~ Lucille ~

Nick és Gabriel komolyan egymásnak eshetett az előszobában.

Egy emberként pattantunk fel, és rontottunk ki a folyosóra. Michael előttem haladt, a nyomomban Hunter volt, Chris lemaradt a lányokkal, így pont időben érkeztünk ahhoz, hogy lássuk, hogy csapja Gabriel a falhoz Nicket, majd ront rá újra. 

Eddig egyszer láttam őket verekedni, de ez más volt. Akkor Gabriel támadt rá Nickre és tudtam, hogy ő aztán nem futamodik meg egy jó ököltusától. Most azonban Nick veszthette el előbb a fejét, ő pedig sosem volt az az agresszív fajta. Lehet, hogy Gabriel ütött először, de csak azért mert Nick provokálta.

Michael egyből Gabrielhez ugrott, míg Chris Nickhez lépett, és lefogták őket, mielőtt még jobban eldurvult volna a helyzet. Valaki felüvöltött, nem láttam, hogy ki. 

- Jézusom, Gabriel, mi van? - rántotta el Nick a karját Christől. Az ajkán kiserkent a vér. - Nem bírod elviselni, hogy valaki öt percig boldog legyen? 

Gabriel megkísérelt kiszabadulni a fogságból, de Michael nem engedte el. 

Őszintén kedveltem Nicket, de ez már nekem is sok volt. Napok óta nem beszéltünk, és ezek szerint amíg én edzésre jártam, Hunterrel és Beccával gyakoroltam meg Gabriellel filmeztem, ő egészen összemelegedett Quinn-nel. Én pedig még csak észre sem vettem. Nem hittem el, hogy volt képe ilyet mondania mindenki füle hallatára. Hogy végre boldog, eddig pedig nem volt az. Lehet, hogy én azért dobtam, mert nem tudtam úgy szeretni, de eddig azt hittem hogy ő szeretett. Ezek szerint nem ebben tévedtem egyedül. 

Gabriel mintha a fejembe látott volna, pedig még csak rám sem nézett.

- Hogy mondhatsz ilyet éppen most? És még rólad hiszi mindenki, hogy senki sem lehet olyan tökéletes, mint te, Nicky!

- Fiúk, nyugodjatok meg! - próbálkozott Becca mögülem. Kár volt, szerintem meg sem hallották.

- Hagyd! - szólalt meg Quinn is. Még mindig vörös volt a szeme, de valami miatt már nem csak Gabrielre vetett egy jeges pillantást, hanem rám is. Nem tudtam, hogy mit követtem el, de már nem úgy nézett rám, mint pár napja kávézás közben. - Ha állatként akar viselkedni, csak vigyétek ki hátra, és lőjétek le!

- Téged nem kérdezett senki, dagikám! - mondta Gabriel. - Megérdemled Nickyt. 

- Hagyd abba! - dörrent rá Michael hátulról. Még mindig nem engedte el.

Először nem is értettem, hogy mi történik. Csak az erőt éreztem meg, majd a szemem láttára vörösödött el Gabriel arca és kapott a torkához. Michael észre sem vette, ahogy Gabriel parázsló tekintettel mered a szoba túlsó végében álló Nickre, aki kihúzta magát és ökölbe szorította a kezét. Gabriel szeme kigúvadt és tátogni kezdett.

Ekkor esett le, hogy valami nagyon nem oké. Olyan elementál módon nem oké. Szabadjára engedtem az erőm és azonnal megéreztem, hogy mi ez az egész. Nick. És éppen a saját ikertestvérét fojtogatta. Könnyedén parancsolhatott a levegőnek, közölünk neki volt a legszorosabb kapcsolata az elemével, de mégsem hittem, hogy képes erre. Egyrészt, hogy ilyen erős, másrészt, hogy Gabriel ellen tudja használni az erejét. 

Elindultam Nick felé, közben azonban Gabriel ereje is szinte mellbevágott, ahogy elszabadult a szobában. Az előszoba villanykörtéi felrobbantak, aztán kisvártatva az étkezőben is. Az üvegszilánkok mindent beterítettek.

Quinn és Becca sikoltozva kapaszkodott egymásba, és a folyosó azon részére ugrottak, ahol nem volt lámpa. Hunter engem is odébb rántott, de könnyedén kicsavartam a kezem a szorításából és Nick felé rontottam. 

Nick ellen fordítottam a tulajdon elemét. Elsőre észre sem vette, aztán döbbenten nézett rám, ahogy a levegő az ő torkát kötötte gúzsba. És még csak bele sem kezdtem igazán. 

- Hagyjátok abba! - üvöltötte Michael. - Mind a hárman! Hagyjátok abba!

Gabriel azonban nem bírt lecsillapodni. Még mindig fulladozva elengedte az erejét, mire a falakban szivárgó áram megduzzadt. Én is éreztem, talán még Nick is, aki egyszerre próbálta visszaszerezni az irányítást az eleme fölött és elfojtani az áramot, ami Gabriel akaratának engedelmeskedett.  Megpróbálta ellopni az oxigént, amire a tűznek szüksége volt, mielőtt Gabriel lángra lobbantotta volna a házat.

Az elülső verandán is felrobbant egy lámba. 

Ettől észhez tértem és minden erőmet Nick ellen küldtem. Hátratántorodott, egyenesen Chrisnek, aki a falnak, a levegő pedig máris az én oldalamon állt. Úgy csavartam ki az irányítást a kezéből, mintha egy kisgyerek lett volna egy nyalókával. Mindketten döbbenten néztek rám. Most első kézből is megtapasztalhatták, hogy mire vagyok képes, ez pedig még nem volt semmi. 

- Nem! - ordította mögöttem Hunter. - Hol van a biztosítékszekrény? 

Miközben Chris elengedte Nicket és a pinceajtó felé iramodott, azon voltam, hogy Gabrielt is elválasszam az elemétől. Vele már sokkal nehezebb dolgom volt, mert az áram máris megízlelte a szabadságot és pusztítani akart. Azonban nem ez volt az egyetlen probléma. 

Gabriel feje már egészen ellilult, ahogy a padlóra rogyott és nagyokat pislogva próbált lélegezni. Nick ugyan már nem fosztotta meg az oxigéntől, még mindig nem kapott rendesen levegőt. Azonnal ledobtam magam mellé, már az sem érdekelt, ha porig ég az egész ház, majd a nyaka köré fontam a kezem. 

- Lélegezz! - parancsoltam és valamennyi erőt engedtem szabadjára. Éreztem minden egyes porszemcsét a levegőben, az áramot a vezetékekben és a földet a kertben. És mindezt Gabriel irányába löktem, pont úgy ahogy akkor a hídon. - Kérlek! Lélegezz! 

Gabriel köhögni kezdett és a nagy kortyokban szívta be a levegőt. Nem szólt semmit, talán nem is tudott még beszélni. Csak megragadta a karomat, mire az erőnk azonnal össze kapcsolódott és felegyenesedett. Az arcára volt írva, hogy mire készül.

- Gabriel, engedj el! - kiáltottam fel. 

Nagyon nem tetszett a dolgok jelenlegi állása. Pont afelé tartottunk, amiért az Őrzők begyűjtöttek minden egyes Ötödiket, hogy azok ne tudják összekapcsolni az erejüket a tiszta elementálokéval. Velem is megesett már az ilyesmi a Merrick testvérekkel, de akkor mindig önszántamból. Most azonban Gabriel érte el ezt, azok után, hogy leállítottam a testvérét. Már késő volt visszahívni az erőmet, most az ő kezében volt az irányítás, én pedig tehetetlen voltam. Ha korábban Nick erejének nagysága lepett meg, akkor most Gabrielen kellett csodálkoznom. Túlságosan erős lett egy pillanat alatt, ahhoz hogy megfosszam ettől. 

És éppen arra készült, hogy visszavág az ikertestvérének. 

Ebben a pillanatban Chirs odalent lekapcsolta a főkapcsolót a biztosítékszekrényben. A házban az áram egyszerűen elhalt.

Gabriel felmordult és éreztem, ahogy az utca felé nyúlt az erejével, hogy ott keressen valami kapaszkodót, de hirtelenjében már nem volt annyira erős. Könnyedén elzártam az útját.

- Ne keresd! - szorítottam meg a kezét, mire lepillantott az összekulcsolt ujjainkra. Olyan erővel szorított eddig, hogy elfehéredtek az ujjai, de szinte meg sem éreztem. 

Gabriel elengedte a kezem, aztán nagyot szippantott a levegőből. Teljesen még csak most térhetett magához a sokkból, amit az ikertestvére támadása idézhetett elő nála. Arrébb tántorodott és megtámaszkodott a falban, majd köhögni kezdett. A kezét a homlokához szorította. 

Mindenki lélegzetvisszafojtva várta a folytatást. 

Nick nem nézett rám, csakis a testvérét figyelte. Egészen lesújtottnak tűnt. 

Gabriel mikor felpillantott még csak rá sem hederített. 

- Nyissátok ki az ajtót! - szólalt meg rekedten. A homlokán verejték csillogott.

Senki sem mozdult. 

- Jól vagy? - kérdezte Michael, de nem jött közelebb. A tekintete egy pillanatra felém villant, majd vissza az öccsére.

Gabriel bólintott, de nem nézett rá.

- Nick? - fordult most Michael a másik iker felé. 

Gabriel nem várta meg Nick válaszát. Helyette lenyúlt, megfogta a hátizsákját, a vállára vetette, majd kilépett a verandára. Futó pillantást vetett rám és a csuklómra, amin az ő kézlenyomata díszelgett, a szemében bűntudat villant fel. 

- Hová mész? - kiáltott utána Michael az ajtóból.

- El - mondta Gabriel. További magyarázat nélkül bepattant a furgonba, majd beindította a motort. 

Michael már félig leért a feljárón, a nyomában Hunter és én loholtam. Gabriel azelőtt rátaposott volna a gázra, hogy Michael elérhette volna. 

Döbbenten néztem utána. Akkor vettem csak észre mennyire remeg a kezem, mikor Michael előhalászta a terepjáró kulcsát a zsebéből és felém nyújtotta. Határozottan megráztam a fejem és hátrébb léptem. 

- Neked kell utánamenned - mondta nyomatékosan. 

- Igazán, és miért kellene? - tettem csípőre a kezem. Nagy nehezen végre én is megtaláltam a hangom. - Hogy együttes erővel felrobbantsunk valamit?

Michael nyelt egyet. Ennyit pont elég volt ahhoz hezitálnia, hogy tudjam nem csak én akadtam ki azon, ahogy Gabriel átvette az irányítást az erőm felett. Mert lehet, hogy közben még a levegőt is próbáltam az uralmam alatt tartani, túl könnyedén átengedtem a gyeplőt. Vagy én voltam borzalmasan gyenge, vagy a szívem mélyén nekem sem lett volna ellenvetésem a pusztítás ellen, amit véghez akart vinni. Ez pedig még rémisztőbb lehetőség volt. Az volt a legjobb, ha távol tartom magam Gabriel Merricktől.

- Akkor megyek én! - csörgette meg a saját slusszkulcsát Hunter a kezében mögöttünk.

Úgy bámultunk rá, mint akik mindketten megfeledkeztek arról, hogy ő is itt van. Talán így is volt.

Hunter erre csak lazán megvonta a vállát, majd bepattant a feljáróról várakozó másik kocsiba és búcsú nélkül elhajtott. Egészen addig bámultam utána, amíg be nem fordult az utcasarkon és el nem tűnt. Vele kellett volna mennem. Mégis képtelen voltam rá.

- Menjünk be! - tette a kezét a vállamra Michael. - Hűvös van.

Nem ráztam le. Odabent egyből felsiettem a lépcső és bezárkóztam a szobámba. Ügyet sem vetettem arra, hogy pár perccel később Nick kezd el dörömbölni az ajtómon, majd Chris is szólongat. Egyiküknek sem válaszoltam, csak bebújtam a takaróm alá és megpróbáltam kizárni a külvilágot. Nem próbálkoztak többet.

Tulajdonképpen nem is értettem, hogy mi történt. Gabriel kiakadt azon, hogy a testvérei kihagyták valamiből, ez még megvolt. De akkor miért volt olyan érzésem, hogy nem csupán Quinn miatt meg az összezördülésük miatt volt mérges Nickre, hanem miattam is? Hogy azért ment neki Nicknek, mert tudta, hogy nekem is rosszul esett azt látni, ahogy ott nevetgél a szöszi pomponlánnyal a konyhában? 

Bevallom, én is megrémültem mikor átvette az irányítást. Nem csupán tőle, hanem saját magamtól is. Hogy hagytam és meg sem próbáltam megállítani. Most pedig Gabriel valahol odakint furikázott teljesen feldúlt állapotban és senki sem volt ott, hogy lecsillapítsa. Szívből reméltem, hogy Hunter majd a kezébe veszi a dolgot, és nem Nick vagy az én feladatom lesz. Egy ideig egyik ikret sem akartam látni. 

A párnámba fúrtam az arcom és behunytam a szemem. A fene sem gondolta, hogy ilyen irányt vehet a teljesen átlagosnak induló nap.

* * *

Másnap reggel úgy másztam elő az ágyból, mintha évek óta ott kucorogtam volna. Korábban már kétszer felébredtem az ikrek ébresztőóráira, aztán negyedszer is végig hallgattam velük a Wake Me Up-ot Chirs telefonján keresztül, mire lenyomta. A végére már kezdtem örökre megutálni Avicii-t.

Hiába éltem már hetek óta a Merrick házban, az ilyen látszólag mindennapos dolgokhoz még mindig nem szoktam hozzá. És bármi is történt előző este, minden percét imádtam annak, hogy itt voltam. Azt, hogy besütött egy napsugár a koszos tetőablakon keresztül és megvilágította mennyi porszem táncol jelenleg is körülöttem. Azt, hogy tudtam Michael minden reggel hajnalban magától kel fel, majd becsoszog a konyhába, hogy magába öntsön egy expresszót, de közben még a szemét sem nyitja ki és nem is hallja, ha beszélnek hozzá. És még azt is, ahogy délutánként, ha mindenki hazaért a különórákról meg az edzésről együtt tanultunk a konyhában vagy valamelyik fiú szobájában, aminek rendszerint az lett a vége, hogy betettünk valamilyen filmet, Gabriel és Nick élet-halál harcot vívott Monopolyban vagy csak valaki csak szimplán meggyújtotta a matekkönyvet. Olyan érzés volt felidézni a Merrick család előtti hétköznapjaimat, mintha addig minden szürke meg fekete lett volna, most meg csupa szín. 

Még mindig az ágyban heverésztem, mikor felcsipogott a telefonom, jelezve, hogy SMS-em érkezett. Egysoros üzenet volt egy betűs aláírással. 

" Minden rendben?

D. "

D. mint Daisey. Megpróbáltam felidézni, hogy tegnap említettem-e neki valami aggodalomra való dolgot, de így hirtelen semmi sem ugrott be. Már éppen visszapötyögtem volna neki valamit, mikor újabb üzenet érkezett.

" Quinn írt, hogy tegnap gázos lett a helyzet, miután Gabriellel hazaértetek. Mi történt? "

Hüledezve meredtem a képernyőre. 

Quinn szólt Daisey-nek arról, hogy mekkora parasztként viselkedtek a Merrick ikrek? Ugyan miért? Még ha tudta is, hogy jóban vagyok a csapatvezetővel, akkor sem tartozott nekem semmivel. Azzal meg pláne nem, hogy utánam küldje Daiseyt. Ha annyira aggódott volna értem, akkor ő maga ír rám. Bár, ahogy tegnap elnéztem, nem úgy nézett ki, mint aki az elkövetkezendő napokban áthív magához pizsipartira. 

Végül visszaírtam Daisey-nek, hogy semmi extra nem történt és már minden rendben van. Nem kellett, hogy híre menjen, hogy az ikrek balhéztak, annak pedig végképp nem, hogy felrobbant egy rakás izzó és Nick kis híján megfojtotta a saját testvérét. Bármit is érzékelt Quinn ebből az egészből, az volt a legjobb ha nem adja tovább senkinek semmilyen formában. Nem hiányzott a pletykaáradat arról, hogy egyesek képesek befolyásolni az elemeket. 

Azonban Daisey erre nem írt vissza már semmit, pedig láttam, hogy elolvasta az üzenetet. Végül kimásztam az ágyból, és félrerúgtam a tegnap levetett cuccom, majd tüzetesen szemügyre vettem a szekrényem tartalmát. Odakint már hűvös volt az idő, hiába kelt már fel a nap, ezért a szokásos szűk farmeremen és kivágott felsőmön kívül egy kardigánt is magamhoz vettem. Már éppen elindultam volna a fürdő felé, mikor megszólalt max hangerőn megszólalt Cápa zenéje az ágyam felől. 

Morgolódtam egy sort Gabriel hülye csengőhangján, majd fogadtam Daisey hívását. 

- Igen? - nyomtam el egy ásítást beszéd közben.

- Olyan a hangod, mint egy százéves, láncdohányos férfinak. - Válaszolta Daisey köszönés nélkül.

- Nem akarok pasikról beszélni.

- Jó, mert én sem. Mármint azon kívül, hogy Colin tegnap dobott. 

A döbbenettől először szóhoz sem jutottam. Eddig, ha egyszer beszélgettem a barátjával, akivel együtt mentünk négyesben szalagavatóra, de azonkívül, hogy biztosan nem ő volt a legélesebb kés a fiókban, aranyos srácnak tűnt. 

- Mi történt?

- Elmondta, hogy már egy ideje találkozgat valami egyetemista csajjal és ő élete szerelme én pedig csak hátráltatom abban, hogy elérje az álmait - csicseregte a szokott hangján, mintha valamilyen semmiségről dumálnánk, mégis hallani lehetett, hogy mennyire keserű igazából. 

- Sajnálom. 

- Nem számít. Már kibőgtem magam és megettem egy másfél doboz tiramisus fagyit, szóval lezártam. 

- Biztos? 

- Ühüm. Colin egy barom. 

Ezzel nem szálltam vitába, ahogy azzal sem, hogy még biztosan nincs túl a fiún, akivel vagy két éve együtt volt már. Dasiey szeretett a mindig erős és határozott lány szerepében tetszelegni, nem állt szándékomban pont telefonon keresztül megkérdőjelezni ezt. 

- Persze, hogy az. És meg fogja bánni, hogy ezt tette.

Felnevetett, de elég erőltetettre sikerült. 

- Biztosan. De hallottam, hogy te sem unatkoztál este. 

- Mit mondott Quinn?

- Dobott egy SMS-t arról, hogy balhé volt nálatok és biztos kivagy akadva. 

- Ez nem teljesen igaz. Csak összevesztek az ikrek, de már megoldódott. Nem is értem, hogy Quinn miért írt neked ezért. 

Daisey felhorkantott. 

- Mert nyilván bűntudata volt, hogy miatta volt az egész cirkusz, de túl büszke ahhoz, hogy előtted ezt beismerje. Tipikus pomponlány mentalitás. 

- Aha. Értem. 

Nem, egyáltalán nem értettem. 

- De ha gondolod bővebben is kifejtem, úgy egy óra múlva nálunk.

Erre már felkaptam a fejem és egyből a naptárra néztem. Nem tévedtem, valóban szerda volt, azaz tanítás. Ez pedig csak egy dolgot jelentett.

- Lógni akarsz?

- Természetesen - vágta rá kapásból. - Mondtam már, hogy egész éjjel bőgtem, így mégsem mehetek ma be. És mivel te rád is férhet egy nap szünet - hallgatott itt el jelentőségteljesen. - Gondoltam ideje szabadnapot kivenni. 

Nem hezitáltam. Alig három hónap telt csak el a félévkezdés óta, máris elegem lett ebből az egész iskola-dologból. Egyszer kétszer még rendben volt, de hogy minden nap be kelljen járni? Na, ott már voltak problémák. 

- Benne vagyok.

- Készülj, kb. negyven perc múlva felveszlek a ház előtt. Mondd meg az összes Merrick-nek, hogy még csak az ablakon se merjenek kinézni. Ma már egy hímnemű egyedet se akarok látni.

* * *

Háromnegyed órával később úgy pattantam be Daisey királykék kocsijába, mintha üldöztek volna. Bizonyos értelemben véve ez így is volt. Mert két Merrick valóban üldözött.

- Gázt! - üvöltöttem köszönés helyett.

Abban a pillanatban, hogy Daisey rálépett a gázpedálra, kivágódott a bejárati ajtó és kirontott rajta a csíkos fürdőköpenyt és pizsamanadrágot viselő Michael, aki az öklét rázva szaladt le a lépcsőn. 

- Azonnal gyere vissza, Lucille Coleman! - ordította. A visszapillantóból láttam, hogy az egyik kezében egy fogkefét, a másikban egy borotvát szorongat, amiről még csöpög a hab. - Hallod! Most én felelek érted, úgyhogy gyere vissza és menj be a többiekkel együtt az iskolába! 

Visszafordultam, és dobtam felé egy ezerwattos mosolyt, de nem álltam neki én is kiabálni, mert már az utca felénél járunk és Michael is egyre kisebb lett. Előfordulhatott, hogy reggel elfelejtettem neki említeni, hogy ma kivennék egy szabadnapot, csak akkor, amikor már Daisey beállt a ház elé. Nem volt elragadtatva az ötlettől. Az utolsó dolog, ami láttam mielőtt befordultunk a sarkon, Nick volt, ahogy kimegy a bátyja mellé, majd csitítóan a vállára rakja a kezét. 

- Szóval, tényleg őrült. - Kommentálta Daisey cinkos mosollyal az arcán a cseppet sem hétköznapi jelenetet.

- Nem minden nap - nyúltam a biztonsági övért. - Vagy legalábbis, ma Michael csak a második volt az Összesített Elmebeteg Listámon.

- Ki volt az első?

- Nick. 

- Mit mondott?

Elfintorodtam, ahogy felidéztem a reggelit, mialatt végig kiskutyaszemekkel nézett rám, majd szinte letámadott, mikor magunkra maradtunk a konyhában. 

- Bocsánatot akart kérni, amiért tegnap akkora barom volt. 

Azt nem tettem hozzá, hogy nem csupán azért kért elnézést mert azt mondta, hogy hetek óta most először volt boldog és ez csak Quinn miatt van, hanem mert elszabadult az ereje is. 

- Ugye, nem varázsolt el a kivételesen szexi Merrick génjeivel? 

- Szexi Merrick gének? - kérdeztem vissza, Daisey pedig már nyitotta is a száját, de gyorsan folytattam. - Nem akarom hallani! És nem. Nem varázsolt el. 

- Helyes. 

A valódi válasz az lett volna, hogy cserébe én viszont elmagyaráztam nem túl finoman Nicknek, hogy nem tőlem kellene bocsánatot kérnie. Erre közölte, hogy a problémája Gabriellel nem tartozik rám, mire rávágtam a fürdőszoba ajtót és úgy tettem, mint aki nem hallja, hogy mit magyaráz a túloldalon. Nem volt valami érett megoldás, de vagy ez, vagy én is pörölni kezdek vele, amihez semmi kedvem nem volt. 

- Mi a terv mára?

- Mondtam már - dőlt hátra Daisey. Már csak fél kézzel fogta a kormányt, de lassan vezetett ezért nem éreztem azt, hogy bármelyik pillanatban felkenődhetük a járdára. - Lazulunk. Anyám elfelejtette bezárni a koktélszekrényt és hagytam valamennyi fagyit azért. Jól fogunk szórakozni!

Ebben biztos voltam én is. 

Meg aztán, ki nem cserélt volna el egy rémunalmas matekot, két kémiát meg még ki tudja mit, hogy helyette egy összetört szívű barátnőjével vedelje a Malibut?