~Elizabeth szemszöge~
- Mindjárt leszállunk. - pakolta el a lap topját Jason. Londonból az út Portlandig majdnem 16 óra volt Én a felszállástól kezdve ébren virrasztottam. A bulin ledöntött italok hatássa fejembe szállt és kezdtem érezni a fáradságot, meg a tébolyt. Belül zokogtam szörnyen fájt, hogy úgy kellett ott hagynom Devint az út során többször elkapott az inger, hogy elő vegyek egy pengét, na majd ha egyedül leszek. Végül én is össze szedtem a cuccaimat és követtem Jasont már este volt, amikor leszálltunk. Két fekete autó várakozott a repülőtől nem messze, amiből egy ismerős alak szállt ki, ahogy meglátott széles mosoly terült el az arcán.

- Daniel! - ugrottam a fiú nyakába, aki ugyan olyan lelkesedéssel fogadta örömömet.

- De jó téged újra látni csajszi! Mi újság veled? - tett vissza a földre, miután jól megölelgetett.

- Majd mesélek később. - ütögettem meg a vállát.

- Oké. - vigyorodott el játékosan, de azonnal le fagyott a mosoly a szájáról, ahogy Jason közeledett. - Uram!

- Daniel, kérlek vidd vissza Elizabethet a házba, nem sokára én is megyek csak még pár dolgot el kell intéznem. Liza! - fordult felém. - Ne kerülj bajba!

- Ugyan miért kerülnék bajba? - tettem az értetlent.

- Tudod te azt jól. - lépet elém és kezét a derekamra helyezte, így simogatta a hátamat, de nem akart ott megállni lentebb csúsztatta a kezét, hogy bele markolhasson a fenekembe.

- Nem tudom pontosan mire is gondolsz. -hátráltam egy kicsit, de Jason szorosan tartott.

- Még, hogy nem tudod mire gondolok. - kacagott fel ördögien és egyre közelebb hajolt hozzám, nekem az a gyanúm, meg akar egy csókkal próbálkozni. - Ha olyan jó kislány lennél, nem itt volnál hanem Londonban a kis szeretőddel. - ezzel kicsapta nálam a biztosítékot, már majdnem megcsókolt, így lendületből pofon vágtam.

- Őt ne keverd bele! Se senkit, akit szeretek! - téptem ki magamat a fiú karjai közül, aki arcát fájlalva figyelt engem. - Menjünk Daniel!

- Rendben! - nyitotta ki nekem a kocsi ajtót a testőr, ahova én azonnal be is ültem és dühösen magam után rántottam az ajtót, ami hangosan csapódott. Még indulás előtt láttam, ahogy Jason mond valamit Danielnek, aki bólintva adott át egy borítékot. A csomagtartóba még be rakta a bőröndömet a testőr, Én addig bekapcsoltam a telefonomat, azonnal egy csomó értesítés ugrott fel a képernyőre. Rengeteget a testvérem küldött bár kicsit eltúlozta 23-szór hívott és 19-szer küldött SMS-t, Devin is többször keresett, akár csak a srácok, Iza is hívott és minden közösségi oldalamon rám írtak. Megnyitottam Chris első üzenetét, de nagyon kár volt azonnal a síró görcs kezdett kerülgetni végig se tudtam olvasni rendesen:

" Elizabeth kérlek vedd már fel azt a kurva telefont, nagyon aggódok! Hívj vissza kérlek Liza! Nem tudom mit csináltunk, amiért elmentél, de kérlek gyere vissza biztos megtudjuk beszélni...."

Az üzenetnek koránt sem volt vége, de már nem tudtam tovább olvasni, viszont szembeötlött nekem a megfogalmazása, még nem találták meg a levelemet. Ezeken a sorokon annyira elkeseredtem, hogy az se érdekelt mit írtak a többiek, kitöröltem az összeset. Addig míg én végig néztem a telefonomat Daniel is végzett a pakolással, csendesen beült a vezető ülésbe, amíg Én a hátsó ülésen ültem szipogva. A motor halkan felzúgott és Engem lassan elnyomott az álom.

~Ricky szemszöge~

Nem rég voltunk a rendőrségen, hogy szóljunk Liza eltűnése miatt, de közölték velünk, hogy 48 órának el kell telnie. Most megyünk vissza a buszhoz, Chris teljesen pánikban van, idegesen tördeli a kezét és nem tud egy helyben meg maradni, amióta rájött, hogy a húga lelépet. De nem csak ez volt a legfurcsább dolog az este folyamán, ahogy Lizát kerestük Ash megsúgta mire készült Ghost. Felmentem az emeletre és benyitottam abba a szobába, ahova Costello elirányított, belépve alig hittem a szememnek. Devin alsó nadrágban az ágyhoz bilincselve üldögélt, ahogy meglátott azonnal felállt.

- Itt meg mi történt? - hajtottam bent-eb az ajtót.

- Elizabeth. - dörmögte letörten.

- Csak nem a golyóidra lépet? - vettem le egy kulcsot az ajtó melletti polcról és oda adtam neki.

- Nem, minden nagyon jól alakult csak kellett nekem meg szólalni! - verte a fejét a falhoz és elmondta mi is történt itt a szobában kettejükkel.

- Komolyan Ő bilincselt ide? - húztam fel a szemöldökömet.

- Igen, aztán lelépett és még azt mondta, hogy szeret! - megfogta a hozzá legközelebb lévő tárgyat és a földhöz vágta.

- Ezt most muszáj volt? - mutattam az apró üvegszilánkokra.

- Mérges vagyok! - nyúlt még egy vázáért, gyorsan a virágtartó után kaptam.

- Nem, nem, nem ne is álmodj róla! - vettem el az orra elől a vázát, bár szerintem már az előző előtt összetört egyet.

- Amúgy meg honnan tudtad, hogy merre vagyok? - feküdt el az ágyon Devin.

- Ash mondta merre vagy és azért jöttem fel, hogy meg tudjam Liza tényleg itt van-e.

- Miért nem ment vissza táncolni?

- Nem eltűnt! - hajtottam le a fejemet, Ghostnak több se kellett gyorsan öltözni kezdett.

- Még nem juthatott olyan messze és ha Chris kérdezi hol találtál meg, akkor mond azt, hogy egy csaj át vert és így hagyott itt. Ne derüljön már ki, hogy épp a kishúgát akartam megrontani.

- Oké. - Devinnel lementünk a többiekhez, Vinny azt javasolta menjünk vissza az MIW buszhoz. És vissza is tértünk a jelenbe, Chris kinyitotta a buszt, hogy be mehessünk, az énekes sietbe ment a hálóhoz, mi is követtük.

- Nincs itt a bőröndje. - torpant meg a folyósó közepén és felnyitotta a saját bőröndjét, aztán elkeseredetten ült le az ágyára. - Elvitte azt a pénzt is, amit arra tettem félre, hogy vásárólgasson.

- Mennyit vitt el? - tette a kezét barátja vállára Josh.

- Ötezret. - csapta le a táska tetejét.

- Skacok itt egy levél. - szólt nekünk Vinny. - Liza írta.

- Add ide! - kértem el a papír cetlit.

- Olvasd már! - parancsolt rám Chris.

'' Srácok
Remélem meg tudtok nekem bocsájtani azért, amiért el szöktem. Nem akartalak titeket itt hagyni, de muszáj volt a ti érdeketekben, nem akarom, hogy bajotok essen. A múltkori megtámadásom Vegasban csupán egy figyelmeztetés volt számomra. Fel akartam fedni nektek miért kell titkolóznom, miért tűnök el és miért kapok furcsa hívásokat. Viszont most sem mondhatom el, még mindig veszélyben vagytok. Sajnálom, hogy így kellett közölnöm, az elmenetelemet. Higgyétek elborzasztóan fáj nekem, hogy itt kell hagyjalak titeket, de amint tudok vissza térek Los Angelesbe. Ez még nem biztos, attól függ hogyan alakul a dolgok. Nem kell értem aggódnotok Én jól vagyok vagyis leszek. Nagyon szeretlek titeket és Chris ne emészd magad azért, mert megszöktem, nem a te hibád. Én követtem el egy rossz lépést, amíg itt Londonban tanultam, szerelemes lettem és ez elvakított. Olyanokba keveredtem bele, amibe nem kellett volna és most próbálom rendbe tenni, amit el rontottam. De most már azt hiszem lejárt az időm és mennem kell, éjfélkor indul a gépem. Hiányozni fogtok, ez az utolsó dolog, amit Én írok, küldök. Többet nem léphetek veletek kapcsolatba, amíg el nem jön a megfelelő idő. Oh, mielőtt elfelejtem Chris, hogy elvittem a pénzt, de minden centet vissza fogok fizetni. Ígérem. És még egyszer köszönök mindent nektek srácok!

Szeretettel Elizabeth"

Fejeztem be az olvasást és letettem az asztalra a levelet, mindenki maga elé meredt révetegen. Chris kinyitotta a száját mintha mondani akarna valamit, aztán becsukta.

- Hány óra van? - törte meg a csendet Josh.

- Fél tizenkettő múlt. - nézte meg az óráját Ghost.

- Most már nem érünk ki időben a reptérre. - suttogta Chris.

- Most mi legyen? - tettem fel a költői kérdést.

- Szólunk az itteni rendőröknek és az otthoniaknak, előbb utóbb elő kerül a levele szerint. - gondolkodott el Chris. - Itt az idő haza menni.

~Devin szemszöge~

- Itt az idő haza menni. - mondta Chris.

- De, de mi lesz Lizával? - habogtam.

- Nem tudunk többet tenni. - állt fel az énekes és egy pohár vizet öntött magának. - Ő döntött, így.

- Akkor ennyibe hagyjuk? - dörrentem fel mérgesen.

- Nem, nem fogjuk, de most egy jelentésnél a rendőröknél többet nem tudunk tenni. - felelt nekem Cerulli.

- Inkább lefekszem! - viharoztam be a hálóba. Egy gyors tusolás után befeküdtem az ágyba, de a párna alatt valami nagyon nyomta a fejemet. Benyúltam alá egy dobozt fogtam meg, amit fekete szalaggal kötötték át és egy levél, amin a nevem állt. Óvatosan szét hajtottam a papír darabot, hogy jobban szemügyre vehessem. Rögtön megütköztem, ahogy megláttam ki írta nekem, Elizabeth kacskaringós betűi díszelegtek rajta, türelmetlenül kezdtem olvasni a sorokat.

,, Devin!

Sajnálom, hogy itt kellett hagynom téged és bocsánat, amiért megbilincseltelek, nem akartam neked fájdalmat okozni. De kénytelen voltam a te és a fiúk biztonsága miatt, elmenni. Szeretném, hogy tud az életemnél is jobban szeretlek. Remélem a dobozt sértetlenül találtad, egy kis apró ajándék tőlem az egy hónapos fordulónkra. Szeretlek Baby! Sajnos nem tudom mikor jövök vissza és megértem, ha keresel valaki mást helyettem. Mondtad nekem már, hogy a sok titkom miatt foglak majd elveszíteni és sajna ez tényleg megvalósult. Kérlek ne magadat okold és ne tégy semmi olyat, amiről tudod, hogy Én nem örülnék neki, úgy, hogy tud te voltál vagy életem első igaz szerelme. Szeretlek Devin Sola és könyörgök vigyáz magadra!

Elizabeth"

A levelet újra és újra végig olvastam hátha megtudom hova ment pontosan, utána letettem a papír darabot. A dobozt vettem a kezembe, ami annyira picike, óvatosan le emeltem a tetejét a kezem elégé remegett, de amit benne találtam az meglepet. Egy gyűrű, de nem is akár milyen gyűrű, egy teljesen feketén fénylő karika csillogott a dobozban. Erről eszembe jutott Liza kedvenc könyve a Gyűrűk Ura abban is van egy hasonló gyűrű. Nem tudom meddig nézegettem a kicsiny tárgyat csak arra révedtem fel, hogy Ricky jött be és rögtön kiszúrta a kezembe a dobozt.

- Az micsoda?

- Elizabethtől kaptam. - adtam a kezébe a kis ékszert.

- Szép és jó rád? - adta vissza.

- Még nem próbáltam fel. - óvatosan felcsúsztattam az ujjamra, tökéletesen illett rám.

- Mi lesz veletek? - tette fel nekem a kérdést Ricky.

- Nem tudom. - temettem az arcomat a tenyerembe. - De halálosan szeretem!

~Elizabeth szemszöge~
- Liza ébredj megérkeztünk. - rázogatta vállamat Daniel, lassan pislogva nyitottam ki a szemeimet. Az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntenék és a villámok is vadul cikásztak az égen.

- Hol vagyunk? - ültem fentebb az ülésben.

- A nyugati parton itt fogsz egy ideig lakni. - mutatott a háta mögé egy óriási házra. - Na, gyere menjünk be bizonyára már éhes is és fátadt is lehetsz.

- Az vagyok már. - Daniel egy esernyőt adott a kezembe és ki szálltam a kocsiból, a testőr elő vette a bőröndömet.

- Gyere menjünk be nehogy megfázz itt nekem. - mosolyodott el, magam köré fontam a karjaimat, hogy ne fázzak és gyorsítottam a lépteimet. A fiú a bejáratnál beütötte a kódot és az ajtó halk kattanással jelezte, hogy kinyílt, Daniel a vállával lazán belökte. Félve követtem a testőrt az óriási épületbe, oda bent hatalmas fényár uralkodott, egy márvány lépcső terpeszkedett előttünk. Két oldalról és mögötte folyósok húzódtak, a többi helységben is lehetett egy ugyan ilyen csillárt látni, mint itt az előtérben. A házban szokatlanul nagy csend volt, amit furcsálltam, mivel azt hittem egy ekkora építményben többen lesznek.

- A többiek ezek szerint még nem értek ide. - tette le a bőröndömet a lépcső aljába. - Menjünk vacsorázni.

- Rendben. - szótlanul követtem a srácot a lépcső alatti folyosóhoz, a falakat végig tükrök borították magát a falakat is aranyra festették. - Mi ez a hely?

- Jason családjának a háza. - válaszolt nekem nyugodtan.

- És amúgy milyen többieket kerestél?

- Szerinted Jasonnel ketten fogunk rád vigyázni? - kacagott fel.

- Akkor hányan lesztek? - torpantam meg.

- Azt nem tudom. - küldött felém egy bátorító mosolyt és be nyitott egy zajos helységbe, itt beszélgettek. Nem voltunk egyedül.

- Daniel! - hallottam meg az öröm kiáltást.

- John! - fogott kezet egy kopasz ürgével, aki engem meglátva perverzen elvigyorodott.

- Szóval ő lenne az a híres Elizabeth Cerulli? - mutatott rám nagy virsli ujjaival.

- Az bizony! - karolta át a derekamat Daniel, de Johnon kívül mások is voltak a szobában vagyis konyhában, talán ha tizenöten ha lehettek. Az összes szempár rám tapadt, ahogy elhangzott a nevem, síri csendet eredményezett, amitől elégé feszülten éreztem magamat.

- Ő lenne az a csitri, aki miatt Jason még nem jutott hozzá az Apja aktáihoz? - szólalt meg egy másik is.

- Igen Én lennék az a csitri! - feleseltem vissza neki.

- Ni csak tud beszélni! - kacagott gonoszul egy másik testőr.

- Most hagyd abba kislány ezt, ha nem akarod, hogy bajod essen! - figyelmeztettet egy tarra nyírt fejű fickó, a hangja kimondottan ismerős volt nekem arról a furcsa Vegas-i estéről.

- Te! - mutattam a férfira. - Te voltál ott Vegasban! - léptem közelebb, de Daniel leakart fogni ezt viszont nem hagyhattam neki. - Te miattad törtek el a bordáim, te vertél fél holtra! - már szó szerint üvöltöttem, a srác meg nyugodtan keresztbe font karokkal hallgatta mit mondok neki. - Eressz Daniel! - rivalltam rá a fiúra.

- Enged csak el lássuk mennyire kemény. - ropogtatta meg az ujjait, Daniel arcán lehetett látni nem szívesen tenné, de Én nem vártam meg, hogy reagáljon. Rá tapostam a lábára és ő hangosan felhördült, viszont elengedett. Egyből a férfira vettem az irányt, aki higgadtan üldögélt tovább, elégé meglepte, amikor végig karmoltam az arcát.

- Ribanc! - markolt bele a hajamba és a konyha pultra felhajított, de olyan lendülettel, hogy végig csúsztam rajta, az edények sorban potyogtak le utánam. Hirtelen talajt fogtam a levegő bent ragadt a tüdőm be, az oldalam ki mondhatatlanul fájt és van egy olyan gyanúm, hogy a sebek felszakadtak, de akkor is talpra kászálódtam. Erősen bokán rúgtam a felettem tornyosuló férfit, erre ő vissza kézből pofon vágott, hogy a másikat a fal adta vagyis a padló, az ütéstől a padlóra roskadtam. A férfi közelebb jött hozzám újabb ütést akart rám mérni, de ekkor kicsapódott az egyik lengő ajtó.

- Itt meg mi folyik?! - hallottam meg Jason dühös hangját.

- Keménykedett a kis csaj én csak móresre akartam tanítani. - mordult egyet a fickó.

- Ennél több eszed is lehetett volna és ha komolyabb baja esik? - dühöngött Jason. - Múltkor sem úgy végezted el a feladatott, mint, ahogy mondtam!

- Elnézést Uram. - szegte le a testőr a fejét. Jason leguggolt mellém és az ölébe kapott a kezeim, meg a lábaim céltalanul lengtek a levegőben. A fiú erősen tartott a karjaiba fejem a mellkasára dőlt, éreztem minden lélegzet vételét, minden szív dobbanását.

- Elizabeth, Elizabeth. - ismételgette a nevemet. - Miért keresed mindig a bajt?

- Én nem keresem az talál meg. - feleltem egyhangúan, ő csak egy gyenge kacagással jutalmazott. Óvatosan lépkedett fel velem a lépcsőn, közben folyamatosan beszélt hozzám, mintha arra ügyelt volna, hogy ne aludjak el.

- Liza ne aludj, beszélni szeretnék még veled. - rázogatta meg a vállamat.

- Jason hagyjál álmos vagyok!

- Ne aludj mindjárt felmegyünk.

- De fáradt vagyok!

- Kicsim még egy picit bírd ki. - suttogta fülembe és egy puszit nyomott a fejemre, abban a pillanatban ki is ugrottam azaz ki estem az öléből. Fájdalmasan zuhantam a földre halk sikkantás hagyta el a számat, Jason riadtan kapott utánam, de nem ért el. A fal mentén meg támaszkodva, vérző oldalamat szorítva próbáltam meg felállni, a lábaim remegtek. A szám szélén vér csordogált akár csak az orromból és fejemből.

- Mit művelsz Elizabeth? - közeledett felém Jason meglepetten, kezemet feltartva állítottam meg.

-Ne gyere közelebb. - a hangom el veszett a hatalmas folyosó sötét zugaiban.

- Liza? - lépet hozzám közelebb én pedig a falra simultam, hogy biztos ne érjen hozzám.

- Állj meg ott Jason! - nem hallgatott rám.

- Mi a baj Lizus? - húzta pimasz mosolyra a száját. - Csak nem félsz? - nevetett gonoszan és két kézzel megtámaszkodott a falon mellettem. Az orra majdnem érintette az enyémet olyan közel hajolt, elfordítottam a fejemet, így nem tudott a szemembe nézni.

- Miért fordulsz el Liza? - simította végig az arcomat, amin pár könnycsepp is legördült. - Nézz a szemembe!

- Nem! - erre megragadta az államat és maga felé fordított, aztán erőszakosan megcsókolt és a kezei felfedező útra indult a testemen. A kezemet le fogta a fejem felett, fogaival a ruhám gombjait kezdte kigombolni, ekkor a lábára tapostam magassarkúval. Erre lendületből pofon vágott, így elterültem a földön, fuldokolva a saját véremtől.

- Kurva! - hördül fel mérgesen Jason. - Az enyém vagy értsd már meg! Mindig is az enyém voltál!

- Soha nem leszek a tiéd. - támaszkodtam a könyökömre.

- Oh, tényleg a te szíved másé egy rossz kis buziért, undorító! - köpött a földre.

- Sose foglak úgy szeretni, mint őt te a szememben csak egy féreg vagy, aki Apuci pénzéből finanszírozza ezt az egész kócerájt! - Jason úgy fújtatott, mint egy bika és azt hittem belém rúg, de nem adtam meg neki azt az örömet, hogy lássa, ahogy a félelemtől könyörgök neki. Erősen megragadt a ruhám gallérjánál és a falnak nyomott a szeme lángolt.

- Téged se foglak kímélni, mint Líviát. Ha nem tudod megcsinálni, amit kell te is úgy fogsz járni, mint ő! - és elengedett erőtlenül csuklottam a földre.

- Soha se foglak szeretni! - kapkodtam a levegőt. Jason rám se hederítve rohant le a lépcsőn, lassan fel álltam a földről és a folyosó vég felé kezdtem araszolni, mivel csak ott láttam ajtót. Közelebb érve észre vettem, hogy a nevem van az ajtóra írva, nagyokat pislogva nyitottam be a szobába. Egy nagy franciaágy fogadott és a lábánál a bőröndöm feküdt, az ajtóval szemben egy terasz nyílt az óceánra. Gyors léptekkel mentem a teraszhoz, hogy kiálljak a zuhogó esőbe, a könnyeim megállíthatatlanul potyogtak. Kettőt ha léphettem már csurom vizes voltam, a kőkorlátnak dőltem, amit annyira szorítottam, hogy bele fehéredtek az ujjaim. Szembe néztem a dühöngő óceánnal Én is hasonlóan éreztem, a hullámai felcsaptak a meredek sziklafarra. Belőlem keserű sikoly tört elő és amit értem azt össze törtem, így helyből három virág cserepet zúztam össze.

- Devin. - suttogtam magam elé, ahogy térdre rogytam a sártengerbe. A vizes homokot zokogva markoltam meg és össze vissza hajigáltam. Nem tudom meddig ülhettem ott kint csak egyszer azt vettem észre, hogy a széltől ki rázott a hideg, ezért beballagtam a szobába és megkerestem a fürdött. Le küzdöttem magamról a nedves ruhát, hogy beállhassak a zuhany alá. A forró víz égette a kihűlt testemet, hajamat is megmostam, mezit láb sétáltam vissza a hálóba. Ekkor vettem figyelembe, hogy a falakra tükröket erősítettek, akár csak a földszinten. Beálltam a fénylő felület elé, láttam belőle a kint dúló vihar és a vadon cikázó villámokat. Alaposan végig mértem magam a tükörben az oldalamon a sebek felszakadva tátongtak és körben óriási lila, zöld foltok éktelenkedtek. A szám széle fel repedt, a karomon felnyílt a bőr, a szemem vörös volt a fáradságtól és a sírástól. A meztelen testemen a sebek egymásra futottak, az arcom eltorzult a méregtől. Megfogtam egy dísz szobrot és teljes erőmből neki vágtam a tükörnek, ami ezer apró kis szilánkra tőrt. A bőröndömből kiszedtem a pizsamámat és gyorsan bele bújtam, fáradtan nyújtóztam el az ágyon, magamra rántva a takarót és addig néztem a vihart amíg el nem nyomott az álom.

Az este folyamán éreztem, ahogy besüllyed alattamaz ágy, komásan fordultam a másik oldalamra, egy férfi alakot véltem felfedezni.

- Devin? - nyújtottam a kezemet kedvesem felé és egy meleg kéz fonódott ujjaim köré, de valami nem stimmelt Devin érintése nem olyan volt, mint általában. Viszont nem nagyon figyeltem erre az álom teljesen elragadt.

~reggel~

Az éjszaka borzasztó volt forgolódtam, rém álmok zaklattak, amiben folyton a srácok szerepeltek. Hajnalba zihálva ébredtem és hátamhoz tapasztotta a felsőmet az izzadság, de valaki rögtön a karjai közé zárt, azonnal megnyugvás töltött el. Minden csak rossz álom volt, Devin mellkasának döntöttem a fejemet, kedvesem lágyan simogatta az arcomat.

- Szeretlek. - hangoztattam szerelmemnek.

- Tényleg? - ez a hang olyan volt számomra, mint kard a fejemben. Még sem álom volt az egész, nem otthon vagyok a saját ágyamban Devinnel, nem Los Angelesben vagyok. Rémülten fordultam meg az engem ölelő karok között Jason rideg kék szemeivel találtam magam.

- Tényleg szeretsz Elizabeth? - nézett rám reménykedve.

- Én csak is egy férfit szeretek.

Sziasztok! Bocsi a késésért nem volt ihletem ez a rész nem is lett olyan jó és ha mostanság jelzéseket kaptok tőlem az azért van, mert át olvasom az előző részeket és kijavítom a hibákat benne. De nem a karom a sztorit unpublishtá tenni, hogy tudjátok olvasni. Kérlek titeket írjátok meg, hogy a mostani részek jobbak-e mint a régebbiek. Köszönöm előre is!

By: Elizabeth Stone