~ Lucille ~

Valami visszafordíthatatlanul megváltozott a Merrick házban. 

Tudtam, hogy nagy változások lesznek, de azt nem gondoltam, hogy ekkorák és ilyen rövid idő leforgása alatt. Ráadásul nem csak az iskolában, hanem már otthon is. Otthon, azaz Merrickéknél, kezdve azzal, hogy Nick és Gabriel még mindig nem állt szóba egymással. Ez talán most először fordult elő az életük során és egyikük sem viselte valami jól. Ráadásul mi sem örültünk neki, mert kész háborús övezet lett a látszólag békés, kertvárosi ház.

Kezdtem azt hinni, hogy egyedül Chrisnek volt esze, amiért folyamatosan Beccával lógott, így nagy sikerrel kimaradt az összes otthoni drámából. Mi Michaellel már nem voltunk ilyen szerencsések. Nick a szokásosnál is merevebben viselkedett, Gabriel pedig szinte a vérét szívta valahányszor összefutottak és megpróbált beszélgetést kezdeményezni vele. Michael velem sem foglalkozott sokkal többet, teljesen lekötötte az üzlet, amit nem is bántam, mert a sok tanulnivaló miatt többször bezárkóztam a szobámba, hogy ne kelljen az ikrekkel találkoznom. Gyáva voltam, de nem tudtam a szemükbe nézni. Még ők is kerültek engem, egészen különböző okok miatt.

Miután elutasítottam Nick bocsánatkérési kísérletét, nem próbálkozott többet, helyette egyszerűen levegőnek nézett. Spanyolórán új társat kért a párbeszédes feladatokhoz, ebédszünetben pedig Quinn, Becca meg Chris mellé ült az ebédlő túloldalán, közben felém sem pillantott. Mintha ott sem lettem volna. Gyanítottam, hogy a többi órán is ezt csinálta volna, ha Quinn nem alattunk járt volna egy évvel, így azonban be kellett érnie azzal, hogy a szünetekben tudtak csak összefutni a folyosón. Bár nyilvánosan csókolózni egyszer sem láttam őket, a könyvtárba menet még láttam, ahogy Quinn birtoklóan Nick mellkasára teszi a mancsát, mire megszaporáztam a lépteimet, hogy ne legyek tanúja valami többnek is. Azt azonban kevésbé tudtam elkerülni, hogy halljam ahogy aznap egész éjszaka valaki Nick szobájában nevetgél. Michaelnek még csak egy rossz szava sem volt arra, hogy Quinn ott aludt, sőt még a suliba is mi dobtuk el reggel. 

Gabriel teljesen más eset volt. Ő nem került és nem is nézett levegőnek, egyszerűen csak talált magának új barátokat alig pár nap leforgása alatt. Azóta az este óta, hogy kirohant és Hunter utánament újra bezárkózott és nem volt hajlandó megint nyitni felém. Még filmezni sem volt kedve, pedig még a kedvenc horrorfilmjeit is felajánlottam neki, de lerázott és helyette átugrott, hogy Hunterrel videójátékozzon. Ezt el is fogadtam volna még, mert Hunter biztosan szórakoztatóbb társaság volt nálam, ha nem éreztem volna állandóan égett szagot, mikor belépett a házba és láttam volna meg, hogy szökik fel a Bunsen égő lángja, ha elhaladt mellette, vagy kattogtatja egyre gyakrabban az öngyújtóját. Ha nem ismertem volna valamennyire őket, akkor azt mondtam volna, hogy ő és Hunter folytatta azt a nemes hagyományt, amit az ikertestvérével kezdett el, és lejárnak robbantgatni a partra. Első szóra csatlakoztam volna hozzájuk, mégsem hívtak.

- Olyan csendes vagy mostanában - hallatszott ekkor egy hang mögülem, mire unottan néztem fel a fizikaháziból. 

Michael karba tett kézzel ácsorgott mögöttem a konyhapultnak támaszkodva. Észre sem vettem, hogy bejött valamikor. 

- Tanulok.

- Napok óta?

- Közeledik az őszi szünet, előtte pedig mindenből meghajtanak minket.

- Úgy mondod, mintha lenne tapasztalatod a témában. 

- Láttam egy csomó filmet a középiskoláról - vontam meg a vállam. - Miért, talán baj hogy tanulok? 

Michael megforgatta a szemét. 

- Amióta te ennyire belemerültél a tanulásba, Nick életében először elkezdett csajozni, Gabriel meg jobban hisztizik mint máskor. 

- Úgy mondod, mintha ez az én hibám lenne - ismételtem meg a korábbi szavait kicsit más befejezéssel. 

- Túl sok a hisztis kamasz a házban, nekem meg túl kevés időm van - pillantott le az órájára. - Fél óra múlva egy ügyfélnél kell lennem a Compass Point-ban. 

Nem nagyon ismertem még a várost, mivel folyamatosan a mágikus háromszög, azaz a suli, a Merrick ház és a pláza között ingáztam, de az iskolában hallottam már a híres északi városnegyedről, ahol minimum nyolc hálószobás házak voltak saját medencével és cselédlakásokkal a garázs felett. Az egyik csapattársam arrafelé lakott és egyszer Dasiey előbb őt dobta haza, így pontosan értettem, hogy Michael miért nem szeretne elkésni. Az ilyen helyeken nem kevés pénzt fizethettek egy melóért. 

- Ezzel most burkoltan arra kérsz, hogy menjek veled? 

- Nem burkoltan. - Hagyott magamra Michael. - Öt perc múlva legyél a kocsinál, vagy itt hagylak! - szólt még vissza a folyosóról. 

Nem volt valami nehéz döntés, hogy a leckével szenvedjek és közben az ikreken rágódjak, vagy Michael után rohanjak és a sárban tapicskolva burkolókövekkel meg palántákkal szórakozzak a város túlsó végén. Kettesével szedtem a lépcsőt, ahogy felvágtattam a szobámba, belebújtam a szekrényen lógó kifakult piros pólóba, amin a Merrick Tájkertészeti Cég emblémája lógott, majd összekötöttem a hajam és előbb értem a kocsihoz, mint Michael, aki még a garázsban ellenőrizte, hogy felpakolt-e mindent platóra. 

- Bár a fiúk lennének ilyen lelkesek! - mormogta, ahogy beült a vezetőülésre és beindította a motort. 

* * *

Compass Point napvilágnál is pont ugyanolyan fényűző volt, mint amikor alkonyatkor Dasiey-vel kerültünk itt egyet. Még a kert is, aminek az átalakítására Michael szerződött egy kész paradicsom volt, egy halastóval, medencével és egy mini lelátóval ellátott kosárpályával, amiért Gabriel ölni tudott volna. 

Michael egészen elemében volt. Miután újra lemért pár dolgot ellenőrzésképpen kipakoltuk a terméskövekkel, palántákkal és díszbokrokkal telezsúfolt terepjárót, majd kijelölte a főhadiszállásunkat a hátsó verandán, és belekezdett a tervezgetésbe. A vázaltok, amikkel kapcsolatban egyeztetett már a ház tulajdonosával, bizonyos Mr. O'Hallorannal, már le voltak zsírozva, de szorultak még egy-két változtatásra, ezért miután kiadta nekem, hogy kezdjek valamit a kerítés melletti tüskésbokrokkal, ahová valamilyen csendes zugot képzelt el a ház ura, ő már vissza is fordult a papírjai felé. 

- Hogy érted azt, hogy kezdjek valamit velük? - néztem továbbra is értetlenül rá. 

Michael úgy pillantott fel rám, mintha a világ legostobább kérdését tettem volna fel.

- Tüntesd el őket. 

Mindketten a bokrok irányába néztünk. Nem volt nagy területről szó, de egészen elburjánzottak már és csak úgy lehetett volna kiforgatni őket a földből, ha valamilyen komolyabb munkaruhát meg felszerelést kapok nem egy egyszerű kesztyűt és egy kis ásót. Ezt Michael is jól tudta. 

- Azt akarod, hogy hasz...  - haraptam félbe a szót, majd néztem körbe óvatosan. 

A ház oldalánál álltunk ugyan, de az utcáról simán beláthatott mindenki, nem is beszélve arról, hogy az építész láthatóan nem szerette a falakat, mert annyi ablakot tervezett bele a kétemeletes épületbe, mintha egy üvegpalotát akart volna elkészíteni. Bárki is volt odabent, minden láthatott. 

Michael aprót bólintott.

- Mr. O'Halloran nincs itthon, ezért mostanra időzítettük az első munkanapot. A bokrokat pedig nem látni az utcáról.

- Gyakran csalsz?

- Gyakran használom-e az elememet a munka során? - válaszolta meg kérdéssel a kérdésem. - Igen. És ez nem csalás. Csak kihasználom a sors adta lehetőségem, hogy jobb legyek valamiben. Ez talán akkor baj?

- Dehogy baj. - legyintettem. Eddig valahányszor segédkeztünk neki vagy a kövek lerakásában kellett asszisztálnunk vagy számolni valamit, esetleg az ültetésben. Soha még csak nem is említette azt, hogy nyilvánosan nyúljunk az elemekhez. - Gabrielt is megkérdnéd erre, ha ő jött volna helyettem? 

Elfintorodott, de akkorára nőtt már a szakálla, hogy alig lehetett látni tőle az arcát. 

- Gabriel porig égetné a helyet. Ugye, te képes leszel visszafogni magad?

- Igyekezni fogok! - indultam el a bokrok irányába. 

Napok óta nem használtam azon kívül semmire az erőm, hogy párszor bosszúból lehűtöttem a vizet, miközben Nick tusolt és amikor véletlenül lángra kapott a vacsora, mert nem figyeltem oda, egyszerűen elzártam a tűztől a friss oxigént. Régebben egy napot sem bírtam volna ki anélkül, hogy nem használom valamelyik elemet, most meg igazi kertvárosi, átlagos csaj lettem, aki szorgalmasan tanult és edzett és nem járt ki gyújtogatni meg robbantgatni sehová iskola helyett. Alig ismertem magamra. 

Eszembe jutott, hogy mikor kertészkedtem először Michaellel kettesben. Mintha egy élettel ezelőtt történt volt, nem másfél hónapja. Akkoriban még a Merrick testvérek csak azt hitték, hogy tűzelementál vagyok és van egy nagybátyám, aki magára hagyott abban a fényűző kertvárosi házban, amit egyedül béreltem. Mennyi minden változott azóta!

Még egyszer ellenőriztem, hogy valóban senki sem figyel bennünket, mielőtt letelepedtem a bokrok elé, majd belevájtam a kezem a földbe és behunytam a szemem. Tudtam, hogy Michael majd helyettem is figyel, ezért nem fogtam vissza magam, fel akartam előtte vágni, hogy mennyire szoros a kapcsolatom a földdel.

Nem kellett pár másodpercnél több, hogy teljesen uralmam alá hajtsam a földet, ami régi ismerősként üdvözölt. Masszív és akaratos elem volt, nem minden földelementál volt képes bármikor parancsolni neki, nem is beszélve az átlagos Ötödikekről, akik azon kívül, hogy boldogan eljátszottak a sárban, másra nem voltak képesek. Bármikor máskor átok lett volna a képességem, most mégis örültem neki. Meg persze szokás szerint egy rakás kristályokkal meg ásványokkal kirakott karkötő sorakozott a kezemen, azok pedig még jobban felerősítették az erőm. Készen álltam a bulira. 

Elképzeltem, ahogy a föld alatt lévő gyökerek egyesével megmoccannak, majd szépen lassan utat törnek a felszín felé. Lassan haladtam, mert a föld kemény és száraz volt, de nem adtam fel. A tenyerem alatt megmozdult a föld, ahogy még több erőt küldtem bele, majd megparancsoltam a talajnak pár négyzetméteres körzetben, hogy törjön az ég felé. Nem akartam én lavinát vagy földrengés elindítani, csupán párszor remegett meg alattam a föld, nem is olyan erősen, majd abbamaradt. Mire kinyitottam a szemem az előttem lévő összes bokor kifordult a helyéről és úgy nézett ki az elkerített rész, mintha valaki most ásta volna fel fél nap keserves munkájával. Mindent beterített a sár, a gyökerek és a fűdarabok, talán még a hajamba is jutott pár. 

- Nem rossz - szólalt meg Michael elismerően mögülem. Talán ez volt a legnagyobb bók, amit eddig kaptam tőle. Aztán a kezembe nyomta a munkáskesztyűt és ő is belebújt egy hasonló párba, majd idetolta a berozsdásodott talicskát és beledobott egy bokrot. 

Jó sok energiát felhasználtam a munkához, így miközben én is besegítettem a pakolásba, igyekeztem a napfényből meg a frissen feltúrt földből energiát meríteni, hogy ne essek össze. 

Háromnegyed órával később később mindketten nyakig földesen és izzadtan dőltünk le a verandára, hogy átnézzünk pár vázlatot mielőtt belekezdünk a következő részbe. A hajdanán elbokrosodott hátsó rész mostanra teljesen rendbe volt rakva és a további munkálatokra várt, ráadásul már egy sor palántát is elültettünk előre, ahová csak azok voltak betervezve. 

Lepöcköltem a vállamról egy fűcsomót, mikor megszólalt Michael mobilja. Beletörölte a saras kezét a nadrágjába, majd fogadta a hívást. 

- Michael Merrick, miben segíthetek? - dörmögte a készülékbe. - Igen, Mr. O'Halloran, már itt vagyunk. Igen, már nekikezdtünk a... 

Felálltam, hogy ne zavarjam meg semmivel miközben a kert tulajdonosával tárgyal, majd elindultam a ház oldala felé, hogy körbenézzek. Nem akartam lábatlankodni és már eléggé furdalta a kíváncsiság az oldalam, hogy milyen is lehet a hátsó rész is, de nem jutottam olyan messzire, mert begördült egy fekete Range Rover a feljáróra és kiszállt belőle egy nagyon ismerős fiú. Egy ideig farkasszemet nézett velem, aztán elindult felém. Közben volt lehetőségem jól szemügyre venni, de csak nem akart beugrani, hogy honnan ismerem, mármint azon kívül, hogy a suliból. Közös óránk biztos nem volt és nem rémlett, hogy a focicsapatban láttam volna. Sötétbarna gondosan oldalra volt fésülve, sötét, szinte már fekete szemével kíváncsian méricskélt.

- Nem gondoltam volna, hogy Nick bátyja külsősöket is alkalmaz - állt meg pár méterrel előttem és nézett a pólómra, ami csupa sár volt és jó pár tüske beleakadt. 

Velem ellentétben ő makulátlanul nézett ki. Sőt, úgy festett mintha egyenesen egy filmforgatásról lépett volna ki a sötétkék ingével és szürke szövetkabátjával, amit nem gombolt be. Inkább látszott egyetemistának, mint gimnazistának a puccos aktatáskájával, amihez hasonlót még csak filmekben láttam. 

- Nem régóta segítek be nekik - vontam meg a vállam. Ezek szerint biztosan a suliból ismerem. - Te itt laksz? 

Felesleges kérdés volt, elvégre nem véletlenül állhatott be ide a szokatlanul nagy terepjáróval, ami valahogy nem illett hozzá. Túl nagy volt egy ilyen kisvárosba, ráadásul sehogy sem az ügyvédszerű táskájához. 

- Max O'Halloran - nyújtott kezet. - A szalagavatón találkoztunk. Csak Lucille, igaz?

Ekkor beugrott, hogy miért hív így. Ő volt az a srác, aki nem sokkal az érkezésünk után váltott pár szót Nickkel, mire a Merrick fiú nem mondta, hogy a barátnője vagy a barátja vagy bármije is vagyok, hanem csak Lucille-ként mutatott be. Kicsit sem volt kínos. Áá, nem. 

- Inkább Coleman - Haboztam egy kicsit, mielőtt megráztam a kezét. Láthatóan nem érdekelte, hogy földes lesz a keze. - Jöttél megnézni, hogy mit rontunk el?

Elvigyorodott, aztán megrázta a fejét. 

- Mr. Chatwin megfázott, így elmaradt a mai vitaszakkör. Nem te vagy az újonc most a pomponok között? 

- Eltaláltad. - Kezdtem kicsit zavarba jönni, hogy ő nem csupán a nevemre emlékezett, de még a szurkolásról is tud, miközben én róla semmit. - Focizol?

- Dehogy! - vágta rá egyből. - Benne vagyok az úszócsapatban, de idén szeretnék a tanulmányaimra koncentrálni az egyetem miatt.

- Megértem. Hová felvételizel?

- A családom összes férfitagja a Harvardon végzett, az apám ki is tagadna, ha nem vennének fel.

Már éppen azon voltam, hogy jobban kifaggassam a Harvardról, ha már szóba hozta, mikor újabb kocsi kanyarodott be az utcára, majd állt meg két házzal arrébb. Ez még nem is lett volna nagy dolog, ha a furgont nem Gabriel Merrick vezette volna. Még azt is elfelejtettem egy pillanatra, hogy mit keresek én itt, le sem tudtam venni a szemem a kocsiról, amiből előbb egy fiatal srác szállt ki, akiben felismertem Simon-t, egy alattunk járó srácot, aztán egy barna hajú lányt, akit annyiszor láttam vele a folyosón. Bár még egy szót sem beszéltünk tudtam, hogy ő az a Layne, akit Gabriel említett korábban.

Max is követte a tekintetemet, így együtt néztük végig, ahogy Layne öccse felsiet a házba, míg ő és Gabriel váltanak pár szót a kocsi előtt. Gabriel beszéd közben a lány füle mögé tűrt pár tincset a világ legtermészetesebb mozdulatával, majd elköszönt és visszaszállt az autóba. Még csak felénk sem nézett, ezért elmulasztotta, ahogy ott állok, kistányér nagyságúra kerekedett szemmel és őt figyelem. 

- Forresték - szólalt meg először Max, azzal egy időben, hogy Gabriel kihajtott az utcából. - Ismered őket?

Megráztam a fejem és már éppen nemet mondtam volna, majd végül máshogy döntöttem. Többet akartam tudni róluk.

- Gabriel mesélt már Layne-ről. Az öccse Simon, ugye?

- Aha. Helyes kölyök, de inkább Layne neveli őt, mint a szüleik. Régebben párszor összejártunk, tudod a gazdag gyerekek tartsanak össze alapon, de az apjuk egy igazi vaskalapos jogász. Miután Layne betöltötte a tizennégyet, már nem engedte, hogy átjöjjön többet. Az agyára mehetett a büntetőjog.

Örültem, hogy Max beszélt kettőnk helyett is eleget, ráadásul jó volt valamit megtudni Gabriel titokzatos barátnőjéről is, akiről egy szót sem szólt, de vagy vele lógott a könyvtárban vagy Hunterrel tűnt el valahova. Átlagos, félénk lánynak tűnt, ami nem volt összeegyeztethető Gabriel korábbi barátnőivel, kezdve a harsány Taylorral, aki a csapattársam volt. Vajon Gabriel a kihívást látta benne? Elszégyelltem magam erre a gondolatra, mert a legkevésbé sem tartozott rám. Gabriel döntése volt, hogy inkább Hunterrel gyújtogat meg Layne Forresttel és az öccsével kocsikázik, ahelyett, hogy velem filmezne. El kellett engednem, hiába éltünk egy tető alatt. 

- Figyelsz te még egyáltalán? - lépett elém Max hirtelen.

Összerezzentem. Észre sem vettem, hogy tovább beszélt, annyira belemerültem a Gabriellel és Layne Forrosttel kapcsolatos gondolataimba. 

- Bocsi - motyogtam. - Elkalandoztam. 

- Nincs kedved bent meginni valamit? Úgy nézel ki, mint akire ráférne egy kávé.

- Köszi, de vissza kell mennem, mert Michael kinyír, hogy elhagytam az őrhelyemet - fordultam hátra. Valóban, ha eddig Michael még nem jött utánam, akkor az azt jelentette, hogy nem sikerült leráznia Max apját. - A suliban találkozunk! - ráztam gyorsan le a fiút, majd siettem vissza a kertbe.