Logan

- Hé Logan! - szólt utánam másnap délután apa. Mikor felé fordultam, egy kartondobozt nyomott a kezembe. Ez nem a legszerencsésebb gondolat volt, mert egy, nem számítottam a hirtelen plusz súlyra, kettő, tele volt a kezem a könyveimmel, így a csomag a földön landolt. Ijedten néztem apura, de ő nem tűnt dühösnek. Szóval nem volt értékes. Leguggoltam összeszedni a doboz tartalmát. Csak pár régi kép volt benne. Hálásan néztem apura.

- Köszi! - mosolyogtam rá, majd fogtam a fotókat és a szobámba letelepedve elkezdtem nézegetni őket. Az elején csak átlagos családi képekkel találkoztam. Majd jöttek a tájképek és a vicces - már akinek - pillanatok. Sóhajtva dobtam le őket az ágyra, majd elterültem a babzsákfotelban. Lehunyt szemmel gondolkodtam, amikor megéreztem, hogy valaki figyel. Fél szemmel az ajtó felé pillantottam, ahol egy fehér buksit találtam. A szemét dörzsölgetve jött be hívás nélkül a szobámba. Rám nézett, majd kérdőn az ágyon elterülő képekre nézett.

- Suliba kellenek? - vett fel egyet és forgatni kezdte. Alaposan megnézett rajta minden részletet, majd felém fordította. - Ő az a lány, akivel Sindy a suliban beszélt? - mutatott Egy fekete hajú kislányra.

- Jane. Anya egyik betege volt. Innen ismerjük egymást - mondtam csak egy pillantást vetve a képre.

- Mi baja van? Valami krónikus? - kérdezte elgondolkodva.

- Anya még mindig pszichiáter és nem agysebész!

- Az agysebészek se mindig krónikus eseteket vizsgálnak. Egyébként Janenek kommunikációs zavarai voltak. Elvált szülők - mesélte anya a fiúnak, aki itta minden szavát.

- Te nem tettél le véletlenül valamilyen titoktartási fogadalmat, anya? - kérdeztem dühösen. Tulajdonképpen mire is vagyok dühös? Ja igen, a srác, aki teljesen elcsavarta a fejemet, ugyan megcsókolt, de aztán kijelentette, hogy köztünk semmi nem lesz, bár még mindig itt van és jópofizik.

- Nyugi Logan, engem nem zavar - jött be mosolyogva Jane (?) a szobámba.

- Jane? - nyikkantam fel meglepetten.

- Helló Logan - intett felém. - Mrs. Mc'fee. Ó és szia Ken.

- Inkább Kenneth. Nem szeretem a beceneveket - mondta egy mosollyal az arcán a fiú. Mit is mondott róla Jane? Aranyos?

- Ó bocsi! - szabadkozott rögtön. - Most valamit elrontottam? - nézett anyura.

- Semmit.

-ANYA! - kiáltotta el magát Sin, majd berontott a szobámba. Komolyan, kezd kicsit szűkös lenni a hely. - Itt aludhat ma Jane?

- Persze - egyezett bele, mire a két lány boldogan kezdtek ugrálni egymást átkarolva. Mi csak furán néztünk előbb rájuk, majd egymásra és kitört belőlünk a röhögés.

- Na jó, asszem én megyek - fordult a törpe az ajtó felé. A többiek még maradtak, úgyhogy jobbnak láttam, ha nem folytatom a keresgélést. Pedig biztos vagyok benne, hogy azt a fiút az álmomból már láttam valahol.

Még sokáig beszélgettem a többiekkel. Anya már elment, de a két lány letáborozott nálam. Már sötétedett, amikor kisétáltak, mondván, holnap suli. Kár, hogy ősziszünet van. Inkább nem szóltam nekik, had jöjjenek rá maguktól. Újra az ágyra néztem. A képek még mindig ott hevertek. Nyöszörögve keltem fel a kényelmes zsákomról és csoszogtam el a fotókhoz. Szépen sorba rendeztem őket, majd visszaraktam a dobozba. Ezután becsúsztattam azt az ágyam alá.

Kenneth

Amint átértem a szobámba, előkaptam a képet a zsebemből. Odaléptem az asztalhoz és felkapcsoltam a kislámpát, hogy jobban szemügyre tudjam venni. A képen két nyolc év körüli gyerek volt. A bal oldalinak hatalmas barna szemei voltak, amikkel a kamerába bámult. A másik fiúnak csak a fél arca látszott. Szőke tincsei belelógtak az arcába, miközben valamit vagy valakit nézett a távolban. Igen, tényleg ő az. A szemeiről felismerem. Mert azokat a sötét fekete szemeket senki se keveri össze senkiével. Vagyis mindenki ezt mondta eddig róluk. Fejemben újra átvettem a kérdés-gyűjteményemet. Az alap kérdéseket - miszerint ki vagyok, mit csináltam eddig...stb. - átlépve a mellékes tudnivalókhoz mélyen bevéstem a következőt:

HONNAN A FRANCBÓL ISMEREM ÉN LOGAN MC'FEE-T?!

Ma nyelvtanórán vettük a blogokat. Na én már a második pontnál bebuktam:

* Napi rendszerességgel írják

Hát hupsz. Na de itt még nincs vége:

*A glosszához áll közel --> Valamilyen hibáról tudósít

*Nincsenek benne káromkodások

Na ja, én nem vagyok egy minta blogger. Nem is mertem jelentkezni, hogy már pedig én írok nem is egyet, hanem egyszerre hatot... :D

Na ennyi elég az estimeséből. Egyébként lassan elérünk a történet feléhez és még mindig csak négy napja ismerik egymást. Komolyan, túl gyorsan haladok előre. Majd valahogy moderálom. Addig is sziasztok! =}