a szláv mitológia őrző istene, aki általánosan emberként jelenik, meg de képes állati alakot is felvenni. Rosszindulatú teremtmény, aki sokkal félrevezeti az erdőben eltévedt embereket. Ért az állatokkal való kommunikációhoz.

De sok más hasonló teremtmény van, számtalan nép mitológiájában. Mint láthatjátok, az elfek és a velük rokon mitikus lények egyfajta félisteni vagy isteni eredetű teremtmények, akik távolságtartóak az emberekkel, vagy a természettel harmóniában élő lények. A lényeg, hogy ők testesítik meg a természet ősi és tiszta erejét. Ildomos ezt az írásban meghagyni, de nem muszáj a tolkieni kliséket alkalmazni. A lényeg az, hogy az elfekben legyen meg a miszikum és a rejtély, még akkor is ha egy orvgyilkos.

Segítsék az embereket, de ugyanakkor legyenek szigorú tanárok. Ó, hogy én a klisék bűvöletébe estem volna? Úgy vélem, hogy a fantasy egyfajta modern mitológia, az ősi történetek továbbélése, így ezen archotípusokat tovább kell vinni. De nem szolgaian másolni, hanem belevinni új ötleteket. Ehhez azonban sok utánajárás kell.

Például az elfeidnek miért kellene erdőben élnie? Miért ne élhetne oázisba? Vagy olyan barlangokba, ahonnan felügyelhetik az erdőket? Vagy miért ne lehetnének úgy távolságtartóak, hogy közben befolyásolják a sokkal fejletlenebb népek sorsát? Mint ahogy említettem az előző bejegyzésemben, egy jó premissza eredetivé teheti az általad kitalált népeket.