-Most már koncentrálhatunk az edzésre. –dobtam el az utolsó vitaminos dobozt is. Fokozatosan kezdtem el visszaszokni a mozgáshoz, és ahogy az egyre több lett, úgy a gyógyszereim egyre kevesebbek. Aztán... most itt vagyok. Jól vagyok.

-Gratulálunk Tibi. –omlott nyakamba Janka és Robi. Ők segítettek végül is át ezen az egészen. A termet is velük együtt szedtem rendbe, és kicsit át is rendeztük. Nekem így lett komfortosabb. Aztán megkértem őket arra, hogy mikor van idejük jöjjenek el, és közösen edzünk. Mert ugye, közben vissza kellett menni az egyetemre is. Nekem osztályozó vizsgát kellett tennem, hogy a második évem is érvényes legyen. Miután ez meg volt, úgy voltam vele, hogy nem kezdek bele a harmadikba. Ezt persze osztályfőnökkel is megbeszéltem, és vár vissza, de közben meg megérti. Mindenképp el akarom végezni az egyetemet, de úgy érzem, hogy most kell egy kis szünet. Minden időmet a világbajnokságra szentelem. Igazából nem akartam megnyerni eddig. Vagyis meg akartam, de úgy voltam vele, hogy nincs rá esélyem. Most viszont, hogy összeszedtem magam, az önbizalmam is vissza jött. Miért ne nyerhetném meg? Elvett a felkészülési időmből egy csomót a gyász. Viszont senkinek nem adott annyit lélekben ez az egész, mint nekem. Annyi mindenen mentem keresztül. Ez már... csak egy kis része lesz a dolgoknak. A munka utáni gyümölcs talán. Bár már az is csoda, hogy részt tudok rajta venni. Pár hónapja még nem úgy nézett ki. De az már elmúlt. A jelenben kell élnem.

-A ti érdemetek legfőképp. Ha ti nem vagytok mellettem, ez most nincs. Meg... megtanultam, hogy még két valaki is mellettem van. Lélekben biztosan.

-Ahogy mondod, Tibor. –veregette meg hátam Robi. -Nagyon örülünk a segítségünkkel sikerült megtalálnod a jó irányt. Csak így tovább. Mi maradunk melletted.

-Köszönöm. –mondtam, és arrébb toltam az utamban lévő elemeket. A gyerekeknek való edzős dolgokat, még nem tudom pontosan hova fogom tenni. Az edzések jelenleg szünetelnek ugyebár... azt nem tudom meddig. -Akkor verseny oda vissza? –kérdeztem a mellettem állókat, és a kijelölt futóvonalra pillantottam. Átvettem ezt a szokást Marcitól.

-Most nem hagylak Csiffáry. –szólt Robi. Megtanulta hogy sokszor nem bántani akarom, hanem nekem ilyen a stílusom, és már fel is vette ő is, amikor velem beszél. Jól tudjuk hergelni a másikat.

-Mintha eddig csak azért nyertem volna.

-Nagyszájúak. –forgatta ránk a szemét Janka, és elindult. Őrült gyorsan kezdte el teljesíteni a pályát. Nekünk sem kellett sok, Robival utána eredtünk. De hiába, akkora előnyre tett szert, amit egyikőnk sem tudott behozni. -Nem mondani kell, hanem csinálni. –húzta ki magát. -Mire ideértetek már kifújtam magam.

-Csak udvarias voltam. –mentegetőzött a barátja.

-Tudod hol legyél az drágám. –nyújtotta ki nyelvét Janka. Az én unokahúgom.

-Szép volt. –ismertem el a vereségem. -Viszont nekem tényleg a szemembe lógott a hajam.

-Gyere, megcsinálom neked. –ültetett le a személyi fodrászom egy zsámolyra, ő pedig dupla ennyin kényelmesen tudott dolgozni.

A rossz az volt benne, hogy már nem volt rövid, viszont még nem volt hosszú. Oldalt eleve muszáj voltam visszavágatni, nem csak azért mert csikizte a tarkóm, hanem mert zavaróan nőtt vissza, főleg miközben bokszoltam suhant minden felé. Hajráffal lehetne megoldani, de azt aktív mozgás közben nem tudom hordani. Középen pedig elérte azt a hosszúságot, hogy egy kis ügyeskedéssel össze lehessen fogni. Persze nekem nem volt hozzá nagy türelmem, mert néha egy két szál kint maradt, utána jött az egész tincs, és kezdhettem újra. Megpróbáltam inkább az egészet hátra fésülni, de edzésen nem maradt tartós. Janka viszont örömmel vállalta el a feladatot, megjegyezve, pár hét és fonni fogja. A telefonjában már tömérdek ötlet áll rendelkezésre, a világbajnokságra külön mappája van.

-Jól kell kinézned, ha szó szerint rajtad lesz a világ szeme.

-De ez egy sportverseny lesz, nem divatbemutató.

-Én azért irigyellek. A te hajad többet tépi, mint az enyémet. –szólt Robi.

-Gyere csak, Morovits. –húzta közelebb miután engem késznek talált, és erővel lenyomta a széknek szolgáló ülésbe. A fiú így háttal ülve, rémülten várta mi következik. Janka belemarkolt a hajába, és azt olyan energiával húzta hátra, hogy a focista feje is hátra billent. A lány elégedetten pillantott le rá, aztán csókot lehelt ajkaira, és közben engedett a szorításból. Robi ijedt arca is, derűsre váltott.

-Nem pont így gondoltam, hanem kicsit fájdalommentesebben, de megteszi. –mosolyodott el, és viszonozta már sokkal szenvedélyesebben a csókot.

-Ne itt a termemben légyszi. Értem én, hogy még újak a matracok, de nem így terveztem letesztelni őket.

-Jól van Tibi. –álltak fel mindketten. -A bemelegítés megvolt, jöhet a rendes munka.

-Én is így gondoltam.

Ilyenkor mindenki a saját sportágának megfelelő gyakorlatokat végzett. Robi inkább a lábát, Janka a kezét erősítette. Én meg a gyengült hátamat regenerálom általában. Ez veszi el a legtöbb időt, de utána a játék az nagyon megéri. A kesztyűt húzva szóltam oda Robinak, mivel a múltkor félbe maradt egy mérkőzésünk.

-Most lejátszod végre, vagy megint a csajod védi meg a becsületed?

-Kettő dolgot tisztázok neked nagyon gyorsan. Először is, igen, lejátszom. Másodszorra, ő már nem a csajom. –húzta óvatosan maga mellé Jankát, aki egy kis ideig a táskája mellett habozott. -És már nagyon régóta várok erre a pillanatra.

-Várjunk... lassabban.

-Ő már a menyasszonyom. –emelte Janka kezét egy csókra, mibe ő belepirult. Ekkor vettem észre az ujján a gyűrűt. Sportolásnál ugyanis balesetveszélyes, ezért általában le szoktuk venni.

-Waow. –döbbentem meg. Úgy tűnik, nem csak én vagyok képes nagy meglepetésekre. -Gratulálok. –húztam le magamról villámgyorsan a kesztyűt, hogy normálisan meg tudjam ölelni őket. Janka kezét fogva egy picit el is érzékenyültem. Ez a törékeny kéz építette egykor a várat a hercegének. Azóta sem változott semmit, csak most rajta volt a jele annak, hogy megtalálta.

-Tudom, hogy vigyázni fogsz rá helyettem is. –veregettem meg Robi vállát. -Legyetek boldogok.

-Köszönjük Tibi.

-És... én vagyok az első szerencsés aki megtudta?

-Mondhatni igen. –szólt Robi. -De előtte elkértem a jövendőbeli apóstól, szóval már ő is sejti.

-Igazából úgy volt hogy ha ma hazamegyünk akkor ott jelentjük be, de Robinak ez az ötlete támadt.

-Jó ötlet volt. Nem is kell mérkőznünk... nyertél Róbert.

-Mondtam én, hogy jól fogja fogadni. –nézett immáron a friss menyasszonyára a büszke fiú.

-Őszintén kicsit én is korainak gondolom, de kétség kívüli, hogy mennyire szeretem. Viszont az esküvőre biztos többet kell várni. –felelte Janka.

Az élet nem állt meg. Ebből is látszik. És közben az ember változik. Ha egy évvel ezelőtt valaki nekem ezt mondja, biztos kiakadok. Viszont most, boldog vagyok, hogy ők boldogok.