Teltek a napok és Aidannel azóta sem beszéltünk.... A fájdalmamat és a fiú hiányát Jackson társaságával próbáltam enyhíteni, de ez sem segített... Sőt... egyre rosszabbul éreztem magam, főleg mikor Jack tahó haverjai is körülvettek minket...

Most itt ülök az alagútnál és nézem a lelátóról, ahogy a srácok deszkáznak, miközben mélyen elmerültem a gondolataimba, amiből végül Jackson legbunkóbb haverja, Zack zökentett ki...

~Hé Jack... azt hittem a barátnőd ennél nem lehet unalmasabb... -Kiabálta hangosan a fiú.- Ennyi erővel egy vén nyanyát is hozhattál volna randira, lehet abba is több életkedv van, mint ebbe a szukába... -Folytatta tovább a gúnyolásomat, miközben rezzenéstelen arccal néztem rájuk, ahogy a többi srác elkezdd nevetni.-

Nem lehetek annyira gyenge, hogy megalázkodom előttük, azzal, hogy elkezdek sírni... Pedig megvolt hozzá kellően a lelkiállapotom jelenleg, de erősnek kell mutatnom magamat velük szemben.

~Fogd be Zack! -Mondta nevetve Jackson, majd felém fordult.- Gyere baba, mutasd meg, hogy mit tudsz... -Biccentett fejével a pályára.-

Őszintén semmi kedvem nem volt most deszkázni, de ha ez az ára annak, hogy Zack leszálljon rólam, hát legyen.

Még előtte gyorsan ránéztem a telefonomra és láttam, hogy anyukám írt egy SMS-t, amiben az állt, hogy ma Aidanéknél vacsorázunk... Basszus... El is felejtettem, hogy szombat van... de talán így lesz lehetőségem végre beszélni Aidannel...

Felálltam a helyemről, majd felkaptam a földről a deszkámat és a pályára sétáltam. Odaérve, letettem a deszkát és elindultam. Mentem pár bemelegítő kört, majd ráfordultam az egyik ívelt elemre és az volt a tervem, hogy elég lendületet szerezve felgurulok rá és egy 180 fokos fordulatot véve lejövök róla.

El is indultam, éreztem, hogy tökéletes lendületet sikerült szereznem és épp a levegőben fordultam át, mikor hirtelen a kerítés mögött megpillantottam Aidant, ami annyira kizökkentett, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és lefelé menet leestem a deszkáról, ezzel az elem tetejéről, egészen az aljáig sikerült lebukfenceznem... Földet érve, láttam a szemem sarkából, hogy Aidan a kerítést megkerülve berohan a pályára.

~Ohh bazdmeg... -Szitkozódtam, mire a fejemhez kaptam, s elemelve a kezemet onnan láttam, hogy friss vér borítja az ujjaimat.-

~Úristen Amy, minden rendben? -Rohant oda Aidan és fénysebességgel hajolt le hozzám, mire a fiút látva csak könnybe lábadt a szemem, s szorosan magamhoz öleltem.-

~Szép volt Amy!!! -Kiabált oda nekem Zack és elkezdett tapsolni.-

~Kussolj seggfej! -Vált el ölelésünkből Aidan és rivallt mérgesen a fiúra, mire a többi srác hangos "húúú"-zásba kezdett.-

~Jackson, nem is tudtam, hogy ilyen nagylelkű vagy... -Fordult Zack az említett felé, aki épp felénk tartott.- Osztozol a szukádon? Mióta pályázol a szétkúrt lányokra? -Nevetett tovább.-

~ELÉG!!! -Kiabált rá Jackson, amitől a fiú rögvest abbahagyta a nevetést.- Jól vagy? -Nézett le rám, mire én csak félve bólintottam.-

~Szerintem jobb lesz, ha hazamegyünk. -Súgta oda Aidan.-

~Majd én hazaviszem. -Nézett farkasszemet a fiúval Jackson.-

~Látom az előbb is nagyon sikerült rá vigyáznod. -Felelte gúnyosan Aidan, majd felállt, s közelebb lépett Jacksonhoz.-

~Nem az én hibámból esett el te gyökér! -Lökte kissé hátra Jack a fiút, mire Aidan rögtön elindult felé.-

~FIÚK!! ELÉG!! -Kiabáltam rájuk, még mielőtt egymásnak mennek és nagyobb baj történik.- Szerintem jobb lenne, ha Jackson vinne haza kocsival... Most nem biztos, hogy jó ötlet gyalogolnom...

~Persze... igazad van... -Felelte Aidan kissé csalódottan.-

~De azért...beszélünk majd?... ugye? -Néztem reménykedve a fiúra, örültem, hogy ismét szóba áll velem.-

Kérdésemre csak egy lágy mosollyal bólintott, majd elindult haza, de előtte még egy mérges pillantást vetett Jackson felé.

Kicsit vártunk még a pálya szélén, mert nem igazán éreztem jól magam... Valószínűleg az esés miatt és a fejsérülésem, plussz a fiúk veszekedése miatt ment fel az adrenalin a szervezetembe egy kisebb sokkos állapottal megfűszerezve, de miután jobban lettem, Jackson hazavitt a kocsijával.

~Mi a franc volt ez az egész? -Állt meg a ház előtt, s meredten nézett rám.-

~Mégis mi? -Vágtam értetlen fejet.-

~Tisztára beégettél a többiek előtt... -Nézett ismét előre, majd szarkasztikusan felnevetett.-

~Azzal, hogy elestem? -Rivalltam rá.-

~Te ennél sokkal ügyesebb vagy! De ez még hagyján! Utána a pályán elkezdesz Gallagherrel enyelegni? Baszki, most az ő barátnője vagy, vagy az enyém? -Veszekedett velem.-

~A tied! Aidan csak szimplán aggódott értem!

~Persze... aggódott... Ezért sírsz nekem napok óta, hogy le se szar téged...

Ebben az egyben igaza volt... Aidan tényleg napok óta rám se hederített...

~Jack... -Vettem lejebb a hangomat, mire a fiú kérdően rám emelte a tekintetét.- Aidannek van barátnője, oké?

~Oké... -Forgatta meg a szemeit, majd egy búcsú csókot nyomott az ajkaimra.-

Kiszálltam az autóból, majd elindultam Aidanékhez...

Jacksonban és bennem őszintén nem sok hasonlóság van... Ezeket eddig észre sem vettem, addig amíg nem kezdtünk el járni...
A közös pont, ami talán összeköt minket, az a deszkázás... Na meg persze, hogy ő is félig árva, csakúgy, mint én... Bár neki nem az apja, hanem az anyja lépett le. Sosem kérdeztem rá, hogy miért... Gyűlöli az anyját és a mostoha anyját is, aki most velük él, így inkább nem feszegettem a témát.

Bementem Aidanékhez, ahol Izabell rohant oda hozzám, majd ölelte át a derekamat.

~Szia Izi... -Nevettem fel lágyan a lány cselekedetén.-

Aidanék bejárati ajtaja rögvest az ebédlő felé néz, így mikor beértem, rögtön megpillantottam anyukámat, ahogy az ebédlő asztalnál ül, Aidan szüleivel.

~Sziasztok! -Köszöntem nekik mosolyogva, majd közelebb mentem hozzájuk.-

~Mi történt veled drágám? -Kérdezte Lauren, a fejemen levő sebet észrevéve.-

~Jahh eeez? Csak tesiórán fejberúgtak focilabdával.. -Füllentettem egy erőltetett nevetés közben.-

~Kicsim... szombat van... -Nézett rám komor tekintettel anyukám.-

~Amúgy... Aidan itthon van? -Tereltem gyorsan a témát, mikor hirtelen éreztem, ahogy egy kéz simul végig finoman a hátamon, ami ismerős borzongással járta át a testemet.-

Az illető felé pillantottam, majd zöld szemébe meredve láttam, hogy ajkát kedves mosolyra húzva üdvözöl engem. Fejével biccentett, hogy menjünk fel az emeletre, így otthagyva a felnőtteket beszélgetni, megindultunk Aidan szobájába.

Beérve becsukta maga mögött az ajtót, majd vett egy mély levegőt.

~Sajnálom... -Nézett a szemembe teljes megbánással.- Iszonyat nagy bunkó voltam, hogy kerültelek téged és... -Nem hagytam, hogy befejezze, mert rögtön karjaimba zártam őt.-

~Hiányoztál. -Feleltem, miközben szorosan magamhoz öleltem.-

~Te is hercegnő... -Viszonozta cselekvésemet.-

~Amúgy mit kerestél ma a pályánál? -Vetettem rá kérdő pillantásokat.-

~Bocsánatot akartam kérni, de sehol sem találtalak, így gondoltam, hogy az alagútnál leszel... -Nevetett fel, majd kisebb hatásszünetet tartott.- Jacksonnal... -Vakarta meg zavartan tarkóját.-

~Ohh... értem... Amúgy a barátnőd... Hazament? -Kérdeztem félénken.-

~Jah...Sofie? Igen... Öhm... tegnap ment haza... -Nevetett fel erőltetetten.-

Ezután kisebb kínos csönd állt be közöttünk... Ekkor eszembe jutott, hogy törthetem meg ezt a kínos pillanatot. Rápillantottam Aidan zongorájára, majd lassan odasétáltam hozzá és elkezdtem a billentyűket lenyomogatni rajta, szándékosan úgy, hogy azok véletlenül se hangozzanak jól. Ekkor a fiú mosolyogva megrázta a fejét, majd leült a székbe és elkezdett játszani a zongorán, mire széles vigyorra húztam az arcomat.

Aidan tudja, hogy mennyire szeretem a zongora hangját és valamilyen szinten én is tudok játszani rajta, de sokkal jobban szeretem azt, ahogy Aidan zongorázik...

Hallottam, ahogy a telefonja felcsipog, egy új üzenetet jelezve, mire odasétáltam az ágyához és felvettem a készüléket, hogy lenémítsam, de amint a kezem ügyébe kaptam, akaratlanul is a szemem végigfutott azon az üzeneten, amit a kapott... Sofietól...

"Mikor fogod elmondani
Amynek az igazat?"

Értetlenül néztem a telefonra, mire Aidan az arckifejezésemet látva abbahagyta a zongorázást és odasétált hozzám, mire felé fordítottam a telefont, hogy elolvassa az üzenetet. Idegesen doboltam a lábammal, miközben ő leült az ágyára, várva, hogy magyarázatot adjon az üzenetre.

~Ez mégis mi? -Kérdeztem türelmetlenül.-

~Semmi. -Ráztam meg fejét Aidan, majd vállat vont, ekkor hallottam, hogy ismét csippan a telefonja.-

~Sofie volt az? Had nézzem meg! -Kaptam a telefon után, de Aidan rögtön elemelte azt a kezem közeléből.-

~Nem! -Tiltakozott a fiú, amivel mégjobban feldühített.-

Az ölébe másztam, hogy esélye se legyen elmenekülni és felnyújtózkodtam a telefonért, de a jobb kezét a derekam köré fonta és minden erejével azon volt, hogy a csipőmet minél lentebb tartsa, a bal kezében pedig a telefont tartotta a plafon felé. Reménytelenül ugráltam a telefon megkaparintása után, de Aidan újra és újra csak visszahúzott az ölébe... Kis idő után be kellett látnom, hogy a fiú jóval erősebb volt nálam és már teljesen kimerültem az erőtlen próbálkozásokban, ekkor láttam, hogy Aidan önelégült mosolya, hirtelen eltűnik az arcáról.

~Ohh baszki... -Szitkozódott halkan.-

~Mi Ohh baszki?

Néztem a fiúra kérdő tekintettel miközben teljes testsúlyomat visszahelyeztem az ölébe, majd kikerekedett szemekkel néztem vissza rá, majd az ölébe, amikor megéreztem, hogy Aidannek feletébb áll a bál odalent.

Gyorsan leugrottam az öléből, mire a fiú egy párnát tett az ágyékához, teljesen vörös fejjel.

~Ohh baszki... -Ismételtem én is.-

Sziasztoook!☺️
Hát itt is lenne a következő rész... ami hát... 👀 Mondjuk úgy, hogy érdekes lett...👀😂
De remélem tetszett nektek!🥰
Ha igen, akkor nyomjatok egy ⭐️-ot a storyra és kommentben írjátok le a részről a véleményeteket, ugyanis jópár kérdés felmerült szerintem ebben a történetben...😂 A következő részben találkozunk!❤️🥰

Holnap folyt. köv!❤️