~Elizabeth szemszöge~

Mit tegyek most? Ezt nem mondhatom el Chrisnek, vagy kinyír, de még az is lehet, hogy kirak a házból, ez viszont csak egy probléma. Hogyan kellene elmondanom Devinnek, hogy az ő gyerekét várom, közben neki már úton van már egy gyereke, de ez is egy érdekes sztori lett a végére. Miután megtudtam, hogy terhes vagyok megkértem Shawnt, hogy vigyen haza, megköszöntem a segítségét, ő sok sikert kívánt. Nem tudom mi lenne velem nélküle, amióta összevesztem Izával azóta nem is beszélünk, ha otthon vagyok ki se mozdulok a szobámból.

Az ajtón belépve testvéremet pillantottam meg, aki komótosan jött lefelé a lépcsőn, de engem meglátva elmosolyodott viszont az arcára is fagyot.

- Elizabeth mi történt az arcoddal? - sietett hozzám, próbáltam takargatni, de esélytelenül, óvatosan az arcomhoz ért a fájdalomtól felszisszentem.- Ki tette?

- Senki csak tesin sérültem meg. - hazudtam, ami elég átlátszóra sikerült.

- Shawn tette, ezért nem merd megmondani? - fogta meg a kezemet.

- Shawn nem tudna bántani. - mosolyogtam rá.

- Hiszek neked. Ugye semmi komoly bajod?

- Nincs nem kell aggódnod!

- Hívjatok mentőt! - a kellemes testvéri idillünket Devin kiabálása zavarta meg. - Kylienak elfolyt a magzatvize, beindult a szülés!

A fiúk oldalán léptem ki a kórház liftjéből a szülészeten, a mentő pillanatok alatt ott volt nálunk és elvitték Kyliet, Devin is velük tartott, de előtte még megkérte a srácokat, hogy bejönnek-e. És most itt vagyunk már távolról megláttam az idegesen futkosó fiút a folyosó végén, sápadtan lesett folyton egy ajtó felé. Felötlött bennem a kérdés vajon ilyen lenne velem is ha, én lennék bent? Kezemet a hasamra simítottam, nem is mondtam megtartom a babát, Shawn beszélt rá, mivel elakartam vetetni.

- Jó napot! - jött ki egy orvos a szülő szobából kezében egy csomag ronggyal, Devin remegve lépkedet, hogy átvegye az apró csomagot. Hirtelen az arca egyre vörösebb lett, visszaadta az orvosnak a gyereket. - Gratulálok!

- Ez nem az én gyerekem! - lépdelt hátra felé, mint aki menekülőt fújt volna,

- Haver te csináltad! - szólalt meg Josh.

- Mióta vagyok néger? - az orvos elhúzta a pólyát és megláthattuk a baba arcát, tényleg sötét bőre van. - Hogy hívják az anyját?

- Kylie Devyn. - felelte a doki.

- Nem az én gyerekem! - hátrált és egyszer csak futásnak eredt, eltűnt a kórtermek között, Chris utána akart menni, de megállítottam, itt volt a lehetőségem.

- Hagyd, majd én! - követtem a fiút az épület elé. Egy közeli padon ült az arcát a tenyerébe temette, csendesen oda sétáltam hozzá, csak a cipőm kopogását lehetett hallani az utcán. Oda ültem mellé és ránk telepedett a némaság, ami egy idő után elég kínos lett.

- Miért jöttél? - nézet rám ujji közül.

- Csak érdekel mi van veled. - tettem a kezemet a vállára. - És mondani szeretnék valamit.

- Ugyan mit? - nevetett fel keserűen. - Mekkora ökör vagyok? Képes voltam visszafogadni egy olyan lányt, aki kétszer is megcsalt ezek szerint. Gondolom ezt akarod az orrom alá dörgölni! Ugye? Mekkora hülye voltam! Elhagytalak, másért pedig te szerettél és összetörtem a szívedet. Soha nem fogsz meg bocsájtani nekem!

- Szeretsz még?

- Igen. Reménytelenül! - fogta meg a kezemet. - Folyton te jártál az eszemben, amikor kimondtam életem legnagyobb hazugságát, hogy nem jelentettél semmit. Pedig a mindenem vagy! Annyira kétségbe estem, amikor..... amikor megláttalak azzal a fiúval, hogy nap, mint nap jött hozzád, féltékenység mardosott! De szeretlek! És nem tudok, annyiszor bocsánatot kérni, mint ahányszor kellene, egy nagy rohadék vagyok! Én....- nem hagytam, hogy folytassa ajkaira tapadtam, hirtelen érte, de nem húzódott el, hagyta magát, kezeit a derekamra fektette, nyaka köré fontam a karjaimat.

- Szeretlek te bolond! - adtam egy puszit az orra hegyére.

- Szeretlek Elizabeth! - csókolt meg újra. - Mit szerettél volna mondani?

- Az most nem fontos, rá ér később is! - hajoltam újabb csókért, de elhajolt.

- Mit akartál mondani? - mért végig merően.

- Terhes vagyok. - leheltem ajkaira, ő elhúzódott tőlem összevont szemöldökkel méregetett, ijedten néztem rá, na most szúrtam el. - Devin én....

- Tőlem van a gyerek vagy Shawntól? - kérdezte szigorúan, de a hangja csöpögött a gúnytól.

- Én nem feküdtem le Shawnnal, ő csak segített féltékennyé tenni téged, egy ujjal sem ért hozzám. - beszéltem hozzá szívemet kiöntve. - Aznap, amikor Kylieval láttalak és nem mentem haza nála aludtam, elakartalak felejteni, így úgy gondoltam jó ötlet lenne vele lefeküdni, de ő leállított. És alkut kötöttünk ő segít téged elfelejteni, én pedig segítek neki Mirandával, akivel már egy hónapja együtt vannak.

- Akkor tényleg enyém a baba? - tette fel félve a kérdést.

- Igen! - raktam a kezemet a pocakomra, Devin is követte a példámat. - És Shawnnak köszönheted, hogy még nem vetettem el.

- Hogy micsoda? Miért akartad? - ült közelebb teljesen át ölelt, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék.

- Mivel neked ott volt Kylie és nem tudtam volna mit kezdeni egy gyerekkel, ezért azt találtam a legjobb megoldásnak. - vallottam be gondolataimat.

- Akkor tényleg hálásnak kell lennem! - simított végig a hasamon. - Szeretlek és el nem tudod képzelni mennyire sajnálom, amit veled tettem. Szeretlek!

- Szeretlek! - leheltem csókot ajkaira, ő átölelte a derekamat ezzel az ölébe ültetett.

A hideg miatt indultunk vissza, a srácok kint álltak az épület előtt bizonyára minket vártak, Ricky vigyorogva figyelt minket, ahogy közeledünk.

- Ghost hogy vagy? - jött oda Vinny.

- Már jól hála Lizának. - simogatta meg a hátamat.

Így találtunk újra egymásra Devinnel, olyan volt mintha soha se mentünk volna szét. Devin minden nap valami apró dologgal lep meg és folyton bocsánatot kér, ami kezd idegesíteni, de annyira aranyos. Az első vizsgálatomra is elkísért, mivel tudni akarja,hogy jól vagyok-e és ne érezem magamat egyedül. Amikor a doki az ultrahangon megmutatta a kicsit Devin majdnem elájult mellettem, majd elmondta, hogy amíg azt hitte Kylie tőle terhes soha nem jöhetett el vele az orvoshoz megnézni a felvételeket. De egy dolog a nagy örömben nem hagyott nyugodni....

-El kell neki mondanom. - sóhajtottam fel, Devinnel a szobámban ültünk, mivel segített a háziban.

- Micsodát? - pillantott fel a matek könyvből.

- El kell mondani Chrisnek, hogy én...... hogy én......- torkomra forrt a szó Devin egy csókot nyomot ajkaimra.

- Nyugalom mindent megoldunk! - simogatta az arcomat. Lassan tényleg el kell Chrisnek mondanom, hogy terhes vagyok, mivel nem sokára három hónapos leszek és elkezd látszódni a hasam. Az iskolában próbálom kerülni Jasont, hogy nehogy kezet emeljen rám. Shawn és Devin összebeszéltek, mivel Devin nem lehet velem az iskolában, akkor Shawn figyel rám nehogy valami baj legyen velem és a picivel, de Shawn tud Jasonről is és arra is figyel, hogy ő ne érhessen hozzám, bár ez nem mindig sikerül neki. Shawn folyton unszol, hogy mondjam el Devinnek is a Jasonös dolgot, de őt nem akarom bele keverni az is sok, hogy Ricky és Shawn is tudja, Iza meg a lepcses szája. Van amikor eltűnök Shawn szeme elől olyankor Jason azonnal megtalál és nem türtőzteti magát, egyre több helyen szerzek lilulásokat tőle, féltem a gyermekemet a szívem alatt, de nem merek szólni. Devin észre szokta venni, hogy sokszor vannak a sérülések miatt fájdalmaim, ha ezek feltűnnek neki rögtön megnézi mi fáj és már nem tudok több hazugságot kitalálni. De gondolom titeket az érdekel mi lett Jason sorsa és az én életemnek nos az egy picit hosszabb sztori......

Ez volt az utolsó előtti rész, reményeim szerint mai nap folyamán kikerül a az utolsó is.

By Elizabeth