Sindy

Reggel hangos ajtócsapódásra keltem. Mikor kikászálódtam az ágyból, ránéztem az órára. Az fél hetet mutatott. Álmosan fordultam a tükör felé, amikor tudatosult bennem, hogy mennyi is az idő. Úristen, késésben vagyok! Gyorsan felkaptam a ruháimat és kisprinteltem a fürdőhöz. Az ajtó viszont zárva volt. Idegesen kezdtem el dörömbölni rajta. Ha Logan miatt fogok elkésni, én megfolytom! Idegesen belerúgtam a fürdőtől elzáró fadarabba, mire egy elnyúlt hang szólalt meg odabentről.

- Mi az törpe, itt hagytál valamit? - kuncogta el a végét a bátyám. Ez meg mégis mi a fenéről beszél?

- Van két perced kijönni onnan, vagy berúgom az ajtót! - mondtam. Fél perc se telt el, de az ajtó kinyílt és Logan vörösesbarna tincsei megjelentek a keletkezett résben.

- Jó reggelt, Sin - mondta, majd kilépett a fürdőből. Én elléptem mellőle és besétáltam a helyiségbe. De nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.

- Miért hitted azt, hogy ő vagyok? - a válasz csak hallgatás volt. Lesütötte a szemeit, de végül rámnézett.

- Semmi különös, csak ő volt itt előttem. Egyébként hogy-hogy ilyen korán fent vagy? - Most én néztem rá meglepetten.

- Logan, majdnem hét óra van.

Logan

Hogy. Hány. Óra. Van? Amilyen gyorsan csak tudtam, berohantam a szobámba és összedobáltam a cuccaimat. A könyveket beraktam a táskámba, majd kirobogtam a konyhába. A szüleim és Ken az asztalnál ültek és beszélgettek. Mikor beestem az ajtón, mind felém fordultak.

- Végre felébredtél? - mosolygott rám kedvesen anya.

- Aha -  motyogtam, mire a törpe lesajnálóan fújt egyet. Úgy néz ki, hogy ami reggel történt, az nem változtat semmin se. Végignéztem a srácon. Szokásos kék pulóvere volt rajta egy halványzöld pólóval. Fekete szűk szárú farmerét kicsit felgyűrte, tornacipős lábával pedig elégedetlenül topogott.

- Sindy hol van? Így el fogunk késni - nézett rám Ken.

- Ha? Mert hova megyünk? - kérdeztem döbbenten. Hisz ma suli van.

- Gondolom suliba, nem? - nézett a srác értetlenül apára. Ő csak helyeselve intett, majd beleivott a kávéjába.

- Ha? - kérdeztem vissza megint, mire kaptam pár hitetlenkedő pillantást. Ekkor lépett be Sindy is a konyhába.

- Mehetünk? - Fordult felém, majd végignézett Kennethen is.

- Persze, amint felfogja a bátyád, hogy én is megyek, indulhatunk - forgatta meg a szemét unottan a fehérhajú.

- Kuss, Hófehérke! - rivalltam rá.

- Minek neveztél? - kérdezte vészjósló hangon. Én csak kajánul rávigyorogtam és reménykedtem, hogy a szüleim elött nem ver péppé.

- Gyerekek, indulnotok kéne. El fogtok késni - mondta anya - Az ebédetek - nyújtotta át a zacsikat. Kenneth láthatóan meglepődött, amikor neki is a kezébe nyomta a csomagot. Ezt majd meg kell tőle kérdeznem. Úgyse hajtottam még be az ígéretét.

Hát ez nem lett egy hű de hosszú és tartalmas fejezet. Na mind egy, újra itt vagyok. Most csütörtökön beindul a suli, amit gondolom, nem sokan vártok. Megpróbálok a tanidőben is heti két részt hozni, bár lehet, hogy ez nem jön össze. Továbbá hamarosan indul egy Gravity Falls-os könyvem is. Bill Chiper történetét mesélném el a Weirdmageddon előttről és, hogy mi történt a katasztrófa után. Viszont ez nem lesz BL, sőt, szerelmi szálat se terveztem beleírni.