Marc belökött az ajtón, majd kulcsra zárta azt. Hagytam, hogy irányítson. Hagytam, hogy az ágyba lökjön, és tovább csókoljon. Hagytam, hogy mindenhol fogdosson. Hagytam, mert élveztem. Édes volt minden egyes pillanata. Egy pillanatra az ébresztőórára néztem, és akkor láttam meg, hogy fél tizenegy van. Akkor villant az agyamba, hogy nem helyes amit csinálunk, így félrelöktem magamtól Marcot. Nagyon rosszul esett.

– Nem, ezt nem lehet. Már haza kéne mennem.

– Ne csináld ezt, Hanna! Ha eddig eljutottunk, akkor most ne hagyj itt! Én nem engedlek el.

Feküdt vissza rám.

– De Marc, én... Ah – nyögtem fel, ahogy a nyakamhoz ért az ajka.

És az volt az a pont, amikor nem akartam semmi mást, csak hogy az övé legyek. Nem tudom, hogy mi volt az az érzés, amit az ujjaival váltott ki belőlem, de az biztos, hogy életem egyik legeslegjobb pillanatát éltem át. Lefeküdtem vele, és észveszejtő volt.

Reggel kábultan tértem magamhoz. Mindenem fájt. Hirtelen megláttam Marcot magam mellett, és eszembe jutott, hogy mit tettünk. A francba, nekem haza kellett volna mennem. Gyorsan kezdtem el felöltözni, mire Marc is megébredt.

– Mit csinálsz?

– Szerinted mit? Már rég haza kellet volna mennem.

– Már úgyis mindegy, nem? Gyere vissza még egy kicsit! – húzott vissza Marc magához – Gyönyörű vagy! – kezdett el csókolgatni.

– Szállj le rólam!

– Bébi...

– Azt mondtam, hogy szállj le rólam! – löktem el dühösen magamtól Marcot.

– Mi bajod van, b*szd meg? Az ágyban jó voltam, most meg már nem kellek, vagy mi a f*sz?

– Ne haragudj! A szüleim ki fognak nyírni. Tegnap este legalább öt olyan dolgot tettem, amit nem lett volna szabad.

– Nem unod még ezt? Nézd meg, én le se szarom, hogy mit mondanak a szüleim, mégis élek. Nézz már magadra! Félsz, mert az vagy, akinek lenned kéne?

Amíg Marc szavait hallgattam, a nyakamhoz ért a kezem, és éreztem, hogy nincs rajtam a szüleimtől kapott nyaklánc.

– A nyakláncom... Hol a nyakláncom?

– Hát ezt nem hiszem el, b*szd meg! Veled beszélgetek.

– Marc, légy szíves! A hülyeségem miatt bajba is kerülhetek.

– A hülyeséged... Hagyd már azt a rohadt nyakláncot, és figyelj rám! Neked nem így kellene élned. Mennyivel fantasztikusabb lennél, ha nem azzal a kicseszett jó modorral törődnél.

– Ugyan. Miért izgatna az téged?

– Tessék? Őrjítő vagy. Ez az ártatlanságod... A tisztaságod... Olyan könnyen beszennyezhető, mert te is ezt akarod, látom a szemedben. Menekülni akarsz az elnyomás alól.

Az a szomorú az egészben, hogy igaza volt. Igaza volt minden egyes szavának. Lassan megfogta a kezem, és megcsókolt. Ebből a csodálatos állapotból Dorina hangja zökkentett ki.

– Héj, egy rendőr áll a ház előtt. Tudtok erről valamit?

– Az apám – mondtam ijedt hangon.

– Mi van!? – kérdezte Marc, talán még ijedtebben.

– Igen, az apám rendőr. Biztos, miattam jött... Mi a baj? – kérdeztem Marc rémült arcát látva.

– Semmi – válaszolt a fiú közönyösen.

Eltűnt Marc arcáról minden boldogság. Azt mondta, hogy semmi baj, de én láttam rajta, hogy a rendőr szó hallatán összerándult a szemöldöke.

Gyorsan felöltöztem, és kiszaladtam apához. Dorina utoljára még megállított, és a kezembe nyomta a nyakláncomat.

– Gondolom, ez a tiéd. A nappaliban találtam.

– Igen, nagyon köszönöm!

– Na és? Jól érezted magad a tegnap este?

– Az nem kifejezés.

– Mindjárt gondoltam.

– Hanna! – kiáltott apa.

– Megyek! Szia! – köszöntem el Dorinatól.

– Szia!

Ahogy közeledtem apa felé, ő csak mosolygott, és én nem tudtam mire vélni a dolgot.

– Szia kicsim, hogy telt a tegnap este?

– Én egész jól mulattam, de te hogyhogy nem vagy mérges?

– Tudtam, hogy nem fogsz haza jönni, és valahogy anyádat is megnyugtattam. Ő is pont ilyen volt, mint te.

– Igen? – lepődtem meg.

Apa hirtelen meglátta Marcot, aki az imént meggyújtott cigijéhez még egy gyilkos tekintetet is vágott.

– Ő kicsoda?

– Ő? Ja, csak egy...

– Hanna... Ugye mindent el mesélsz majd otthon?

– Persze.

Apával hazamentünk. Amikor anya meglátott, alig várta, hogy átöleljen végre. Persze nem mondtam el nekik mindent. A piáról, a cigiről és az éjszakáról hallgattam, de anyát így sem tudtam megnyugtatni. Valahogy éreztem, hogy tudják, hogy mi történt velem. Látták a ragyogó szemeimben. Apa örült neki, hogy ilyen boldognak lát, anya meg inkább aggódott értem.

Délután írt Dorina, hogy nincs-e kedvem velük lemenni a parkba. Marc is ott lesz. Én szívem szerint mentem volna, de ahhoz megint el kellet kéredzkednem. Apa nem volt itthon, úgyhogy anyát kellett megkérdeznem.

– Anya, elmehetnék a parkba azzal a bandával, akiknél bulizni voltam?

– Hanna. Az egy dolog, hogy az apád elvitt az este, de nem foglak egyedül  ebben a vadidegen városban elengedni.

– Akkor... Felhívom az egyiket, hogy utánam tudna-e jönni.

Anya látta, hogy hiába veszekszik velem, így beleegyezett. Már hívtam is Dorinat, hogy jöjjön értem. Először nevetségesnek találta, de végül is utánam jött. Amíg a park felé tartottunk, rendesen végig mértem. Nagyon tetszett a stílusa. Hosszú, vasalt, fekete haja volt és Marchoz hasonlóan szintén kék szeme. Mindig szűk és sötét ruhákban járt, és a nagy karika fülbevaló elengedhetetlen kelléke volt az öltözékének.

Ahogy a parkhoz értünk, megpillantottam a többieket is. A park mellet volt egy gördeszkapálya, és inkább ott voltak többen.

– Hanna! – szaladt oda hozzám Marc – Gyere! – ragadta meg a karomat, és vitt magával a gördeszkapálya felé – Tessék, pattanj a deszkára!

– Ezt most nem gondolod komolyan. Te megőrültél? Én soha életemben nem deszkáztam.

– Hát most majd fogsz. Gyere! Segítek – állított fel Marc a deszkára.

– Marc, én nem hiszem, hogy ez olyan... Á-... – Marc elengedett, én meg majdnem leestem a gördeszkáról.

– Marc, csak óvatosan! Nehogy még összetörje magát, és darabokban kelljen majd hazavinni. A szülei totál ki fognak akadni – mondta gúnyosan Dorina.

– Na jó, tudod mit? – védtem meg magam – Megmutatom, hogy nem vagyok annyira esetlen.

– Hanna, mire készülsz? – kérdezte Dorina.

Megpróbáltam mindenféle segítség nélkül ráállni a deszkára, és pár ügyesebb  fordulat után végig menni a pályán.

– Hanna, ennek rossz vége lesz – figyelmeztetett Dorina.

– Hagyd csak. Máskülönben soha nem fogja megtanulni – intette le Marc.

És ekkor történt meg a baj. Túlságosan elhittem magam, kicsúszott a deszka a lábam alól, és rá estem a karomra.

– Ááá! – kiáltottam fel.

– Hanna! – kiáltotta el magát Dorina is – Jól vagy? Tessék Marc, ez is az okoskodásod miatt van.

– Talán én cukkolom egyfolytában, b*szd meg? Nem vetted még észre, hogy csak akkor csinál meg valamit, ha te nem hiszed el róla?

– Hagyjátok már abba! Jól vagyok. Szerintem nem tört el, csak nagyon fáj.

A továbbiakban inkább csak távolról figyeltem a gördeszkásokat. Marc odajött hozzám, és egy üveg sört nyomott a kezembe.

– Tessék. Enyhíteni fogja a fájdalmat – mondta, majd meghúzta a másik üveg sört, ami a kezében volt.

– Nem is értem, hogy mit keresek itt. Ez nem az én társaságom.

– Szólj, ha befejezted az önsajnálatot, és inkább jól akarod érezni magad.

– Héj srácok! Akkor ugye este lenézünk a diszkóba? – kérdezte Dorina.

– Te is jössz, nem? – fordult felém Marc.

– Ez jó vicc. Szerintem az utolsó hely lenne, ahová engem... – hirtelen rá néztem Marcra, és akkor jöttem csak rá, hogy egész végig azt csináltam, hogy mindig a szüleimet hoztam fel, hogy ők így meg úgy nem engednék el, de valahogy mégis megcsináltam, és semmi nem lett belőle, akkor miért ne mehetnék el a diszkóba is? – Legyen. De hogy kéredzkedhetnék el úgy, hogy elengedjenek?

– Nem kell el kéredzkedned. Szökj meg! – javasolta Marc – Senki nem fog rájönni, ha azután indulsz el, hogy elaludtak, és hajnalban mész haza.

– Nem. Ezt nem tudnám megcsinálni.

– Hát jó – vonta meg a vállát Marc, miután kiitta az utolsó korty sört is az üvegből.

– Most akkor ki is cukkolja? – kérdezte gúnyosan Dorina.

– Jól van, jól van, megcsinálom. Nyugi! – mondtam.