Végül Marc szobájában kötöttünk ki. Önelégülten nézegette az újonnan szerzett zsákmányát. Én az egészhez csak egy megvető tekintetet tudtam vágni.

– Mi a baj? Nem tetszik valami? – kérdezte Marc.

– Hogy lehetsz ilyen? Ez valakinek most nagyon hiányzik.

– Jaj, csak össze ne törjön a kicsi lelked. Várj csak! Tudok valamit, amitől jobb kedved lesz – vett ki a zsebéből még egy adag anyagot.

– Vidd azt a közelemből!

– Ugyan már, cica...

– Marc, fejezd be! – pofoztam fel a fiút.

Még soha életemben nem ütöttem meg senkit, és lehet, hogy nem a megfelelő embert választottam arra, hogy ezt először megtegyem.

– A-...

– Úristen, ne haragudj!

– Engem soha, senki nem üthet meg, semmilyen körülmények között! – ragadt meg Marc a hajamnál fogva.

– Marc, engedj el, ez fáj!

Egy ideig csak bámult a szemembe, aztán elengedett.

– Menj a p*csába!

– Marc...

– Hagyj engem békén! Áruld már el a g*cibe, hogy mi a francot csináljak még, hogy ne azt a kib*szott visszafogott arcodat lássam. Tessék, üss meg még egyszer! Másodjára már nem mernéd megtenni, igaz? Mert gyáva vagy. Félsz nemet mondani a k*rva szüleidnek.

– Én...

Ezekre a szavakra csak még jobban előtört belőlem a sírás.

– Ez az. Bőgj csak!

– Segíts! Segíts, mert egyedül nem megy! Elegem van már, nem bírom tovább! Tessék, adj abból a rohadt cuccból! – nyúltam a tasak után.

– Jól van. Okos lány vagy te. Gyere ide!

Nem érdekelt semmi. Az sem, hogy megannyi bűnt elkövetek általa. Csak azt éreztem, hogy minél többet kapok belőle, annál jobban kell. Kellett a csókja, az érintése. Újra vétkeztem vele.

– Eszméletlen vagy – mondta, miközben a nyakamat harapdálta.

Hirtelen én kerültem felül, és nem tudtam, hogy mit teszek, de valami ösztön vitt lefelé. Lefelé, a hasánál is lejjebb. Utána szájon csókoltam, és attól a pillanattól fogva tudtam, hogy ő már az enyém. Hogy ő lesz az, aki a vesztemet okozza majd, de nem érdekelt, mert megéri.

Ezek után nagy erőt véve magamon haza mentem. Nem tudtam, mire számítsak otthon, így csak félve léptem be a bejárati ajtón.

– Hahó!

A kiáltásomra anya jött le a lépcsőn kisírt szemekkel.

– Hanna – ölelt át – Legalább te visszajöttél.

– Hogyhogy legalább én? Miért, apa hol van?

– Nem tudom. A szemére hánytam, hogy miatta van ez az egész, mert ő is engem hibáztatott. Fogta magát és elment.

– Komolyan, úgy viselkedtek, mint az óvodások – jegyeztem meg.

Később aztán apa is haza jött, de úgy láttam, hogy valakivel összeverekedhetett, mert tiszta seb volt az arca.

– Édesem, mi történt veled? – kérdezte tőle anya.

– A kis barátod, Hanna. Belém kötött. És állítólag ma leütött két rendőrt, ahol te is ott voltál.

– Én... Én nem csináltam semmit.

– Na és ő? Az a fiú?

– Hát ez egyre rosszabb lesz – jelentette ki anya.

– Megtiltom, hogy még egyszer találkozz vele!

– De apa...

– Az tudod, hogy rossz hírneve van a rendőrségen? Találtak már nála kábítószert is. Épphogy embert nem ölt még.

– Hanna... Válaszolj nekem! Drogoztál is vele? – vont kérdőre anya.

– Én...

– Hanna! Ez igaz? – érdeklődött apa is.

– Ha ez megnyugtat titeket, akkor le is feküdtem vele.

Felrohantam és bezárkóztam a szobámba. Nem tudom, hogy miért mondtam el. Úgy éreztem, hogy sarokba szorítottak. Most igazán bajban voltam. Csak olajat öntöttem a tűzre. Szépen is elintézhettem volna, de kicsúsztak a dolgok a kezemből.

Éjszaka megint ugyanazt álmodtam, csak most egy kicsivel többet. Pontosan láttam, hogy aki a fegyvert elsüti, az apa volt. Valakit lelőtt, csak nem tudtam, hogy kit.

Amikor másnap lementem reggelizni, mint a ketten csendben ültek az asztalnál. Én sem mertem megszólalni, de muszáj volt, mert már nem bírtam ezt a csendet.

– Meddig akarjátok ezt csinálni? Ha megtörtént, megtörtént. Ezen már úgysem tudtok változtatni.

– Apád a főnök – húzta ki magát anya – Én ezentúl nem szólok bele semmibe. Amit mondtam, megmondtam, de nem, mert "csak egy buliról van szó, nem lesz semmi baja". Hát elég nagy baj lett.

Erre apa reakciója az volt, hogy felállt az asztaltól, és elindult dolgozni. Anyának kellett engem suliba vinnie, bár bevallom, a hangulat miatt inkább mentem volna taxival. És még közel sem volt vége a rossz hangulatnak. Ahogy beléptem az osztályterembe, Marc és Laura rólam veszekedtek.

– Na ehhez mit szólsz, Laura? Felejthetetlen volt a hétvégénk. Neki nem kellett százszor könyörögni, ha valamit akartam.

– Áh, értem. Szóval neked az ilyen könnyűvérű nők jönnek be inkább.

– Inkább mondanám bevállalósnak, mint könnyűvérűnek. És ha tudnád milyen istenien csókol. Két perc se kellet, és már is az ágyamban volt.

– Úgy beszélsz róla, mint egy olcsó r*bancról.

– Szerintem te sokkal nagyobb r*banc vagy, mint ő. Ő legalább nem hisztizne, ha elhagynám. Ott van neki még anyuci meg apuci.

– Igen? Azt tudod, hogy ott áll a hátad mögött? – jegyezte meg gúnyosan Laura Marc felé.

A fiú hirtelen megfordult.

– Apuci, akivel a tegnap összeverekedtél? – kérdeztem vádlóan.

Marc odajött hozzám, és elkezdett a fülembe sugdolózni.

– Ezt ne itt és most beszéljük meg, jó cica?

– Miért csináltad?

– Majd elmondom, jó?

– Elképesztő, hogy egy kis tündérből milyen hamar lesz boszorkány – jelentette ki Laura

– Laura, neked mi bajod van? – kérdeztem.

– Hagyd, csak féltékeny – próbált nyugtatni Marc, miközben adott egy puszit az arcomra.

– Héj, Marc! Látom most már "hivatalosan" is együtt vagytok. Nem akarsz... Tudod – szólt közbe egy fiú hang.

– Nem, Rian. Húzz el innen!

– Tessék? Azt hiszem rosszul hallottam.

– Rian, nem! Vele nem! És hogyha még egyszer megkérdezed, szét verem a képed.

– Bezzeg értem nem álltál így ki – vágott közbe Laura is.

– Ó, értem már miről van szó. Magadnak akarod az egészet, te önző disznó – mondta Rian.

– Mondd még egyszer, ha mered! – szorította ökölbe a kezét Marc.

– Héj, héj, elég volt! Áruljátok már el, hogy miről van szó – léptem közbe.

– Édes hármast akar. Általában mind így járnak Marc barátnői – válaszolt Laura.

– Marc... - szólítottam meg aggódva.

– Nem, ne aggódj! Ha nem akarod, veled nem csinálom meg. Nem akarlak elveszíteni.

– Ez most mi? Hirtelen hős szerelmes lettél? – kérdezte Laura.

– Laura, dugulj már el, b*szd meg! Miért nem foglalkozol a saját dolgoddal?

– Marc, gyere velem! – jelent meg hirtelen az igazgató.

– Mit csináltam már megint?

– Marc Bennett? – lépett be két rendőr az ajtón bilincsel a kezükben.

– Igen, én vagyok, de... – verték bilincsre a fiút – Mit művelnek? Azonnal eresszenek el! Mi ez az egész?

– Parancsot kaptunk, hogy testi sértés miatt be kell vinnünk a kapitányságra. Maradjon nyugodt, és minden rendben lesz.

– Engem ugyan nem visznek sehová. Dorina!

– Héj, mit csinálnak az öcsémmel!? – jelent meg hirtelen Marc nővére is.

A szemem láttára akarták elvinni  Marcot a rendőrök. Biztos apa keze van a dologban. Marc hirtelen az egyik rendőrt hasba vágta, és elfutott.

– Utána! – parancsolta az igazgató.