Szívünk már konkrétan a torkunkban dobogott, miközben Aidan folyamatosan fogta a kezemet. Fejemet közben pedig egyszerűen képtelen voltam bármerre is fordítani, mert megállás nélkül csak a bíróra koncentráltam, de tudtam, hogy a teremben mindenki feszengve várja az ítéletet... Csak mondja már ki!

~Mai naptól kezdve... Izabell Anderson törvényes képviselője nem más, mint
Sarah Carter... -Jelentette ki a bíró, mire rögtön felpattantam a helyemről örömömben, majd Aidan nyakába ugrottam, aki ugyanolyan örömmel viszonozta cselekvésemet, ahogy én azt adtam neki.-

Lauren és Rob is velünk ujjongott, na meg persze Sarah nagyi is!

Amint vége lett a tárgyalásnak, Izi egyből boldogan rohant oda hozzánk. El sem hittem, hogy ennyi rossz dolog után, végre valami jó is történt velünk!

~Látod? Én mondtam, hogy minden rendben lesz. -Mosolyodott el Aidan.-

~Igen... -Mosolyogtam rá vissza... Ám ez a mosolyom ezúttal már nem volt őszinte.-

Hiszen tudtam... Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy Izabellnek Orlandoba kell költöznie...

Sarah nagyinak még ott kellett maradnia a bíróságnál, hogy minden papírt átírassanak a nevére, ami csak Izihez köti őt...

Addig mi pedig hazamentünk Izivel, aki számára olyan megterhelő volt a mai nap, hogy már a kocsiban elaludt, Aidan ölében...

Szívem egyszerre ujjongott és sajgott is a mai ítélet után... Látva, hogy milyen békésen alszik Izi, Aidan ölében... Teljesen meghatott, és azt kívántam bár soha ne érne véget a pillanat... Mostmár végre biztonságban van a kishúgom... De a kapcsolatom Aidannel?... Arról nem mondható el ugyanez...

Hazaérve lefektettük Izit Aidan szobájába, hogy kialudja magát... Addig elkezdtem összecsomagolni Izi megmaradt ruháit és az enyémeket Aidan szobájában, hiszen holnap indul a gépünk Orlandoba... És igen... Ez az, amit még nem közöltem a fiúval... Hogy én is elmegyek...

Nem hagyhatom el a kishúgomat... Még alig pár órája kaptam csak őt vissza! Nem bírnám ki, ha ismét el kéne engednem őt... És tudom, hogy ő sem! Megígértem neki, hogy mellette leszek és tudom, hogy anya is ezt akarná... Nem lehetek ennyire önző magammal szemben...

Ami pedig Aidant illeti... Megszakad a szívem... Nem akarom elhagyni őt... Soha az életben nem éreztem így, egy ember után sem... Nélküle szét estem volna... Nélküle nem tapasztalhattam volna meg, milyen az igazi szerelem... És most jön az a bizonyos de... De az elmúlt napokban rájöttem, hogy egész idő alatt csak hátráltattam őt a karrierjében... Ráadásul már látom rajta, hogy vakon ott hagyna mindent... Azt, amit annyi év alatt felépített, amiért millió órákat dolgozott és amennyi erőfeszítést beleölt, hogy egyre jobbá és jobbá váljon... Egy szempillantás alatt eldobná az egészet... Értem... Nem! Egyszerűen nem engedhetem neki, hogy miattam eldobjon mindent... De már nincs választásom... Olyat tettem, amit soha nem fog megbocsájtani...

Épp az utolsó ruhadarabokat hajtogattam a bőröndbe, miközben a földön ültem, mikor megcsörrent Aidan telefonja.

~Halo tessék? -Szólt bele halkan a fiú, hogy ne ébressze fel Izit.- Hogy mi? De én nem... -Dadogott értetlenül, mire lelkemre mázsányi súly helyeződött, ugyanis tisztán tudtam, hogy kivel beszél... és arról, hogy miről.-

Egész testem megmerevedett és lefagyva hallgattam, ahogy Aidan összezavarodva beszél a telefonba...

~Ez biztos valami tévedés! És már nem lehet visszacsinálni? -Kérdezte, mire a válasz érkezése után összeszorította a szemét.- Rendben... Köszönöm Adam, hogy hívtál... -Felelte, majd letette a telefont.-

Aidan Szemszöge

Mikor a hívólistámon megláttam, hogy a menedzserem keres... Rögtön tudtam, hogy a szerződés felbontás miatt hív... De... De nem így volt... Gratulált, hogy nem hagytam veszni hagyni a lehetőséget és jelentkeztem a szerepre... Egyszerűen nem tudtam felfogni az egészet...

Miután letettem a telefont, gyorsan az asztal fiókomhoz siettem, majd idegesen egy mozdulattal kihúztam azt.

~Aidan én... -Pattant fel Amy a helyéről, majd odajött hozzám.-

~Hol a szerződés? -Kérdeztem a lánytól teljesen rémülten.- AMY HOL VAN? -Emeltem a hangomon, mire ő a karomnál fogva kirángatott a folyosóra, majd becsukta az ajtót.-

~Ne kiabálj könyörgöm, Izi bent alszik! -Próbált suttogni, de ő is feletébb idegesnek tűnt.-

~Te tetted? -Kérdeztem, miközben szemem könnybe lábadt, ám kérdésemre válasz nem érkezett csak szememből látványosan félrenézett.- Miért?... -Hangom szinte elcsuklott a fájdalomtól, amit a szívemben éreztem... Hogy tehette ezt velem?.-

~El kell mennem... -Hangja alig volt hallható a lánynak, ugyanis könnyei ismét előtörtek, amitől megszólalni is alig bírt.-

~ÉS EZÉRT ENGEM IS ELKÜLDESSZ!? -Emeltem ismét hangomon, mire a lány becsukta szemeit fájdalmában, s hagyta, hogy könnyei még lehunyt szemeim keresztül is átszűrődjenek.-

~Tudod Aidan... Néha nem mi döntjük el... hogy megyünk vagy maradunk... -Idézte azt a mondatot, amit Izabellnek mondtam, miután megtudta, hogy meghalt az édesanyja.-

Amy Szemszöge

~Na neeeem! -Nevetett fel a fiú erőltetetten.- Ne próbálj itt az én szövegemmel észhez téríteni! Itt kurvára van választásod Amy, mert-...

Ekkor kinyílt az ajtó és Izi lépett ki rajta, miközben megtörölgette fáradt szemeit. Én rögtön elfordultam tőle, hogy ne lássa, hogy sírtam, de addigra már rég észrevette.

~Mi a baj Amy? -Kérdezte a kislány.-

~Jaj... Semmi baj Izi... -Szipogtam, miközben gyorsan letöröltem a könnyeimet.-

Ekkor hallottam, hogy az bejárati ajtó felől megszólalt a csengő...

~Itt van Sarah nagyi... Menjünk le hozzá... -Erőltettem egy mosolyt az arcomra, mire a kislány ujjongva rohant le a lépcsőn.-

Felegyenesedtem, majd a fiú felé fordultam, akinek a szemei ekkor már vörösek voltak a könnyektől... Szótlanul rámnézett, majd megrázta a fejét és bement a szobájába... Ajtaját pedig becsapta előttem...

Homlokomat az ajtónak támasztottam és legszívesebben ordítani tudtam volna a fájdalomtól, amit éreztem...

~Amy! Itt van Sarah néni! -Kiabált a földszintről Lauren.-

Vettem egy mély levegőt, majd elindultam a földszintre. Leérve a lépcsőn már lent volt Izi, Sarah mama, Rob és Lauren...

~Nem fogadta jól... igaz? -Kérdezte a nagyi, mire kérdésétől ismét elkezdtek folyni a könnyeim, s egy szó sem esett ki számon, csak megráztam a fejemet.-

Sarah nagyi egyből odajött megölelni, mire mellkasom egyből elkezdett rázkódni a zavart légzésem miatt...

~Szörnyeteg vagyok... -Nyöszörögtem fájdalmamban.-

~Amy drágám... -Fogta meg kezemet Lauren, miközben a nagyi elengedett öleléséből.- Beszéljünk kicsit, rendben? -Húzott biztató mosolyt arcára, mire én bólintottam, majd átmentünk egy másik szobarészbe.-

~Lauren én... Én... -Dadogtam.- Annyira sajnálom... Nagyon hálás vagyok mindenért, amit értem tettetek, de-...

~De el kell menned... -Mosolyodott el lágyan a nő, mire én csak könnyes szemmel bólogattam.- Tudom Amy. Mind tudtuk, hogy el kell menned... Belül Aidan is tudta, ebben biztos vagyok, de most látni, ahogy az akkori gondolat, most a valósággá válik, sokkal nehezebb neki...

~Annyira sajnálom... Én nem ezt akartam... -Törölgettem könnyeimet.-

~Ilyenért ne kérj bocsánatot! -Tette kezét arcomra.- Izabell a kishúgod... Szüksége van rád... Mikor Sarah néni felhívott engem, már akkor szót ejtettünk arról, hogyha esetleg a dolgok úgy alakulnak, hogy Izi Orlandoba kerül, akkor te is mész vele... -Húzott egy félgörbe mosolyt arcára.- Nyilván nekünk is nehéz elengedni téged, mert mind nagyon szeretünk és tudom, hogy neked is nehéz most ez az egész, de biztos vagyok benne, hogy megbánnád, ha itt maradnál... Láttam, hogy milyen nehezen vészelted át ezt a pár hetet Izi nélkül és egyértelmű, hogy képtelen lennél nélküle lenni még akkoris, ha jó helyen lenne... Ez a szomorúságod pedig magadnak is árt... Ráadásul rengeteg vitát szülne közted és Aidan között, ami talán azt eredményezné, hogy örökké elszakadtok egymástól... -Mondta a nő, miközben én minden szavát figyelmesen ittam.-

~Azt hiszem a legutóbbin már túl vagyunk... -Szipogtam.- Aidan soha többé nem akar engem látni ezentúl...

~Soha nem mond, hogy soha... -Nyomott egy puszit a homlokomra.- Erős lány vagy Amy... Erősebb, még anyukádnál is! Lehet a kapcsolatotoknak most az az egyetlen mentsvára, ha elszakadtok egymástól... Hiszen... Szerethetsz attól még valakit, hogy elbúcsúztál tőle... -Mosolyodott el, majd megölelt.-

~Köszönöm Lauren... Köszönök mindent! -Öleltem szorosan vissza a nőt.-

~Most pedig menj és köszönj el tőle... -Felelte, mire én bólogattam, majd sebes léptekkel megiramodtam az emeletre.-

Ám eddigi bátorságom alába hagyott, mikor az ajtó elé értem... Testem teljesen megmerevedett, míg lábaim földbegyökereztek a rettegéstől...

Végül erőt véve magamon, lenyomtam a kilincset... Ám nem ért nagy meglepetés, mikor észleltem, hogy az ajtó zárva volt...

Persze ilyenkor magára tudja zárni azt a nyamvadt ajtót!

~Aidan! -Kiabáltam be az ajtó mögül.- Nyisd ki, kérlek! -Kopogtam párat az ajtaján.-

Válasz viszont nem érkezett, amitől ajkaim egy mély, csalódott sóhajt engedtek ki... Ekkor viszont támadt egy ötletem!

Sziasztok!
Hát... Nem éppen a legboldogabb részt hoztam, ugyanis úgy néz ki, hogy drága főhőseinkre eléggé rá jár a rúd mostanság...😅

Amynek nem volt egyszerű döntése... Sőt!... De muszáj volt választania... :(

Remélem ettől függetlenül is tetszett nektek a mai rész!🥰 Ha igen, akkor nyomjatok rá egy ❤️-et és találkozunk Pénteken a következő részben!😘