Logan

El se tudom mondani, mennyi ideig ültünk még azon a rohadt gurulós széken, de a hátsóm piszkosul fáj, nem érzem a lábamat, Kenneth pedig egyre nehezebbnek tűnik. Pedig talán az egyik legkönnyebb ember, akit a világ a hátán hord. Talán, ha nem lenne ruha, akkor simán kilebegne a gravitációs mezőből, mint egy vacak héliummal töltött lufi. Bár remélem ez nem igaz, mert azért akarok pár olyan dolgot is csinálni valamikor, ahol a fölös rétegek erősen gátolnának. Úristen Logan, te meg mi a fenéről álmodozol?! És ha nem akarja? Vagy csak nem velem. Végülis érthető. Még nem nagyon volt dolgom ilyenekben. Talán visszakozni kéne? Vagy várjunk, az nem jó. Épp hogy csak újrakezdtük. Jesszus, miért bámul?! Mondott valamit? Vagy csak túl nyilvánvalóan nyáladzok? Valamit mondani kéne, nem? Csak most legyek kreatív...

- Persze! - nyögtem ki az első dolgot, ami a fejemben megjelent.

- És akár most is csinálhatnánk? - pillantott rám sunyin.

- Aha... - nyújtottam el a szót, mire csak felállt és az ajtóhoz lépett, majd kulcsra zárta azt. Mikor hátrafordult hozzám, enyhén meglepődött.

- Mi az? - pillantott rám kérdőn.

- Mit is akarsz csinálni? - néztem rá ijedten. Éreztem, hogy zavaromban enyhe pír futott végig az arcomon.

- Összebújva aludni? - kérdezett vissza, majd meg dermedt. - Mire gondoltál? - lett hirtelen vörös ő is.

- Semmi, semmi - tettem fel a két kezemet, majd felálltam és szabályosan átszambáztam az ágyhoz, majd nemes egyszerűséggel beledöltem a puha ágyneműbe, eltakarva ezzel lángoló arcomat. Hogy lehetek ekkora barom?!

Mellettem besüppedt az ágy, majd a hátamnak nyomódott egy kis test, melynek hosszú ősz tincsei a nyakamat csikizték. Hallottam, ahogy halkan kuncog a nyomoromon.

Egyik kezemmel kinyultam és megragadtam egy párnát, majd jó szorosan magamhoz öleltem. Gyorsan hátranéztem és kinyújtottam rá a nyelvem, majd visszafordítottam tekintetemet új kedvesemre, a zöld virágmintás huzatú tolzsákomra, ezzel is érzékeltetve vele, hogy hogyha ő így játszik, akkor én meg úgy. Erre nevetése csak még hangosabb lett. Az anyag surlódó hangja kísérte mozdulatát, ahogy felkönyökölt és a fülemhez hajolt.

- Tőlem csinálhatjuk - suttogta alig pár milliméterre a fülemtől. - Csak félek - puszilta meg az említett testrészt óvatosan.

- Csak tizenhat vagyok, szóval... - fordultam felé, otthagyva a másik oldalamon Fikuszt, az újdonsült barátomat. Bár ez még semmi se volt ahhoz képest, amit szegény párna még átélt egy párszor a közeljövőben.

- De én nem - pillantott félre.

- Kizárt, hogy tizennyolc vagy. Hamarabb hiszem el, hogy alig töltötted a tizenkettőt, minthogy már nagykorú vagy!

- Ezt nem tudhatjuk. Mint ahogy azt sem, hogy ki is voltam előzőleg. Ez így egy kicsit párás, nem? - vakarta meg a fejét. - Mármint lehet, hogy megdugsz egy hidegvérű sorozatgyilkost.

- Na ezt még kevésbé hiszem el. Ha gyilkos lennél, akkor megállták volna segíteni nekünk aznap? - néztem rá egy kisebb mosollyal az arcomon.

- Lehet, hogy őrült vagyok. Egy, egy szikraizé, na, tudod, akinek több személyisége van!

- Mármint skizofén? - pillantottam rá egy vigyorral cserélve előző arckifejezésemet.

- Én is azt mondtam! - mondta durcázva.

- Hát persze, Szikra úraság - nevettem el magam.

- Most kiröhögsz? Jó! - fonta karba a kezét, majd hátat fordított nekem.

- Naaaa~ ne hagyj itt! Ha már egyszer lepasszoltam Fikuszt érted!

- Fikusz? - fordult meg félig kétdőn, mire csak felemeltem az említett zöld párnát. Ő gyorsan kikapta a kezemből a zöld kis vánkost. Diadal ittasan rámnézett, miközben a kezében lóbálta harci trófeáját. - Ennyit életed szerelméről! - mondta majd egyszerűen ráfeküdt a párnára. Hátat mutatott nekem, amin csak nevetnem kellett. Békítően átkaroltam a derekát, miközben egy puszit hintettem a fehér tincsekre. Ken egyre jobban hozzám bújt, majd végül egy-két perc után elkezdett ficánkolni, egészen addig, amíg újra szembe nem kerültünk.

- Szent a béke? - mosolyogtam rá. Ő csak valamit belemotyogott a ruhámba. - Mi?

- Ja semmi, csak szegény Fikusz.

- Fikusz? - pillantottam rá furán. Na ennyit az eddigi romantikus hangulatnak. Igazán köszi, Fikusz!

- Szegényt összenyomom.

- Szerintem örül, hogy te fekszel rajta és nem én.

- Nem is vagy nehéz! - tiltakozott, mire egyszerűen ráfeküdtem.

- Na jó, tévedtem, az vagy! - motyogta. - Nyertél, most szállj le rólam! - kezdett el ütögetni.

- Jó éjt!

- Logaaaaaaan~

- Halkabban, valaki aludna! - "morrantam" rá, mire csak még jobban ficánkolt. - nem azt akartad csinálni? - vigyorogtam rá.

- De nem így! - vinnyogott, mire röhögve legutultam mellé.

- Na gyere ide! - tártam ki a kezemet, hogy beférkőzhessen közéjük, amit készségesen meg is tett.

- Várj! Fikusz... - nyúlt ki érte, de visszahúztam.

- Ah, hagyd már azt a vacak párnát! - parancsoltam rá, majd ráhúztam a takarót.

- Jó éjt! - suttogta.

- Hát már reggel van, de nem baj.

- Mondom, jó éjt! - morogta.

- Oké, te tudod - kuncogtam halkan.

- Neked nem kéne mondanod? - háborgott, miközben buksiját beékelte az állam alá.

- Jó éjt törpe - pusziltam meg a fejét.

- Neked is, vöröske - mondta mosolyogva.

- Mi? Milyen Vöröske?

- Nem tetszik? Az baj, mert ez a beceneved - nézett rám pajkosan.

- Én se hívlak fehékének!

- Persze, hogy nem. Azt már foglalta egy élőhalott csaj! Meg te is törpének hívsz, akkor én nyugodtan nevezhetlek vöröskének.

- Oké, hagyjuk! - ráztam meg a fejem reményvesztetten, tudva, hogy a név rajtam ragad. Mosolyogva lehunytam a szemem és Ken ütemes lélegzetét hallgatva én is átléptem az álmok kapuját.

Hali! Ez egy picit liteosabb rész lett, de kellett egy ilyen is. Am ti mit szólnátok, ha Logan álmai valóra válnának? Mármint nem az, hogy Kennethből egy emberi léggömb lesz hanem... ;)
Megpróbáltam tartani a szombatot, de csak tizenegykor realizáltam, hogy ma is az van, szóval ez nem jött össze. De nem baj!
Viszont ennyi lenne mára, valószinüleg jövöhéten újra itt egy kicsit nyomozósabb résszel! Addig is sziasztok! =}