~ Lucille ~

Mikor az edzés vége felé Daisey közölte, hogy ma előbb befejezzük, hogy csapatépítő programként elmenjünk egyet kávézni a közeli plázába, szinte leborultam elé az ötlet hallatán, mert reggel óta annyi kávét öntöttem magamba, hogy szinte az folyt az ereimben, képtelen lettem volna még egy órát edzeni. Még a szokásos focipálya körüli köröket sem bírtam végigfutni levezetésképpen, amiket máskor gond nélkül teljesítettem, ezért szégyenszemre visszaballagtam Daisey-hez és lerogytam mellé a fűre, miközben egy csíptetős táblán számolgatott valamit.

- Szarul nézel ki - nézett fel egy pillanatra és mért végig. - Pasigondok?

Megráztam a fejem.

- Későn feküdtem le. Illetve korán. - Javítottam ki, mikor felidéztem, hogy bőven világos volt már, mikor bezuhantam az ágyamba. Daisey kíváncsi tekintetét látva folytattam. - Belekezdtünk a fiúkkal a Breaking Bad-be tegnap este. A második évad közepénél hagytuk abba.

Daisey elhúzta a száját. 

- Fiúk alatt kit értesz?

Szerencsére nem kellett belekezdenem az egész Merrick-ékhez költöztem sztoriba, mert már ismerte egy részét. Elvégre elég nehéz lett volna titokban tartani előtte, hiszen minden reggel velük jöttem suliba, az edzések után pedig vagy Gabriel és Chris várt meg, ha korábban végeztek a focival, vagy én őket, hogy ne kelljen buszoznom. Így annyit tudott, hogy a nagybátyám kérte meg Michaelt, hogy felügyeljen rám, amíg nem vagyok a városban, mert ők már ismerték egymást korábbról. Szinte már fel sem tűnt az új hazugság, még ha nehezemre esett is. 

- Michael ragaszkodott hozzá, hogy bele kell néznem, mert szerinte nem vagyok valami tájékozott olyan sorozatok terén, amiket nem nagymamák néznek - nyomtam el egy ásítást beszéd közben. - Végül Chris is csatlakozott, de bealudt két rész után.

Daisey felkuncogott. 

- Tisztára befogadhattak.

- Ha ezzel arra célzol, hogy már nem zavartatják magukat, ha elöl marad a nappali közepén egy fél pár büdös zokni, vagy Gabriel elfelejti, hogy nem illik bemenni kezet mosni a fürdőbe, mikor a zuhany alatt állok, akkor igen. Befogadtak.

- A fiúk igazi állatok tudnak lenni.

Helyeslően bólintottam egyet. 

- És még bele sem kezdtem abban a történetbe, hogy Michael hogyan mossa össze kéthetente a színes holmit a fehérrel, vagy hagyják tele mindannyian szőrrel a mosdót borotválkozás után - fintorodtam el az emlék hatására. - Mintha Csubakkával élnék együtt. 

Daisey-ből kitört a nevetés. 

Nem sokkal később én is csatlakoztam hozzá, így mire visszaértek a többiek, ott találták a csapatvezetőjüket és az egyik újoncukat, ahogy a könnyeiket törölgetve fetrengenek a műfüvön és arról vihognak, hogy mennyivel könnyebb dolga lehetett Han Solo-nak a Milleneum Falcon-ban. 

* * *

Azt hittem ott hagyom őket a fenébe, mikor már az előttem lévő hidrogénezett hajú csapattársam másodszorra kérdezte meg az egyre idegesebbnek tűnő eladót, hogy az édesítőszeres limonádé valóban cukormentes-e. Ez pedig még semmi nem volt ahhoz képest, ahogy az előtte lévő féltucat társa mind zsírszegény tejeskávét kért kókusz meg mandula meg bambuszrügy vagy milyen tejjel, amiről életemben nem hallottam. A bennem élő hazaszerető állampolgár most a haját tépte, amiért egy olyan országban sikerült megtelepednem, ahol szinte megköveztek azért, ha tejet töltöttem a teába vagy nem tudtam ásítás nélkül végigülni egy futballmeccset.

- Mit baszakodnak már annyit? - Mormogta ekkor valaki nem sokkal mellőlem, amit nem tudtam kuncogás nélkül megállni.

Quinn volt az, észre sem vettem, hogy mikor állt be mellém a sorba, de a mögöttünk állók haragos pillantásából ítélve nem olyan régen érkezhetett.

- Biztos most fejik a mandulát.

- Hát én ezt biztos nem várom ki - fintorodott el. - Nincs kedved átmenni máshová? Aztán majd visszajövünk, miután minden agyilag zokni csapattársunk kikérte a legvegánabb shake-et.

Szó nélkül követtem.

A többiek által választott, rózsaszín felhőcskékkel és plüssökkel teleaggatott kávézóval szemben egy sokkal egyszerűbb foglalt helyet, ahol alig öt perc leforgása alatt kiszolgáltak minket, így egy lattéval és egy tejes fekete teával a kezünkben indultunk vissza a többiekhez.

- Hallom Merrickéknél laksz - kortyolt bele a kávéjába Quinn.

- Csak amíg a bácsikám nem talál egy kevésbé lobbanékony házat. - Vontam meg a vállam lazának tűnő mozdulattal. - Az előző pár hete porig égett, a motelek pedig nem valami lakályosak.

Quinn szánakozva nézett rám.

- Mi történt?

- Pár srác felgyújtotta, mikor nem voltunk otthon. Még mindig keresi őket a rendőrség.

Quinn eltátotta a száját.

- Az szívás. Tegnap hallottam, hogy a belvárosban is tűz ütött ki egy társasházban. Pár utcányira volt csak tőlünk, egész éjjel szirénáztak a tűzoltók.

Nagyot kortyoltam a teámból. Nem volt rossz, de még nyomokban sem elékeztetett arra, amit otthon ittunk fekete tea néven. 

- Szóval... - kezdett bele újra Quinn. - Azt hallottam szakítottatok Nickkel. 

- Te aztán nem cicózol! - szaladt ki önkéntelenül is a számon, mire zavarában elpirult. - Mármint, ne érts félre. Csak másfél hete történt, nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megtudja mindenki.

- Ha a Merrick ikrekről van szó, akkor szinte azonnal elterjedt bármilyen pletyka - köhécselt, még mindig zavartan. - Ti... mármint te, hogy viseled? 

Kezdett rossz előérzetem támadni, mégis belementem. 

- Jól. Nickkel inkább barátok vagyunk. Mindkettőnknek jobb lesz így. Meg nem is voltunk együtt annyi ideig. 

Quinn arca már szinte lángolt. Az volt az érzésem, hogy nem erre a válaszra számított, és így nem tud mit kezdeni vele. 

- Tudod, Becca a legjobb barátnőm. És ő meg Chris kedveli egymást.

- Aha. Aranyosak együtt.

- És hát... - vett egy nagy levegőt. - Becca tegnap ebédnél felvetette, hogy menjünk el együtt dupla randira és Nick is ott volt éppen, én pedig elhívtam. Nem is tudom mi ütött belém. - Hadarta el egy szuszra. 

Megköszörültem a torkom, aztán a fülem mögé tűrtem egy rakoncátlan tincset, ezzel is húzva az idő. Alig ismertem Quinn-t, de nem tartottam üresfejű csinibabának, aki csak az alkalomra várt, hogy belevájja a körmeit valamelyik Merrick testvérbe, mégis rosszul esett a dolog. 

- Értem. Felőlem rendben van - mosolyodtam el kényszeredetten. - És, hova mentek?

Quinn olyan hangosan sóhajtott fel megkönnyebbülten, hogy még én is hallottam. 

- Még nem tudom. Azt sem, hogy Nick egyáltalán eljön-e. Annyit mondott csak, hogy átgondolja. De ha téged ez zavar, akkor...

- Nem, dehogy! - vágtam közbe. - Biztos jó buli lesz. Nick rendes srác. 

Quinn csillogó szemmel bólintott. 

Visszafelé menet valahogy sokkal keserűbbnek éreztem a teát, mint máskor. 

* * *

Fáradtan és verejtékben úszva estem be a Merrick házba, miután Daisey szerencsére hazahozott a csapatépítő kávézás után, ami annyit jelentett, hogy jól kitárgyaltunk mindenkit pár szigorúan cukormentes áfonyás muffin fölött. Daisey igazi mázlista volt a csilivili királykék kabriójával, amit a tizennyolcadik születésnapjára kapott egy évvel ezelőtt és körülbelül annyiba kerülhetett, mint a Merrick család két leharcolt terepjárója együttvéve. 

A konyhába lépve azonnal ledobtam a cuccom a földre, majd rácsatlakoztam a vízcsapra. Mikor végeztem, kidobáltam pár mostanra orrfacsaró szagú maradékot a hűtőből, amiket Gabriel már tegnap este romlottnak nyilvánított, de nem vette arra a fáradságot, hogy megszabaduljon tőlük.

Már éppen a fiúk keresésére indultam volna, mert túl csendes volt a késő délutáni időponthoz képest a ház, mikor felbukkant Michael. Egyik kezében a laptopját, a másikban egy üres kávésbögrét tartogatott. 

- Készen állsz az esti Downton Abbey maratonra? - vigyorogtam rá. 

Pár napja összeszólalkoztunk azon, hogy melyik film lett az évtized legjobban sikerült alkotása, mire nem jutott eszembe egy húsz évesnél régebbi sem, Michael pedig kinevetett. Utána áttértünk a sorozatokra, így szép hamar azon találtuk magunkat, hogy egyezséget kötöttünk Michaellel, miszerint ő is hoz választ valamit, ami szerinte méltó a hazájához, meg én is. Ezért néztünk hajnalig arról sorozatot, hogy hogyan vágott bele egy csóró kémiatanár a házi metamfetamin készítésbe. 

- Ne most! - legyintett mogorván.

Azonnal leesett, hogy valami nem oké. Mindjárt vacsoraidő volt, a fiúk pedig sehol, Michaelből pedig megint előbújt a mogorva vén fószer énje. 

- Mi történt? 

Még csak rám sem nézett beszéd közben.

- Az öcsém történt.

Felesleges volt arra várnom, hogy bővebben kifejtse, mert csak egy emberről beszél ilyen hangsúllyal és úgy nézett ki, mint akinél azonnal elpattan a cérna, ha újabb kérdéseket teszek fel neki, így szépen csendben felosontam a szobámba. Kihasználtam a fiúk távollétét arra, hogy nyugodtan letusolhassak az emeleti fürdőben, majd úgy ahogy voltam, vizes hajjal, melegítőben bekopogtam Nick-hez. Nem nyitott ajtót. Gabrielnél már nem is próbálkoztam, hanem egyenesen Chris szobájához mentem, ahonnan halk sutyorgás szűrődött ki.

- Gyere! - kiáltott ki a legfiatalabb Merrick azelőtt, hogy kopogásra emeltem volna a kezem. Vagy volt valamilyen eltitkolt képessége és átlátott a falakon, vagy ő is hallotta, ahogy Michael olyan szűkszavúan üdvözölt lent alig negyed órával ezelőtt. 

Nem sok kedvem volt Nick szemébe nézni azok után, hogy kiderült ő már a közös randiját szervezi egy szőke bombázóval, ezért vagy négyszer el kellett ismételnem magamban, hogy semmi közöm hozzá, mielőtt lenyomtam a kilincset. Chris és Nick a földön kucorogtak egy ezeréves Tv előtt, a kezükben egy-egy játékkonzollal.

- Ha kinyírtam Nicket, jöhetsz te is - veregette meg vidáman Chris maga mellett a földet, mire nem hezitáltam tovább az ajtóban. 

Ledobtam magam melléjük és úgy tettem pár perig mintha teljesen lekötne a véres videójáték, amiben egymást próbálták lelőni, leszúrni meg a jó ég tudja mi. Nick éppen azon volt, hogy egy épület mögül, lesből rátámadjon az öccse karakterére egy székkel, mikor nem bírtam már tovább.

- Mi történt?

- Gabriel - hümmögték csaknem egyszerre, le sem véve a szemüket a játékról. 

Már éppen azon voltam, hogy kihúzom a Tv-t a konnektorból, mikor Nick-nek megesett rajtam a szíve és megállította a játékot. Vagy esetleg túl jól ismert és tudta, hogy mit tervezek. 

- Michael most tudta csak meg, hogy Gabriel előző héten zárlatot okozott a suliban, mire kiakadt. Gabriel hozta a szokott formáját. 

Meg sem kellett kérdeznem, hogy ez mit jelent, szinte a szemem előtt volt, hiszen annyiszor voltam már tanúja ilyen rövid ismeretség után is Gabriel meg Michael veszekedésének, mintha velük nőttem volna fel. Michael a maga atyáskodó stílusában próbálta kontrollálni az öccsét, mire Gabriel kijelentette, hogy ő nem a fia, hanem az öccse, ezért nem parancsolgathat neki, majd nem túl finoman melegebb éghajlatra küldte.

- Aztán?

- Gabriel lelépett, te pedig nem voltál itt - fejezte be a rövid történetet Chris. - Így Nicknek be kellett érnie velem. 

Nick játékosan összeborzolta az öccse haját, mire Chris méltatlankodva hozzávágott egy kósza matekfüzetet. 

Már éppen közbeszóltam volna, mikor megéreztem valamit, és ha nem ülök, akkor biztosan összeesem. Ilyen hatalmas energiát utoljára akkor éreztem elszabadulni, mikor Bill-lel összecsaptunk a hídon. Valami történt, valami nagy és most az a valami elszabadult. 

- Hé, minden rendben? - tette a kezét a vállamra Nick. - Mintha elsápadtál volna. 

Zsebre dugtam a kezem, hogy ne lássák mennyire remeg.

- Aha. Csak fáradt vagyok Walter White miatt - mormogtam, majd cinkos pillantást váltottam Chirsszel, aki hiába aludt be szinte a legelején, legalább ott hortyogott mellettünk hajnalig. 

Nick megértően bólintott, majd felpattant.

- Nincs kedvetek bedobni egy pizzát? Semmi kedvem Michaellel és Gabriellel vacsizni ezek után. 

Chris a bátyja pártján állt, de nekem semmi kedvem nem volt ma már kimozdulni, ezért megígérték, hogy hazafelé kérnek nekem is valamit elvitelre, majd bepattantak a ház előtt álló egyik terepjáróba, aztán már ott sem voltak. Rongybabaként terültem el az ágyamon, közben azon tűnődtem, hogy miféle erőt is érezhettem meg nem sokkal korábban és mennyire szomjazhatott is Chris a testvérei figyelmére azok után, hogy Nick meg Gabriel jóformán csak egymással voltak elfoglalva, Michael meg amúgy is kirekesztett mindenkit.

Először a füstszagot éreztem meg, ami a nyitott tetőablakon keresztül áradt be a szobába és borított be egy pillanat alatt mindent, majd kintről felhangzott a semmivel sem összetéveszthető szirénázás és azonnal felpattantam. Odalent Michael velem egyidőben hallhatta meg, majd nagy robajjal felborult egy szék, majd szapora lábdobogás hallatszott. Elég volt egyetlen riadt pillantást váltanunk, hogy tudjam ugyanarra gondolunk. 

- Az erdő felől jön - halászta elő a kulcsát.

Annyi időre sem állt meg, hogy felvehessem a cipőm, ezért azt a kezemben lóbálva sietettem utána. A garázst és a házat összekötő ajtót szinte kivágta, majd bevágtatott rajta. A furgont nem kímélve tépte fel a vezetőoldal felőli ajtót, majd már be is indította a motort, azelőtt, hogy becsukhattam volna magam mögött az ajtót. 

- Korábban éreztem valamit - húztam fel szaporán a tornacipőm. A hajam még mindig nedves volt, de Michael még nem állt neki kiabálni velem, hogy mindent összevizezek, ezért én sem nagyon foglalkoztam vele. Nem mintha bármit is tehettem volna. 

- Mit?

Megvontam a vállam, hiába nem nézett rám. 

- Erőt. Bármi lehetett, én... Nem tudom. 

- Gabriel nem veszi fel. Kiborult mielőtt elment. - Fordult felém egy pillanatra. - Már tudod, hogy gondjai vannak az önuralommal, évről évre nehezebben tartja féken magát. 

Persze, hogy tudtam. Éppen ezért nem álltam le vele vitába szállni arról, hogy bárhová is igyekszünk, annak semmi köze sem lehet Gabrielhez, mert én magam sem hittem benne. 

Michael nem vette le többet a tekintetét a szélvédőről, ahogy kifordult a garázsból majd az utca vége felé hajtott. A Merrick ház a város szélén állt, közel az erdőhöz, ahová az ikrek gyakran jártak futni, ezért nem csodálkoztam, mikor Michael nem fékezett le a zsákutcánál, hanem felhajtott a fűre, majd az erdő szélén lévő keskeny sávon gurult tovább, levágva az utat. Pár perc alatt megkerültünk két utcát, ami mögött már csak a végeláthatatlannak tűnő erdő feküdt, de most mindent elborítottak a piros és sárga fények. Meg a füst.

A Merrick ház utcájához hasonló zsákutca volt, átlagos kertváros házakkal, amik előtt egy rakás tűzoltó autó, mentő és rendőrségi kocsi állt, mintha kitört volna valami harc. Vagy valami ahhoz hasonló, mert a füst mennyiségéből és a tucatnyi tűzoltóból ítélve, akik egy hatalmas tömlőt cipeltek, jókora tűz keletkezhetett.

Michael azelőtt kiugrott a kocsiból, hogy lefékezhetett volna, ezért rám hárult a feladat, hogy beálljak két civil kocsi közé, majd elrakjam a slusszkulcsot és utánarohanjak a kisebb tömegben. Hiába állítottak fel a rendőrök egy kordont, ami mellett páran járőröztek ki, a távolból láttam, hogy Michael gondolkodás nélkül átbújik alatta majd rohanni kezd a mentőautó felé, aminek a hátulja ki volt nyitva. Onnan ahol én álltam nem láttam mindent, de Michael olyan könnyedén lökött fel egy rendőrt, hogy biztosra vettem megtalálta Gabrielt, így én is rákapcsoltam.

A szemem előtt lebegett, ahogy pár hete Tyler és Seth bandája, hogy gyújtotta rám a saját házam, majd hagyott magamra. Ha akkor nem jelenik meg Gabriel váratlanul, mostanra halott lennék a saját hülyeségemnek köszönhetően. Álomban még mindig láttam az égigérő lángokat, ahogy beborítják a nappalit, majd lassan felém kúsznak és vad táncba hívnak. Bele sem akartam Gondolni, hogy mi történhetett Gabriellel. 

Sűrű bocsánatkérések közepette verekedtem át magam két pongyolába bújt nő között, majd átbújtam én is a kifeszített rendőrségi szalag alatt. Alig pár méter tehettem meg, mikor elállták az utam.

- Hé, kislány! - ragadta meg egy nagydarab férfi a karom. - Itt nem jöhetsz át! Nem láttad a szalagot? 

Azonnal leráztam magamról a karját. A füst, ami a fák közül kígyózott elő már ide is elért, de még volt annyi oxigén, hogy ne kelljen öklendeznem. Körülöttünk tűzoltók ordítoztak, kétszer majdnem minket is felborítottak.

- Értse meg muszáj... - léptem oldalra, mire újra beállt elém. - Ott van, ott van a bátyám. Mindkét bátyám! 

Meghathatta a hazugság, amit szinte ösztönösen mondtam, mert a komor arckifejezését azonnal szánakozó váltotta fel, majd ahelyett, hogy megpróbált volna újra feltartóztatni, finoman karon ragadott majd elindult mellettem a mentőautó irányába. 

- Hogy hívják őket?

- Gabriel és Michael Merrick. 

Nem kellett kifejtenie, az arcára volt írva, hogy ismerősen cseng neki az egyik név.

- Nem olyan rég hoztunk ki a fák közül egy Gabriel Merrick nevű fiút. - Riadt tekintetem láttán, folytatta: - Kutya baja, nagy mázlista a kölyök. 

Szinte összeestem a megkönnyebbüléstől. 

Kikerültünk pár rendőrt, akik a fejüket összedugva sutyorogtak a tűzálló ruhát viselő kollégáikkal, majd máris ott álltunk a mentőautó előtt, ahol a világ legszürreálisabb látványa fogadott. A tetőtől talpig koromfekete Gabriel Merrick éppen a bátyját ölelgette, amit Michael behunyt szemmel viszonzott, mellettük pedig egy tűzoltó ruhás, fiatal nő állt és úgy nézett a testvérpárra, mintha menten el akarna olvadni ettől a családi jelenttől. Aztán, ahogy kibontakoztak az ölelésből, már Michaelt bámulta leplezetlen rajongással. 

- Hannah, hoztam még valakit! - törte meg a pillanatot a mellettem álló rendőr, rám mutatva. - Azt mondja Merrickék húga. 

A Hannah nevű szőke nő kíváncsian mért végig, majd mikor észrevette, hogy hogy néz rám a két Merrick, nem zavart el.

- Maradhat, amíg elintézzük a papírmunkát.

- Mi a helyzet, húgi? - köhögött fel Gabriel. 

Nem egyszerűen csupa korom volt, hanem szinte abból állt az össze öltözéke is. A ruhái, beleértve a cipőjét is, majdnem teljesen elégtek és minden egyes kivillanó bőrfelületét korom meg sár borított, mintha meghempergőzött volna a mocsokban. A nyomokból ítélve, ha nem tűzelementál lett volna, olyan égési sérüléseket szenvedhetett volna, amivel már a mentőhelikopter szállította volna a kórház felé. 

Nem bírtam megállni, egyszerűen a nyakába vetettem magam.