A meccs végeztével a sajtó lerohanta a játékosokat egy-egy pár kérdéses, rövid interjúra. Janka büszkén figyelte szerelmét, ahogy még gyöngyöző homlokkal, az események hatása alatt állt. Kamerát és mikrofont nyomtak elé, ő pedig hirtelen azt sem tudta, mit mondjon hova. Mezével megtörölte fejét, majd beletúrt hajába, és jöhettek is a kérdések.

-Először is, szeretnék gratulálni a győztes mérkőzéshez.

-Köszönöm, a csapat nevében is.

-Milyen érzés volt első évesként csapatkapitánynak lenni?

-Komoly döntés volt ez az egyetem részéről, amit remélem nem bántak meg. –mosolyodott el. Óriási felelősség, és nagyon nagy megtiszteltetés így kilépni a pályára. Ez még az első alkalom volt, így nem szeretnék elkiabálni semmit, de azt hiszem jól meg leszünk a csapattal.

-Már sokaktól jött a találgatás, kinek szólt a szív a gólod után. Egy konkrét személy áll a dolog mögött?

-Igen, egy számomra nagyon fontos személy, így el kell keserítenem a rajongó lányokat. –mondta, majd barátai hátulról a nyakába ugrottak.

-Győztünk, győztünk!

-Köszönöm a válaszokat Róbert, nem is zavarnám az ünneplésben, további sok sikert a meccsekre!

Robit a csapattársai megragadták, a magasba emelték és dobálni kezdték, így mentek be az öltözőbe.

-Éljen a kapitányunk, éljen, éljen! –szólt a hangos örömüvöltés.

-Kösz srácok, de nélkületek nem sikerült volna. Ráadásul ez még csak egy meccs. Az egész bajnokság a miénk lesz! Büszke vagyok rátok, továbbra is haladjunk így! Nyerni fogunk?

-Igen!

-Nem hallom!

-IGEN!

-Ez az, amit szeretnék.

Még egy kis ideig folyt a taktikai elemzés, az edző is csatlakozott a fiúkhoz, aztán kezdtek átöltözni. Végül csak Robi, Bence és Marci maradt az öltözőben.

-Jól odatettük a mait –nyújtotta öklét mindkét fiú, mire Robi is ökölbe szorította tenyerét, és lepacsizott velük.

-Megyünk ünnepelni?

-Természetesen.

Kisétáltak a helyiségből, és egy szórakozóhely felé vették volna az irányt, mikor Robi megpillantotta Jankát a lelátón.

-Ne haragudjatok fiúk, nekem még van egy kis elintézni valóm.

-Menj, csak megvárunk.

A fiú futni kezdett a lány felé, aki a kiürült popcornos doboz mellett ült, és telefonján görgette a képernyőt. A léptek hallatán felpillantott, és mosoly jelent meg arcán.

-Azt hittem már sosem jössz.

-Biztos sokat kellett rám várnod, ne haragudj, elhúzódott a megbeszélés.

-Semmi baj, rád megéri várni. Szép gól volt.

-Csak azért ment be, mert tudtam, hogy te itt vagy, és szurkolsz nekem.

-Meg persze van egy kis tehetséged is.

-Köszönöm, de hagyjuk inkább az én fényezésemet. Beszéljünk rólad. –csúszott közelebb a lányhoz.

-Mire vagy kíváncsi?

-Hogy lehet valaki ilyen szép? –mondta, majd végigsimított arcán.

-A szépség relatív.

-Felőlem lehet bármi, akkor is te leszel számomra a legcsodálatosabb. A gyönyörű égszínkék szemeid... elveszem bennük teljesen. –ezek után mélyen Janka szemeibe nézett.

-Azért a te tenger íriszed is megér pár pillantást.

Hosszan szemeztek egymással. Csak ők ketten voltak a nézőtéren. Egész nap perzselt a meleg, most viszont lágy szellő süvített, ezzel hűsítve az emberek testét. Kellett is ez a szellő, főleg azoknak, akik éppen fűtötték egymást a szerelemmel. Robi lassan hajolt egyre közelebb a lányhoz, aki ekkor lehunyta szemét, majd a fiú követte ezt a mozdulatot. Ösztönből kereste meg Janka ajkait ajkával, s tapasztotta őket össze. A lány derekán pihenő kezei közelebb húzták őt magához, picit talán túl gyorsan is, így Janka a fiú mellkasának támaszkodott. Amikor már különváltak ajkaik egymástól, ezt a pozíciót akkor is tartották. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem, mivel gesztusaikból áradt a szeretet a másik felé. A meghitt pillanatokat a távolból hallatszódó kiabálás törte meg.

-Robi! Végeztél már? Mi indulunk. –ekkor a fiú a hang felé irányította tekintetét.

-Velem jössz? –nézett vissza a lányra.

-Mégis hova?

-Ünnepelni. Jó hely, jó társaság. Főleg ha ott leszel velem.

-Végig vigyázol rám, aztán hazakísérsz?

-Természetesen. –nyújtotta kezét a lány felé.

Összekulcsolták ujjaikat, és kéz a kézben sétáltak a várakozókhoz. A fiúk nem igazán lepődtek meg, mikor megpillantották a párt.

-Marci, Bence, ő itt Janka, már ismerhetitek.

-Sziasztok. –szólt a lány kicsit megszeppenve. Az egész kiruccanást csak azért vállalta el, hogy Robival lehessen.

-Ilyen szép hölggyel mindig öröm találkozni. –mondta Marci, majd csókot adott kezére.

-Számomra a megtiszteltetés. –szólt Bence, és hasonlóan tett, mint barátja.

-Akkor vezess minket kapitányunk. –küldték előre Robit.

Miközben elmentek egymás mellett Marci pimasz mosollyal az arcán Robi fülébe súgta:

-Sok sikert az estéhez.

Robi nem foglalkozott barátja viccével, legalábbis remélte, hogy csak annak szánta. Janka volt, akivel törődni akart, és ez mellől senki nem téríthette el.

Fél órát sétáltak, hogy a kijelölt helyre érjenek. Messze voltak a központban lévő egyetemtől, nem is a belváros legismertebb klubja volt ez. Ránézésre inkább egy eldugott kocsmára hasonlított, de belülről mégis hangulatos és tágas volt. A pult mögött álló férfi jól ismerhette a fiúkat, mivel előre köszönt nekik. A zene hangosan dübörgött, mindenkiben volt már jó pár ital. Janka végig fogta Robi kezét, szemével lány társaságot keresett, de elég kevés számban talált, és ha volt is, már egy fiú közelségében... túl közelségében. Marci és Bence minél hamarabb be akart olvadni a tömegbe, ennek megsegítése képpen meg is ittak egy korsó sört, aztán a parkett közepére ugráltak. A szerelmespár magára maradt, amit annyira nem is bántak, és a legbékésebb helyet megkeresve, végül a pultnál telepedtek le.

-Kérsz valamit? –kérdezte Robi, aki udvariasságból meghívta volna a lányt.

-Igazából suli közben sosem iszom. –sütötte le szemét Janka.

-Mondjuk ez érthető, nem is kell. Anélkül is jól érezzük magunkat.

-Robikám, hallom jól sikerült a meccs, gratu! –lépett oda hozzájuk a pultos férfi, akinek eddig volt dolga, rengetegen mentek italt kérni.

-Kösz, Geri! –pacsiztak le egymással.

-A hölgyben kit tisztelhetek? –nézett a mellette ülő lányra.

-Janka, a barátnőm. Janka Gergő, Gergő Janka. –a lány alig észrevehetően, de elpirult a barátnő szó hallatán.

-Gergő, akinek kisírhatod a bánatod egy pohár alkohol mellett bármikor, hogy pontos legyek.

-Igen, reméljük, nem kell igénybe vennünk ezt a szolgáltatásod.

-Másik szolgáltatásom még áll, ettől függően. Mit hozhatok?

-Kettő narancslé lesz.

-Narancslé vodkával, vagy...

-Nem. Csak kettő narancslé.

-Rendben... tudod mit? A vendégeim vagytok. –azzal elviharzott keresni a kért üdítőket.

-Szimpatikus. –szólalt meg Janka.

-Gergőnél jobb pultossal hidd el, nem találkozol.

-Már itt is van. –tért vissza villámgyorsan az italokkal.

-Köszönjük.

-Egészségetekre! –kacsintott rájuk.

Tényleg jól érezték magukat, meg is volt a hangulata, hogy csak ők ketten voltak teljesen józanok. Kis idő múlva a zene kezdett belassulni, és a párok maradni a parketten.

-Van kedved táncolni? –kérdezte Robi bizakodóan Jankától, és kezét nyújtotta felé.

-Veled bármikor. –fogadta el a lány, a kezet.

A fiú bevezette Jankát a táncolásra kijelölt hely szélére, mivel egyikük sem szeretett volna középpontba kerülni. Keze lassan Janka derekára csúszott, így húzva őt közelebb magához. A lány a fiú tarkóján kulcsolta össze kezét. Homlokukat egymásnak támasztva dülöngéltek a zene ritmusára. Örökké így tudtak volna maradni. A varázslatos perceket megtörte egy srác, aki jóval többet ivott a kelleténél, és egyensúlyát elvesztve megbotlott, a kezében lévő pohár tartalma pedig Janka pólóján landolt.

-S... sajnálom...-dobta oda a szót az idegen, majd arrébb állt.

A lány beszaladt a női mosdóba, valamilyen úton orvosolni a problémát.

-Janka várj, nekem van egy ötletem. –futott utána a fiú, sporttáskáját felkapva.

A mellékhelyiségben nem volt senki, bár erre lehetett számítani a kevés lányból ítélve. Janka a csapnál eresztett vizet a pólójára, de ez nem segített eltüntetni róla az alkohol szagát.

-Vedd le, én odaadom az enyémet. –hangzott az ötlet Robitól. A lány kicsit habozott, aztán tette, amit a fiú kért tőle. Robi is levette felsőjét, ekkor rájött, hogy táskájában van egy frissen mosott mez, az még jobb lesz a lány számára. Közösen keresni kezdték a ruhadarabot, mire valaki belépett az ajtón.

-Upsz, ez nem a férfi mosdó. –jelentette ki felfedezését Marci. –Ne haragudjatok, ha megzavartalak titeket valamiben.

-Nem zavartál meg semmiben, csak... á mindegy, már elment. –szólt Robi. -Jobb lesz, ha inkább hazakísérlek.

Szerencsére mindketten hiánytalan öltözékben tértek ki az utcára. Nem rövid sétára volt innen Janka otthona, ezért még jó sokáig tudtak beszélgetni.

-Ne haragudj, ami a mosdóban történt...

-Dehogy haragszom, te csak segíteni próbáltál.

-Arra majd akkor kerül sor, mikor te készen állsz. És biztos nem egy mosdóban...

-Rendben Robi. Meg, majd ha kicsit több ideje ismerlek.

-Csak hogy tudd, bízhatsz bennem.

-Tudom, és bízom is.