Kenneth

Sötétség vett körbe. Nem tudtam, mióta nem láttam már napfényt. Igazából egy ideje már semmit se láttam. Egyedül csak onnan tudtam, hogy élek, hogy a testem lángolt. Nem éreztem magam jól és ezt ő is tudta. Nem véletlenül voltam ebben a szobában. Utáltam őt. Utáltam minden porcikáját. Azt, ahogy mozgott, ahogy beszélt, ahogy nézett és ahogy hozzám ért. Igen, az utóbbit különösen gyűlöltem benne. Bár van szerethető oldala is... asszem. Mármint az a srác mindig ezt mondja. Valamiért azt hiszi, ha beszélget velem, attól jobb lesz nekem. Pedig ő nem értheti. Vele nem csinálják azt, amit velem igen. Talán, mert ellenállok, ki tudja. Annyi biztos, hogy valamiért vele kivételeznek.

Gondolatmenetemet az ajtó nyitódása szakította félbe. Egy fénysugár tört utat a vaksötétben. Bántotta a szememet, így megpróbáltam behunyni őket kisebb-nagyobb sikerekkel.

- Szia! Bocs, hogy zavarlak, de nem válaszoltál és aggódtam. Ken? - jött közelebb. Ekkor valami hatalmas csörömpöléssel a földre esett. Néhány fémkacat - talán evőeszközök - elgurultak valamerre. A hangjuk bántotta a fülemet. Megéreztem, ahogy valaki letérdel mellém és magához húz. Lassan pislogtam egyet és ránéztem.

-  Sz... s... zi... - próbáltam beszélni, de a nyelvem nem engedelmeskedett. Megpróbáltam végignyalni az ajkaimon, de már nyálam se volt.

- Sss, ne beszélj! - tette egyik ujját a szája elé. Bólintottam egyet jelezve, hogy megértettem. - Fel tudsz állni? Gyere! - óvatosan ért hozzám és lassan felültetett. Szóval eddig feküdtem. Fel sem tűnt.

Figyeltem, ahogy a kezeivel tapogatózva próbál megtalálni valamit a széttört tányérok között. Felemelt egy fémbögrét és kicsit megrázta. Csalódottan sóhajtott.

- Víz. Maradj itt egy percre! - mondta, majd felállt. Máskor biztos visszavágtam volna azért, mert parancsolgat, de most valahogy erőm se volt hozzá. A fejem is kezdett egyre jobban fájni. Még mindig nagyon keveset láttam, hisz a szobát  csak egy keskeny fénysugár világította meg. Lassan kezdett elmosódni a tudatomban minden. A hangok, a képek, a színek és a gondolatok.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Mikor kinyitottam a szemem, megint szembetaláltam magam a buliban történtekkel. Szóval nem álmodtam. Fasza. Ez esetben nincs mást tenni.

- Bocsi Logan - mondtam, majd egy jól irányzott rúgással ellöktem magam. A fiú összerogyott, kezét ágyékához kapva.

- Mi a... ? - nézett fel rám döbbenten.

- Magadhoz tértél? Ez esetben akár el is mesélhetnéd, mi történt.

Sziasztok! Bocsi a kihagyásért, csak valahogy nem jött össze nekem ez a hétfő. Meg az előző se. Sőt, még az az előtti előtti sem, de ott legalább hoztam valami kis nyúlfarkat. Am, mostantól megint normálisan lesznek részek. Na, jó éjt rácok!