Felmentem a közösségi médiára és pillanatok alatt megtaláltam Tylert... És igen, feltehetitek a kérdést, hogy miért nem Amyt kerestem meg egyből... Próbáltam... De ő soha nem szeretett szerepelni a közösségi oldalakon, így felesleges volt utána keresnem, hisz egy aktív felhasználót sem találtam...

Egész életében kerülte azt, hogy mi zajlik ezeken az oldalakon... Miattam... A rajongóim mindigis tudták, hogy Amy a legjobb barátom és számtalanszor próbálták őt megkeresni mindenhol... Ő pedig nem kért ebből.

Felhívtam Tylert, s miután megtudta, hogy én hívtam, hallottam a hangjából, hogy kételkedik bennem és bizonytalan... De végül megadta a címét és legnagyobb meglepetésemre ismét Los Angelesben lakik.

Nem tétováztam és rögtön elindultam a megadott címhez, majd bekopogtattam a ház ajtaján.

~Szia Tyler... -Köszöntem a fiúnak.-

~Szia Aidan... -Köszönt kicsit egyhangúan.-

~Tudsz... Tudsz bármit Amyről? -Kérdeztem meg kissé félve.-

~Miért érdekel? -Fonta keresztbe maga előtt a kezeit.-

~Tyler figyelj... -Vettem egy mély sóhajt.- Én... Én tudom, hogy az ismerettségünk nem indult túl jól... Sőt... Teljesen borzalmasan, vagy inkább rémesen! Ami persze az én hibám volt. -Kezdtem bele.- De szükségem van rá... Könyörgöm... Muszáj megtalálnom Amyt, mert azt érzem, hogy megfulladok ezen a Földön, ha tovább is nélküle kell élnem... -Csuklott el a hangom a mondat végére, majd egy nagy levegőt véve összeszedtem magamat.- Nem bonthattam fel a szerződést, amit Amy a hátam mögött feladott... Még haza sem engedtek... Esélyem sem volt megkeresni őt...

~De volt esélyed arra, hogy lélekben mellette legyél. -Felelte a fiú komor hangnemben és igaza volt.-

~Ez igaz... Ezt a részét tényleg elbasztam... -Néztem el egy pillanatra a fiú tekintetéből.- Igaz, hogy Amy terhes volt? -Néztem fel ismét a fiúra, mire ő teljesen ledöbbent.-

~Aidan... Mi azt hittük, hogy tudtál róla. -Ráncolta össze homlokát, mire én feszülten elkezdtem az orrnyergemet masszírozni, miközben nemlegesen megráztam a fejemet, s csak igyekeztem felfogni a tényt, hogy tényleg igaz volt, amit anyáék mondtak.- Baszki... -Mormogta az orra alatt a fiú.- Gyere be... Szerintem bent beszéljünk tovább... -Karolt vállon Tyler, s vezényelt be a házukba.-

Mindent elmeséltem neki a történtekről, hogy milyen félreértések keletkeztek és ő is mindent elmondott, hogy mi történt...

~Ilyen szerencsétlen helyzet a világon nincs... -Fogta fejét Tyler.-

~Hát úgy tűnik mégis van. -Ütögettem homlokomat az öklömmel.-

~És... Fiú vagy lány? -Kérdeztem meg bizonytalanul Tylertől.-

~Kislány. -Válaszolta egy féloldalas mosollyal az arcán, mire éreztem, hogy a gondolattól egyszerre szakad és olvad meg a szívem.-

Van egy lányom...

~És most mi terved? -Kérdezte meg végűl.-

~Vissza kell szereznem őt Tyler... -Néztem komoly tekintettel rá.- Jóvá kell tennem mindazt, amit elrontottam... Szükségem van rá... Szükségem van a címére...

Egy pillanatra Tyler elnézett a tekintetemből, s látszólag erősen gondolkodott a döntésén, majd szemét ismét visszavezette rám...

~Rendben. -Felelte, mire lelkem kissé megkönnyebbült.-

Őszintén meglepődtem, hogy ilyen könnyen belement...

Egy lapra felfirkantotta a címet, majd a kezembe nyomta azt...

~Csak azért teszem, mert hiába tagadott mindent Amy... -Kezdte bele a fiú.- Tudom, hogy milyen volt melletted és milyen lett nélküled... -Felelte, majd hátbaveregetett.- Sok sikert haver... -Húzott egy mosolyt az arcára.-

~Köszönöm! -Öleltem át a fiút, ami hirtelen meglepetten érintette, de viszonozta cselekvésemet.- És mégegyszer sajnálom, amiért bunkó voltam veled a koncerten annak idején... -Vakartam meg zavartan tarkómat.-

~Rá se ránts! -Legyintett.- Az már majdnem két éve volt. -Nevetett fel, mire elmosolyodtam. Ezután pedig rápillantottam a lapra amit adott.-

~Hé... Nem is említetted, hogy Amy visszaköltözött Los Angelesbe... -Ráncoltam össze homlokomat a lapra meredve.-

~Sok minden történt azóta... -Vett egy mély sóhajt.-

Ezután elköszöntem Tylertől és amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam Amy házához. Ám ahogy csak közelítettem a helyhez, úgy éreztem, hogy lépteim egyre nehezebbé válnak és egyre jobban rettegtem attól... Hogy mégis mi lesz, ha ismét a szemeibe nézhetek...

Merek hinni a lehetetlenben... Hogy nincs helyrehozhatatlan dolog, csak idő kell a megbocsájtásához... És igaz, az én tettem leírhatatlanul súlyos... És tehettem volna mást, hiszen nekem volt választásom, míg Amynek nem, de nem hallgattam meg őt...

Ha meg sem bocsájtja tettemet... Akkoris el akarom mondani neki, hogy mennyire sajnálom...

Amy Szemszöge

Épp a tengerpartról jöttünk vissza, miközben a kicsit a babakocsijában toltam, Izabell pedig körülöttünk ugrándozott...

Jövőre kezdi az iskolát... Remélem senki nem fogja majd bántani... A baba pedig... Augusztus legvégén tölti be majd az első szülinapját...

Sokszor belegondolok abba, hogy ironikusan vicces a dolog... Hogy pont olyan lettem, mint az anyám... Egyedül... Két gyerekkel...

De igyekszem példát mutatni nekik és nem összetörten sírdogálni úgy, ahogy azt régen tettem... Hiszen azóta egyedül maradtam... Mostmár csak én vagyok nekik.

Emellett hiszitek vagy sem, még az én kiskutyám is megvan... Max... Igaz, talán kicsit süket, talán már nem olyan életvidám, mint volt... De még mindig mellettem van...

Már csak egy utca választott el minket attól, hogy otthon legyünk. De mikor az utolsó kanyarhoz értünk, hirtelen Max váratlanul megiramodott. A szemem majd kipattant, hisz jó régen nem láttam őt így szaladni.

~Utána megyek! -Mondta Izi, majd ő is eltűnt a kanyarban.-

Biztos egy mókus szaladhatott fel a fára és azt kezdte el Max kergetni... Bár akkor is furcsáltam a dolgot...

Aidan Szemszöge

Lassan elértem ahhoz a házhoz, ahol Amy lakik... Most kiderül minden igazság...

Pár lépés választott el a háztól, mikor tőlem nagyjából, egy húsz méterre a sarkon megláttam, ahogy egy fehér szőrpamacs nagy lendülettel felém iramodik... Nem hittem a szememnek... Vagyis nem akartam hinni a szememnek...

Ez Max lesz!

~Szia kishaver! -Guggoltam le a cseppnyi mérete miatt, miközben ő megállás nélkül felugrándozott rám, amitől akaratlanul is elnevettem magam.- Én mindig mondtam Amynek, hogy engem jobban szeretsz. -Kuncogtam fel, mintha bármit is értene abból, amit mondtam.-

Ekkor felnéztem, s tekintetem megfagyott, mikor tőlem pár méterre megláttam Izit, aki ugyanolyan meglepett tekintettel nézett rám, ahogy én néztem rá...

Mennyit nőtt azóta... De nem tudtam eldönteni, hogy azért néz így rám, mert nem ismer már meg... Vagy pont azért, mert tudja, hogy ki vagyok...

Szemei elkezdtek könnyezni, mire ajkaimat szóra nyitottam, ám ő a következő pillanatban oda szaladt hozzám, s szorosan magához ölelt, amitől lelkem kissé felszabadult.

~Mondd... hogy... ez nem... csak... egy... álom... -Szipogta a kislány, mire én szorosabban magamhoz húztam.-

~Itt vagyok... -Ejtettem ki csak ennyit, míg továbbra is karjaim között tartottam őt.-

Ekkor ismét előre néztem, s megpillantottam őt... Azt a nőt, akitől szívem kihagyja az ütemeket, mikor rápillantok...

Milyen gyönyörű lett... Mit is beszélek? Hiszen mindig is az volt...

Idefelé jövet számtalanszor elképzeltem, hogy mi lesz, ha újra szemtől szemben állunk majd... De a legmélyebb gondolataimban sem gondoltam volna, hogy ennyi idő után is azt érzem, hogy teljesen elveszítem a fejemet a közelében...

Mellkasomból szívem szinte kitőrni készült, mire Izi engedett az ölelésünkből.

~Mi a baj Aidy? -Nézett rám kérdő tekintettel, hiszen talán még ő is érezhette, milyen őrűlt módon dobbant a szívem... És ez mind csak egy személy miatt.-

Lassan felegyenesedtem, majd közelebb mentem Amyhez, aki még most is dermedtem állt ott, ahol először megpillantott engem...

Sziasztok!☺️
Hát... Itt is van a következő rész...😄 Kezdenek beindulni a dolgok... Szerintetek Amy, hogyan fog reagálni Aidan váratlan érkezésére?...👀

Ha ez a rész is tetszett, akkor nyomj rá egy ❤️-et és kövess be Instagramon, ahol sok vicces meme-t és hasznos új információkat olvashatsz a storyval kapcsolatban!🥰 @mrs_aidy_wattpad néven találsz meg.☺️

‼️ ÚJ RÉSZ MINDEN ‼️
- Hétfőn
-Szerdán
-Péntek
11:00 kor