A hazaút alatt mindannyian némán ültünk az autóban. Még a rádió sem szólt, csak a kerék forgását lehetett hallani, ahogy az úton halad a jármű.

Miután hazaértünk, én felrohantam Aidan szobájába, hogy elrejtőzve mindenki elől adjam ki magamból a fájdalmamat...

Aidan Szemszöge

Amy felrohant az emeletre. Nekem pedig a szívem szakadt meg a látványától, hogy mennyire össze van törve és szenved.

~Menj utána... -Mondta anyukám.- Most jobban van rád szüksége, mint bármikor valaha. -Tette vállamra kezét, mire én bólintottam, majd felmentem a szobámba.-

Felérve a szobába láttam, ahogy a kis szerelmem a földön kuporogva sír... Megint... Az elmúlt hetekben eléggé rendszeressé vált nála ez a dolog, s azt hinné az ember, hogy ennyi idő után meg lehet szokni ezt a látványt, de nem... Képtelenség hozzá szokni ahhoz, hogy életem értelme ennyi fájdalommal küzd nap, mint nap! Ártatlan kis lelkecském... Bárcsak minden fájdalom súlyát levehetném vállairól, amik most tonnányi súllyal roppantják őt össze...

Leültem mellé, mire fejét szipogva a vállamra hajtotta, miközben ujjaimmal lágyan a füle mögé tűrtem egy pár kósza tincset, amik a könnyáztatta arca miatt kissé bőrére tapadtak, majd alkarját finoman elkezdtem simogatni...

~Semmi baj bébikém... -Mondtam hallkan, hogy próbáljam megnyugtatni.- Meg fogjuk oldani... Kitalálunk majd valamit...

~Aidan én csak... -Kezdett bele mondandójába, de a pillanatra elakadt.- Én csak azt érzem, hogy kifogytam az ötletekből... És elfáradtam... Képtelen vagyok erősnek maradni vagy tovább harcolni... -Potyogtak szüntelenül könnyei óceánkék íriszeiből, s rózsás orcáit ezzel csillogóssá varázsolták. Ám ez a ragyogás sajnos a bánattól volt fényes...-

~Amy... -Szólítottam meg a lányt, mire az felemelte fejét vállamról, én pedig befordultam elé, hogy szemtől szemben üljek vele, majd mélyen íriszeibe meredve folytattam tovább mondandómat.- Én nem ismerek nálad bátrabb és erősebb embert a földön! Attól, hogy sírsz, nem azt jelenti, hogy gyenge vagy, mert másnap újból egy erős nőként lépsz ki az utcára... Pont úgy, ahogy anyukád is tette... -Simítottam végig lágyan, könnyes arcán, mire kissé elmosolyodott.- Bátor vagy Amy Anderson! Bátrabb és erősebb mindenkinél! Nincs olyan, amit ne érnél el, ha akarnál! Mert minden lehetséges, ha hajlandóak vagyunk eleget küzdeni érte... És lehet, hogy néha nehéz döntéseket kell hoznunk az életünkben... De tudom, hogy bárhogy is döntessz valamiben... Az lesz a jó megoldás... -Néztem csillogó szemeibe, amikből mondandóm hatására megfogyatkoztak a könnyek.- Szóval?... Merre tovább? -Húztam lágy mosolyt arcomra, mire láttam rajta, hogy sikerült ismét összeszednie magát...-

~Találnunk kell valaki mást, aki felveheti a harcot Izi elhelyezésével kapcsolatban apám ellen a mi családunkból... -Mondta Amy.- Nem kerülhet ahhoz az emberhez a kishúgom! -Felelte, mire bólintottam.-

~Menjünk le anyáékhoz, hátha van valamilyen ötletük. -Mondtam, mire felpattantam a földről, s lenyúlva Amy kezeiért, őt is felhúztam egy pillanat alatt.-

Leérve az étkezőbe, Amyvel helyet foglaltunk a szüleim mellett és mind azon gondolkodtunk, hogy mégis mit tegyünk annak érdekében, hogy Izi ne kerülhessen az apjuk gyámja alá... Majd eszembe jutott valami...

~Dehát... Izinek nem lehet John a gondviselője, hiszen egyedül él, nem? -Vetettem fel a dolgot.-

~Sajnos ez nem igaz... -Mondta egyszerre anya és Amy, mire a lánnyal egyszerre néztünk értetlenül anyukámra.-

Amy Szemszöge

Lauren mégis honnan tudja, hogy apámnak van valakije? Én is csak tegnap tudtam meg, mikor beszéltünk, hogy azóta van valakije... De Lauren akkor már nem volt ott...

~Honnan tudod, hogy apámnak van valakije? -Kérdeztem Laurentől, mire Robbal egy pillanatra összenéztek, majd a férfi bólintott, s a nő, tekintetét ismét rám vezette.-

~Tudod Amy... Apád azért ment el, lassan három éve, mert talált valaki mást... -Mondta a nő halkan.-

~Tessék? Mégis kit? -Néztem rá értetlen tekintettel, miközben szívembe nyíl döfödött, ahogy arra gondoltam, hogy apám egy másik nő miatt hagyta el édesanyámat.-

~Mikor Jacksonék ideköltöztek a szomszédba, akkor John jóba lett velük... Először csak Jackson apjával lett baráti viszonyban és sokat eljártak sörözni, majd később Jackson anyjával kezdett el közelebbi kapcsolatot ápolni... Majd... John megcsalta édesanyádat... -Mondta leszegett fejjel Lauren.- Nyilván ezek után Laura látni sem akarta, de nem kellett Johnnak könyörögni, hogy elmenjen, ugyanis szó nélkül lépett le, lassan három éve Jackson anyukájával, Elizabeth-el... Laurát már csak a válóperes szerződés várta, mikor másnap a munkából hazaért... Sem egy búcsú levél, sem egy elköszönés... Csak fogta a sátorfáját és elment...

~Mekkora egy gyáva féreg... -Mondta Aidan dühösen.-

~Az... -Helyeseltem leszegett fejjel.-

Ez már okot ad arra, hogy anya miért nem örült annak, hogy Jacksonnal kavartam a nyár végén... Anya soha nem mesélte el, hogy apa miért ment el... Szerintem azért, mert túlságosan fájt neki... Hiszen szerette őt... Bármilyen ember is volt, szerette őt...

A délután további részét Aidan szobájában töltöttem, az ágyon összekuporodva... Az elmúlt hetekben, nem sokkal anya halála után eléggé levertnek érzem magam... Egésznap fáradt és erőtlen vagyok... Emellett pedig sokszor a fejem is hihetetlenül sajog... Valószínűleg a sok stressz okozza ezeket, de ahogy telik az idő, egyre elviselhetetlenebb már minden...

Behúztam a függönyöket, így viszonylag sötétség honolt a szoba teljes részében, s így próbáltam túlélni, ahogy a testem önmagát pusztítja...

Egyszercsak ajtó nyitodásra lettem figyelmes, majd a vállam felett a kinti folyosó fénye szűrődött be... Nem fordultam meg... Nem volt elég erőm hozzá, de hallottam, ahogy az illető végül becsukja maga mögött az ajtót, majd halk lépteket hallottam, ahogy közelítenek az ágy felé... Aidan volt az...

Éreztem, ahogy az ágy matraca lejebb süpped, ahogy a fiú helyet foglal mellettem, majd teljes testével a hátamnak simulva bújt oda hozzám, amitől egy félmosoly húzódott ajkamra.

~Egy kis friss levegő biztos jót tenne... -Suttogta hallkan, mire átfordultam a másik oldalamra, s orrunk érintette egymást a közelség miatt.-

~Lehet igazad van... -Dünnyögtem vissza.-

Ezután a fiú átvezette a kezét az egyik lábamon, majd maga fölé húzta azt, a dereka fölött átvezetve, így egy röpke pillanat alatt az ölében találtam magam, amitől egy halk kuncogás hagyta el ajkaimat.

Mosolyogva felült, majd lágyan megfogta arcomat és puha csókot lehelt ajkamra.

Ezután elindultunk Aidannel a partra. Elakartuk csípni a naplementét, úgyhogy a gyorsabb leérés érdekében, Aidan elektromos biciklijével mentünk le. El is felejtettem milyen jó érzés mögötte ülni és szorosan atölelni őt hátulról, miközben száguldunk és a szél a hajamba kap, a forró levegő pedig hűvöskéssé varázsolódva simogatja arcomat a gyorsaságtól... Aidan pedig mint egy támasz, úgy vigyáz rám, hogy le ne essek.

Épp időben értünk le, majd kéz a kézben kezdtünk el a felforrósodott homokban lépkedni. Később közelebb mentünk a vízhez, hiszen hiába, hogy a nap már lejebb csúszott a horizonton, a homok továbbra is elviselhetetlenül meleg volt.

Aidan rámosolygott, majd egyszer megpörgetett, miközben kezemet egy pillanatra sem engedte el, végül másik kezét derekamra helyezte, s olyan közel húzott magához, amennyire csak tudott, amitől egy halk, megkönnyebbült nevetés hagyta el ajkaimat, amit a fiú egy jóleső mosollyal díjazott.

Mostanában nem jöttünk ki ide Aidannel túl gyakran... Pedig nagyon hiányzott ez a hely... A hely, ahol oly sok minden történt... Ahol a fél gyerekkorunkat töltöttük, ahol naphosszakat úsztunk a vízben... és ahol a legelső csókunk is történt... A gondolattól kisebb mosolyra húzódott a szám, amit a fiú is észrevett...

~Igen... Én is emlékszem... -Felelte, mint aki csak a gondolatomban olvasott volna.- Meg kéne ismételnünk. -Felelte, mire összeráncolt tekintettel néztem rá, hisz nem értettem, hogy mire céloz.-

Ekkor egy váratlan pillanatban Aidan felkapott engem menyasszony pózba és elindult velem a víz felé, mire rögvest leesett, hogy milyen tervet is szövöget, amitől egyből ficánkolni kezdtem a kezében, ettől pedig csak még szorosabban tartott.

~Aidan neeeee!!! -Könyörögtem neki, de a fiú továbbra sem állt meg, csak egyre beljebb és beljebb ment a vízben.-

~Imádom, mikor könyörögsz nekem hercegnőm! -Nevetett fel, miközben én továbbra is a kezei között vergődtem, szabadulásért reménykedve.-

~Ez volt a terved? Ide hozol és megfullasztassz? -Feleltem tetetett morcossággal, mire a fiú végül megállt a vízben.-

A nadrágja allja a felcsapódó hullámoktól kissé vizes lett, én pedig ekkor már abbahagytam a ficánkolást és csak szorosan Aidan nyakába kapaszkodtam annak reményében, hogy nem fog engem bedobni. Most cseppet sem volt kedvem fürdeni, pláne nem ruhástúl!

~Kérlek Aidan ne dobj bele! -Könyörögtem továbbra is.-

~Ha adsz egy csókot talán megfontolom. -Húzta ravasz vigyorra arcát.-

Aidan Szemszöge

Nem kellett kétszer kérnem és Amy már rögvest hevesen ajkaimra tapadt édes, puha ajkaival. Csak úgy ostromolták enyéimet, s egy pillanatig tényleg megfontoltam, hogy ne dobjam be őt, hiszen oly meghitt és oly gyönyörű volt ez a pillanat kettőnk között és azt akartam, hogy soha ne érjen véget... De hát... Ami muszáj, az muszáj!

Éreztem, hogy nyakam körül a kezeit sokkal lazábbra engedte, így a következő váratlan pillanatba lendítettem rajta egyet és bedobtam őt a mély vízbe. Amy hangos sikítással csobbant a habok közé, mire én csak elégedetten felnevettem.

Ám nevetésem rögvest abba maradt, mikor a lány nem bukkant fel a víz alól...

~Amy! -Szólítottam a lányt.- AMY! -Kiabáltam ezúttal már kétségbeesetten, majd amilyen gyorsan csak tudtam, oda mentem ahhoz a részhez, ahová a lányt dobtam, s úgy lapátoltam el a vizet onnan, mintha ki lehetne meríteni azt a helyéről.-

Lenyúltam a víz alá a lányt keresve, de így sem bukkantam a nyomára. Egyre csak idegesebb és idegesebb lettem, ahogy telt az idő és Amy továbbra sem volt sehol.

Ekkor viszont éreztem, ahogy a hátam mögött két kéz a nyakamba fonódik és lenyom a víz alá.

Köhögve jöttem fel a mélységből, ugyanis a nem várt dologtól elég sok vízet nyeltem. Ám mikor felértem, meghallottam Amy kacagását a felszínen, majd mire megtöröltem a szememet, a lány alakja formálódott ki végre előttem.

~Nem vagy normális! -Kiabáltam rá nevetve.-

~Te kezdet okoskám! -Fröcskölt felém egy adag vizet.-

~Ezért most megfizetsz! Gyere csak ide! -Mondtam enyhén mérgesen, mire láttam, hogy Amy szemei tágra nyíltak, mikor megindultam felé, majd heves úszásba kezdett a mélyülő víz felé.-

Mindketten hangosan nevettünk, miközben beljebb úsztunk, bár a kacagásunktól nem igazán tudtunk túl gyorsan úszni, de végül sikerült Amyt utolérnem, majd a lábánál fogva visszahúztam őt, mire ismét hangosan sikított.

~Megvagy! -Mondtam önelégülten.-

Miközben lábaimat letettem a földre, amik éppen hogy csak leértek a vízben, viszont tudtam, hogy Amynek ez a rész már túl mély, úgyhogy szorosan magamhoz húztam, majd lábait a derekam köré fontam.

Ujjait vizes hajamba fúrta, s szememből az összes kósza tincset eltüntette, hogy mélyen zöld íriszeimbe tekintsen, amik csak úgy csillogtak a lány gyönyörű látványától.

Ahogy tökéletes arcán lecsúsztak a napfényben megcsillanó vízcseppek, s vizes haja kissé kócosan, de még továbbra is eszméletlenül szexin kiengedve omlott vállára. Gyönyörű volt... De a leggyönyörűbb mégis a mosolya volt, ami ezúttal tényleg, végre őszinte volt.

Fejemet közelebb hajtottam, mire egyik kezét arcomra helyezte, ami teljes borzongással járta át egész testemet. Egyszerűen belebolondulok minden érintésébe... Ajkaink már surolták egymást, de még nem értek teljesen össze. Éreztem, hogy hajamról az arcomon keresztül végigördülnek a sós vízcseppek, s egészen ajkaink közé furakodva szinte falat állítanak közénk, s mámorító csókunk közé.

~Szeretlek... -Suttogtam a lány ajkaira, mire ő gyengéden beteljesítette csókunkat kettőnk között, miközben két kezével az arcomat lágyan fogta.-

Egy pillanatra elvált csókunkból csak, hogy a szemembe nézhessen.

~Én is szeretlek. -Mondta mosolyogva, mire ezúttal én vettem ostrom alá a lány ajkait, s úgy csókoltam, mint aki soha nem tudna betelni az élménnyel.-

Sziasztok!🍭
Először is bocsánat, hogy szerdán nem tudtam részt hozni nektek... Mostanában eléggé ötlethiányban szenvedek a storyval...😅 Remélem a mai rész azért kárpótolt titeket.☺️ Pláne azért, mert hosszú ideje nem igazán írtam Amy és Aidan között túlságosan boldog részt.🤞

‼️FONTOS‼️
Jövőhéten nem fogok tudni Egymásra Találva részt posztolni nektek sajnos, mert nyaralni megyek.🥰🏝 Úgyhogy a rá következő héten fog a történet folytatódni.😄

Instán próbálok aktív maradni, úgyhogy ha gondolod kövess be ott is!☺️ @mrs_aidy_wattpad néven megtaláltok.😉

Találkozunk a következő részben!🥰❤️

By, Vivi🍭