Kenneth

Az ágyban feküdtünk és a falat néztük. Logannak igaza van. Ennek a háznak borzalmas a plafonja. Mármint ki az, aki mindent befed, csak azt az egy falfelületet nem?

- Olyan gyönyörű vagy - suttogta Logan csak úgy magának. Nem hiszem, hogy tudja, hogy én se bírok aludni. Felé fordultam és belenéztem a barna szemekbe. Döbbenten összerezdült,mire akaratlanul is elmosolyodtam.

- Köszönöm - tátogtam enyhe pirral az arcomon. Közelebb csúsztam hozzá és nyomtam egy puszit a szájára. Ő körémfonta a karjait és magához szorított. - Tudod, nagyon hasonlítasz egy ismerősömre - motyogtam a polójába, majd ránéztem. Ő álmosan pislogott rám és értetlenül táncolta a szemöldökét.

- Szóval ezért vagy velem? - kérdezte enyhe éllel a hangjában.

- Nem - kuncogtam, bár semmi vicceset nem találtam a helyzetben. - Vele nem voltam együtt - Vagyis remélem, tettem hozzá gondolatban.

- Akkor ki volt? - kérdezte és felkönyökölt. Barna haja az arcomat csiklandozta. Fintorogva túrtam a szálak közé arrébb terelve őket. Belenéztem a barna szemekbe és elmosolyodtam. Legszívesebben örökké elmerülnék bennük. Csak én és Logan. Milyen szép is lenne. Kár, hogy ebből semmi se valósulhat meg. A rendőrség már elkezdte kivizsgálni az ügyemet, hamarosan egy tárgyalás is esedékes lehet. Aztán gondolom nevelőintézetbe kerülök. Vagy bőrtönbe. Esetleg árvaházba. A lényeg, hogy el fognak szakítani tőle. És ő erről még csak nem is tud.

- Fogalmam sincs. De nem akarnál végre leszállni rólam? Csak mert a könyököd az oldalamban van! - löktem le magamról

- Nem tudom. Csak egy árnykép a homályos emlékeim közül. Tudod, csak a szokásos - nevettem fel keserűen.

- Ne mondd ezt! - csapott a fejemre óvatosan. - Hisz már derengenek dolgok, nem igaz?

- Gyakorlatilag semmit se tudok magamról! - kiabáltam le a fejét suttogva. - Még a nevemre se emlékszem! Egy rám ragasztott álnevet használok, a fejemben terjengő képkockákból még egy hangya se lakna jól! A testem tele van hegekkel, de fogalmam sincs mikor, vagy hol szereztem őket. Néha beugrik valami, de az olyan borzalmas, hogy inkább újra elfelejteném. Én ezt nem bírom. Már nem... - motyogtam magam elé. Becsuktam a szemeimet és próbáltam megnyugtatni magam. Ekkor megéreztem magam körül két kart, ami egy meleg testhez húztak.

- Sh... Semmi baj - suttogta a hajamba, majd szinte a fejem búbjáig betakart a takaróval. - Aludj kicsit.

Tiltakoztam volna, de alighogy kimondta a szavakat, a szemhéjaimat mintha mágnesek húzták volna le. Egy utolsó pislogással - ami mellesleg hatalmas erőfeszítésbe került - rá pillantottam. A szája mozgott, mintha valamit mondana. A hangja azonban már nem jut el a tudatomig. Szép lassan újra lecsukódnak a szemeim és ezúttal úgy is maradnak. Nem érdekel már semmi se, csak hagytam, hogy az álmok a saját birodalmukba húzzanak.

Logan

Másnap reggel kopogásra keltem. Lassan nyitottam ki a szemeimet. Ken még mindig szorosan ölelt, pont úgy, ahogy elaludtunk. A folyamatos zajra ő is ébredezni kezdett. Pislogva mosolygott fel rám, majd mikor beazonosította a zavaró hangot, egyszerűen lelökött az ágyról, miközben kikiáltott egy pillanat!-ot. Mivel még mindig a takaróba voltam tekeredve, így az is jött velem. A törpe gyorsan rám pillantott, gondolom, hogy jól vagyok e, majd a nyíló ajtó felé kapta a fejét. Én becsúsztam az ágy alá, magam elé gyürve a takarót és figyeltem az érkezőt. Anya kinézett a folyosóra, majd becsukta maga mögött az ajtót. Kenneth felállt és közelebb sétált hozzá.

- Bocsánat, hogy ilyen korán zavarlak, csak gondoltam szeretnél beszélni egy kicsit a történtekről. Meg gondoltam, érdekelhet a dolgok menete is - mosolygott rá a fiúra, mire az csak egy aprót bólintott.

- Nem tetszik leülni?

- Jaj, kérlek ne magázz! Annyira azért még nem vagyok öreg! - nevetett fel anya, majd helyet foglalt az íróasztal mellett álló széken. - Gondolom, már mindenféle horribális gondolat átfutott az agyadon.

Vajon mi történhetett, hogy anya elővette a pszichológus énjét? Közelebb másztam hozzájuk, ügyelve, hogy ne csapjak nagy zajt, s a takaró miatt ne látszódjak. Nagyjából rájuk láttam.

- Valahogy úgy - dörzsölte meg a tarkóját Kenneth. A mozdulat közben óvatosan hátrapillantott az ágy felé.

- Először is egy eljárás fog indulni az ügyben, ami miatt rövid ideig háziőrizetben kell, hogy legyél. Sajna ezt nem tudjuk kikerülni, múszáj, hogy rád kerüljön a chipp. Amint az ügyet teljesen felderítik, lesz egy kisebb tárgyalás. De mivel konkrét fejjelentés nem történt, így nem valószínű, hogy nevelő intézetbe vagy börtönbe kerülnél. Továbbá elvégeznek pár pscihológia tesztet....

- Nem vagyok őrült! - vágott közbe a törpe ingerülten. Anya csak megadóan feltette a kezét.

- Tudom drágám. A baleseted miatt kell. Ne félj, nem fogsz elmegyógyintézetben sem kikötni- nevetett fel halkan majd felállt és megfogta Ken kezét. - Minden rendben lesz, ne aggódj. Most megyek. A fiamat azért valamikor engedd ki az ágy alól. Szerintem kezdi elfeküdni valamilyét. - kacsintott rá, majd felém pillantott. - Édesem, máskor kapcsolj kicsivel hamarabb. Az ajtó másik oldaláról hallottam, ahogy lepuffansz a földre!

- Anya! Erre van egy nagyon jó magyarázatom! - kászálódtam ki rejtekhelyemről és álltam meg mellettük.

- Nem kell megmagyarázni. Nem a rendőrség vagyok, hogy kihalgassalak. Azt csináltok srácok, amit akartok. Csak azért a törvényt valamennyire tartsátok be. Ha  bevisznek  a titeket, nem én fizetem  a az  óvadékot!- nézett ránk figyelmeztetően, majd kilépett a szobából.

Kenneth egy hangos sóhajjal rogyott le a székre, majd kezdte el magát tologatni a lábaival. Én várakozva néztem le rá.

- Apád rájött.

Csak ennyit mondott. Én pedig csak bólintottam. Ő nem szólt semmit, és én sem. Ő a földet nézte, én őt. Ő elmerült a gondolataiban, én pedig a tanulmányozásában. Próbáltam valami jelet keresni, ami megmagyarázza a helyzetet.

- Miért nem mondtad? - néztem le rá kérdőn.

- Nem ezt akartad? - pillantott rám fekete szemeivel, melyekben most mintha sötétszürke csíkok örvénylenének.

- Nem válaszolsz.

- Te sem.

- Nem, nem akartam ezt. Mert tudom, hogy nem csak azért tetted, mert valamit bizonyítani akartál. Mert tudom, hogy nem akartad megtenni. És tudom, hogy mégis ödszeszedted a bátorságodat, kimásztál egy ablakon és megpróbáltál túlélni. Valamint, ha börtönbe kerülnél, nem tehetném ezt meg - hajoltam közelebb hozzá és csókoltam meg ajkait. Karjaival átölelte a nyakamat és hagyta, hogy felhúzzák, hogy aztán helyet cserélve én üljek a széken, ő pedig az ölemben kössön ki.

- Ezt vehetem egy szerelmi vallomásnak? - nevetett fel halkan.

- Aminek csak szeretnéd - mosolyogtam fel rá.

- Akkor annak veszem - suttogta pár centire a számtól. Leheletétől bizseregni kezdtek ajkaim, melyek a következő pillanatban már Kennethével találkoztak. Mikor szétváltunk, homlokát az enyémnek támasztotta. - Azt hiszem, kettőnk közül mégiscsak te vagy a nagyobb tolvaj. Csak vigyázz arra a kulcsra, ami a szívemet nyitja. Tudod, elég drága újra felépíteni, ha eltörik!

- Csak a hógömbök törnek el. És te nem vagy az! - öleltem magamhoz szorosan.

Pontosan. Csak a hógömbök tudnak eltörni. És én mindent megteszek, hogy megvédhessem őt a szilánkoktól, melyek a könnyeiből lesznek. Erre esküszöm!

Hát öhm... Szép napot mindenkinek! Tudom, hogy nagyon nagyon sokat késtem (inkább eltüntem).  Az okokat nem szeretném boncolgatni, mert így is sajnálom azt a pár embert, akire rázúdítottam mindent. Akiknek köszönöm, hogy meghallgattak és tanácsokat adtak, mert tényleg nagyon jól esett, hogy támogatnak.

Köszönöm mindenkinek, aki itt van és olvassa ezt, esetleg csillagoz vagy commentel. Remélem megbocsáltotok!

Sziasztok