Több hír már nem érkezett Marcról. Alig vártam már, hogy hazaérjek, és hogy kifaggassam apát. Amikor anya hazavitt, akkor apa még nem volt otthon. Igazából már az is zavart, hogy egyfolytában ők hordoztak, és nem mehettem saját felelősségre.

Végül apa is haza jött. Ahogy belépett az ajtón, azonnal lerohantam.

– Mégis ezt hogy gondoltad? Ráküldöd a rendőröket Marcra? Tudom, hogy nem egy tisztességes fiú, de nem tett velem semmi rosszat.

– Nem értem, hogy miről beszélsz.

– Jaj, ne csinálj úgy, minthogyha nem tudnád.

– Mostanában túl sokat engedsz meg magadnak, kisasszony.

– Ó, szóval már te is ellenem vagy?

– Nem, én csak próbálom megelőzni azt, hogy a drogtól ájultan kapjunk meg egy szórakozóhelyen, vagy hogy épp belekeveredj egy rendőrségi ügybe. Semmi kedvem nem lenne a saját lányomat lecsukni.

– Hagyj engem békén!

– Hanna! Gyere vissza azonnal! Hanna! – kiabált utánam apa, miközben én készültem elhagyni a házat, de ő utánam jött, és elkezdett visszarángatni – Azt mondtam, hogy visszajössz!

– Eressz el!

És ekkor olyat tettem, amit nagyon nem kellett volna. Felpofoztam a saját apámat.

– Hanna!

– Úristen, én annyira sajnálom! Én nem akartam. Bocsáss meg nekem! – öleltem át sírva.

– Kislányom, nézd meg, hogy mit tett veled! Eddig soha nem volt nézeteltérés köztünk. Szerinted ez normális, hogy egy ember így befolyásoljon?

– Nem...

– Na ugye. Gyere, menjünk vissza a házba!

– Akkor legalább csak annyit engedj meg, hogy áthívjak valakit. Egy lányt.

– Hát jól van.

Muszáj volt áthívnom Dorinat, mert egyszerűen már nem bírtam tovább ezt a feszültséget. Azt gondoltam, hogy nála legalább lesz valami, ami lenyugtat majd.

– Tudsz valamit Marcról? – kérdeztem.

– Nem, semmit. Eltűnt. Elnyelte a föld.

– Figyelj... Van nálad valami... Tudod.

– Anyagra gondolsz? Nincs. Én nem drogozom. Ez csak Marc rossz szokása, de ahogy látom, veled is kipróbáltatta.

– A fenébe! És nálatok, Marc szobájában sincs?

– Te ennyire hülyének nézed? Csakis nála van. Vagy esetleg még Riannél.

– Abból köszönöm, nem kérek.

– Te tudod.

– És hogyha te szereznél nekem?

– Hanna. Próbálj már megnyugodni egy kicsit. Marcnak nem lesz semmi baja. Tessék, szívj el egy cigit!

– A szüleim meg fogják érezni. Nem akarok több balhét.

– Azért csak tedd el – nyújtotta át nekem a cigit, én meg gyorsan zsebre vágtam.

Egy kis idő múlva már tényleg nem bírtam tovább. Egyre idegesebb lettem.

– Dorina, kérlek szépen, szerezz nekem valamit, mert megbolondulok.

– Jó, akkor most átmegyek Rianhez, és majd jövök.

– Oké. Várlak.

– Sietek.

Nemsokára vissza is ért Dorina, és hála Istennek, nem üres kézzel.

– Én nem tudom, Hanna. Nem tudom mi ez, de szerintem jobb, ha nem veszed be.

– Nem érdekel, csak nyugodjak meg.

– Esküszöm, hogyha rosszul leszel, én nem tudom, hogy mit csinálok veled.

– Nyugi, nem lesz baj!

Szívtam belőle, de ez teljesen más volt, mint amit Marc adott. Egy kicsit meg is csapott.

– Hanna, jól vagy? Minden rendben? – érdeklődött Dorina.

– Aha – mondtam, de közben egyre jobban el kezdtem szédülni.

– Nem kellett volna odaadnom. Hanna!

– Jól vagyok, nyugi!

– Teljesen kifehéredtél.

– Zárt be az ajtót!

– Tessék, bezártam. Biztos, hogy nincs semmi gond? Nagyon szédülsz.

– Persze.

Muszáj volt hanyatt feküdnöm. Éreztem, hogy mindjárt hányni fogok.

– Hozzak vizet, vagy valami?

– Aha, az jó lenne.

Amíg Dorina vízért ment, nekem ki kellett szaladnom a mosdóba. Nem bírtam tovább, a droggal együtt minden kijött belőlem.

– Hanna! – jelent meg hirtelen anya – Minden rendben? Hanna, nézz rám! Mit vettél be?

– Anya, nagyon nem vagyok jól. Nem tudom. Forog az egész világ, és azt hiszem, hogy kettőt látok belőled.

– Eric!

– Mi van? – jelent meg hirtelen apa is.

– Hannat azonnal el kell vinnünk a kórházba. Nem tudom, hogy mit szedett be, de nagyon rosszul van.

– Nagyon sajnálom! Én... Én... Nem tudom. Ő kért meg, hogy adjak neki valamit – mentegetőzött Dorina.

– Erre most nincs időnk. Mindenki a kocsiba! – jelentette ki apa.

Végül már nem voltam magamnál. A kórházban ébredtem meg infúzióra kötve. Éppen Dorina lépett be az ajtón könnyes szemekkel.

– Hanna. Ne haragudj rám!

– Ugyan már, te nem tehetsz semmiről. Én erőltettem.

– Az orvos szerint nagyon nagy szerencse, hogy kihánytad, mert bele is halhattál volna. Illetve, találtak még drogot a véredben, de annak az ereje semmi nem volt ehhez képest. Úgy látszik, hogy Marc esze még sem ment el teljesen.

– Marc...

– Az apád... Bevitette Riant a rendőrségre. Nem tudják, hogy mit kezdjenek a helyzettel. Ha te tényleg szereted Marcot, akkor semmit nem tudnak tenni ellene.

És éppen ebben a pillanatban lépett be az ajtón az a személy, akit mindennél jobban akartam látni.

– Marc! - kiáltottam el magam.

– Akkor én most magatokra hagylak – távozott Dorina.

– Hogy csinálhattál ekkora butaságot? Áruld el nekem! – fogta a fiú kezei közé az arcom.

– Én... Én csak...

– Soha többé ne fogadj el ismeretlenektől anyagot.

– Tudom. Már megtanultam. De te annyira hiányoztál.

– Te is nekem – öleltük végre át egymást.

– Akkor most elmondhatod, hogy végül is miért mentél neki apának.

– Nagyon nem csípem a rendőröket. Rosszkor voltunk, rossz helyen. Én részeg voltam, ő meg ideges. Amúgy láthattad, hogy józanon is simán megütöm őket.

– Szeretném, ha ez többé nem fordulna elő.

– Nem ígérek semmit. Ha belém kötnek, akkor belém kötnek. Ez van.

– Jaj Marc... – forgattam a szemeimet.

Nem sokkal később kiengedtek a kórházból.

Anya és apa nem örültek annak, hogy Marccal járok, de nem tehettek semmit ellene. Marcnak hála, egyre bátrabb voltam velük szemben. Vele éreztem azt, hogy igazán felszabadulok. Mennyi apró csínytevés, mennyi szenvedélyes éjszaka, mennyi káros szenvedély. Marccal együtt kóstolhattam bele az élet igazi ízébe. Végre nincsenek szabályok, nincsenek korlátok, nincsenek kötelezettségek. Csak mi ketten vagyunk. Igen, ez a fiú teljesen megváltoztatott, és elégé rossz irányba, de nem bánom. Nekem így is megérte.

Riant végül börtönbüntetésre ítélték igen erős kábítószer birtoklása miatt. Lauranak nagyon nem tettszett az egész helyzet. Az elején azt hittem, hogy ő lesz majd itt a legjobb barátnőm, de úgy látszik, hogy ez a szerep Dorinara jutott. Az eset után elválaszthatatlanok lettünk egymással. Azelőtt is jóban voltunk, de ez csak még jobbá tette a barátságunkat. És hogy a szüleimtől mit kaptam ezért a kapcsolatért? Anyától néha egy-egy szúrós pillantást, apától meg... Szerintem annak is örülhetek, hogy legalább elfogadta.